Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-24 / 248. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTÓBER 24., KEDD FELÜTÉS Bohócveszély! Egy német városban figyelmeztetést adott ki a rendőrség halloweenbohócok ellen, miután egy férfi nagy riadalmat okozott egy iskola környékén. Vigyázat, bohóc, nem vicces feliratú plakátokkal hívják fel a figyelmet a veszélyre. Ml JÖN EZEK után? Ijesztgető Mikulások, netán rendőrség által „bannolt” krampuszok?! R. K. HÍREK Önzetlenül segítettek DÉL-SOMOGY Zákányban tizenhat, Segesden 39 önkéntes tartotta tű alá a karját a kitűzött napon. Utóbbi helyen négy új véradót sikerült beszerveznie a Vöröskeresztnek. G. A. Fenyőcsemeték a fenyvesieknek BALATONFENYVES Ezer cse metét oszt szét ingyen az ön- kormányzat a lakosai és ingatlantulajdonosai között. Fenyvesen 2009 óta helyi rendelet szabályozza az örökzöldek kivágását. K. R. Elkészült a hivatal felújítása Mernyén MERNYE Befejeződött a Mer- nyei Közös Önkormányzati Hivatal rekonstrukciója. Az épületet 31 millió forintból újították meg, amelyet a Belügyminisztérium is támogatott. Új fűtési rendszer, szigetelés és egy régóta áhított irattár is elkészült. K. R. Séta a mellrák ellen a határnál BARCS Közös sétával igyekeztek felhívni a barcsiak a figyelmet a mellrák korai felismerésére. A járóbetegellátó központ által szervezett sétán százan vettek részt. K. R. Idősek világnapja Marcaliban MARCALI Megemlékezést tartottak az idősek világnapja alkalmából az Anna Szeretetotthonban. Móring József Attila országgyűlési képviselő és Huszti Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a szépkorúakat. K. K. Menekülés vidékre a hosszú hétvégén és az őszi szünetben A hosszú hétvége és az őszi iskolai szünet jó alkalom a pihenésre Fotó: Lang Róbert Sokan menekültek a hosz- szú hétvégén a fővárosból vidékre, még többen választották a somogyi, balatoni szállodákat úti célként. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu CSOKONYAVISONTA-NAGYATAD- ZAMÁRDI-BALATONLELLE Néhány éve már tendencia Budapesten, hogy aki csak teheti, az októberi hosszú hétvégre vidékre utazik. Ilyenkor ugyanis a számos útlezárás, a tömeg több fejtörést okoz a városlakóknak, mint amennyi örömet a pihenés lehetősége. Ezért ezekben a napokban rendre megtelnek a vidéki szállodák. Ez elmondható a somogyi komplexumokról is. Jó előre le kellett foglalni a helyet, még a megye déli szegleteiben sem nagyon lehetett már találni szálláshelyet a hosszú hétvége előtt. - Majdnem telt házunk van az október 23-i hosszú hétvégén- mondta el érdeklődésünkre Katz Zoltán, a csokonyavi- sontai Korona Apartmanház és Panzió tulajdonosa. - A panzió tele van, az apartmanházban maradt mindössze néhány szabad helyünk. Katz Zoltán hozzátette: elsősorban magyar családok érkeztek Csokonyavisontára pihenni ezekben a napokban.- Volt is egy három éjszakás csomagunk félpanziós ellátással, erre a hétvégére - tette hozzá a szakember. - De a fürdőben is készültünk különleges programokkal, éjszakai fürdőzéssel, és az uszodát is nyitva tartjuk a vendégek kedvéért. A nagyatádi Hotel Solar nem a kisgyermekes családok célpontja, viszont nagyon sok kiránduló vendég érkezett a hétvégére. - Napokkal a hétvége előtt ötvenszázalékos volt a foglaltságunk - mondta el Dézsi Alexandra marketingmenedzser. - A jelentős foglaltság a hosszú hétvégének tudható be. Elsősorban kiránduló csoportok látogatnak hozzánk, akár ötnapos tartózkodásra. A Balatonnál működő szállodák ezekre a napokra teljesen megteltek. A zamárdi Hotel Wellamarinban is nagyon sokan foglaltak az október 23-i hétvégére. - Sokan csak szombaton érkeztek meg, de voltak olyanok is, akik már péntek este elfoglalták szobájukat - mondta el Kiss Annamária marketingvezető. - Nálunk is a belföldi turisták a jellemzőek, s természetesen a kisgyermekes családok, ugyanakkor ezen a hétvégén inkább a kétfős párok érkeztek hozzánk. Kiss Annamária hozzátette: a kisgyermekes családok inkább az őszi szünetre időzítik pihenésüket. Erre az időszakra is már a legtöbb szobát lefoglalták a vendégek. A balatonlellei BL Yacht- Clubba sok hajótulajdonos ezen a hétvégén látogatott el.- Telt házzal vártuk a hétvégét - tudtuk meg Tóth Balázstól, a társaság ügyvezetőjétől.- Néhány szabad helyünk maradt mindössze, de tendencia, hogy a hajótulajdonosok közül ilyenkor többen eljönnek, és közkedvelt túracélpont is lettünk. Véresre verték az idős nőt, a rendőrségre vár a család SEGESD Véresre verték idős édesanyját, ezt állítja egy fiatal nő. Az elkövetők szabadlábon vannak, a család a rendőrség állásfoglalását várja.- Segesden a 67 éves édesanyám a házuk előtt az utcán levelet gereblyézett - mondta az idős asszony lánya, aki jelenleg Olaszországban dolgozik. - Egy közelben élő férfi belekötött. Nyomdafestéket nem tűrő stílusban szitkozódott, majd édesanyámra támadt, őt meg is rúgta. Anyukám bemenekült a saját portájára, hívta a rendőrséget. Már az udvarában tartózkodott, amikor a kisajtót berúgva oda többen bementek. A kerítésnek rántották, kezéből kivették a lombseprűt, ütötték, rúgták. Amikor látták, hogy vérzik, elszaladtak. A ruhája és a járda is véres volt. Fél napba telt egy pár soros jegyzőkönyv felvétele A bántalmazott asszony lánya szerint újra hívták a rendőrséget. A körzeti megbízott munkaideje lejárt, ezért a nagyatádi rendőrkapitányságról két rendőr ment ki a helyszínre. - Először a támadókhoz mentek be, majd édesanyámat kérdezgették, hogy elmegy-e orvoshoz - folytatta a hölgy. - Beteg édesapám kocsival bevitte anyámat a nagyatádi kórházba. Másnap újabb orvosi ellátást követően bementek a rendőrkapitányságra feljelentést tenni. Onnan átküldték őket az ügyészségre, ahol nem volt ügyfélfogadás, de az ügyész telefonált a rendőrségre, hogy intézkedjenek. Közel fél napba telt, mire sikerült felvetetni egy pár soros jegyzőkönyvet. Miután szüleim hazaértek, a támadók újra in- zuitálni kezdték őket. Megint rendőrt kellett hívni, s ismét nem történt semmi. Ügyvédünk szerint a garázdaság egyértelműen bizonyítható. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától megtudtuk, hogy ügyet a nagyatádi rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, az eljárás folyik. K. G. Elsőként a szőkedencsi polgárőrök teszik próbára az új generációs terepjárót Új járművek a jubiláló egyesületnek Már húsz éve a természet szolgálatában SZŐKEDENCS Új járművekkel gazdagodott az alapításának idén 125 évfordulóját ünneplő szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület. Tapsvihar övezte a szirénázó járművek bemutatkozását, amelyekhez Móring József Attila országgyűlési képviselő, Biró Norbert, a'So- mogy Megyei Közgyűlés elnöke és Fehér Zoltán, a Somogy Megyei Kormányhivatal igazgatója is gratulált. Egy korábban Nagyatádon szolgálatot teljesítő Steyr tűzoltóautót kaptak a szőkeden- csiek, amelynek kulcsát Wé- ber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője adta át. A szőkedencsi egyesület elnöke, Tekenyős András pedig annak a Steyr gépjárműnek a kulcsát bízta Balatonmária és Balatonke- resztúr települések önkéntes tűzoltó-egyesületének elnökére, amellyel eddig Somogy és Zala megye határán fekvő falvak segítségére siettek. S az egyesület vásárolt egy vadonatúj Lada Urban terepjárót, amelynek kulcsát Nagy- pál Tamás márkavezető és Horváth Attila értékesítési menedzser adták át. Hazánkban tűzoltófeladatok ellátása során elsőként a szőkedencsi lánglovaOrömmel fogadták az új kocsikat Fotó: Kovács Tibor gok teszik próbára az új generációs Nivát. Komári József parancsnok polgármesterként is köszöntötte az egybegyűlteket. - 1891-ben szervezték meg a Köteles Tűzoltóságot - mondta. - A jelenleg negyvenöt tagot számláló egyesületnek köszönhetően a szőkedencsiek nagyobb biztonságban érzik magukat, hiszen helyben a segítség. Az önkéntes tűzoltók 2015 júliusában megszerezték a jogosultságot az önálló beavatkozásra. S már a két új járművel az időjárási és terep- viszonyoktól függetlenül képesek lesznek célba jutni. K. R. üPÓTFA Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a li- pótfai Szent Benedek Vadász- társaság. A társaság vadászházánál egy Horváth Béres János faszobrászművész által készített szobrot avattak. Az alkotás kettős jelentéssel bír, hiszen egyrészt a vadászok természethez való különleges és örökös kötődését ünnepli. Másrészt a szobor törzsén elhelyezett rézlemezkéken az elhunyt vadásztársak nevei olvashatóak, nekik állítanak emléket a lipótfai nimródok. Az alapítás óta tíz egykori tag hunyt el, az ő rokonaikat is meghívták az avatására. K. R.