Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-14 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 41. szám

2017. OKTOBER 14., SZOMBAT SZTÁRVILÁG 11 Fodor Zsóka: „Voltam segédmunkás, díjbeszedő, fejmosó” Harminc nő közül választották ki Játszott Shakespeare-t és Molnár Ferencet, Schillert és Dürrenmattot, több évtized­nyi színpadi szereplés után mégis a Barátok közt Mag­di anyusaként zárta szívébe a közönség a színésznőt, aki újabban a Macskajáték Gizá- ját alakítja bravúrosan. Hot!-összeállítás- Dickensi gyerekkora volt, a szülők válásával, albérlet­ből albérletbe költözéssel, ko­rai munkába állással, a bátyjá­tól való elszakadással. Hogyan élte meg mindezt?- Azért dickensinek nem mondanám, hiszen voltak szüleim, szerettek is a ma­guk módján, de néha sivár­nak éreztem az életemet.- Válás után miért az édesap­jához került?- Soha nem derült ki. A bíróság döntött így. Anyám hosszú évekig betegeskedett, és a bátyám akkor már ipa­ri tanuló volt, kapott valami pénzt, abból tudta támogat­ni anyánkat. Édesapa postai műszaki főellenőr volt, jól keresett, de azt nem gondol­tam, hogy albérletekben fo­gunk lakni. A bátyám, aki néha meglátogatott, 1956- ban disszidált, én pedig ti­zennégy évesen visszaköl­töztem anyukámhoz.- Egy tizennégy éves kislány élete általában abból áll, hogy középiskolába jár, ön viszont közben dolgozott is.- Voltam segédmunkás, díjbeszedő, fejmosó, eladó a Corvin Áruház játékosztá­lyán. És beiratkoztam Rózsa­hegyi Kálmán színiiskolájá­ba, Sas Jóskával, Koncz Gá­borral, Sztankay Istvánnal jártam egy osztályba. A ha­vi 150 forint tandíjat édes­apám fizette, de egy év után otthagytam az iskolát.- Ott ismerte meg az első nagy szerelmét, Dávid Kiss Ferencet.- Három év múlva találkoz­tunk újra, együtt éltük át elő­ször a testi szerelmet is. Fe­ri beíratott esti gimnázium­ba, könyveket adott a kezem­be, így ismertem meg a világ- irodalmat. rültem, egy év után viszont visz- szajöttem Pestre, én lettem az első szabadúszó színésznő. Ját­szottam a Vígszínházban, ahol Darvas Iván Amálkának hívott. A Gyilkosság a papiakban cí­mű darabban Gobbi Hil­da volt Miss Marple. Gobbi na­gyon megszeretett, jópofa, va­gány kislánynak tartott.- Közben kétszer is férjhez ment. Kikhez?- Egy ilyen nagy, romantikus sze­relemnek miért lett vége?- Feri Pécsre szerződött, én elsőéves voltam a Színmű- vészetin. Elhagytam őt Szente András Eu­rópa-baj nők ka­jakozóért, ő pe- z dig beleszere­tett a színház jelmezterve­zőjébe. á- A főiskolá­ra másodjára vették fel. Milyen volt Szinetár Miklós osztályába járni?- Többször rezgett a léc, ta­lán a humorom miatt tartott bent Szinetár Miklós. Végzés után Kecskemétre ke­Mindkét volt férjével baráti maradt a viszonya- Az első férjem az Irodalmi Színpadon volt szervező, na­gyon rövid házasság volt. Ked­ves, sármos fiú volt, egy év után mégis elváltunk. Azóta háromszor nősült, és jó kap­csolatban vagyunk. A máso­dik Henkel Gyula, az operett­színház zseniális művésze volt, úgy táncolt, mint egy ör­dög. Akkor már a békéscsabai színház tagja voltam, én köl­töztem fel Pestre. Olvastam, hogy a televízió bemondónő­ket keres, felhívtam Szinetár Miklóst, a tévé egyik vezető­jét. Felvettek. Egy évig dolgoz­tam együtt Berkes Zsuzsával és Kertész Zsuzsával, aztán az egyik ismert tévés kiutált onnan. Az volt az indok, hogy színészdiplomám van és túl szépen beszélek! Visszatér­tem a színi pályára. Közben a második házasságomnak is vége lett. Jártam egy híres mi- x xerrel, aki Pest legszebb férfi­ja volt, és háromszor kosaraz­tam ki. Egy kiváló színésszel is szakítottam, de ma is őrzöm az eljegyzési gyűrűjét.- Az életükben a mama volt a fő­szereplő.- Okos, szellemes asszony volt, igazi színházi mama. Ti­zenhat évig játszottam Szege­den, ő mondta azt, hogy én ott az első színésznő vagyok, Pest­re szerződve viszont ki tudja, mi lenne velem. 1995-ben fel­költöztem, három éyig szink­ronszerepeket kaptam Dezsőffy Rajz Katalintól és Somló Andre­ától. 1998-ban jelentkeztem a Barátok közt válogatására. Ké­sőbb kiderült, hogy előttem hu­szonkilenc színésznőt néztek meg. Én lettem Magdi anyus.- Tizenegy év után mondott bú­csút a sorozatnak; ennek már nyolc esztendeje, és még mindig megismerik, szeretik.- Azóta játszottam Pécsett, Szolnokon és Békéscsabán is. Most éppen Örkény István Macskajátékában Gizát. Uj munkahelyén nehéz volt megszoknia a rengeteg papírmunkát Rájár a RING Sydney olimpiai ezüstér­mes ökölvívója április óta ve­zeti a sportág hazai szövetsé­gét. A ringhez szokott Zsoltnak az első hónapokban nehéz volt megszoknia a sok papírmun­kát, értekezletet, tárgyalást, de már megbirkózik elnöki felada­taival. Csak azt sajnálja, hogy a reggeltől estig tartó munkája miatt kevés ideje jut a család­jára, ezért igyekszik is a sze­rettei kedvében járni, ha végre együtt lehetnek.- Nem volt könnyű megszok­nom az íróasztal mögötti vilá­got, de mostanra megszerettem a munkámat - mondta Zsolt. - Nem bántam meg, hogy elvál­laltam az elnökséget. A rend­szeres sportolás viszont hiány­zik, így hetente kétszer edző­terembe járok. Hiába a jó fizikum: Zsolt csa­ládjában most mindenki beteg, csak Réka nem dőlt ki eddig. Az apa influenzás, Viktornál arcüreggyulladást diagnoszti­záltak, Grétike és a kis Vili csu­pa láz és nátha.- Ez a megfázás mindegyi­künkön másként tört ki - mondta Zsolt. - Lázasan is eljá­rok dolgozni. A nagyfiam min­denáron suliba akart menni, az orvos pedig nem marasztalta, pedig arcüreggyulladása van. Örülök, hogy Viktor állja a sa­rat; szeretem, ha vagány. Gré- ti szintén csúnyán megfázott, és Vilike is csak úgy fuldok- lik néha a köhögéstől. Amió­ta hazahoztuk a kórházból, so­kat hízott, úgy fejlődik, ahogy kell. Tökéletes az étvágya, erő­södött, emiatt is viseli jól ezt a taknyos időszakot. Az Erdei család mindig na­gyon összetartott - ez most is így van. Mivel Zsolt párjának kismillió dolga van a ház és a három gyerek körül, a főzésre ritkán jut ideje. Szerencséjére ezt a ház ura néha megoldja he­lyette.- A párom egy salátalevélen is eléldegélne, de én ezt nem hagyom - árulta el Zsolt. - A kö­zeli ételrendelő cégek meg a pizzafutárok már jól ismerik a lakcímünket, az anyósom is át­jön hozzánk időnként valami finomsággal. Néha pedig én ál­lok a tűzhely mellé. Annak ide­jén édesanyámtól sok mindent ellestem a konyhában, és agg­legényéveimben tökéletesítet­tem a szakácstudományomat. Akármilyen fáradtan is esem haza, képes vagyok odaállni, és összedobni valamit. Húsleves­ben és tésztaételekben vagyok a legjobb, híres a lasagném. Ha valahol mesélem, kevesen hi­szik el nekem, ökölvívónak, hogy a csülök pékné módra és a marhalábszárpörkölt is a re­pertoáromban van. rúd családjára Zsolt és Réka lázasan is ápolja egymást és az egész famíliát Az oldal fotói: MW Erdei tra és a

Next

/
Oldalképek
Tartalom