Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-14 / 241. szám

14 SPORT 2017. OKTÓBER 14., SZOMBAT Szécsi Zoltán: nincs mit szépíteni, ez tragikus volt Az utolsó negyedben tudtak csak betalálni Kiadós zakót mértek a (fehér sapkás) kaposváriakra a fővárosban Rangadón szerzett újabb győzelmet az M-Car KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A ha­todik fordulóban a két pont­veszteség nélküli csapat küz­dött egymással, az M-Car nyert és így átvette a veze­tést a másodosztályú kapos­vári kispályás bajnokságban a tabellán, ugyanúgy, mint az öregfiúknál.- Győzött a fordulóban az Alibi gárdája is, már a „ezüst­érmes pozícióban tanyáznak” - tájékoztatta lapunkat Börö- czi Zoltán főszervező.- Második győzelmét is meg­szerezte a Nyár FC és Lechler Autófesték is. Nyert a Béke ét­terem, és gólzáporos győzel­met aratott a Matracvarázs. A tartalékosán, csere nélkül felálló Royal kikapott. A követ­kező mérkőzésen a taktikusab- ban játszó Béke étterem kere­kedett felül. A félidőben még 3-1-re az Amatőrök vezetett, majd négy perc alatt egyenlí­tett a WIN-Team, ezután nagy erőket mozgósítva a győzelmet is megszerezték. Kun Z. Eredmények Maker Autó Kupa - II. osztály eredményei: Alibi FC-META FITNESS 4-1, Royal Fröccs- Nyár FC 2-4, M-Car Bérau- tó-QLR PC Bontó 3-2, Polgár- mesteri Hivatal-Lechler Au­tófesték 3-4, Somogy Sport­ja All Stars-Béke étterem 1-4, Őrei SE-Matracvarázs 0-6, WIN-Team 2010-Amatőrök 20114-3. A bajnokság állá­sa: 1. M-Car Bérautó (18 pont), 2. Alibi FC (15), 3. QLR PC Bon­tó (15), 4. Béke Étterem (12), 5. Matracvarázs (12), 6. WIN-Te­am 2010 (9), 7. Nyár FC (7), 8. Őrei SC (7), 9. Somogy Sport­ja All Stars (6), 10. Royal Fröccs (6), 11. Lechler Autófesték (6), 12. META FITNESS (6), 13. Polgármesteri Hivatal (4), 14. Amatőrök 2011 (1). A követke­ző forduló (október 18., szer­da) párosítása -17 óra: MÉTA FITNESS-Polgármesteri Hiva­tal, 17.45 óra: Matracvarázs- WIN-Team 2010,18.30 óra: QLR PC Bontó-Alibi FC, 19.15 óra: Béke étterem-M-Car Bér­autó, 20 óra: Nyár FC-Somogy Sportja All Stars, 20.45 óra: Lechler Autófesték-Orci SE. Hétfő, 20.45 óra: Amatőrök 2011-Royal Fröccs. Csak az utolsó, negyedik ne­gyedben tudta bevenni a há­zigazda Vasas-Plaket kapu­ját a Kaposvári VK társula­ta a csütörtök késő esti tv-s meccsen, így kiütés lett a ta­lálkozó vége. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu E.0N FÉRFI VÍZILABDA OB I. Az ember nem akart hinni a sze­mének... Már a negyedik ne­gyedben jártunk, amikor a ven­dég kaposváriak a 26. percben végre valahára bevették a Va­sas-Plaket kapuját. Ekkor már 8-0-ra mentek a házigazda pi­ros-kékek, vagyis a meccs sor­sa már rég eldőlt. Szervezetten és hatékonyan védekeztek a hazaiak, ugyan­akkor a kaposvári támadások kiismerhetőek voltak - már ha persze egyáltalán eljutot­tak a lövésig. Verhetetlen volt Jónás György hálóőr - a har­madik etapban Juhász-Szelei Norbert ötméteresét is kipisz­kálta -, vagy ha mégis, akkor hát ott volt a kapufa. A negyedik, utolsó nyolc per­ces szakaszt ugyan 3-2-re hoz­ta a Kaposvári VK, ám ez a vég­eredmény kozmetikázására sem volt elegendő... A kaposvári együttes a jövő hétvégén, szombaton a bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győz­tes Szolnoki Dózsa VSC együt­tesét fogadja, rá egy hétre pedig az újonc Szombathelyi Aligátor VUS vendégei lesznek. Nincs mese, a vasi megyeszékhelyen meg kell(ene) kezdeni a pont­gyűjtést. BP. VASAS-PLAKET SC- KAPOSVÁRI VK 10-3 (2-0, 5-0,1-0, 2-3) Budapest, Komjádi Bé­la Sportuszoda, 200 néző. V: Mucskai, Kovács Cs. BP. VASAS-PLAKET SC: Jónás Gy. - Burián (2), Babay (1/1), Simon H. (1), Takács B., Bencz, Bóbis. Csere: Steinmetz Á. (3), Marnitz G. (2), Miklós L. (1), Pé­ter L, Sélley, Hőna. Vezetőedző: Földi László. kaposvári VK: Krémer - Gi­ga (1), Varga Zs. (1), Tóth K., Lukács Á., Vindisch, Sántavy. Csere: Juhász-Szelei (1), Kovács 0., Pataki, Palotás, Ihárosi. Ve­zetőedző: Szécsi Zoltán. Edző: idősebb Berta József. EMBERELŐNYÖS HELYZETBŐL SZÜLETETT GÓLOK: 11/4, illetve 10/0. AKCIÓGÓLOK: 5, illetve 3. ÖT- MÉTERESEK: 1/1, illetve 1/0. Október 24-én és 25-én váloga­tott összetartás lesz. Marcz Ta­más szövetségi kapitány a ke­retedzésekre meghívta Sánta­vy Mátét, a Kaposvári VK Uni- versiade-győztes pólósát is. Az októberi összetartást a Bajno­kok Ligájában érdekelt csapata­ink - a Szolnoki Dózsa VSC, a ZF Eger és várhatóan a Bp. A-Híd OSC-Újbuda - játékosai kihagy­ják, vagyis a hazai rendezésű KIPONTOZÓDOTT: Kovács 0. (a 29. percben). kiállítva (végleg cserével): Tóth K. (a 11. percben). FÖLDI LÁSZLÓ: - Ott folytat­tuk, ahol az előző bajnoki mécs­esünkön a Debrecen ellen ab­bahagytuk. Akkor is és most is jól védekeztünk, kevés gólt kaptunk, amivel előbb felőröl­tük, majd össze is Toppantot­tuk a kaposvári együttest. világbajnokságon ezüstérmet szerzett válogatott tagjai közül senki nem lesz ott. * * + A 3. forduló további eredményei „A” csoport: Szolnoki Dózsa VSC-Debreceni VSE19 -7 (3- 1,6-4,6-1,4-1); Ferencvá- ros-PQS-Bp. UVSE 19-7 (6-0, 6-0, 2-4, 5-3); Bp. MKB-Eurole- asing BVSC-Zugló-Szombathe­Fotóillusztráció: Muzslay Péter SZÉCSI ZOLTÁN: - Nincs mit szépíteni a dolgon, ez tragi­kus volt... Kishitűen, önbiza­lom nélkül semmi keresni va­lónk nem lehet. Nem videóz­nunk kell, hanem a játékosok lelkét rendbe tenni. Újra meg kell találnunk az önbecsülé­sünket, s akkor még lehet esélyünk arra, hogy a hőn áhított felsőházi rájátszásba kerüljünk. lyi Aligátor VUS 10-8 (3-2,4-2, 0-2,3-2). „B” csoport: Bp. A-Híd OSC-Új- buda-EBP Tatabánya 15-3 (5- 1,3-0, 3-1, 4-1); Bp. Racio- Net-Honvéd-ContiTech-Sze- ged 15-5 (1-1,5-1,4-0,5-3); ZF-Eger-Pécsi VSK-Mecsek Fü- szért 14-7 (2-3, 5-0,3-2, 4-2); PannErgy-Miskolci VLC- Metalcom-Szentesi VK 12-5 (4- 1, 4-2, 2-2, 2-0). Az ASE elleni diadallal nyitottak a kaposváriak KOSÁRLABDA UTÁNPÓTLÁS BAJ­NOKSÁGOK, FIÚK: Pakson raj­tolt a korosztályos bajnokság­ban a Kaposvári KK U16-os korosztályú fiúkból álló csa­pata és magabiztos győzel­met aratott a tolnai városban. A serdülők a Siófokot verték, a pécsiektől kikaptak. U16-OS REGIONÁLIS KOSÁR­LABDA BAJNOKSÁG: ATOMERŐMŰ SE- KAPOSVÁRI KK 66-115 (21-14,12-28,18-39,15-35) Kaposvári KK: Fehér B. (33/9), Paár M. (19/6), Hajdúk A. (16), Cohill E. (10), Dániel Á. (8) . Csere: Vajda L. (8), Polotár B. (8), Hunyadi B. (6/3), Győr B. (3/3), Fülöp B. (2), Simon T. (2), Pavlényi B. (-). Edző: Fehér Iván. U14-ES, SERDÜLŐ KOSÁRLAB­DA-BAJNOKSÁG: SIÓFOKI KOSÁRSULI- KAPOSVÁRI KK „B” 37-66 (8-17,16-17,12-11,1-21) Kaposvári KK „B”: Balogh Á. (9), Yake (14), Antalics (12), Katus (2), Bogdán D. (2), Heffer (12), Balogh B. (-), Gasparics L. (2), Gasparics 0. (-), Kárpáti (9) , Hartmann (1), Pintér (3). Edző: Puska Zoltán. PÉCSI VSK PANTHERS „B"- KAPOSVÁRI KK„B”91-76 (25-16, 27-19,17-19, 22-22) Kaposvári KK „B”: Balogh Á (7), Yake (16), Antalics (21), Katus (3), Bogdán D. (-), Heffer (10) , Balogh B. (3), Gasparics L. (-), Gasparics 0. (4), Kárpáti L. (6), Hartmann (-), Pintér (6). Edző: Puska Zoltán. TERÜLETI ALAPSZAKASZ, MÁSODIK FORDULÓ: KAPOSVÁRI KK SE „A”-PAKSI HARCOSOK ATOMERŐMŰ SE 77-80 (22-24,14-16, 22-17, 18-23) Kaposvári KK SE „A”: Ba­logh M. (2), Bátorfi (-), Maries Cs. (6), Maries H. (11), Brun­ner (15/3), Garai (8), Kistankó (-), Tóth L. (12/3), Ilia (-), Ka- rabulut (23). Edző: Juhász Le­vente. BONYHÁDI KSE- KAPOSVÁRI KK SE „A" 68-106 (24-23,14-30,11-18,17-35) Kaposvári KK SE „A”: Ba­logh M. (6), Bátorfi (10), Ma­ries (22), Maries (16), Brun­ner (16), Garai (-), Kistankó (8), Tóth L. (12), Ilia (4), Kara- bulut (11/3). Edző: Juhász Le­vente. Kun Z. Sántavy Mátét is meghívták a válogatott keretedzésre Értékmérő bajnoki összecsapásra készülnek Hendleinék Veretlen csapatok csatáznak KOSÁRLABDA NB l./A CSOPORT, FÉRFIAK Igazán értékmé­rő feladat vár szombaton 18 órakor a Kaposvári KK NB I./A csoportos férfikosárlab- da-csapatára. Az élvonalbeli pontvadásza­tot két győztes meccsel kezdő somogyiak az Egis Körmend alakulatát fogadják a Kapos­vári Városi Sportcsarnokban. A JP Autó Jászberényi KSE együttesét hazai pályán, vala­mint a MAFC gárdáját Orosz­lányban verő Hendleinék a nemzetközi kupában is vitéz­kedő Vas megyeiek ellen is szeretnének jó eredményt el­érni. Amíg a kaposváriak bajno­kit játszottak szerdán, addig a vasiak idegenben vívtak FI­BA EC-meccset a BC Steaua Bukaresttel. Csakúgy, mint az első találkozót, a párharc Mindkét együttes két győzelemmel várja a párharcot visszavágóját is a körmendi­ek nyerték, igaz csak 73-72- re. Ferenc Csabáék ezzel to­vábbjutottak és újabb ellen­félre várhatnak a sorozatban. A körmendiek is két si­kerrel megvívott meccset jegyeznek eddig a magyar bajnokságban. Érdekesség, hogy ugyanazzal a két csa­pattal játszottak eddig, mint a kaposváriak. Előbb Jászbe­rényben nyertek 85-71-re, majd a MAFC-ot győzték le hazai környezetben. Utóbbi mérkőzésen - a végletekig ki­élezett csatában - mindössze 69-67-re tudtak nyerni. Gas­per Potocnik vezetőedző az egyik legjobb játékosállo­mánnyal rendelkező alaku­latot dirigálhatja, amelyben a kaposvári nevelésű - Pécs­ről odaigazoló - Halász Ákos is szerepel. Nem legyőzhe­tetlen azonban az Egis Kör­mend együttese sem, de eh­hez egyenletes csapatteljesít­mény szükséges. A találko­zón a szemsérüléssel bajlódó Baki Gergely biztosan nem léphet pályára. Kun Z. Férfikosárlabda NB I. A 1 Szolnoki Olaj 2 2­177-136 1.000 2. Kaposvári KK 2 2­167-148 1.000 3. Egis Körmend 2 2­154-138 1.000 4. Szedeák 3 2 1 232-209 0.833 5. Atomerőmű SE 3 2 1 230-227 0.833 6. Pécsi VSK 3 2 1 220-230 0.833 7. Kecskeméti TE 2 1 1 163-133 0.750 8 Falco KC 2 1 1 162-150 0.750 9. Álba Fehérvár 2 1 1 157-166 0.750 10. MAFC 3 1 2 218-229 0.667 11. DEAC 3 1' 2 225-238 0.667 12.Jászberény KSE 2­2 138-161 0.500 13. Sopron KC 2­2 133-156 0.500 14.ZTEKK 3­3 200-255 0.500 Dunn (jobbra) kulcsszereplő lehet a Körmend ellen Fotó: Muzslay P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom