Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-12 / 239. szám

2017. OKTÓBER 12., CSÜTÖRTÖK Gyógypedagógusból kevés van, kihívásból azonban annál több 2020-ig négyezer gyógype­dagógust kellene kiképezni - hangzott el a kaposvári egye­temen tartott konferencián. Góz Lilla sonline@sonline.hu SOMOGY A Kaposvári Egyete­men 1982-ben indult gyógype­dagógia szak a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola kép­zéseként. A 90-es évek közepe óta önállóan indítanak gyógy­pedagógiai képzést. Idén ne­gyedével több hallgatót vet­tek fel, mint tavaly - mond­ta előadásában Podráczky Ju­dit. A Pedagógiai Kar dékán­ja hozzátette: 2020-ig négyezer gyógypedagógust kellene be­léptetni, hogy mindenhol meg­felelően ellátott legyen a feladat. A végzett gyógypedagógusok hamar találnak állást. Van­nak, akik a Bárczi Gusztáv Módszertani Központban he­lyezkednek el. Kovács Attila főigazgató-helyettes elmond­ta: 350 gyermekkel foglalkoz­nak Kaposváron és a nagyba­jomi tagintézményükben. - A tanulásban és értelmileg aka­dályozott, vagy más sérülés­sel élő gyerekek számára na­gyon fontos a minél korábbi Fotó: Lang Róbert Négyezer gyógypedagógus kellene életszakaszban elkezdett ha­tékony fejlesztés - tette hozzá. A Duráczky Módszertani Köz­pont specialitása a beszédkép­zés és a tanulási zavarral küz­dő gyerekek fejlesztése. Gyuri- na Éva, az intézmény vezetője szerint ahhoz, hogy az ország­ban minden gyermek megfele­lő támogatást, illetve fejlesztést kapjon, több gyógypedagógus­ra és több továbbképzésre len­ne szükség.- Valóban kevés a szakember, ezért lenne jelentősége, hogy a pedagógusok már az óvodától kezdődően olyan gyakorlati fo­gásokat tudjanak, tanulhassa­nak a gyógypedagógusoktól, amit a napi munkájukban hasz­nosítani tudnak - tette hozzá. Hegedűs Mária Katalin, a ka­posvári Nemzetőrsori Közpon­ti Óvoda vezetője azt mondta, azért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a szakmai konfe­rencián, mert új kihívásokkal néznek szembe a pedagógusok a felgyorsult világban. - Hiába van mögöttem 39 év szakmai ta­pasztalat, meg kell felelnünk a kor követelményeinek a gye­rekek érdekében. Sok és rend­szeres szakmai, egyéni és in­tézményi segítséget kapunk a szakszolgálattól - tette hozzá. Bizakodóak a fonyódiak, mindenki a megegyezést keresi Nincs kőbe vésve a zajfogó sorsa FONYÓD Bizakodóak a fonyódi zajvédőfalat ellenzők: szerdán Pécsett folytatódtak az egyez­tetések a balatoni panorámát kitakaró vasúti zajfogó ügyé­vel kapcsolatban. Mint arról korábban beszá­moltunk, ingatlantulajdono­sok tiltakoznak a dél-balato­ni vasútfejlesztés kapcsán a fonyódi löszfalnál vezető sza­kaszhoz tervezett zajvédő fal megépítése ellen. Élőláncot alkotva, transzparensek tu­catjaival fejezték ki nemtet­szésüket. A fonyódiak arra hivatkoznak, hogy a 2,5 mé­ter magas fal eltakarná a gyö­nyörű balatoni kilátást, ame­lyet most még élvezhetnek a kerékpárosok és vonaton uta­zók. Mészáros Judit az ellen­zők táborának szószólója kér­désünkre elmondta: nagyon segítőkészen állnak a ható­ságok a kérdéshez. - Biztat­tak bennünket - mondta Mé­száros Judit. - Nagyon örü­lünk neki, hogy minden ál­lami szerv, hatóság - amely érintett a zajvédő fal ügyé­ben - megértette, hogy mi is a probléma ezzel. És mostan­ra együtt igyekeznek komp­romisszumot találni, amely mindenki számára megnyug­tató. Mészáros Judit hozzátet­te: az, hogy letetették a terve­zett zajvédő fal alapjait még nem jelenti azt, hogy nincs megnyugtató megoldás. Min­denki azon van, hogy segít­sen. Az ellenzők reményei szerint, ha épül is fal, ak­kor olyan alacsony lesz, hogy megmaradjon a látvány. Az egyeztetés hétfőn a főváros­ban folytatódik. Koszorús Rita Díjat kapott a táncosok fotója KAPOSVÁR A Somogy Táncegyüttes tagja, a kaposvári Koch Máté nyerte a szakmai zsűri díját azon a nemzetközi fotópályázaton, amelyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes hirdetett meg több kategóriában. Az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon is lehetett szavazni a szebbnél-szebb képekre, amelynek té­máját a kedvenc népviseletek adták. Legtávolabbról egy sidney-i tánccsoport küldte el fotóját. Autót, lakást törtek fel a Balatonnál BALATON A Kaposvári Járá­si és Nyomozó Ügyészség lo­pás bűntette és más bűncse­lekmények miatt emelt vádat egy fiatalkorú férfi és felnőtt unokatestvére ellen, akik egy Balaton-parti településen több lakást és egy gépkocsit törtek fel. A vádlottak a lakóházak aj- tajalt csavarhúzóval feszítet­ték fel, s készpénzt, arany és ezüst ékszereket, kisebb mű­szaki cikkeket vittek el. A ko­csiban 400 ezer forintot talál­tak. Az ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben javítóinté­zetet, a büntetett előéletű fel­nőttel szemben pedig börtön- büntetést indítványozott. K. G. MEGYEI KÖRKÉP O 2^3 Saját döntés % \ Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu A magyar társadalom ma még messze van attól, hogy okos döntéseket hozzon bevásárláskor, illetve arról, hogy mi is kerüljön majd az asztalra. Mégis, mint­ha egyre többen fordulnának el a tömegtermékektől, mint­ha egyre többen részesítenék előnyben a helyi termékeket. Igaz lehet ez - így szüret után aktuális a példa - a minőségi borfogyasztásra is. Sokan mondják, hogy szívesebben vesz­nek le hazai palackot a polcról, mint a negyedébe kerülő kül­honi terméket. De hasonlóképpen örömmel hallottam azt a példát is, hogy van, aki maga készíttetett almalevet családjának. Nem akart megbarátkozni azokkal a ter­Noha főleg a forin­tok döntenek, töb­ben is elfordulnak a tucatterméktől mékekkel, amelyeket ugyan sokan vásárolnak, de annál kevesebben tudják, hogy hon­nan érkeznek és pontosan mit is tartalmaznak. Persze ha mindenki saját maga állítaná vagy állíttatná elő az élelmiszerét, akkor alighanem újra kellene értelmez­nünk a nemzetgazdaság fogalomkörét. Ugyanakkor úgy tű­nik, többen is felismerik, hogy nem feltétlenül az a legjobb választás, amit felemel a reklámok hada, s amit ennek révén a többség is követ. Persze, a legtöbbször még mindig a forintok döntenek ab­ban, hogy mi kerül az asztalokra, s nagyon sokszor beleszól ebbe a kényelem, s nem utolsó sorban a reklámok szabta trend is. Utóbbi kettő még alakítható, azt hiszem... Felrúgta a járókelő a kerékpárost, hogy megleckéztesse KAPOSVÁR A kaposvári Fő ut­cán haladt egy kerékpáros, amikor egy gyalogos felrúg­ta. A biciklis az eséstől az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A kaposvári rendőrkapi­tányság közlekedésrendé­szeti osztályán eljárást indí­tottak a karakán járókelővel szemben közlekedés bizton­sága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A sérülést okozó férfi a meghallgatása során a rend­őröknek elmondta, hogy meg­ítélése szerint a kerékpáros a sétálóutcában túl gyorsan közlekedett a gyalogosok kö­zött, ezért úgy gondolta, hogy megleckézteti. Szerinte a kerékpáros fe­lelőtlenül közlekedett, ve­szélyeztette a járókelők ép­ségét. A 41 éves helyi férfi az eljá­rás további szakaszában sza­badlábon védekezhet. K. G. HIRDETÉS Az ajánlat a 2017.10.01 - 10.31. között megrendelt gépkocsikra illetve a készlet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörű, részletekről érdeklődjön autóházainkban. Fenntartjuk a jogot az ajánlat módosítására illetve visszavonására. A fotó illusztráció. Fogyasztás (vegyes): 4,4-8,31/100km, CO kibocsátás (vegyes): 109-210 g/km. OPEL KISS-GERENCSER VZAK 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 96., Tel.: 92/323-875 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 1., Tel.: 93/518-940 8315 Gyenesdiás, Kereskedők útja 2., Tel.: 83/515-030 www.opel.kiss-gerencser.hu Új Opel CROSSLAN AZ ÉLET SZÉP. • OPELOÄStar Automatikus baleseti riasztás • 7” os színes érintőképernyő • Visszagurulás gátló / ”* Corsa-E Selection 1.2 70 LE 5ajtós + Pótkerék, 3.500.000 helyett 2.799.000 Astra Sedan 1.6 115 LE + Pótkerék, metál fényezés 4.840.000 helyett 3.899.000 Astra K Selection 1.4100 LE + Pótkerék, metál fényezés 4.850.000 helyett 4.350.000 új Crossland X Enjoy 1.2 81 LE + Pótkerék, metál fényezés 4.445.000 helyett 4.145.000 új Crossland X Innovation 1.2130 LE MT6 5.951.000 + Téli csoma.g, park&go csomag, tetősín, metál fény helyett 5.449.000 Mokka X Selection 1.6115 LE + Pótkerék, metál fényezés 5.140.000 helyett 4.499.000 Zafira Innovation 2.0 CDU 170LE AT6 10.563.000 helyett 7.890.000 + Metálfény, LED AFL, Navi, riasztó, tolatókamera, téli csomag, adaptív tempómat

Next

/
Oldalképek
Tartalom