Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-03 / 231. szám

ufímSk EGY PERCBEN Borzalmas vérfürdő! LAS VEGAS Az USA történetének egyik legvéresebb merényletét követ­ték el helyi idő szerint vasárnap este Las Vegasban, ahol legalább ötven­nyolc ember meghalt és ötszáznál több sebesültről érkeztek hírek lap­zártánk idején. Az Iszlám Állam (IÁ) közölte, hogy a támadó a terrorszer­vezet katonája volt, és hogy néhány hónapja váltotta át vallását az iszlám­ra. A rendőrség még vizsgálja a tettes Stephen Paddock lehetséges indíté­kait. ► 11 Ötszáz méter liba bőr a vb-n Az Erdők házában otthont talált az erdő igazi csodája KAPOSVÁR Magyarország Eu­rópában élen jár az erdőpeda­gógiában, vagyis a fiatalokkal megismertetik az erdők érté­keit. Ennek jegyében nyitot­ták meg hétfőn Kaposváron az Erdők Háza Látogatóköz­pontot, amelynek avatása a XXI. Erdők Hete rendezvény- sorozat nyitánya volt. Fazekas Sándor földművelésügyi mi­niszter adta át a létesítményt. A minisztérium friss közvé­lemény-kutatása szerint a magyarok környezettudatos­nak vallják magukat, szívü­kön viselik az erdeink sorsát, ugyanakkor keveset tudnak, hibás ismereteik vannak az erdőről. A válaszadók csupán 15 százaléka kirándul évente legalább egyszer az erdőben, ugyanakkor a 90 százalékuk­nak van véleménye az erdőről és az erdészekről. Érdemes te­hát tenni azért, hogy az erdő­látogatók számát megtöbbszö­rözzék. ► 3 Szembesítés. A somogyi erdők élővilágát is bemutatja a hétfőn megnyílt kaposvári látogatóközpont Fotó: Muzslay Péter Botka lemondott a jelöltségről Nem lesz népszavazás a lerakóról A rendőri erőszak ellen tiltakoztak FLORIDA A Simon Béla, Juhász Adri­án páros kiegészülve a kormányos Kolláth Vandával a magyar evezős­sport történetének negyedik világ- bajnoki aranyérmét szerezte a flo­ridai Sarasotában - olyan hajrával, amelyen azóta is ámul a világ. Ami­kor Simon Béla tavaly kitalálta, hogy új számban, kormányos kettesben versenyezne Juhász Adriánnal, ak­kor éppen kormányosra volt szük­ségük. Választásuk szinte azonnal Kolláth Vandára esett. ► 15 Jó reggelt! E gy szamár okozott magyar pénznek megfelelően 100 mil­lió forintos kárt egy német üz­letember luxusautójában. Az autós leparkolt a vidéki porta előtt, ahol a csacsit tartották, azonban a csö­könyösnek tartott állat elrágcsálta a narancssárga jármű lökhárítóját. A tulajdonos szerint a színe miatt vélhetően egy óriási sárgarépának nézte a kocsit, ezért akarta megen­ni. Az ügyből per kerekedett, mert sem a biztosító, sem a szamár gaz­dája nem akarja állni a kárt. Régen a szocializmusban legendák kering­tek arról, hogy időnként megkóstol­ták disznók, tehenek a műanyagból készült Trabantokat. Magyar sza­már német luxusautó ilyen találko­zásáról még nem szól a fáma. K. G. BUDAPEST „Hibázott, mert nem gondolta, hogy a demokrati­kus pártok nem akarnak nyer­ni 2018-ban, céljuk, hogy né­hány ellenzéki helyet szerez­zenek az „Orbán-rezsim” par­Köszönet, mert család lett belőlük KAPOSVÁR A Kaposi Mór Ok­tató Kórház veszi át a Kaá- li Intézet tevékenységét Ka­posváron, jelentette be Mo- izs Mariann főigazgató. Miu­tán beszámoltunk róla, hogy az intézet befejezi működését a somogyi megyeszékhelyen, azok a szülők, akik a mester­séges megtermékenyítésnek köszönhetik gyermekeiket, búcsúünnepséget szerveztek hétfőn az intézetben. Itt kö­zölte a kórház főigazgatója, hogy zökkenőmentes átvételt tervez az intézmény. - Ugyan­azokkal az orvosokkal, szak­dolgozókkal találkozhatnak majd a leendő szülők - mond­ta Moizs Mariann. - Az átvé­telből a családok semmit sem fognak érezni. ► 4 lamenti padsoraiban - indo­kolta lemondását az MSZP mi- niszterelnök-jelölti posztjáról Botka László. Az MSZP egye­lőre nem foglalkozik újabb je­lölt megnevezésével. ► 7 KAPOSMÉRŐ Elutasította a Helyi Választási Bizottság az INERT hulladéklerakóról szó­ló népszavazási kezdeménye­zést. Az ellenzők ennek elle­nére sem adják fel. ► 5 KATALÓNIA A népszavazás miatt átvezényelt spanyol rendőrök és csendőrök ki­vonását követeli Katalóniá- ból a tartomány elnöke. Car­les Puigdemont bejelentet­te, létrehoznak egy bizottsá­got, hogy kivizsgálják a va­sárnapi erőszakos cselekmé­nyeket, amelyeket az alapve­tő emberi jogok megsértésé­nek minősített. ► 7 A csekkek befizetését is tanítani kell KAPOSVÁR-LÁBOD-BARCS Hi­ányosak a fiatalok pénzügyi ismeretei, nem egyszer köny- nyelműen, meggondolatla­nul bánnak a pénzzel. A la­punk által megkérdezet­tek úgy vélik, szükség van olyan gyakorlatias, életsze­rű tananyagra, mely gyara­pítja a diákok pénzügyi jár­tasságát. Ugyanakkor fon­tosnak tartják, hogy ne plusz teherként épüljön a tanterv­be a tudásanyag. A távira­ti iroda közléséből nemrégi­ben kiderült: a kormány elé kerülő pénzügyi tudatosság fejlesztésének stratégiájá­ban cél az is, hogy a nemzeti alaptanterv részévé tegyék a jövőben a pénzügyi ismere­tek oktatását. ► 5 Világnap: A zene az kell... KAPOSVÁR A zene világnapján látványos műsornak adott otthont hétfőn a megyeszékhely: mini koncertek, térzene és bemutatók színesítették a műsort. Több százan kapcsolódtak a Kossuth téri közös éneklésbe, ezután az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola közreműködésével tánc­házba hívták az ünneplőket. Fotó: Lang Róbert ► 6 770865 912022 1 7 2 3 1 SZER K ÉSZT ŐS ÉG; E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 21 18 Somogybán ma túlnyomórészt borult időre van kilá­tás, kisebb eső előfordulhat, ám számottevő meny- nyiségű csapadékra nem kell számítani. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Helga nevű olvasóinknak! JL

Next

/
Oldalképek
Tartalom