Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-10 / 237. szám
2017. OKTOBER 10., KEDD AUTÓMOTOR 11 Dacia Sandero Stepway: szebb és praktikusabb lett a belső tér HÍREK Egészen vagány dizájn Kezd rátalálni saját egyéniségére a Dacia, a feltűnős- ködésnek azonban a diszkont márkánál is ára van. Balogh Bence/Autó-Motor kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MIOVENI Nem költöttek túl sokat a Sandero Stepway frissítésére, de ahogy a Daciától várható, minden egyes elköltött fillér jó helyre került. Újak a LED-es nappali fénynyel kiegészített fényszórók, és már a hátsó lámpában is diódák világítanak. Feldobják a külsejét az átrajzolt lökhárítók is, már nincs mit szégyellni a külsején, a terepes kiegészítőkkel egészen vagány a dizájn. Más kérdés, hogy az egész csomag nem több mint illúzió, összkerék- hajtás ugyanis felárért sincs, az emelt futómű pedig az eleve rossz utakra tervezett felfüggesztéshez már nem sokat tesz hozzá. Egy árnyalatnyival jobban boldogul a bakhátas utakon, érzésre billegősebb is, de nagy tempóval is stabilan veszi a kanyarokat, semmivel sem bizonytalanabb a hagyományosnál. A belső térben szebb és praktikusabb is lett a Sandero, több a tárolórekesz, a poharaknak és az okostelefonnak is jut hely. ízlésesebbek a díszítések, szebb és jobb fogású a kormány, a kürtöt nem az indexkar végén, hanem a szokott helyen, a kormányon találjuk, és ugyancsak a vásárlók visszajelzései alapján az ablakemelő kapcsolói az ajtóra kerültek. Van tolatókamera és emelkedőn elindulást segítő elektronika is, a hátul ülők USB-csat- lakozóról tölthetik a telefonjaikat. Csak a Stepwayhez jár különleges üléshuzat és egy minőségi felirat a kormányra. Dízelmotorral kevésbé pattogós a rugózás, az úthibák többségét kisimítja a futómű Fotók: Autó-Motor Tetszett praktikus resztetek kényelmes futómű takarékos dízelmotor Nem tetszett kémény kuplung elnagyolt részletek A legdrágább modellt, a 90 lóerős, 1,5-ös dízellel felszerelt változatot próbáltuk ki, amely 3,499 millió forintos árával kezdi átlépni azt a lélektani határt, amit jó vételnek tartunk. Bár nem kifejezetten dinamikus, autópályázáshoz is jó erőben van az ötfokozatú kézi váltóval összekapcsolt motor. Gyakran kell kapcsolgatni, de városban és egyenletes tempónál is takarékos, 90 kilométer per órás sebességnél 1800-at, 130-nál pedig 2500- at forog a főtengely, így minden különösebb odafigyelés Sok a műanyag az utastérben, de az eddiginél jobb a minőségérzet Összegzés Célját eléri, a műanyag védőelemekkel többnek, komolyabbnak látszik a Sandero - másra nem jó a Stepway csomag. A frissítés után praktikusabb lett, dízelmotorral nagyon takarékos. Nem rossz ajánlat, de nem is éppen olcsó. nélkül lehet vele 5,0 liter alatti fogyasztást elérni. A 0,9 TCe turbós benzinmotorral felszerelt Logan MCV puhább kuplungja épp annyival volt kényelmesebb a dízel szerkezeténél, hogy a napi használatban egy automatikus váltóra vágynánk, de az jelenleg nem választható. Költeni a metálfényezésre, a bőrkárpitra és a 7 colos érintőképernyőre, valamint a navigációs szoftverre és gyári kiegészítőkre lehet, a 38 900 forintos 5 éves garanciáért akkor is érdemes fizetni, ha egy ideig ez megemeli a fenntartási költségeket. Összlökettérfogat: 1461 cm3 HengereK/szelepek: S4/8 Max. teljesítmény: 66 kW (90 LE) 4000/perc Max. forgatónyomaték: 220 Nm 1750/perc Hossz./szél./mag.: 4069/1733/1519 mm Tengelytáv: 2589 mm Nyomtáv elöl/hátul: 1497/1486 mm Fordulókéi: 10,6 m Saját tömeg/teherbírás: 1085/510 kg Csomagtér: 320-12001 Üzemanyagtank: 501 Gyorsulás 0-100 km/h: 11,8 s Max. sebesség: 173 km/h Város/országút/vegyes: 3,7/3,4/3,51/100 km Tesztfogyasztás: 4,91/100 km C02-kíbocsátás: 90 g/km A modell alapára: 3 099 000 Ft* A tesztelt verzió ára: 3 499 000 Ft *0.9 TCe (90 LE) Két hengerrel is működő új Golf WOLFSBURG Hamarosan megérkezik a Volkswagen Golf modellkínálatába az új 1.5 TSI verzió. A magas sűrítési arányú, Miller-ciklu- sú egység a három- és ötajtós, valamint a kombi kivitelekhez is elérhető lesz, méghozzá 130 lóerős teljesítménnyel. A 4,8 literes átlag- fogyasztásért többek között a hengerlekapcsolás funkció felel, részterhelésen képes két hengerrel dolgozni a motor. Fontos, hogy a DSG-váltós modellek vitorlázásra is képesek 130 km/ órás tempóig. AM Új motorkínálat az SX4-nél ÚJ-DELHI Csak most kapta mega hatalmas méretű hűtőrácsról felismerhető friss megjelenést az Indiában gyártott Suzuki SX4 S-Cross, amelynél nem is ez a nagy hír, hanem a motorkínálat átalakítása. Korábban az 1,3-as és az 1,6-os dízel közül lehetett választani, ezentúl már csak az 1.3 DDiS 200 Smart Hybrid jelzésű erőforrással gyártják. A kis dízelmotor munkáját egy 3 lóerős villanymotor segíti. AM A 150 milliomodik autónál a Nissan JOKOHAMA Nyolvannyolc évvel az alapítás után elkészült a 150 milliomodik Nissan. A százmillió példányhoz hetvenhét év kellett, a maradék ötvenmilliót ehhez képest mindössze tizenegy év alatt hozták össze. Utóbbi időszakban a Japánon kívüli termelést bővítették ki. A legnépszerűbb modell a Sunny (Sentra, Pulsar vagy Almera a különböző piacoktól függően), 15,9 millió készült belőle. AM Uj modellel bővül a Swift-kínálat HAMAMACU A tömegcsökkenés és ezzel párhuzamosan a turbómotorra való átállás miatt a korábbinál is nagyobb élményt ad majd az új Suzuki Swift Sport vezetése. A motorháztető alatt 1,4 literes, 140 lóerős turbómotort találunk. Ehhez jön még, hogy az elődhöz képest 80 kilogrammal, 970 kilogrammra csökkent a tömeg. A hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó az előző generációból származik, de finomítottak a kapcsolhatóságon. Az új Swift Sport Monroe lengéscsillapítókat kap. Elöl-hátul 40 milliméterrel szélesítették ki a nyomtávot és 15 milliméterrel lejjebb került a karosszéria. Méretes légbeömlőket vágtak a lökhárítókba, esztergált felületű 17 colos felniket kapott, hátul két jól látható kipufogó teszi könnyen felismerhetővé. A Champion Yellow sárga fényezés a márka rövid életű ralikirándulására utal. Az utastérben jobb fogású, kiegyenesített alsó része van a kormánynak, és rengeteg vörös cérna jelzi a különlegességet. AM A sárga fényezés az új Suzuki Swift rali múltjára is utal Fotó: AM HIRDETÉS Otthon, dekoráció, kert, életmód: mindez egy helyen! www.lakaskultura.hu keresse az újságárusoknál! HIRDETÉS Heti retró sportmagazin 41. HÉT 2017. Oktober II. rrrtrrrir AJÁNDÉK A DINAMÓTÓL II. m A Futball tarnt« mindössze egyetlen komoly ! tömőt nyertek: / de miért? Békülés a forradalom után: a Dinamo Moszkva felszerelést küldött a magyar kiscsapatnak Gécsek Tibor öröme és pokoljárása: csúcsforma, hátfájás, kenőcs, eltiltás El akarták tanácsolni a futballtol Peter Zoltán, ám a hernyótalpas csodát tett