Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-02 / 230. szám

1 14 SPORT 2017. OKTOBER 2., HÉTFŐ Gólzáporos meccset nyert meg a QLR PC Bontó KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Nem született döntetlen a kaposvá­ri kispályás bajnokság II. osz­tályának negyedik fordulójá­ban. - A QLR csapatán kívül az Őrei is nagyarányú győzel­met aratott - számolt be a tör­téntekről Böröczi Zoltán fő­szervező. - Biztosan nyert az M-Car Bérautó és a WIN-Team gárdája soros ellenfele ellené­ben. Nagy küzdelemre kész­tette a vetélytársa az Alibi, a Nyár FC és a META FITNESS alakulatát, de végül mind­egyik csapat három ponttal tá­vozott a sportpályáról. A mér­kőzés elején kétgólos előnyre tett szert a Matracvarázs gár­dája. A második félidőben elő­ször egyenlített az Alibi, majd a vezetést is átvette az izgal­mas véghajrában. A Nyár FC szerezte meg a vezetést, majd hamarosan egyenlített a Bé­ke étterem csapata. Az utób­bi végigtámadta a mérkőzést, de kontrából szerzett góllal a Nyár FC szerezte meg a győ­zelmet. Magabiztosan nyerte soron következő találkozóját az M-Car, és továbbra is pont­veszteség nélkül áll. A Lech- ler csak megnehezíteni tudta vetélytársa dolgát, de erőtlen támadójátékuk miatt nem ter­mett babér számukra. Egyen­lő erők küzdelmét hozta a Pol­gármesteri Hivatal-WIN-Te- am 2010 találkozó első félide­je, aztán utóbbi behúzta a há­rom pontot. Az M-Car Bérautó csapata is 12 pon­tot gyűjtött eddig A folytatásban jó iramú, haj- tós találkozón a szerencsésebb Meta Fitness került ki győzte­sen. A QLR végig uralta a mér­kőzést, magabiztosan nyerte az összecsapást. Győzelmük­kel a tabella élén foglalnak he­lyet, pontveszteség nélkül. Az Őrei SC nagyarányú győzelme megérdemelt volt, végig me­zőnyfölényben játszottak a lel­kes Amatőrök ellen. Eredmények, Maker Autó Kupa - II. osztály eredményei: Alibi FC-Matracvarázs 3-2, Nyár FC-Béke étterem 2-1, M-Car Bérautó-Lechler Autó­festék 3-0, Polgármesteri Hi­vatal-WIN-Team 2010 1-3, So­mogy Sportja All Stars-Meta Fitness 2-3, Royal Fröccs-QLR PC Bontó 2-7, Őrei SC-Amatő- rök 2011 8-3. A bajnokság állása: 1. QLR PC Bontó (12 pont), 2. M-Car Bérautó (12), 3. Alibi FC (9), 4. Őrei SC (7), 5. Béke étte­rem (6), 6. Somogy Sportja All Stars (6), 7. Royal Fröccs (6), 8. Matracvarázs (6), 9. Meta Fit­ness (6), 10. Polgármesteri Hi­vatal (4), 11. WIN-Team 2010 (3), 12. Nyár FC (3), 13. Lech- ler Autófesték (3), 14. Amatő­rök 2011 (0). A következő forduló (októ­ber 4., szerda) párosítása - 17 óra: Béke étterem-Royal Fröccs, 17.45 óra: Lechler Autó- festék-Alibi, 18.30 óra: Matrac- varázs-Polgármesteri Hivatal, 19.15 óra: Méta Fitness-M-Car Bérautó, 20 óra: QLR PC Bon- tó-Somogy Sportja All Stars, 20.45 óra: WIN-Team 2010-0r- ci SE. Hétfő, 20.45 óra: Amatő­rök 2011-Nyár FC. Kun Z. Adama megyei I. osztály: a hazai cserék döntöttek a rangadón Egyedül csak a nagyatádi együttes szazszazalekos A vendég lelleiek kezdték jobban a rangadót, s kétgó­los előnnyel várhatták a má­sodik félidőt. A szünetben aztán Készéi Ferenc mes­ter Richter Pétert, Kovács Krisztiánt és Párkányi Zsol­tot is csatába küldte, akik röpke hét perc alatt fordítot­tak, így egyedül már csak a Nagyatád veretlen és egyben szászázalékos. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu A 8. FORDULÓ EREDMÉNYEI: NAGYATÁD-BALATONLELLE 3-2 (0-2) Nagyatád. V.: Agócs Á. NAGYATÁD: Czebei Á. - Rácz E. (Tulok a 82. percben), Deka- nics, Kolumbán K. (Richter P. a szünetben), József G. (Kovács Krisztián a szünetben) - Szabó R, Kulcsár K., V. Nikolics (Bútor a 69. percben), Csikós (Kollár a szünetben) - Galamb D. (Pár­kányi a szünetben), Knippl. Edző: Készéi Ferenc. BALATONLELLE: Parragi - Ne­ubauer M., Kiss K., Hegedűs Gy., Balogh Botond - Pap M. (Kovács Kristóf a 62. percben), Fila, Mátyás K., Bohata (Kajtár a 76. percben) - Balogh L., Bé­res F. (Graszl N. a 29. percben). Edző: Kenéz Szabolcs. GÓLSZERZŐK: Richter P. (az 57. percben), Kovács Kriszti­án (a 60. percben), Párkányi (a 64. percben), illetve Pap M. (a 16. percben), Bohata (a 37. perc­ben). A Balatonlelle ifjúsági csapa­ta szabadnapos volt. KADARKÚT-NAGYBAJOM 1-2 (0-1) Kadarkút. V.: Takács M. KADARKÚT: Strublics - Ba­logh Cs., Pető T., Németh D., Vo- dicska B., Ferenczi M., Pallósi, Tarlósi (Verkman P. a 83. perc­ben), Balogh Á., Horváth Á., Fe­renczi D. (Kalló a 83. percben). Edző: Csajági Csaba, NAGYBAJOM: Buchenau­er - Horváth M., Ábrahám R., Ács-Gergely, Vörös G., Nemes Gy., György Zs. (Kolumbán E. a 81. percben), Weimann R. (Nagy I. a 87. percben), Trim- mel (Bodó a 72. percben), Babai (Nagy Gy. a 85. percben), Kuc­kó. Edző: Bőzsöny János. GÓLSZERZŐK: Pető T. (a 73. percben), illetve Trimmel (a 20. percben), Nemes Gy. (a 83. percben). A góllövőlista Az éllovas somogysárdi Kuti Richárd nem tudta növel­ni góljai számát, míg a má­sodik helyen álló leilei Boha­ta Ádám bevette a nagyatá­diak kapuját a forduló rang­adóján. 1. Kuti Richárd (So- mogysárd) 11 gól, 2. Bohata Ádám (Balatonlelle) 9 gól, 3. Túrós Viktor (Balatoni Vasas) 8 gól, 4. Markos Péter (Csur­gó), Mester Gellért (Balatoni Vasas), Pető Tamás (Kadar­kút) 7-7 gól. A Lelle mestere, Kenéz Szabolcs csak az első játékrészben lehetett elégedett Fotó: Lang Róbert AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Kadarkút-Nagybajom 0-8. BABÓCSA-SEGESD 4-2 (2-1) Babócsa, 100 néző. V.: Nagy J. BABÓCSA: Banicz B. - Keresz­tény G., Mangult, Horváth R, Krisztián L. (Patkó az 55. perc­ben), Pércsi (Bakó a 87. perc­ben), Iván D., Szalai Sz. (Kocsis P. a szünetben), Horváth L. (Ba­logh J. a 88. percben), Tompa I. (Mózes G. a 77. percben), Ger- gulás (Horváth Zs. a 74. perc­ben). Játékos-edző: Horváth Pé­ter. SEGESD: Koncz P. - Horváth A., Bizderi, Baranyai B. (Kovács P. a 77. percben), Horváth J., Bü­ki, Ámon, Kovács A., László B., Szép Sz. (Csatlós a 74. percben), Kovács R. Edző: Papp Zoltán. GÓLSZERZŐK: Iván D. (a 2. percben 11-esből), Keresztény G. (a 24. percben), Gergulás (a 63. percben), Horváth Zs. (a 93. percben), illetve Büki (a 42. percben), Horváth J. (a 91. perc­ben). AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Babócsa-Segesd 1-3. Czukk Sándor MAGYAREGRES-CSURGÓ 1-0(00) Magyaregres. V.: Erdelecz. \mmgaff?». A forduló válogatottja MAGYAREGRES: Kéri - Simon R., Károli Gy., Kozári, Keszthe­lyi B., Sólyom G., Horváth M., Károli M. (Lukács B. a szünet­ben, Simon M. a 74. percben)), Bogdánfi, Németh J., Tabi. Játé­kos-edző: Bruncvig Róbert. CSURGÓ: Bolla Sz. - Tóth Sz., Györgyfalvi, Pákái G., Prosze- nyák, Tóth K. (Bors a 82. perc­ben), Bódis G., Beke Bálint, So- ós G., Somogyi D., Rózsi. Edző: Beke Lajos. GÓLSZERZŐ: Bogdánfi (a 92. percben). KIÁLLÍTVA: Soós G. (Csurgó) a 84. percben. A Csurgó ifjúsági csapata szabadnapos volt. TOPONÁR-BALATONKERESZTÚR 10(00) Toponár, 250 néző. V.: He­gyi A. TOPONÁR: Hegedűs I. - Nagy A., Zatykó L, Ivusza T., Hornyák (Farkas P. a 89. percben), Bara- nyi D., Kovács R, Házi Á., Sán­dor G., Ivusza G., Orsós V. (Taní­tó a 80. percben). Játékos-edző: Ivusza Gábor. BALATONKERESZTÚR: Babina E. - Horváth D., Kozma M. (Öl­ti a 70. percben), dr. Keöves, de. Gelencsér A., Horváth M., Bú­za, Pálfi L. (Borbély B. a szü­netben), Papp K. (Bartha a 70. percben), Bakos R, Slezák (Bog­dán T. az 58. percben). Edző: idősebb Deákvári Antal. GÓLSZERZŐ: Orsós V. (a 72. percben). AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Toponár-Balatonkeresztúr 4-0. Keller Imre SOMOGYSÁRD-MARCALI 2-2 (1-1) Somogysárd. V.: Cservölgyi Sz. SOMOGYSÁRD: Horváth N. - Kuti J., Kuti S., Szabó Zs., Páger D., Baranyai D., Marits, Szabó A. (Czippán a 19. percben), Né­meth A. (Balázs P. a 82. perc­ben), Kuti K., Páger B. (Gön- döcz a 71. percben). Edző: Van- csura Gábor. marcali: Jagadics - Orbán R., Sámóczi, Fenusz T., Ko­vács B. (Czimondor a 60. perc­ben), Somogyi V. (Zsiga Sz. a 75. percben), Garai K., Horváth E., Körösi A. (Szaka R. a 68. perc­ben), Németh M., Vörös M. Játé­kos-edző: Körösi András. GÓLSZERZŐK: Németh Á. 2 (a 43. percben és a 71. percben), illetve Németh M. (a 40. perc­ben), Fenusz T. (a 86. percben). kiállítva: Balázs P. (Somogy­sárd) a 92. percben. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Somogysárd-Marcali 1-9. KARÁD-FONYÓD 0-1 (0-1) Karád, 120 néző. V.: Bá­liké. KARÁD: Bogdán Á. - Gosztonyi B., Hadaró, Fe­ri K., Zsibrik, Vendriczki (Herczeg M. a 81. percben), Ba­logh R. (Strángli a 36. percben), Szűcs J., Komáromi B. (Kreka a szünetben), Balása M. (Fábri Á. a 75. percben), Horváth A. Játé­kos-edző: Juhász András. FONYÓD: Barátúri - Mercz (Görcsi a 80. percben), Ander­mann Cs., Császár V., Vajandt Gy., Bérezi, Bocsev (Kelemen Sz. a 73. percben), Derne N., Valkó D., Ambrus M., Valkó T. Játékos-edző: Deme Norbert. GÓLSZERZŐ: Valkó T. (a 10. percben). KIÁLLÍTVA: Hadaró (Karád) a 70. percben reklamálásért, Gosztonyi B. (Karád) a 70. perc­ben a második sárga lap után. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Karád-Fonyód 0-12. Nagy László TAB­BALATONI VASAS 1-2 (0-1) Tab, 140 néző. V: Posza. TAB: Horváth J. - Naász, Ná­dori, Kaveczki, Pál D. (Kispál a 82. percben), Pretz (Kleiber a 77. percben), Kiss G., Ladiszlai K., Magas (Csizmadia M. a 66. percben), Vodicska K. (Vida A. a 71. percben), Tábori T. Játé­kos-edző: Ladiszlai Krisztián. BALATONI VASAS: Bagi - Suszter (Rózsa D. a 76. perc­ben), Schütz, Bene Á. (Effoua a 16. percben), Kovács N., Yondo, Sarkanti, Túrós, Derdák, Mes­ter G. (Sarang D. a 85. percben), Körmendy. Edző: Vida András. GÓLSZERZŐK: Ladiszlai K. (az 52. percben), illetve Kör­mendy (a 41. percben), Sarkan­ti (a 75. percben). AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Tab-Balatoni Vasas 1-0. Gombér György I Megyei 1. osztály, az állás 1 Nagyatád 8 8 0 0 26-7 24 2. Balatonlelle 8 7 0 1 32-8 21 3. Balatoni Vasas 8 6 1 1 25-11 19 4. Somogysárd 8 4 2 2 20-16 14 5. Toponár 8 4 1 3 15-18 13 6. Nagybajom 8 4 1 3 14-17 13 7. Babócsa 8 4 0 4 19-24 12 8. Magyaregres 8 4 0 4 9-17 12 9. Csurgó 8 3 1 4 15-16 10 10. Segesd 8 3 1 4­15-19 10 11. Bkeresztúr 8 3 1 4 9-15 10 12. Fonyód 8 3 0 5 11-17 9 13. Marcali 8 2 1 5 16-13 7 14. Karád 8 1 2 5 13-20 5 15. Kadarkút 8 1 2 5 12-19 5 16. Tab 8 0 1 7 7-21 1 > l ■ _ _j L _ . u ■ / l. így folytatják Rangadókkal folytatódik a 9. forduló: az éllovas Nagyatád a harmadik Balatoni Vasas ven­dége lesz, a második Balaton­lelle pedig a negyedik Somogy- sárdot fogadja. A párosítás (kezdés 15-kor). SZOMBAT: B. Vasas-Nagyatád, Blelle-Somogysárd, Csurgó- Tab, Marcali-Kadarkút. VASÁRNAP: Balatonkeresztúr- Karád, Fonyód-Babócsa, Se- gesd-Magyaregres, Nagyba- jom-Toponár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom