Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-01 / 204. szám
10 TETTHELY-TV-MUSOR 2017. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK HÍREK Elévülés előtt vallott a gyilkos Férje eltűnése után 15 éwel vallotta be egy szegvári nő, hogy meggyilkolta a férfit - írta a Zsaru Magazin. Az ügy 34 nap híján elévült volna, amikor néhány gyanús részlet miatt a rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya még egyszer behívta a nőt kihallgatásra. Az asz- szony akkor ismerte be, hogy megölte a férjét. Elmondta részletesen, hogy a tragédia napján ő éjszakába nyúlóan szántott. Ekkor tört rá a férje részegen, ő pedig pajszerral leütötte. A fegyvert végül a Tiszába dobta, a holttestet pedig elföldelte, azóta sem találták meg. MW Hetvenezres kitelepítés FRANKFURT Fel nem robbant 1400 kilogrammos második világháborús bombát találtak Frankfurtban egy építkezésen. A hatástalanítás idejére vasárnap hetvenezer embernek el kell hagynia az otthonát. A német sajtó szerint a rombolóbombát kedden a Goethe Egyetem nyugati campusának építésekor találták meg, az ilyen szerkezeteket teljes utcák, lakónegyedek megsemmisítésére használták fel a háborúban. A rendőrség közleménye szerint nincs veszélyhelyzet, de a bomba mérete miatt szükség lesz a jelentős evakuálásra, az egyik legnagyobbra Németország történetében. MW Rendőrnek öltözött rablók fosztogatják a házakat Houston: a víz az úr Több tízezer ház vált lakhatatlanná a Harvey hurrikán nyomán Texasban, ahol a katasztrófa közepén felrobbant egy vegyik üzem. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu HURRIKÁN Houstontól keletre, Crosbyben két detonáció történt tegnap a szerves vegyüle- teket előállító és napok óta víz alatt álló Arkena vegyi üzemben. Korábban három kilométeres körzetből kimenekítették az embereket. Texas után az ítéletidő Louisiana és Kentucky államot is elérte. Louisiana nyugati megyéiben kötelező evakuálást rendeltek el. A vihar már legkevesebb 37 ember életét követelte mostanáig, sok embernek nyoma veszett az áradásban. A hatóságok megbecsülni sem tudják, mennyien várnak még segítségre az elöntött vagy összedőlt épületekben. A trópusi viharrá szelídült Harvey hurrikán továbbra is hatalmas esőzéseket okoz, több helyen földcsuszamlások súlyosítják a helyzetet. Egy család hét tagja sárlavinában vesztette életét, egy másfél éves kisgyerek viszont halott édesanyja testébe kapaszkodva maradt életben. A segélymunkások arra kérték az otthonukban maradottakat, fehér törülközővel, kendővel jelezzék, ha segítAkit tudnak, kimentenek. Eddig 37 ember vesztette életét Fotó: AFP ségre van szükségük. Becslések szerint 30-40 ezer ház lakhatatlanná vált és ötvenezernél is több súlyosan megrongálódott. Miközben Houston legnagyobb része változatlanul víz alatt van és a városba vezető utakon is derékig ér az áradat, rendőrnek öltözött rablók kopogtatnak be a házakba és szólítják fel menekülésre az otthon maradottakat, majd kifosztják a kiürült lakásokat. Szükségállapot, életmentés Texas több mint 50 megyéjében szükségállapot van, a kormány arra számít, hogy a helyreállítás és az újjáépítés évekig eltarthat majd. Tom Price egészségügyi miniszter a várható komoly egészség- ügyi gondokra hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy az életek mentése az elsődleges, de gondoskodni kell azokról, akik valamilyen súlyos vagy krónikus betegségben szenvednek. Houstonban és másutt is a vihar miatt leálltak a műveseállomások, bezártak gyógyszertárak. A vörös- kereszt már megkezdte az inzulin és a legfontosabb gyógyszerek szállítását a térségbe. Másfél milliót csaltak ki az elfogott unokázók BUDAPEST A bíróság október 7-éig meghosszabbította előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akik másfél millió forintot csaltak ki idős nőktől. Április 7-én éjjel egy VIII. kerületi idős nőt hívtak fel az unokája nevében, mondván, balesetet okozott, és azonnal pénzt kell adnia a másik autó sofőrjének, mert az különben összeveri. Az idős nő 500 ezer forintot, valamint ékszereket küldött egy díszes fémdobozba összekészítve, amelyet a lakására érkező, unokája barátjaként bemutatkozó férfi vett át. Április 14-én egy XV. kerületi idős nőt ugyanezzel a mesével vettek rá arra, hogy pénzt küldjön, nála már 2 millióval próbálkoztak. A sértett azt mondta, nincs ennyi pénze, így az unoka állítólagos barátjaként bemutatkozó férfi átvette a felajánlott 1 milliót. A rendőrség április 29-én hajnalban egy másik ügy miatt egy panzióban elfogta a 39 éves B. Rolandot, és mobiltelefonján megtalálták a sértettek számait. Megkerült az a fémdoboz is, amelyben az egyik sértett a pénzt adta át. A másik sértett fényképről felismerte azt a férfit, aki a pénzért ment a lakásához. A 22 éves B. Marcellt egy pláza parkolójában fogták el. A két férfi azt mondta, futárként vettek részt a bűncselekmények elkövetésében. Az akciók értelmi szerzőjét a rendőrök még keresik. MW TELEVIZIO-MUSOR te o </> o 25 2017. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK 4.00 4.30 5.00 5.25 7.15 9.20 10.25 12.10 12.50 14.10 15.25 16.50 17.20 18.00 19.00 20.15 21.35 22.10 0.00 0.35 2.35 Barátok közt© Fókusz© TopShop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show Top Shop ÉletmódKalauz © Éjjel-nappal Budapest © Survivor - Törzsek háborúja ® Nyerő Páros© Story Extra © Fókusz© RTL Klub Híradó Survivor- Törzsek háborúja © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Minden kút Rómába vezet © RTL Klub Híradó A jogosult© Cobra 11 © 4.40 5.05 5.30 6.15 6.20 6.25 | 6.55 8.50 10.45 12.00 12.30 13.35 14.45 15.45 16.50 18.00 18.55 20.30 21.35 22.55 23.20 2.05 2.45 3.30 Csapdába csalva © Csapdába csalva © Sherlock és Watson © Tűsarok © Mokka® Tények Reggel Mokka © Ékszer TV Astro-Világ Tények Délben Walker, a texasi kopó © Családi Titkok © Paula és Paulina © A sors útjai® Fatmagül © Tények Séfek séfé © Áll az alku ® Drágám, add az életed! © Tények Extra Spangol - Magamat sem értem © Tények Este Backstrom nyomozó ® Az uralkodónó © te o (A Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma Reggel 10.35 Minden tudás 11.35 Nyar2017 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 13.35 Unió28 14.35 Kosár 16.35 Itthon vagy! 17.33 Iskolapad 19.05 Kosár 21.25 V4 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka 1.05 Ma éjszaka 6.00 Magyarok 7.30 Látókör 8.05 Troli 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi aktuális 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúzó 12.30 Számla 13.05 Élő örökség 13.30 Rivalda © 14.30 Kitekintő 15.05 Angard 16.30 Újranyitott akták © 17.05 Trend 17.30 Kibeszélő 18.30 Zöld világ 19.10 Napi aktuális 20.30 Mélymagyar 21.30 Informátor © 22.30 Háttér-kép © 23.30 Angard 0.30 Hazahúzó 1.20 Napi aktuális 2.10 Kibeszélő DUNA TV i 6.00 Híradó 6.45 P’amende 7.15 Öt kontinens 7.45 Ridikül© 8.40 Lola® 9.25 A múlt árnyékában © 10.20 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.50 Jamie 15 perces kajái 13.25 Charly, majom a családban © 14.20 Zorro© 15.10 A vidéki doktor 16.00 A múlt árnyékában © 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.35 Rex felügyelő ©_ 19.30 A hegyi doktor-Újra rendel © 20.25 Meseautó© 22.10 Őszi szonáta® 23.40 Kenó 23.45 Befektetés a jövőbe!- Fejlesztéspolitikai, magazin 23.50 Napóleon és Josephine 1.25 Azén,56-om@ 1.50 Tóth János 2.15 Valami mában - Kiss Anna költő, drámaíró portréja 2210 Őszi szonáta 6.05 ATV START 9.05 Fórum 10.45 Építészet mesterei 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 14.15 70Oas klub © 14.45 Rendkívüli interjú 15.45 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó 22.40 Este 9 23.10 Hazahúzó 0.00 A nap híre 0.30 Világhíradó 0.45 Egyenes beszéd 2.15 Kabarépéntek ® 3.05 Fórum 4.25 Időmetszetek-Archív fotóválogatás 6.05 Szerelemhajó 7.00 Híradó 7.20 Millenniumi Mesék © 7.50 Retrock 7.55 Szívtipró gimi 8.45 Halálbiztos diagnózis © 9.40 Életképek 10.55 Arany János emlékére 11.00 Híradó 11.15 Derrick® 12.25 Vészhelyzet© 13.15 Két pisztolylövés © 14.20 Szemembe nézz...!-Összeállítás régi rádió-operettekből 15.00 Apropó© 16.05 Szívtipró gimi 16.50 Arany János emlékére 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Derrick© 19.15 Életképek 20.35 Vészhelyzet© 21.25 Csak Szilveszter! 22.30 A hatodik napon 0.35 Mindenki tanköteles© 1.35 A hét műtárgya 6.00 Szólalj meg!-angolul 8.15 Mindenki Akadémiája 9.05 Magyarország nemzeti parkjai 9.35 Állati találkozások © 10.10 Utazás a világ nagy vasútjain © 11.10 Mesterember 11.45 A rejtélyes XX. század 12.10 Nagyok 12.40 Másfélmillió lépés Magyarországon-32 év múlva 13.35 Európa a középkorban @ 14.40 Az én kis családom® 15.15 Szólalj meg!-angolul 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.20 Ki mer ma? 17.35 Tudós Társaság- a kíváncsi ember magazinja 18.00 Utazás a világ nagy vasútjain © 19.00 Vers mindenkinek 19.30 Ön is tudjaműveltségi vetélkedő 20.10 Univerzum 21.15 Előszó 21.20 Megáll az idő© 23.00 Esti kérdés 6.05 A nagy házalakítás © 6.50 McLeod lányai © 7.50 A dadus © 8.50 Bűbájos boszorkák © 9.55 Dirty Dancing - Piszkos tánc © 12.00 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 A Grace klinika © 16.00 Shark - Törvényszéki ragadozó © 17.00 NCIS: Los Angeles © 18.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles © 21.00 Szüzet szüntess © 0.35 A férjem védelmében © 6.20 Teleshop 8.35 Ollókezű Ed- ward © 10.50 Elektra © 12.55 Éjszaka a múzeumban © 15.10 Maffia: Túlélő játszma © 17.10 A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó © 19.00 Égszakadás © 21.00 Az elvarázsolt dollár © 23.00 Tombstone - A halott város ® 1.45 | Csillagközi invázió 3. - A martalóc ; © 3.20 Eröszakik © VIASAT 3 71 5.00 Televíziós vásárlás 5.30 Will és Grace© 5.50 Will és Grace© 6.15 Will és Grace® 6.40 Will és Grace© 7.00 Jóbarátok® 7.25 Jóbarátok© 7.55 Ausztrál mesterszakács © 9.00 Szívek szállodája© 10.00 Szívek szállodája® 11.00 Castle© 12.55 Knight Rider® 14.00 Monk-FIúgos nyomozó ® 14.55 Monk-FIúgos nyomozó © 15.55 Castle® 16.55 Castle® 17.55 Ausztrál mesterszakács © 19.05 Lucifer© 20.05 Két pasi - meg egy kicsi© 20.35 Két pasi-meg egy kicsi© 21.00 Harry Potter és a titkok kamrája 0.20 Zsákolj, ha tudsz! © 2.35 Lucifer© 3.15 Két pasi - meg egy kicsi® 21.00 Harry Potter és a... 6.35 Hal a tortán © 7.35 ízes élet © 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Csapdába csalva © 14.55 Csajok, Pasik, Balaton © 16.40 Családi Titkok ® 17.45 Hal a tortán - Meglepetés © 19.00 Édes élet ® 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Csajok, Pasik, Balaton © 22.25 Hanta boy © 0.20 Megtört város© 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.00 Immigrants-Jóska menni Amerika © amerikai-magyar animációs film 2008 10.30 A szabadság útjai © amerikai-emirátusokbeli- lengyel filmdráma 2010 13.00 Cápa tó© amerikai horror 2015 14.45 A bátrak háborúja © amerikai háborús filmdráma 2016 R.: Mario Van Peebles Sz: Nicolas Cage, Tom Sizemore, Thomas Jane, Matt Lanter, Weronika Rosati 17.10 Bérgyilkosék© amerikai akció-vígjáték 19.00 The Expendables-A feláldozhatok © amerikai akciófilm 2010 21.00 A pap-Háború a vámpírok ellen © amerikai akciófilm 2011 22.45 Conan, a barbár © amerikai fantasy 2011 0.50 Lovagok háborúja - Harc a végsőkig © angol-amerikai akciófilm 14.45 A bátrak háborúja 7.30 Autósport. Tempó magazin 8.00 Labdarúgás 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Arany pillanatok 11.15 Labdarúgás '13.15 Labdarúgás 15.15 Labdarúgás 16.15 Póker 17.15 Kékek. A MotPick Szeged hivatalos klubtévéje 17.45 Labdarúgás 20.30 Labdarúgás 2.00 Trash Talk 3.30 Út Kijevbe 5.00 Férfi Kosárlabda Eb: Szlovénia - Lengyelország mérkőzés 7.00 M4 Sportreggeli 7.40 Sportpercek 7.55 Lendület magazin 8.30 Röpte magazin 9.05 Judo Vb-Budapest 9.55 Forma -1 Olasz Nagydíj-1. szabadedzés 11.40 Judo Vb - Budapest 13.30 Férfi Kosárlabda Eb: Magyarország - Horvátország mérkőzés 16.00 Judo Vb-Budapest 18.00 Merkantil Bank Liga GyirmótFCGyör- SoroksárSC mérkőzés 20.00 Férfi Kosárlabda Eb Törökország - Oroszország mérkőzés 21.55 Sporthíradó 22.10 Forma-1 Olasz Nagydíj-2. szabadedzés 23.55 Öttusa magazin 0.25 Gillette World Sport magazin 0.55 Judo Vb-Budapest 9.55 Forma-1 6.00 Receptdaráló © 10.00 Sztárok a pácban ® 12.00 Jamie és Jimmy konyhai csatái ® 15.30 Sütiakadémia © 16.00 Sütiakadémia © 18.30 Természet adta hozzávalók © 19.00 A két éhes angol © 20.00 Hugh mes-, terhármasa © 21.00 Két éhes tengerész ® 22.00 India fűszeres ízei © 22.30 Lyndey titkos sütivilága © 23.00 A két éhes angol © 0.00 Sütiakadémia A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!