Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-05 / 207. szám

KRIMI 2017. SZEPTEMBER 5., KEDD 10 TV-MŰSOR Forró szél 2. rész - Sirató Kubiszyn Viktor A kocsma a temető mellett volt. Megfakult, vörös betűk­ből álló „Söröző” felirat hirdet­te, hogy mi az épület rendelte­tése. Hosszúkás ház volt, a be­járattal az út felől és egy elke­rített, teraszos résszel a teme­tő fele, ahol négy asztal árvál­kodott a hatalmas diófa alatt. Két rendőr állt a kocsma előtt, nemrég szálltak ki a járőrau­tóból.- Kit keresünk itt? - kérdez­te az alacsonyabb.- Ki kell hallgatni a tanú­kat, Jenő. A polgármester úr eredményt vár.- Hát, tőlem aztán várhat. Mi­felénk nem szokták az asszo­nyok fejét baltával szétverni.- Nana. És tavalyelőtt a sá- rosdtói perpatvar? Az a koma szépen beleállította a fejszét az anyósa hátába.- Igaz, de hát az nem Iker­dombon történt, törzsőrmes­ter úr. Meg a családi ügyek családban maradnak. Úgy ér­tem, a gyilkos a sógorához ment utána. A sógor kocsmá­jába’ ivott, amikor elkapták a kollegák, ha jól emlékszem.- Látja, ezért vagyunk itt - sóhajtott a törzsőrmester.- Hátha itt van a kocsmában a gyilkos? De hát lehet, hogy azt az asszonyt, akit a bokor­ban találtak, nem is meggyil­kolták. Mi van, ha elütötte egy autó? Járnak azok éjszaka is át a falun.- Nem érted a logikát, Jenő.- Nem értem, törzsőrmes­ter úr.- A kocsmába’ minden­ki megfordul - magyarázta a törzsőrmester. - Ezért va­gyunk itt. Információt gyűj­teni. Na húzd ki magad, aztán intézkedjünk! Beléptek a kocsmába. A kocsma belseje éles el­lentétben állt az épület elha­nyagolt külsejével. A fal mel­lett kétoldalt fehér-piros koc­kás abrosszal leterített aszta­lok álltak, középen biliárdasz­tal. A falon egy lapostévé volt, ahol vagy sportközvetítés, vagy a híradó ment. Olykor a kocsmárosnő, ha nem volt sok vendég, valamelyik latin-ame­rikai sorozatra kapcsolt, de ez csak addig tartott, amíg be nem szállingóztak a szomjas vendégek. A falon plakátok és falragaszok voltak a környék­beliek hirdetéseivel, valamint egy naptár dús idomú nőkkel, és egy „Vadássz magadnak egyet!” feliratú kép, ami a vö­rösbor és a kóla elegyét hiva­tott hirdetni, de emberemléke­zet óta nem ivott ilyet senki a Siratóban. Már senki nem em­lékszik, ki kezdte el Siratónak hívni a kocsmát, de adta ma­gát a név, hiszen a temető kö­zelsége miatt a temetések után a gyászoló rokonság gyakran a kocsmában kötött ki, hogy igyon az elhunyt emlékére. A törzsvendégek ilyenkor ta­pintatosan velük ittak, és el­méláztak az élet törékenysé­gén.- Na, magukat is ideette a fene - köszöntötte Aranka né­ni, a Sirató tulaja és kérlelhe­tetlen csaposa a belépő rend­őröket. - Hát ki tette ezt az­zal a szegény asszonnyal? Mindenes Jóska még most is csuklik a látványtól. Csupa vér volt az asszony, aszongya, meg az arca is egy merő hús. Meg már halott, ki tudja, mi­óta. Nem szokás az ilyen mi­felénk - mondta támadólag a rendőröknek, mintha csak ők tehetnének az esetről.- Aranka néni drága, nyu­godjék meg, nem volt az a nő ott régóta. Egy napja, ha lehe­tett - mondta Jenő közrendőr, de Aranka nénit ez nem nyug­tatta meg. Aranka kedélyes, termetes asszonyság volt. Inkább ked­vességből és tiszteletből hív­ták néninek, mintsem a kora miatt - tele volt energiával, és nemegyszer rakott rendet a hőzöngő férfiak közt. Máig emlegetik az esetet, amikor az egyik faluszéli fiatal mellbe lökte az egyik idősebb törzs­vendéget, na, Aranka kipat­tant a pult mögül, hátrateker­te a kölyök karját, és úgy vitte ki a megtermett fiatalembert, mintha csak egy rossz gyere­ket tenne helyre. A •fiatalem­ber azóta úriemberként vi­selkedik, és ha úgy érzi, már több van a fejében, mint kelle­ne, inkább magától hazamegy, udvariasan ajtót nyitva az idő­sebbeknek. Aranka mindent tudott a faluról. Azt is, ami nem tör­tént meg. Vagy nem úgy tör­tént meg, ahogy ő tudta. Haj­lamos volt kicsit hozzátenni a dolgokhoz, vagy kicsit elven­ni belőlük. De ha valaki zsíros pletykákra, friss információk­ra vágyott, elég volt egy fröccs vagy egy kávé mellett húsz. percet támasztania a pultot. Arankának aranyszíve volt, bár hitelt ritkán adott, akkor is csak nyugdíjig, a megbízha­tó törzsvendégeknek. Jó volt vele jóban lenni, ezt mindany- nyian tudták a faluban. Épp Mindenes Jóskát hallgatta, aki még mindig falfehér volt.- Hát én nem tudom, mi tör­tént velem, de amikor meglát­tam a testet, hát elment a vi­lág a fejem fölül. Minden­hol alvadt vér volt, tudja, az a mélyvörös, bordós vér, és a szaga... hát én nem is tudom, még a tarkómban is éreztem a szagát. Aztán meg akartam nézni az arcát, és hát azt a lát­ványt én nem kívánom senki­nek, Arankám... A két rendőr a fülét hegyezte, és szemrevételezték a kocsmát. Ott volt Surda, a harmincas fiatalember, akit a környék legjobb lakatosának tartottak. A kalapjáról hívták Surdá- nak, mert télen-nyáron surda- kalapot viselt, mintha Borivo­je Surdilovicsnak érezné ma­gát a régi jugoszláv sorozat­ból. Épp csak kávé helyett in­kább nagyfröccsöt ivott, de ő is mindig az alacsony vérnyo­mására hivatkozott. Ott volt Feri bácsi, aki az Öregnek magyarázta a nő megtalálását és az azt meg­előző eseményeket. Az Öreg nem volt annyira öreg, in­kább a bölcsessége és a tekin­télye miatt hívták így. Hatvan­öt körül lehetett. Vitás kérdé­sekben tett igazságot, és a fe­lesége halála óta szinte min­den napját a Siratóban töltöt­te. „Siratja az életét” - mond­ta róla egyszer Surda, de ezt többé nem teszi, mert az Öreg elkobozta tőle a kalapját emi­att egy hétre, és szegény Sur­da a kalapja nélkül olyan volt, mint kalózkapitány a hajója nélkül. A kék folt, amit a sze­me alá kapott az Öregtől, ke­vésbé fájt neki, mint a kalap elkobzása. Az Öreg majdnem két méter magas volt, szálfatermetű em­ber. Az arcát mély ráncok ba­rázdálták, olyannak tűnt, mint­ha egy kőből faragták volna ki. A haja ősz volt teljesen, a baju­szánál sárga foltok árulkodtak róla, hogy sokat bagózik. A kis- ujján karomszerűen hosszú volt a köröm. Akik ismerték, abból tudták, hogy valami mély gon­dolat bukkan fel a ráncok mö­gött, ha az Öreg láthatatlan min­tákat kezdett el karcolni a kör­mével az asztal lapjára. De most nem ezt tette, csak hol várako­zóan a rendőrökre nézett, hol Feri bácsi beszámolóját hallgat­ta. „És akkor meghúztam a bo- rosflaskát, és érzem ám, hogy valami csillan a szemem sarká­ban, hát aztán odanézek, és egy karkötő, egy karon. Ami a hul­láé volt, ugye...” Az Öreg barna szemei hide­gek voltak, miközben figyelt, de a mélyükön csillogott némi hu­mor, és a szemén látszott, hogy már sok mindent látott. A kör­nyékbeliek tudták, hogy bármi­lyen ügyben fordulhatnak hoz­zá, megcsinálta az apróbb ház körüli munkákat az egyedül­álló öregasszonyoknak, fát vá­gott, ha kellett, füvet nyírt, bur­kolt, vakolt, szinte ingyen. Min­dent tudott a faluról, a múltjá­ról és a jelenéről, de csak csend­ben iszogatott a Siratóban nap­hosszat és hallgatta az embere­ket. Néha más ügyben is meg­keresték a falubeliek, nemcsak ház körüli munkák miatt, vagy hogy levakoljon egy falat, de er­ről sem ő, sem azok nem beszél­tek, akik megkeresték. A törzsőrmester közben a jegyzeteit nézegette, majd a kollégájához fordult:- Hát ezt az asszonyt se fog­ja senki elsiratni. Nem jelen­tettek be eltűnést, papírok nincsenek nála, semmi feltű­nő ismertetőjegy. Mi legyen, Jenő? Mielőtt Jenő szóhoz jutha­tott volna, az Öreg megszólalt.- Ne aggódjanak! - mond­ta az Öreg. - Szerintem már intézkedtek odafönt. Nem ér­zik ezt a nyomást magukon? Mintha forró prés alatt len­nénk. Valami fura dolog lebeg a falu felett. Mintha mindaz, amit ismernénk, egyszerre csak átváltozna valami mássá.- Öreg, ne igyon annyit! - je­lentette ki határozottan Aran­ka. - Ma már csak kávét kap. Éppen helyeselni akartak mindannyian, amikor fék­csikorgást hallottak kintről. Egy autó állt meg a kocsma előtt. Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVIZIO-MUSOR te o tf> o 2 m'IHHIHHHI aan MsVBHHBIHH 4.00 Barátok közt® 4.00 Zsaruvér© 6.40 Kenó 6.05 Szerelemhajó 7.55 Érettségi 2017 4.05 Két pasi-meg egy 4.30 A másik férfi® 4.30 Magyarul Balóval 4.40 Csapdába 6.45 SrpskiEkran 6.55 Szót kér a természet 8.30 Mindenki Akadémiája kicsi© amerikai-angol 5.05 TopShop csalva© 7.15 Unser Bildschirm 7.00 Híradó 8.55 Tudós Társaság 4.30 Két pasi-meg egy filmdráma 2008 5.30 Jó reggelt, skacok! 5.05 Csapdába 7.45 Ridikül © 7.15 Időjárás-jelentés 9.15 Isonzótól Rodostóig kicsi© 9.00 Egy szőkénél jobb a 7.15 Reggeli® csalva ® 8.40 Lola© 7.20 Retrock 10.20 Állati találkozások © 5.30 Will és Grace© kettő© 9.20 Asztro-Show 5.30 Sherlock és 9.30 A múlt árnyékában © 7.30 Látogatók© 10.55 Utazás a világ nagy 7.00 Jóbarátok© amerikai-kanadai 10.25 TopShop Watson ® 10.25 Család-barát 8.05 Látogatók© vasútjain © 7.50 Ausztrál vígjáték 2007 12.15 KölyökKalauz © 6.15 Tűsarok© 12.00 Déli harangszó 8.40 Halálbiztos 11.55 Novum mesterszakács © 10.50 Ne csókold meg a 12.55 Éjjel-nappal 6.20 Mokka© 12.01 Híradó diagnózis © 12.25 M5 Lexikon 9.00 Szívek szállodája© menyasszonyt! © Budapest © 6.25 Tények Reggel 12.50 Jamie 15 perces kajái 9.30 Életképek 12.35 Élő örökség 10.00 Szívek szállodája© amerikai vígjáték 2011 14.10 Survivor-Törzsek 6.55 Mokka© 13.30 Charly, majom a 10.10 Életképek 13.05 Állati találkozások© 11.00 Castle® 12.40 ígéret földje© háborúja © 8.50 Ékszer TV családban © 11.00 Híradó 13.40 A hiányzó láncszem© 12.00 Castle© amerikai filmdráma 2012 15.25 Elif- A szeretet 10.45 Astro-Világ 14.25 Zorro® 11.10 Időjárás-jelentés 14.15 Érettségi 2017 12.55 Knight Rider© 14.50 Pókember© útján® 12.00 Tények Délben 15.15 A vidéki doktor 11.15 Derrick® 14.40 M5 Lexikon 14.00 Monk-FIúgos amerikai akciófilm 2002 16.50 Story Extra© 12.30 Walker, 16.05 A múlt árnyékában @ 12.20 Vészhelyzet© 14.50 Az én kis családom © nyomozó ® 17.10 A testvériség® 17.20 Fókusz© a texasi kopó© 17.00 Ridikül© 13.10 Presszó 15.25 Szólalj meg! 14.55 Monk-FIúgos amerikai akciófilm 2006 18.00 RTL Klub Híradó 13.35 Családi Titkok© 18.00 Híradó 14.10 Postarablók 16.15 Felsős nyomozó © 19.00 Az utolsó 19.00 Survivor-Törzsek 14.45 Paula és Paulina © 18.35 Rex felügyelő @ 15.40 Látogatók© 16.45 Mindenki Akadémiája 15.55 Castle© boszorkányvadász © háborúja © 15.45 A sors útjai® 19.30 A hegyi doktor-Újra 16.15 Látogatók© 17.15 Ki mer ma? 16.55 Castle© amerikai akciófilm 2015 20.10 Éjjel-nappal 16.50 Fatmagül© rendel © 17.00 Híradó 17.30 M5 Lexikon 17.55 Ausztrál R.: Breck Eisner Budapest ® 18.00 Tények 20.25 Csak színház és más 17.10 Időjárás-jelentés 17.35 Tudós Társaság mesterszakács © Sz.:Vin Diesel, Rose 21.30 Barátok közt® 18.55 Séfek séfé© semmi 17.15 Halálbiztos 17.55 Utazás a világ nagy 19.05 Lucifer© Leslie, Elijah Wood, Julie 22.10 Castle© 20.30 Áll az alku® 21.25 Velvet Divatház diagnózis © vasútjain © 20.05 Két pasi - meg egy Engelbrecht, Michael 23.10 RTL Klub Híradó 21.35 Drágám, add az 22.10 Kenó 18.10 Derrick© 19.35 M5 Lexikon kicsi © Caine 23.45 XXI. század-a életed! © 22.15 Befektetés a jövőbe! 19.15 Életképek 19.37 Ön is tudja 20.35 Két pasi ■ meg egy 21.00 Ölve vagy halva© legendák velünk 22.55 Tények Extra- Fejlesztéspolitikai 19.50 Életképek 20.10 Univerzum kicsi © amerikai akciófilm 1990 élnek © 23.20 Született magazin 20.35 Vészhelyzet© 21.05 Előszó 21.00 A Bourne-csapda © 23.00 Mindhalálig© 0.20 Magyarul Balóval szobalányok © 22.20 Cédrusliget© 21.25 Presszó 21.10 Tasnádi István: 23.00 Monk-FIúgos amerikai akciófilm 1996 1.00 Homeland© 0.20 Lángoló Chicago © 23.10 München 22.20 Amire a világ táncolt Közellenség nyomozó © 1.00 Árnyék nélkül© 2.15 Mi muzsikus lelkek 1.25 Tények Este 1.55 Nagyok 23.15 Kanári 23.05 Esti kérdés 0.00 Monk-FIúgos am.-német akciófilm 2000 2.50 Fókusz® 2.05 Pánik© 2.20 Reformáció hétről 0.05 lmprovízió-TV1 Jazz 23.35 Univerzum nyomozó © 3.10 Hull-a-rabló ® 3.30 Az élet csajos oldala© 3.35 Zsaruvér© hétre Klub 0.30 Szigorú idők© 0.55 Lucifer© amerikai akciófilm 200/ Óránként Híradó és időjáiásjelentés 5.55 Ma Reggel 10.35 Élő egyház OS ; 11.15 Ma délelőtt 11.35 Család és © otthon 12.00 Déli harangszó 12.50 (A V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 S3 Kék bolygó 14.35 Magyar gazda S 15.35 Elő egyház 16.35 Kárpát Expressz 17.33 Életkor 17.50 Ma este 19.05 Minden tudás 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka 6.00 Összművész 7.30 Grund 8.05 Újranyitott akták ® 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi aktuális 10.05 Kettesben Szabó Anettel 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Klinika © 13.05 Rivalda © 13.30 Építészet XXI. 14.30 Hosz- szabbítás 15.05 Sajtóklub 16.30 Ki­tekintő © 17.05 Jövőálló 17.30 Kibe­szélő 18.30 Látókör 19.10 Napi aktuá­lis 20.00 Híradó 20.30 Civil kör 21.30 Razzia © 22.30 Troli 23.05 A munka- vállalók világa 23.30 Magyarok 23.10 München j 6.05 ATV START 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.00 Álomsztor j 10.45 Építészet mesterei 10.50 A | nap híre 11.45 Laci bácsi konyhá- | ja 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 14.15 700-as klub © 14.45 Global 3000 © 16.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó 22.40 Este 9 23.10 Hazahúzó 0.00 A nap híre 730 Látogatók PRIME . 6.00 A nagy házalakítás © 6.45 McLeod lányai © 7.40 A dadus © 8.40 Don Matteo © 9.45 Kisasszo­nyok © 12.00 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Dok­tor House © 15.00 A Grace klinika © 16.00 Shark © 17.00 NCIS: Los Angeles © 18.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles © 21.00 Apb - A Milliárdos Körzet © 22.00 A sötétség kora © 23.00 Tények © 0.20 A törvény embere © 17.55 Utazás a világ... MOZÍ+ 4.50 Az elnök zsoldosa 2.: Végve­szélyben © 6.15 Ékszer TV 7.45 Logan bosszúja © 9.50 Télapu 3.: A szánbitorló © 11.45 Feketék fehé­ren © 14.10 Az elnök végveszétyben © 16.55 Wild Wild West - Vadiúj Vad­nyugat © 19.00 Az idegen © 21.00 Terminátor 2. - Az ítélet napja © 0.00 Nyerő páros © 2.00 Ananász exp­ressz © 3.50 Halálos sebesség © 21.00ABoume<sapda 7.35 ízes élet © 7.55 Tények © 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Ve­led is megtörténhet! © 10.50 Csa­ládi Titkok © 11.55 Jóban Rossz­ban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Csapdába csalva © 14.15 Csapdá­ba csalva © 14.50 Csajok, Pasik, Balaton © 16.40 Családi Titkok © 17.50 Hal a tortán © 19.00 Don Matteo © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Csajok, Pasik, Balaton © 22.25 Bazi nagy görög lagzi ® 2017. SZEPTEMBER 5., KEDD 5.50 Jövünk! magazin 6.25 Múlt és jelen egy időben 7.00 M4 Sportreggeli 7.45 Labdarúgó Vb selejtező: Magyarország - Portugália mérkőzés 9.50 Férfi kosárlabda Eb: Magyarország - Csehország mérkőzés 11.55 Sport7fő 12.55 Kézilabda magazin 14.00 Férfi kosárlabda Eb 15.50 Bringasportmagazin 16.15 Múlt és jelen egy időben 16.45 Labdarúgó U21- es Eb selejtező: Magyarország - Málta mérkőzés 19.00 Férfi kosárlabda Eb: Magyarország - Románia mérkőzés 21.45 Fradi Tv 22.15 Hungaroring magazin 22.45 Sporthíradó 23.00 Finndingi Vb és Szörf Eb összefoglaló 23.10 Judo Vb - Budapest 0.15 Red Bull Air Race - Portugália 19.00 Az utolsó... 4.00 Labdarúgás 7.30 Autó­sport. Tempó magazin 8.00 Lab­darúgás 11.00 Labdarúgás 12.15 SportVerda 13.15 Labdarúgás. Baj­nokok Ligája-magazin. 13.45 Trash Talk 15.15 Ökölvívás 19.15 Erős em­berek 20.15 Mai helyzet 20.30 Lab­darúgás 23.00 Labdarúgás 0.00 Kékek. A Mol-Pick Szeged hivata­los klubtévéje 0,30 Trash Talk 2.00 Ökölvívás 3.00 Ökölvívás IB 21.45 Fradi Tv 10.00 Sztárok a pácban © 11.00 Schuhbeck © 11.30 Gyorsan, egy­szerűen, bajorul © 12.00 India fű­szeres ízei © 13.00 Kulináris Ran­devúk © 14.00 Két éhes tengerész © 15.00 Shane Delia - Mór fűszertá­ra © 16.00 Sütiakadémia © 16.30 Schuhbeck © 18.00 Jacques Pepin © 19.00 A két éhes angol © 20.00 Kulináris Randevúk © 21.00 Két éhes tengerész © 22.00 India fűszeres ízei ® 22.30 Lyndey titkos sütivilága © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom