Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-01 / 204. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 1., PENTEK Nem csak nyaranta várják már élményekkel a vendéglátók a turistákat Ősszel és télen is emlékezetes s egyre látogatottat)!) a Balaton Ősszel sem áll meg az élet a Balatonnál. Ma már a szeptember és az október is olyan forgalmas, mint tíz esztendeje a június volt. Egyre többen értik meg: ősszel is érdemes nyitva tartani Véget ért a nyári szezon, de nem áll meg az élet a Balatonnál. Ma már a szeptember, október is van olyan forgalmas, mint tíz éve a június hónap, vélekednek a vendéglátók. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu BALATONLELLE-BALATONFÖLD- VÁR-BALATONSZEMES Sétahajózás a Balatonon, kerékpáros túra, éjszakai töklámpáso- lás, veteránautó-verseny is várja a turistákat az ősszel is nyitott Balatonhoz. Már négy éve munkálkodnak azon a tó körül aktív szakemberek, hogy őszi és téli szezon is legyen. - Ez a Balaton Turizmus Szövetség törekvése - mondta el megkeresésünkre Fekete Tamás, a szövetség alelnöke. - Idén szeptember 22. és október 16. között hirdetjük meg az Ősszel is nyitott Balaton programsorozatunkat, amelyhez 150 vállalkozás 200 programmal csatlakozik. Az őszi programok középpontjában elsősorban a gasztronómia áll, s egyre bőségesebb a kínálat. - Egy elég erős fejlődés tapasztalható - értékelte a folyamatot Fekete Tamás. - Erre készültek már gasztro- térképek, és tényleg most már a minőséget is figyelembe véve elmondhatjuk: a Balaton egyre inkább egy kiemelkedő gaszt- rorégióvá válik az országban. A balatoni gasztronómia kiemelkedő szereplője a nagy hagyományokkal rendelkező balatonszemesi Kistücsök Étterem. Csapody Balázs, tulajdonos szerint nem érezhető nagy különbség nyár és ősz között. - Folyamatosan vannak foglalások - mondta el Csapody Balázs. - Nekünk a törzsvendégkörünk nemcsak nyáron jön, hanem egész évben látogatnak minket. Hosszú évek óta egész évben nyitva tartunk, s hathe- tente szezonnak megfelelő, új étlapot készítünk. Csapody Balázs szerint egyre többen értik meg, hogy őszszel is nyitva kell lenni és a szolgáltatások színvonala is egyre jobb. A balatonlellei BL Yacht Club az őszi és téli szezonra vonatkozó törekvések talán egyik zászlóshajójának tekinthető. Tavaly télen voltak napok, amikor olyan forgalmat tudott hozni, akár egy nyári hétvégén. Ezt folytatná tovább Tóth Balázs és csapata idén is. - Mi szeptembertől pörgünk fel - fogalmazott a szakember. - Az őszi szezonnyitó bulink szeptember 23-án lesz, a Chrono Classic veterán túraautós verseny befutójával. De lesz karácsonyi vásár, nagyobb és szebb műjégpálya, téli vitorlásverseny, Márton-napi libanapok, tök jó napok, és különlegességként idén hirdetjük meg először a Balatoni Adventi Gasztropikniket. Erre a Balatoni Kör ikonikus borászai és éttermesek érkeznek. Tóth Balázs hozzátette: a helyi adottságokat domborítanák ki, s kulturális programokkal a környékbelieket is megszólítanák. A szakember szerint, télen és ősszel is érdemes programokat szervezni ezek másképp kifizetődőek.- így hosszú távon magunknak és a tónak is jót teszünk - fogalmazott Tóth Balázs. - Tehát kell még néhány év ahhoz, hogy megérje anyagilag. De a vendégek nem jönnek, ha nincs miért. Azt gondolom, hogy a vállalkozónak kell proaktívnak lenni. Tehát a környékbeli vállalkozóknak is fel kell eszmélniük, és szeptemberben ne vegyék még ki a vízbe levezető lépcsőket, ne zárjanak be a büfések augusztusban, hanem mindenki tegyen hozzá egy kicsit a dologhoz. Pecsételd körbe! Szeptembertől indul a Nyitott Balaton programsorozat keretében a Pecsételd körbe a Balatont két keréken akció. Ennek lényege, hogy mozgásra ösztönözzék s a tóhoz csábítsák az embereket, hiszen még ősszel is várhatóak kellemes, bringá- zásra alkalmas napok. - A tó körüli szolgáltatóknál lehet begyűjteni a pecséteket, s a túra végén sorsoláson vesznek részt a sikeresen teljesítők - mondta el érdeklődésünkre Fekete Tamás. A lényeg persze nem a verseny vagy a nyeremény, hanem az élmény, s hogy felhívják a potenciális vendégek figyelmét a szolgáltatók: a Balaton ősszel is gyönyörű, s várja a turistákat. Képviselők: Vona kérjen bocsánatot! KAPOSVÁR Tucatnyi somogyi nyugdíjas kísérte el Gelencsér Attila kaposvári és Móring József Attila marcali országgyűlési képviselőt, hogy közösen szólítsák fel bocsánatkérésre a Jobbik elnökét, aki állításuk szerint internetes bejegyzésében megsértette a nyugdíjasokat. - Elszomorító, hogy több mint egy hónapja a bántó, sértő megjegyzéseiért nem kért bocsánatot, pedig egy három- milliós közösség tagjainak a becsületébe gázolt - mondta Móring József Attila (Fidesz). - Az időseknek köszönettel, tisztelettel és hálával tartozunk, mert megtartották a nemzetet, hazát, családot. A mostani generációknak ezért van mire építeniük. A szépkorúak bölcsességére szükség van. Eleget szenvedtek a XX. században, nem illendő remegő kezükön, párás tekintetükön élcelődni. A Jobbik szembefordítja egymással a társadalmi csoportokat, megsértették a cigányságot és az alacsony isko- lázottságúakat is. Gelencsér Attila éveken át volt a Somogy Megyei Idősügyi Tanács elnöke. - Gyermekként és unokaként is tudom, hogy ennek a korosztálynak köszönhetek mindent - mondta Gelencsér Attila (Fidesz). - Vona Gábor is országgyűlési képviselő, mint mi. Hogy az Országházat megtisztítsuk Vona Gábor szavaitól, helyette én kérek bocsánatot. Mi azon dolgozunk, hogy minden méltó megbecsülést és tiszteletet, kormányzati segítséget megkapjanak az idősek a nyugdíjak rendbetételén túl. Felszólítjuk a Jobbik kaposvári elnökét, hogy Vona helyett ő is képjen bocsánatot, és határolódjon el pártelnöke szavaitól. A nyugdíjasok nevében a kaposvári Zanotta Ilona kiemelte: a Jobbik elnöke szégyellhe- ti magát, mert azok leikébe gázolt, akik tisztességgel végigdolgozták életüket, felnevelték gyermekeiket. Hozzátette: láthatóan nem a nyugdíjasoknak gurult el a gyógyszerük, hanem neki. K. G. DESEDA OPEN HORGÁSZVERSENY Miénk az első ponty KAPOSVÁR Csütörtökön délben megkezdődött a 72 órán át tartó Deseda Open nyílt nemzetközi horgászverseny, ami a szeptemberi pontyfogó világbajnokság főpróbája. Megeshet, hogy a hazai pálya előnye, de az első pontyo(ka)t a magyarok szákol- ták meg. Fotó: Lang Róbert