Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 39. szám
10 UTAZÁS 2017. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT reklamációt sem tudok megfogalmazni a görög Kárpáthosz kapcsán mafroz n Végigsöpört rajta a történelem A Dodekaneszosz-szigetek köze tartozó Kárpáthosz a második legnagyobb Rodosz után, a görög mitológiában itt találtak otthonra a Titánok. Földrajzi elhelyezkedése okán a különféle nációk egymástól ragadták el a sziget fölötti hatalmat. Mások mellett elfoglalták a krétaiak, a rómaiak, a velenceiek, a mauritá- niaiak, a genovai kalózok. A törökök uralma a 16. században kezdődött, s évszázadokon át tartott. A sziget 1912-ben olasz parancsnokság alá került, 1943-ban pedig a németek foglalták el, és csak 1948-ban vált a független görög állam részévé. Hajózáskor érdemes észnél lenni, mert minden ehetőt elkoboznak a turistáktól a lakatlan Szaria-szigeten uralkodó kecskék. Kárpáthosz sztárjai a buszsofőrök, a tengerészek és az olimposzi kakukkfűméz. G. Juhász Judit GÖRÖGORSZÁG Naná, hogy a bajszos görög matróz asszony hajóját választottuk, pedig Rejtő Jenő történeteiből táplálkozó elvárásainkkal szemben nem imbolygott a mólóra lépve, s a rumoshordót se láttuk a közelében. Eleni, a negyvenes tengeri medve minden érvet bevetett, hogy utasnak álljunk, mi pedig hallgattunk rá, s két nappal később vele hajóztunk végig Kárpáthosz-szi- get partjai mentén délről, a főváros Pigadiától egészen a leszakadt, lakatlannak mondott Szaria-szigetig. Képzeljenek el egy 50 kilométer hosszú és nagyjából nyolc kilométer széles görög szigetecskét egészen délen, Rodosz és Kréta között, sokkal közelebb a török szárazföldhöz, mint a göröghöz. Tíz-húsz emeletnyi magas, csupa szikla partja mintha éppen most hasadt volna bele az Égei- tengerbe, recés és éles, mint a húsvágó kés, lehetetlen le- vagy felkapaszkodni rajta. A sziklákat sziklák váltják, némelyik kiégett fűtől sárgállik, másokon csenevész kakukkfű kapaszkodik, s bármerre nézünk, csak nagy ritkán látni cserjénél magasabb növényzetet. A fürdésre, kikötésre alkalmas öblök váratlanul bukkannak elő. Néhol megterem a mandula, az olajbogyó és a füge is, de néhány éve az útikönyvek által említett fenyvesekkel együtt ezek egy részét is erdőtűz pusztította el, a bajt csak tetézte a Kárpáthoszon szinte mindig érezhető északi szél, a meltemi. Tolvaj kecskék szigete A part menti sziklák árnyékában hajóztunk el a sziget északi csücskéig. Attól néhány száz méterre, a tenger közepében fekszik Szaria szigete, amit réges-rég egy hatalmas földrengés szakított el Kárpáthosztól. A legenda szerint Szarián valamikor virágzó város, később pedig több fal- vacska is létezett, utóbbiakat előszeretettel fosztogatták a kalózok, ezért egy idő után a lakosok úgy döntöttek, hogy biztonságosabb helyre menekülnek. Szarián mostanra csak alig né- hányan élnek, a turisták elől elrejtőzve, a lakatlanság fílingjét megőrizve. A szigetet elvadult növényzet nőtte be, az öböltől, ahol a hajók kikötnek, egy ösvény a sziget belseje, az elhagyott falvak romjai és alig megközelíthető, titkos barlangok felé vezet, a másik pedig egy kilátóként emlegetett sziklánál ér véget. A sziget jelenleg legfőképpen a turisták hátizsákjára specializálódott tolvaj kecskék otthona, a sajtos szendvics és alma uzsonna kombó ugyanúgy ellena/t állhatatlan csáberejű számukra, mint a szalmakalap vagy a házilag töltött cigaretta illata. Az öböl vize átlátszó, mint az üvegpohárba csorgatott érdi csapvíz, a színek élesek, a formák valószínűtlenek, s míg két jól átgondolt lélegzetvétel közben a színes halakat lesed, észre sem veszed, hogy már a tíztizenöt méteres mélység fölött, tán éppen az ókori Niszürosz város romjai fölött lebegsz. Alattad hatalmas sziklák - ilyen lehet a siklóruhás repülés hegyek fölött. Az öböl bejáratánál horgonyzó hajó belsejéből azonnal látni, hogy nő vezeti: a fedélzet asztalokkal, székekkel vendégfogadásra berendezve, a bejáratnál színes görög népviseletbe bújtatott babák meg ikonok, képek, megvásárolható csecsebecsék. A terem túlsó végében, a pult melletti falon családi fotó, rajta egy idősebb férfi, mellette a húsz évvel fiatalabb Eleni, a matróz asszony. Nevét csak később derítettem ki, akkor, a hajón kis gondolkodás után mondta, Fortezzának, azaz erődnek hívják. A kamasz Nikét - aki csakis az övé, mondta - egyedül neve- U, nyaranta a fiú reggeltől késő estig mellette dolgozik a hajón, és már mindent tud, amit egy Jack Sparrow- nak tudnia érdemes. Kis arkalauz Kárpáthosz a legtöbb termékből behozatalra szorul, de a turistának nem kell attól tartania, hogy bármiből is hiányt szenved majd. A településeken működő szupermarketekben megtalálni mindazt, amire egy nyaraláskor szükség lehet. Pigadiában több nagyobb üzlet is működik, érdemes végigjárni őket, mert az árak és a kínálat igen változatos. Néhány ár: kenyér 1-3 euró, ásványvíz 0,35-1,2, Mythos sör akciósad 1,8 euró (kávézóban, vendéglőben 3 eurótól), Alfa sör kb. 2, egy gombóc fagyi (nagyobb, mint a miénk) 1-2, baklava 1-3 euró, gyros tálban 8-12, pitában 2-2,5 euró, autóbuszjegy ára Pigadia-Olim- posz retúr 16 euró, hajójegy Sza- ria-szigetre és vissza 15 euró + ebéd 10 euró. Halat, tenger gyümölcseit mindenütt ehetünk, az árak nagyjából 10 eurótól kezdődnek. Sima, azaz nem gyümölcsösjoghurtot csak véletlenül találtunk, egyliteres bödön- ben, de mindenütt kapni apró, gyümölcsös ivójoghurtot. A vállalkozás, amit most láthatóan Eleni vezet, valamikor a fotón szereplő édesapjáé lehetett, s néhány éve, az elvesztésekor maradt rá. A hajó kapitánya a nagybácsi, és minden bizonnyal valamilyen rokon vagy barát az olajfoltos kék kezeslábasba bújt gépész is, aki időnként megjelenik a zöldre mázolt csapóajtónál és eltűnik a gépházban. Eleni mindent csinál: utasokat verbuvál, jegyet árul, utaslistát vezet, kérdésekre válaszolgat. Induláskor még a pigadiai kikötőben átveszi az ebédhez rendelt húst, halmozott ládányi paradicsomot, sajtot. Míg mi, az utasok a tájat bámuljuk és élvezzük a tengert, addig ő kávét főz, Mythos sört töltöget, süteményt kínál és cseverészik a kíváncsiakkal. Szarián aztán, miután Sztavrosz, a szakáccsá avanzsált matróz egy laposabb tetejű sziklán megsüti a szuvlákit, és Niko, kezében a húsos edénynyel a hajóig szökell, Eleni, azaz Fortezza adagolja, majd görög salátával, sült feta sajttal díszíti. Legalább százan vagyunk a hajón, olaszok, németek, izraeliek, portugálok, hollandok, és mi ketten magyarok. Eleni mindenkivel megérteti magát, és ő is kiszűri a lényeget, bármilyen nyelven hangozzék is el. Ő vinné el a show-t, ha nem lennénk ennyire megilletődve a lüára, kékre, zöldre festett tengertől és az illatától, az arcunkba permetező sós víztől, a széltől, a napsütéstől, a szabadságtól. Eleni fuvarozási feladatokat is vállal, az egyik kikötőben csomagot ad át egy ismerősének, aki visszafelé egy pohár trappéval, azaz habos, jeges kávéval várja, megölelgeti, s természetesen egy másik csomagot nyom a kezébe. Késő este érkezünk visz- sza Pigadiába. Eleni kidobja a hajókötelet, aztán utánaugrik a partra, és már rögzíti is. Kifelé tódulunk, ő sorra elköszön mindenkitől; az idegenvezetőnek, aki újabb olasz csoportokat hozhat a hajóra, kicsit többet integet és kiabál. Mi pedig, vén tengeri medvék, az első kávézóig vonszoljuk magunkat. Eleni helyében Szinte minden nagyobb szirten kápolna áll egy ilyen nap végén zokogva esnénk össze, miután az utolsó vendég is eltűnt. Ő azonban, mint két napja bennünket, most inkább a kikötőben sétálókat figyeli, s ha valaki közelebb megy a hajójához, megszólítja, és a lakatlan szigetről és Sztavrosz szuvlákijáról mesél. Hegyoldalnak álcázott falu Kárpáthoszon a pakkokat nemcsak a hajósok terítik, hanem a helyi buszsofőrök is. A sziget északi végébe, Olimposz faluba indultunk volna, amikor csörgött a sofőr mobilja. Átfutott a szemközti boltba, s pár perc múlva egy szatyorral jött vissza. A csomagot a harmadik faluban adta le - nem lehetett nem észrevenni az érkezésünket: a busz szinte súrolja a házak falát, amikor bekanyarodik a településre. Itt mindennapiak a hasonló szívességek, a szigeten alig néhány ezren élnek, az emberek ismerik egymást, s a buszok, a hajók hetente többször is megteszik a maguk útját. Termőföldből nagyon kevés van, szinte mindent a szomszédos Krétáról hoznak. A palackozott vizet is, bár azt jobbára a turisták fogyasztják, a helybeliek tudják, hol fakadnak források. Egy reggel elindultunk, hogy megnézzük Olimposzt, az évszázadokon keresztül megközelíthetetlen várost. Kárpáthoszon utazni ösz- szeszorított szemmel és napszemüveggel érdemes, ha más vezet. A hegyoldalakba mart utakról a mélybe nézni csak azoknak ajánlatos, akik már mindennel leszámoltak. Egy- egy kanyarnál egészen biztosan tudtam, hogy a busz első kerekei a levegőben fordulnak meg. Bő két óra múlva érkeztünk Olimposz parkolójába. A városban autó nem közlekedik, motorkerékpár is nehezen, olyan szőkék az utcái, nemTe- szélve a végeérhetetlen lépcsőkről. A Profitisz Iliász-hegy oldalába épült Olimposzt sokáig csak a tengeren, majd a 7-8 kilométerre lévő Diafani kikötőjéből, földúton lehetett elérni. A tenger felé eső házakat régen szürkén, vakolatlanul hagyták, hogy a kalózok ne vegyék észre, csak a hegyek felé néző épületeket festették világítóan színesre. A települést most csak pár százan lakják, sokan külföldre költöztek. Nyaranta visz- szatérnek, hogy vendéglőjüket, üzletüket üzemeltessék. Az elzártságnak hála ez a település szinte változtatás nélkül őrizte meg hagyományait, az utcákon kiállított kínai dömpingáru között a szokásosnál valamivel nagyobb a helyi készítésű tárgyak aránya, és a nők felveszik a hímzett blúzt, mellényt, fejkendőt. Egy asszony, miközben egy lépcsőn üldögélve színes fémlapocskákkal díszít egy főkötőt, azt meséli, hogy a faluban a nő a családfő, így van ez, mióta a férfiak halászattal, kóborlással töltötték az időt, a nők pedig etették, ruházták, egyben tartották és megvédték az otthon maradiakat. OUmposzban akaratom ellenére megkóstoltam a kakukkfűmézet is. Én lehettem nyüván a kétszázezredik, akinek egy nagy hangú férfi váratlanul a szájába nyomta a mézzel össze- maszatolt kiskanalat, mondván, ugye müyen finom, vásároljak belőle tüstént. Ez volt az egyetlen kárpáthoszi élmény, amiről szívesen lemondtam volna.
