Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-27 / 226. szám
Artner Tamás elköszönt KAPOSVÁR Már nem Artner Tamás (képünkön) a labdarúgó NB III. Nyugati csoportjában harmadik helyen álló Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. A szakember a hetedik forduló után távozott a somogyi megye- székhelyről. Artnerrel együtt a másodedzőként dolgozó Takács Gábor munkáját is megköszönték az egyesület vezetői. ► 14 Szijjártó: fájni fog Ukrajnának BUDAPEST Magyarország az Európai Unióban blokkolni fog minden olyan lépést, amely Ukrajnának előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. ► 7 Sokba kerül a bevándorlás BUDAPEST Soha nem térül meg a migránsokra fordított pénz, számolta ki tegnap a Magyar Idők. A német adófizetők havi 770 ezer forint, azaz nagyjából 2500 eurót költenek egy-egy menekült ellátására. ► 9 Létezhet-e kurd állam? IRAK Magas, 78 százalékos részvételi arány mellett lezajlott az iraki Kurd- isztán függetlenségéről szóló népszavazás. Több mint 90 százalék igennel voksolt arra, hogy Kurdisztán független állam legyen. ► 9 Jó reggelt! E gy 11 emeletes busz súlyával egyenlő tömegű zsírhegyet fedeztek fel London csatornahálózatában. 250 méter hosz- szú és 150 tonnás. A járatokat még nem tömíti el, de lázas fejtörés elé állította a mérnököket. Magasnyomású tömlők segítségével igyekeznek szétoszlatni a lefolyókba dobott nedves törlőkendőkből, pelenkákból, a kiöntött zsírból és olajból álló óriási hegyet. Hetek óta dolgoznak, de csak a harmadát aprították fel eddig. A használható hulladékból bioüzemanyagot gyártanak, de egy tömböt később kiállítanának a város egyik múzeumában is. Az illetékes szerint ennek az az oka, hogy megmutassák az embereknek, miként is élünk manapság. K. G. 770865 912039 1 7 2 2 6 Háromnyaras pontyokkal indult az őszi haltelepítés Á L K OBf.'l BALATON!! HALGAZ BALATONFÖLDVÁR Több mint 16 tonna háromnyaras ponty került kedden a Balatonba Balatonföldvárnál és Alsóörsnél. Hétfőn tartottak már egy próbalehalászást a balatoni halgazdálkodási társaság munkatársai, akkor mintegy harminc tonna pontyot sikerült a Balatonba juttatniuk. A hét elejével megkezdődtek tehát az őszi balatoni haltelepítések, s ezek egészen november közepéig folytatódnak majd. A Balaton keleti, középső és nyugati medencéjében összesen huszonnégy helyen telepítenek halat. Mint megtudtuk: a ponty mellett őszszel süllő, compó, aranykárász is költözik a vízbe. Fotó: MW ► 2 Gazdag germánt rejtett a föld mélye MERNYESZENTMIKLÓS Még a régészeknek is meglepetést okozott a 67-es gyorsút építését megelőző feltárás, Mer- nyeszentmiklósnál ugyanis különleges lelet került elő.- Kora népvándorlás kori germán temetkezés nyomaira bukkantunk - mondta lapunknak Szénásy Csaba régész. - A sír a Krisztus utáni hatodik század első feléből származik. A másfél ezer éves germán férfiról a vele eltemetett tárgyak alapján számos dolgot megtudtunk. Többek között azt, hogy a Dunántúlon megtelepedő langobardok közül való, valószínűleg szabad jogállású személy volt. A magányos temetkezés pedig vélhetően egy hirtelen esemény miatt történhetett. A csontvázat antropológiai vizsgálatra küldik, a leletek végül a kaposvári múzeumba kerülnek. ► 6 Disztléket elküldték Siófokról SIÓFOK Tíz bajnoki fordulót követően csupán a 18. helyen szerénykedik a húsz csapatot számláló labdarúgó NB Il.-ben a BFC Siófok. A csapat tíz forduló alatt csak ötöt pontot gyűjtött. Az eredménytelen szereplés miatt távoznia kell Disztl László vezetőedzőnek és Disztl Péter kapusedzőnek is. ►16 Egyetemek kutatják az égboltot BÁRDUDVARNOK Három évig kutatják a fényszennyezést az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem (ELTE) Savaria Természettudományi Centruma, az Eszterházi Károly és a Kaposvári Egyetem kutatói. A Széchenyi 2020 programból 979,99 millió forint uniós támogatást kaptak. ► 13 Eredményes volt az ásatás Fotó: Lang Róbert Hadgyakorlaton KAPOSVÁR Megérkezett a német állomány a Táncsics-laktanyába, kedden aláírták az együttműködési megállapodást. Fotó: Lang Róbert SZER KESZTŐS ÉG; E-mail: sonline@sonlme.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 16 18 ^ Változóan felhős időre van kilátás, de eső nem várható. Reggel 12, délután 22 fok körüli értékeket mérhetünk. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Adalbert nevű olvasóinknak!