Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-03 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám
10 UTAZÁS Tartson velünk egy, nagyváradi sétára! Ha egy kellemes hangulatú városnézésre vágyik, nem kell órákat ülnie a repülőn, sokkal közelebb is találhat varázslatos helyeket. Ilyen például a partiumi NagyváradJuhász Orsolya/Fanny NAGYVÁRAD Sokan különösebb figyelem nélkül haladnak át Nagyváradon, és velem sem volt ez másként az elmúlt években. Aztán amikor erre a tanulmányútra készültem, rádöbbentem, mekkora hiba is volt ez! Mindenhol azt olvastam, hogy az utóbbi években a város hihetetlenül megszépült, amit látogatásom után magam is csak megerősíteni tudok. A zarándokhely Szálláshelyünk elfoglalása után az első utunk a várba vezetett, amelynek jellegzetes formája szimbólummá vált, így a falakon kívül is gyakran találkoztunk vele: a szállodában található szőnyeg mintája és a vár kapujának rácsa egyA Fekete Sas palota, a magyar szecessziós építészet egyik remeke aránt az épületet mintázza. Egyébként Szent László a legenda szerint álmában pillantotta meg a csodás építmény kolostorát. Azt, hogy rengeteget költöttek a felújításra, azonnal észre lehet venni: továbbra is megmaradt történelmi emléknek, noha modern közösségi teret varázsoltak belőle. Csoportunkkal bejártuk a Kézművesek sétányát, és az idegenvezetőnk elmesélte, hogy az egyik bástya nyaranta színházi előadások színhelye. A múltról is sokat megtudhattunk, például azt, hogy Luxemburgi Zsigmondot a várbeli székesegyházban temették el. A történelem iránt érdeklődők mellett a katolikus egyház hívei is szívesen zarándokolnak ide. A Szent László által alapított, végső nyughelyeként is szolgáló templomot Bethlen Gábor idejében lerombolták. Helyette, távolabb megépítették a mai Románia legnagyobb barokk székes- egyházát. A bazilika mellett megcsodáltuk a püspöki palotát és a Kanonok-sort is. Egy séta az „utcai múzeumban”? Nagyvárad középkor utáni fénykora a 19. és a 20. század fordulójára tehető. A boldog békeidőkben Európa legfrissebb művészeti irányzatai kivétel nélkül markáns nyomot hagytak a városon. A szecesszió szerelmeseként úgy járkáltam az utcákon, mintha épp múzeumban lennék, hiszen egymást érték a szebbnél szebb homlokzatok. A híres Fekete Sas palota csak egy a sok felújított épület közül. Szívmelengető érzés, hogy az önkormányzat kiemelt feladatának érzi ezeket a restaurálásokat. Tovább sétálva aztán eljutottunk a lenyűgöző látványt nyújtó Darvas-La Roche-ház2017. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT + Ne hagyja ki! hoz is, amelyben külön múzeumot szenteltek az irányzatnak. Felüdülés testnek és léleknek A Sebes-Körös mentén sorra nyílnak az elegáns éttermek, ahol a helyi csorbaleves és a háromféle húsból készülő miccs mellett a magyar és nemzetközi konyhák kínálatába a is belekóstolhattunk - az itthoni árak töredékéért. Ám még ezt az élményt is felülmúlják a helyi fürdők kínálta örömök. A közeli Félix fürdő egyedi összetételű termálvize évszázadok óta vonzza a szépülni és gyógyulni vágyókat, tavaly pedig átadták a nagyváradi Nymphaea Aquaparkot, amit a budapesti Aquaworld alkotói terveztek. Nem túlzás azt állítani, hogy egy tökélefes családi hétvégét tölthetünk el Nagyváradon, mégpedig baráti áron. 1. NEOLÓG ZSINAGÓGA Nagyvárad kulturális és gazdasági életében komoly szerepet játszott a zsidóság, amely a második világháború előtt még a lakosság egyhar- madát tette ki. Mivel ma már csak hétszáz család él itt, ezért az épület jelenleg kulturális központként és műemlékként funkcionál. Csodás hagymakupoláját érdemes belülről is megcsodálni. 2. ADY ENDRE KEDVENC HELYE Az Astoria Szálló földszintjén található EMKE kávéházban ismerkedett meg Ady Endre híres múzsájával, a nagyváradi születésű Diósy- né Brüll Adéllal, vagyis Lédával. Igyon meg egy kávét a hotel teraszos éttermében, azután sétáljon el a közeli Szigligeti Színházhoz, amelynek neoklasszikus stilusú épületében román és magyar nyelven egyaránt játszanak! 3. KÜLÖNLEGES HOLDAS TEMPLOM A 18. század végén épült Mária elszenderedése ortodox templom nemcsak varázslatos belseje miatt lenyűgöző, hanem a homlokzatán található különleges szerkezet miatt is. Georg Rueppe mester ugyanis egy olyan gömböt tervezett ide, amely 1793 óta Európában egyedülálló módon mutatja az aktuális holdállást. ÜK* • :: * A nagyváradi var latképe. Az erődítményt a 11. században emelték, a 16. században az erdélyi fejedelmek itáliai mesterekkel átépíttették a kor követelményeinek megfelelően ötszög alakúvá, hogy védekezni tudjanak a török ellen Fotók: Shutterstock HIRDETÉS Színes műsorinagazi Heti retro sportmagaz péntek www.lapcentrum.hu szerda csütörtök MÉG TÖBBET ADUNK! kedd Keresse kedvenc megyei lapját már heti 4 ingyenes melléklettel, változatlan áron!