Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-21 / 221. szám

SOMOGYI GAZDA 2017. SZEPTEMBER 21., CSÜTÖRTÖK (V)edd a helyit! Lengyel János janos.lengyel@mediaworks.hu F edezzük fel újra a helyi termékeket! Aki teheti, vegyen részt az előállításában, vagy legalább a fogyasztásában. Egy­re többször halljuk ezt. Nem véletlenül. Nagyapám, nagy­anyám nem is értené, miről is beszélünk. Az ő korukban ter­mészetes volt, hogy amit kellett, megtermeltek otthon a konyha­kertben, a háztájiban. Talán ők sem gondolták, hogy néhány év­tized múltán a faluban a zöldséges lesz a legmenőbb üzlet. Csak amit akkor ők csináltak, ma már alig akarják megtenni mások. A kert, a porta jobb híján füves, rosszabb esetben gazos. Pedig bármennyire hihetetlen, a multik előtt is volt élet! Bár ma már tény, hogy az élelmiszer-keres­kedelem több mint 60 százalé­kát néhány szuper-, illetve hi- permarketlánc bonyolítja le. A zöldségek, gyümölcsök olya­nok, mintha „sablonban” nevel­ték volna, s jobb nem gondolni arra, hogy mi is történt a több ezer kilométeres utaztatást megelőzően, s mitől friss a friss, s m i- ért is áll el akár hetekig, vagy csak néhány óráig. Egy kínai - na, ugye - mondás szerint a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. Lépjünk hát egyet. A legszerencsé­sebb az lenne, ha mindenki a helyi termékek felé fordulna, de ez sajnos ma még illúzió. Legalább azt ígérjük meg magunk­nak: sűrűbben járunk a helyi piacokra, vagy boltokba, ha gyer­mek érkezik a családba. A kistermelők által termelt élelmisze­rek ugyanis a termesztés módszerénél fogva egészségesebbek, kevesebb káros vegyszermaradványt tartalmaznak, a beltartai- mi értékeik is kedvezőbbek, mint a nagyüzemieké. Hazánk, megyénk természeti adottságai, a növénytermesz­tés és az állattenyésztés kistermelői hagyományai garanciái an­nak, hogy a multik által forgalmazott termékeknél jobb minősé­gű termékekhez jussunk úgy, hogy közben csökken a környe­zetterhelés és növekszik a helyi termelők bevétele. Aztán jöhet a következő lépés! Somogyi Gazda A Somogyi Hírlap ingyenes, időszakos mezőgazdasági melléklete. ,,.fSlfilfff ^dó: LISZKAY GÁBOR e^rjpk-vezérigazgató Főszerkesztő: LENGYEL JÁNOS Szerkesztő: MÁRKUS KATALIN, NAGY LÁSZLÓ Irodavezető: HARJÁN SÁNDOR Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Kaposvár, Pf. 31. Szerkesztőségi telefon: 06-82/528-119. Kiadói telefon: 06-82/528-113 A hirdetésfelvétel telefonszáma: 82/528-168 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató ® mediaworks ISSN 0865-9125 Comet# fitst Bármilyen hihetet­len, a multik előtt is volt élet... Évente három liternyi pálinkát fogyasztunk el Finom lesz az idei is Nem lett kiemelkedő az idei gyümölcstermés Somogy­bán, viszont zamatos, jó mi­nőségűek a fajták. A pálin­kafőzőé kben nagyüzemben dolgoznak a gépek. Góz Lilla sonline@sonline.hu KŐRÖSHEGY, NAGYCSEPELY Halmokban áll a cefre a za- márdi pálinkafőzdében. Pach Gábor pálinkamester nem csak megtisztítja, hanem ki is magozza gyümölcseit és er­jedés után hamar neki is áll a főzésnek. Berendezéséből 2,5 óra múlva már csepeg is a pálinka. Azt mondja: idén az aszály miatt nem lett kiemel­kedő a gyümölcstermés So­mogybán. De a minőséggel nincs gond. Húsz-harminc kilométeres .vonzáskörzetből hozzák a kő­röshegyi szeszfőzdébe a cef­réket. Szabó Péter tulajdonos elmondta: augusztus elsején nyitottak, azóta érkeznek hoz­zájuk főként könyékbeliek. - A gyümölcs mennyisége átlagos­nak mondható - tette hozzá. A nagycsepelyi főzdében is nagyüzemben megy a főzés. A Szőke Farkas Kft.-nél azt mondták: mind a gyümölcsök mennyiségei és minőségei jók idén. Szőke András, a cég tu­lajdonosa elmondta: amiegki- magaslóbb a kajszibarack, eb­A jó pálinkához szakértő főzőtudomány is kell Fotó: MW bői főzik a legtöbbet. - A me­leg nyári időjárás miatt azt ta­pasztaltuk, hogy összeértek a gyümölcsök, míg most is főz­zük a barackokat, addig már megjelent a szőlő is - tette hozzá. Nagyüzemben fő­zik már a somogyi­ak pálinkáját Az idei évben a korai éré­sű gyümölcsök a csapadékhi­ány miatt kisebbek, de zama­tosak és a minőséggel sincs gond - mondta el Tóth István, növényvédelmi szakmérnök. A szakember szerint a tavaszi fagyokat megúszták a gyiT- mölcsök. Hozzátette: a hetek óta tartó iszonyatos tikkasztó hőség megviselte a csonthéja­sainkat, szerencsére a korai fajtáknál a kajszi és az őszi­baracknál jelentősebb ter­méskiesés nem volt.- A később érő fajtáknál - például az alma és körténél- terméskiesés tapasztalható a nagy csapadékhiány miatt. Ezek nyomai látszanak a fá­kon, sok egészséges, még be nem érő gyümölcs potyog le - mondta el Tóth István. Évente körülbelül ötmillió liter pálinka készül Magyar- országon. Az egy főre eső pá- linkafogyasztás'3-3,5 liter kö­zött mozog hazánkban. HIRDETÉS SZŐKE FARKAS SZESZFŐZDE Somogy megye egyik legjobb bérfőzetője várja az igényes’ pálinka kedvelőket Nagycsepelyen A legkorszerűbb technológia, és a hagyományos magyar párlatkészités találkozásának színtere. TELEFON: +36/30 924-2311 A Kőröshegyi (Pádn fia fiáz BÉRFŐZÉS I Telefon: 06/84-700-0Z5 vagy 06/30-969-2859 Igény esetén a cefre i ■■' ' rM elszállítását is vállaljuk! Ellepték a somogyi erdőket a gombaszedők Életet véd a vizsgálat A kaposvári nagypiacon csak bevizsgált gombát vehetünk Fotó: L.R. SOMOGY Ősszel indul meg iga­zán a gombaszezon, ilyenkor többen veszik nyakukba a so- mogff érdőket, hogy ízletes kalaposok után kutassanak. Azonban ném árt odafigyelni arra, milyen fajta kerül a ko­sárba. Ugyanis könnyen gom­bamérgezés áldozata lehet a gyanútlan gyűjtögető. Nagy Róbertné a kaposvá­ri nagypiacon végez ingyenes gombavizsgálatot. Enélkül nem is lehet árusítani a létesítmény­ben, ezért egyre több növényt kell szemügyre vennie a szak­embernek. - Mostanság egyre többen hozzák be a begyűjtött gombákat - ismertette tapasz­talatait a gombaszakértő. - Sze­rencsére mostanra már nem csak az árusok fordítanak erre figyelmet. Sajnos sokszor van, hogy mérgező gombát szednek le, ezeket elkobozzuk. Mivel általában ömleszt­ve gyűjtik a gombát az embe­rek, ha azok között mérgezőt talál a szakértő, az egészet el­kobozza. - Ez egy óvintézke­dés, mivel vannak olyan faj­ták, amelyeknek spórás ned­ve van és az rákerülhet másik növényre is. - Vannak olyan gombák is, amelyek nem halá­losak, de rosszullétet, hasme­nést okozhatnak. De olyan is előfordulhat, hogy valaki ér­zékeny a gombára. Ősszel nagyon sokféle ka­lapos növény gyűjthető az er­dőkben, ilyenek a tuskófélék, de a laskagomba is hamaro­san megjelenik. Tuskógom- bából számos kinézetű fajta fellelhető, attól függően, hol terem. Sokszor kivágott gyü­mölcsfák kérgén is burjánza- nak a gombacsokrok. Fontos, ha valaki bizonytalan a gomba ehetőségét illetően, minenkép- pen vigye el gombaszakértő­höz bevizsgálásra. Koszorús R. A klíma- és élőhelyváltozás okozza a bajt Fecskék végveszélyben SOMOGYVÁMOS Drasztikus mértékben csökken a fecske­populáció hazánkban. A ter­mészetvédők szerint egy-két évtized akár el is tűnhet­nek a füsti-, a parti- és a mol­nárfecskék Magyarország­ról. Egyrészt egyre több hely­ről verik le a fecskefészket, másrészt az állattenyésztés megszűnésével a falvakból is kiszorultak, pedig egy-egy idényben akár több tíz ki- logrammnyi rovart is elfo­gyasztanak. Már elhagyták a fészkeiket a fecskék, de majd csak szep­tember végén indulnak út­ra Afrika középső és déli te­rületeire. A somogyvámosi Krisna-völgyben egy jelentős, csaknem kétszáz párra tehető populáció költ.- A fecskék repülő rova­rokkal táplálkoznak, így re­mek táplálkozóhely számuk­ra az istálló. A környező pata­kokban, tavakban pedig vizet is találnak, és sarat is bőség­gel lelnek fontos alapanyag­ként a fészeképítéshez. - Itt, a Krisna-völgyben, ahol a te­henészet van, nagyon sok ma­dár megtalálja az élőhelyét is és a táplálékforrásukat. Az állatok miatt rengeteg a szú­nyog, a légy, amit nagyon kedvelnek a fecskék. Itt, az istállóban több százan költe­nek, idén már harmadik alka­lommal - büszkélkedik a sok madárral Pőcze Vilmos kör­nyezetgazdálkodási vezető. A Krisna tudatú hívők nagy A Magyar Madártani Egyesület felmérései alapján a fecskék . hazai állománya 250-300 ezer párra tehető. Az utóbbi években azonban drasztikusan csökkent a számuk. A molnárfecskéké 65 százalékkal, a füsti fecské­ké 44 százalékkal, a partifecs­kéké 30 százalékkal lett keve­sebb 10 év alatt. - A legnegatí­vabb előrejelzések szerint lehet, hogy egy 15-20 éven belül tel­becsben tartják az állatokat, így a fecskéket is. Az istállón kívül a lakóházakon is talál­hatók szép számmal fészkek a falu utcáit járva. Több he­lyütt látni, hogy védőpolccal fogják fel a fecskék ürülékét, hogy ne szennyezze a falakat, ablakokat. Azonban a szak­emberek egyetéretenek ab­ban, hogy sajnos rgyre keve­sebb az élelem a fecskék szá­mára. Stanics Adrienn jesen elfogynak Magyarország­ról a fecskék. Ennek okai az élő­helyek átalakítása, a rendkívül drasztikus szúnyogirtás, az őszi gyülekezőhelyek felszámolá­sa, klímaváltozás, a fészkek le­verése és a fecskék vadásza­ta - sorolta érdeklődésünkre az állomány csökkenésének oka­it Molnár Marcell, a Magyar Ma­dártani Egyesület Kaposvári He­lyi Csoportjának elnöke. Alig maradt már a molnárfecskékből, jelentős csökkenést regisztráltak

Next

/
Oldalképek
Tartalom