Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-01 / 204. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 1., PENTEK Egész évben sok látogatót vonz a zselici csillagpark. A gazdasági elvárások mellett kiemelt figyelmet fordít a társaság a somogyi erdők bemutatására Fotó: Lang Róbert Őshonosra cserélik le a gyenge termőképességű vagy idegenhonos fafajokat Aranyat érnek a somogyi erdők Stabil alapokon, hosszú tá­von gondolkodnak a megyei állami erdőgazdaságnál: Nyereséget hoztak az állami erdőgazdaságok, az országo­san több mint egymillió hek­táron gazdálkodó 22 erdé­szeti cég közül a SEFAG Zrt. állhatott tavalyi eredménye alapján a képzeletbeli dobo­gó harmadik fokára. Molnár Gábor sonline@sonline.hu SOMOGY A SEFAG Zrt. alapve­tően Somogy, csekély mérték­ben Zala, Tolna és Baranya me­gyében mintegy 86 ezer hektár, jellemzően állami erdőben és a hozzá kapcsolódó egyéb terüle­ten gazdálkodik, nagyobb rész­ben immár végleges vagyonke­zelés formájában. A kezelt erdő­területnek több mint a fele (55 százaléka) természetvédelmi oltalom alatt áll.- A társaság 2016-ban ki- lencmilliárd forintot megha­ladó árbevétel elérésével, 300 milliót meghaladó adózás előt­ti eredményt ért el úgy, hogy jelentős léptékű bérfelzárkóz­tatási programot is végrehaj­tott - tájékoztatott Ihárosi Pé­ter, a SEFAG Zrt sajtószóvivő­je. - Ehhez a nagyszerű telje­sítményhez a legnagyobb mér­tékben az erdőgazdálkodásból származó bevétel járult hozzá. Kiemelten fontos az erdőgaz­dálkodásban, hogy az erdőfel­újítások során - jelentős beru­házással - cseréli le a társa­ság a gyenge termőképességű vagy idegenhonos fafajokat. Helyükre őshonos, jellemző­en kocsányos tölgy kerül, ez­zel növelve a jövőbeni termé­szeti és gazdasági értékét az erdőterületeinek. A Csurgón működő faipa­ri gyáregység évről évre ko­molyabb eredménytermelés­sel javítja a cég pozícióit a kis­térség legjelentősebb foglal­koztatójaként. - A megtermelt faanyag feldolgozását lehető­vé tevő faipari ágazat stratégi­ai szerepét erősíti az a vállala­Szép kilátások: nyereséget hoztak az erdőgazdaságok ti célkitűzés, hogy az erdőből kikerülő nyersanyagot hozzá­adott értékkel vigyék piacra- tette hozzá Ihárosi Péter. Pénzügyileg és szakmai­lag is kiváló eredményt ért el a társaság a vadgazdálkodási ágazatban. - A stabilan jól tel­jesítő alaptevékenységi kör te­remtette meg a turisztikai inf­rastruktúra jelentős léptékű fejlesztését - emelte ki a szak­ember. - Mára a Balatontól a Dráváig - erdei környezetben- hotel, vadászház, vadászlak és erdei iskolai szállás várja a kikapcsolódni vágyókat. Szá­mos erdei pihenőhelyet alakí­tottak ki, s a Zselic szívében található Csillagpark látogató­központ után októberben nyí­lik Kaposvár belvárosában az Erdők Háza, mely elsősorban a 3-18 éves korosztály számá­ra hozza karnyújtásnyira a so­mogyi erdőket. Az elért kiváló pénzügyi eredmény a közel félezer fog­lalkoztatott, a mintegy négy­száz közfoglalkoztatott és a kétezret is meghaladó vál­lalkozói körben dolgozó sze­mélyek közös munkáját dicsé­ri. - Az eredmények mozgató­rugója a határozott jövőkép, a stratégia, melynek főbb vetü- letei a következők - emelte ki Ihárosi Péter. - A stabil, jöve­delmező működésével a tár­saság arányosan hozzájárul a Földművelésügyi Miniszté­rium erdőgazdasági cégcso­portjának kiegyensúlyozott gazdasági teljesítményéhez. Az erdővagyon kezelése, vé­delme, gyarapítása, a fenn­tartható fejlődés biztosítása és a védett természeti terü­leteken lévő erdők kezelése, a vadállomány és az erdő bi­ológiai egyensúlyának fenn­tartása, javítása. Aktív szerep a táj- és vidékfejlesztésben, a környezetvédelemben és a környezettudatos magatartás­ra való nevelésben. Az erdővel szemben támasztott társadal­mi igények színvonalas kielé­gítése, a közjóléti szolgáltatá­sok bővítése. Itt az idény: korlátozott erdőlátogatás szeptembertől Megkezdődik a gímek násza Tavaly 131 gímbika került terítékre Őszi versenyekre Hazánkban szeptember else­jén kezdődik a vadászati fő­idény: az erdőben a hajnalo­kat és estéket azonban már né­hány nappal korábban is betöl­ti a párzásra készülő gímbikák hangja. Tavaly kora ősszel ösz- szesen 131 gímbika került terí­tékre, Somogybán főként nyu­gat-európai vadászok próbál­nak szerencsét, de űztek már vadat az Egyesült Államokból és Ausztráliából is. A szarvasbőgés először általá­ban a lábodi és a szántódi terüle­teken töri meg az őszi hajnalok és alkonyok csendjét. A SEFAG Zrt. további hat vadászterüle­tén a „szezon” gyakorta csak pár nappal később kezdődik el. Megtudtuk: szeptemberben a gímbikák bőgése, októberben a dámbikák úgynevezett bar- cogása adja hírül erdeinkben, hogy megkezdődött a legimpon- zásabb két nagyvad párzási ide­je. A SEFAG Zrt. szakemberei az elmúlt hetekben kiemelt figyel­met fordítottak a sikeres vadá­szatok előkészítésére, a vadföl­dek karbantartására, magasle­sek építésére és javítására vagy épp a kapitális trófeát hordozó példányok megfigyelésére. Tavaly szeptemberben 131 gímbika került terítékre. Köz­tük a legsúlyosabb a Lábodi Va­dászterület déli részéről: 12,55 kilót nyomott a bírálaton. Ha­sonlóan erős és jó bikák kerül­tek ki a zselici, illetve a szántó­di területről is. Tavaly a 131 bi­kát kitevő terítékből 95 lett ér­mes, ami a teríték 73 százaléka. A somogyi erdőgazdaság va­dászvendégeket elsősorban a német ajkú országokból és a Benelux államokból vár, de űz­tek már vadat az Egyesült Ál­lamokból és Ausztráliából is. A gazdálkodási egységek között a dél-somogyi terület világhírű*gím- és egyedülál­ló dámállományt tudhat ma­gáénak. A sok vízfolyással, halastavakkal, mezőgazdasá­gi és erdőterületek által sű­rűn szabdalt, síkvidéki te­rület méltán nevezhető le­gendásnak. Az itt élő vadál­lomány mennyisége és mi­nősége egyedülálló, amit a Nemzetközi Vadvédelmi Ta­nács (C.I.C) 1994-ben Edmond Blanc-díjjal jutalmazott. A balesetek elkerülése, va­lamint a vad és a vadászat za­vartalanságának garantálása érdekében a SEFAG Zrt. üzemi vadászterületein 2017. szep­tember elseje és szeptember 30. között - bizonyos terüle­teken október 31-ig - erdőláto- gatási tilalmat rendelt el! Erről részletesen a www.sefag.hu weboldalon és az érintett tele­pülések önkormányzati hirde­tőtábláin lehet tájékozódni. varnak a NAGYBAJOM A vártnál is na­gyobb érdeklődés övezte a Nagybajom és Vidéke Horgász­egyesület tavaszi-nyári rendez­vénysorozatát: havonta két-há- rom megméretésen bizonyítot­tak az indulók, a viadalokon pe­dig gyakran görbült a bot.- Mozgalmas nyári idényt zárunk: nemcsak helyi, ha­nem megyei, sőt országos ver­senynek is otthont adtunk - összegzett csütörtökön Sza­bó János, a nagybajomi egye­sület vezetője. - Nálunk volt a Somogy legjobb horgásza ren­dezvénysorozat egyik állomá­sa, s örömünkre szolgál, hogy időről időre számos érdeklő­dőt vonz a tavunk. Az országos féderbajnokság fordulóját is megtartottuk, pecasok melyen közel nyolcszáz kiló- nyi halat szákoltak. Jellemző­en pontyot, de keszeget és ká­rászt is fogtak. A nyolc fordulós házi ver­senysorozat legutóbbi, hato­dik augusztusi megméretésé­re tucatnyi horgász nevezett, és most szombaton ismét bi­zonyíthatják rátermettségü­ket a nagybajomiak: a féderes bajnokságon előreláthatóan ti­zenöten indulnak. S nem kell sokat várni a kö­vetkező viadalra sem, a záró­rendezvényt pedig október­ben tartják majd. Az ősszel egyébként újabb feladat vár a nagybajomi pecás csapatra: azt tervezik, hogy a tó keleti oldalán megerősítik a partot. Harsányi Miklós AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST TÁMOGATTA: HIRDETÉS SEFAG Zrt. SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21. E-mail: titkarsag@sefag.hu Web: www.sefag.hu Tel.: 82/505-100

Next

/
Oldalképek
Tartalom