Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-19 / 219. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS 2017. SZEPTEMBER 19., KEDD HIRDETÉS ILLIK A ZSE, MEGY A PÉNZTÁRCÁDHOZ Elismerésre várva. Megfestették azt is a gyerekek, hogy mikor érzik magukat biztonságban Fotó: Lang R. Kirajzolták magukból, hogy mitől tartanak Ne féljetek címmel az Ars Sacra Fesztivál alkalmából rajzpályázatot hirdettek: az óvodások és az iskolások 93 pályaművet készítettek, melyekből hétfőn kiállítás nyílt a Takáts Gyula-könyvtárban. Tizennyolcán kaptak elismerést. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu KAPOSVÁR - A hétfejű sárkánynyal harcolt a lovag, aki semmitől sem fél, hanem bátran küzd - mondta a 6 éves Sarkadi Kiss Csanád, aki a Szántó utcai óvodába jár, s alkotásával a második helyezést érte el. Miklai Dorina - rajzfilmélmény alapján - az éjszakai szellemeket rajzolta meg, s olyan remekül sikerült az alkotás, hogy külön- díjjal jutalmazta a zsűri. Fodor Zoltánná, a Szántó utcai tagóvoda vezetője szerint örvendetes, hogy meghirdették a pályázatot, s a témát két oldalról közelíthették meg az apróságok. - Egyrészt megfestették, hogy mitől tartanak, illetve azt, hogy milyen körülmények között érzik magukat biztonságban - folytatta a szakember. - Hihetetlenül sok információ éri őket minden nap, s a rajzolás abban is segíthet, hogy a feszültségek, szorongások enyhüljenek. Az óvodásoknál Antalicz Kristóf (Békevár óvoda) nyert, az alsósoknál Rockenbauer Petra, a kaposmérői Hunyadi János-iskola diákja, a felsősöknél Mogyorósi Kamilla, a kaposvári Gárdonyi-iskola hetedik osztályos tanulója végzett az élen. A könyvtárosok díját Belányi Lilla (Zrínyi-iskola) és Sian Leigh (Nagyboldoga- szony Katolikus iskola) kapta, az Ars Sacra díjat Faragó Fanni (Nagyboldogasszony iskola) vehette át. HIRDETÉS Melyik sportág illik hozzád a leginkább? oldalon 1.590 Ft KlCSIKm ÉS NAGY0Ki