Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-01 / 177. szám
2017. AUGUSZTUS 1., KEDD Vendelin álma (Megtörtént bűnügy alapján) 2. rész Böszörményi Gyula HETI KRIMI 10 TV-MŰSOR / Pozsony szabad királyi városának törvényszéki épületében mindig nagy volt a nyüzsgés. Széles kapuján, mely épp szemben találtatott a kapucinusok kolostorával, folyvást ki-bejártak a nagy paksamé- táikat hónuk alatt cepelő ügyvédek, bírák, jurátus bojtárok, meg persze a fényesre su- vickolt gombjaikat csillogtató rendőrök, akik hű társként, rabszíjra fűzve hozták-vitték a lefülelt jómadarakat. Azon a borongós februári reggelen, ami most emlékeim homályából feldereng, nekem is abban a szigorú épületben akadt dolgom. Ahogy nagy hévvel a kapualjba fordultam, hát épp csak bele nem ütköztem két ismerősbe. Egyikük Hersch fogalmazó, akit a városi rendőrség legidősb és egyben legtekintélyesebb de- tektívjeként ismertek, amihez nem csupán sokéves tapasztalata, de álla alá lógó harcsabajsza, valamint terebélyes sörpocakja is sokat adott. A barna Regaütas szivarjával hadonászva magyarázó öreg detektív hallgatósága a sápatag König Flóris volt, akiről mostanság az egész kapitányságon az a hír járta, hogy kezd mániájává válni a jó két héttel korábban történt Balogh-ügy, amivel azóta biz jottányit sem haladt. A két nyomozó láttán nyomban lekaptam fejemről a kalapomat, és elnézésüket kértem, amiért megzavartam a diskurzust, ám ők szinte ügyet sem vetettek rám. König Flóris apró főbiccentéssel, Hersch szivarja füstpama- tának megkavarásával jelezte, hogy tudomása van jelenlétemről, majd tovább beszélgettek.- Köszönöm a tanácsot - szólt éppen hosszú nyaksálját huzigálva az ifjú nyomozó -, ám attól félek, nem élhetek vele. A hausmeister halála egyértelmű mérgezés volt. A borba, amit ivott, annyi dohányázalé- kot kevertek, hogy attól egy sörösló is összerogyna.- Akkor hogy nem vette észre az a szerencsétlen flótás, hogy rossz, amit iszik? - dörögte Hersch operistához is méltó, mély hangján. - A nikotin keserű, mint az epe.- A bor erős volt, némileg elnyomta az ízt. Balogh csak késve jött rá, hogy valami nem stimmol, ám a méreg gyorsan hatott, ő pedig a hirtelen rosz- szullét miatt képtelen volt visz- szamászni a tetőablakon, és végül lezuhant.- Randa ügy - bólintott az idős detektív. - Ám én továbbra is azt mondom, hogy vannak esetek, amikkel nem érdemes vesződni. Éppeg, mint ez itt - Hersch úr vékonyka aktát mutatott fel, úgy fogva azt a bal kezében, mint amit szíve szerint máris az utca sarába, a konflisok és tovazörgő társzekerek alá hajítana. - Ma reggel telefonoztak az országos kórházból, hogy nézzek meg két friss hullát.- Csak nem bűnesetre gyanakszanak?- kérdezte König Flóris csodálkozva.- Bűneset a fenét - hördült megvetően az öreg nyomozó. - Tegnap éjjel négy vasúti pályamunkás az italmérésből ballagott hazafelé, mikor a Nagy Lajos király tér közepén egy teli palackra leltek. Felvették, kibontották, megszagolták. A két józanabb mindjárt mondta, hogy ami benne van, az nem pálinka, de a részegebbek beleittak, aztán hamarost rosszul lettek, és már hiába vitték őket kórházba, reggelre kilehelték korhely lelkűket.- Méreg? - vált hirtelen izgatottá König Flóris.- Fischer doktor, aki vizsgálta őket, azt mondja, szerinte mir- banolajat ittak, de a vegyelem- zés még hátra van.- Mirbanolaj - hajtotta le töprengve apró madárfejét König Flóris. - Ha nem tévedek, a tudományban ezt nitrobenzolként emlegetik. Nagyon érdekes.- Kórságot az! - csattant fel ingerülten Hersch detektív, szivarcsutkáját a kapualj latyakjába dobva. - A mirbanolajat poloskairtáshoz használják. Wendlernél, aki maga gyártja és árusítja, bárki vehet belőle palackszám.- Jó, jó - bólogatott König makacsul. - De mégis hogyan került éjszaka a Nagy Lajos király tér kellős közepére egyetlen magányos üveg?- Tudom is én - gurgulázta tokája legmélyéből Hersch. - Talán valami kelekótya inas vagy bakaszerelemtől szédült cselédlány rakta le, míg igazított a ga- tyakorcán, kötőjén, és aztán ottfeledte.- Éjfél után aligha van nyitva Wendler kereskedő boltja - kötötte az ebet továbbra is a karóhoz az ifjú nyomozó.- Miből gondolja a kolléga úr, hogy éjfél után történt az ottha- gyás?- Abból, hogy a nevezett tér, mely itt van tőlünk egyetlen karnyújtásnyira, a nap legnagyobb részében rettentő forgalmas. Ott, kérem, még egy tűt se tehetnénk le úgy, hogy a mögöttünk jövő észre ne venné, le ne hajolna, és fel ne venné. Ebből pedig az következik, hogy a mirbano- lajjal teü üveget valamikor éjfél után helyezhették a tér közepére, órákkal Wendler üzletzárása után. Jelenleg azonban elképzelni sem tudok olyan élethelyzetet, mely ezt logikusan indokolná. A cselédek, inasok, ha mirbanolajért küldték őket, miért vártak volna a hazaszállításával üy későig? Ha pedig mégis ez történt, mert mondjuk az inas elcsavargott valamerre, és csak éjfél után indult haza, miért épp az üres tér kellős közepén tette le, és mi okból feledhette ott a palackot? König Flóris érvelését hallgatva - amiben persze túl sok volt a hézag, így teóriának aligha nevezhetnénk - én bizony pontosan tudtam, vagy legalábbis éreztem, hogy mi zavarja. Aki hazafelé siet, méghozzá egy oly cudar és zimankós téli éjszakán, mint amilyen a tegnapi volt, az bizonyára próbálna a házfalak tövében, a csontig hatoló jeges szél elől bújva haladni, így, ha valamiért le is kéne tennie a nála lévő üveget, az biztos nem a tér legközepére kerülne. Hacsak... Hersch detektívet azonban nem érdekelte, inkább csak bosszantotta König Flóris okoskodása.- Lárifári! - kiáltott az idős nyomozó, majd gonosz mosoly- lyal kísért, hirtelen mozdulattal ifjú kollégája horpadt mellének nyomta az aktát. - Tudja mit, König, legyen ez a kutyakomédia a magáé! Nekem se időm, se kedvem az efféle szappanbuborékos ügyekhez, amikbe csak a gyermekek látnak bele színes történeteket. A pályáját nemrég kezdő detektív a sértést ki sem hallva Hersch szavaiból két kézzel kapott az akta után.- Valóban nekem adná az ügyet, fogalmazó úr? - kérdezte már-már túlcsorduló hálával. - Ez igazán... Mit is mondhatnék? Köszönöm!- Ugyan, ugyan - legyezett kezével Hersch bosszúsan, amiért tőrdöfésnek szánt tettét a másik fél baráti vállveregetés- ként értelmezte. - Vigye és piszmogjon vele maga, ha tetszik!- Akkor én most kocsit fogok - emelt kalapot König Flóris, ám mielőtt kiléphetett volna a kapualjból, én pimaszul útját álltam.- Megbocsásson, nagyságos úr, de szeretnék magával tartani.- Nincs szükségem fotográfusra - mondta ő meglehetősen barátságtalanul.- Nem Is azért, csak... Érdekelne az ügy. König Flóris kerek szemüveg- lencséi mögül alapost végigmért, majd aüg valamivel kedvesebben szólt.- Jól van, legyen. Ám ha még egyszer nagyságosnak titulál, fiam, én esküszöm, hogy menten leverem a fejéről a kalapot. Először az Országos Kórházba hajtattunk, ám a holttesteken sok néznivaló nem akadt. Az üveget viszont, amiben a gyilkos szer volt, megszereztük, és már mentünk is tovább Wendler János boltjába.- Nem - csóválta fejét a mirbanolaj egyetlen pozsonyi gyártója. - Ez itt, kérem, nem az én palackom.- Mindjárt gondoltam - mosolyodon el König Flóris. - Viszont épp ugyanolyan, mint amilyet én az Apácapálya utcában, a tetőn találtam! Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVIZIO-MUSOR 2017. AUGUSZTUS 1., KEDD 4.10 4.40 5.10 5.35 7.15 9.20 10.25 12.25 13.05 13.45 15.00 te 16.15 o </> 17.25 ® 18.00 19.00 19.30 20.55 21.30 23.25 0.00 1.05 2.10 2.40 Barátok közt © Fókusz® Top Shop Jó reggelt, skacok! © Reggeli © AsztroShow Top Shop BabaKalauz © Fókusz © Szulejmán © Éjjel-nappal Budapest @ Házasság első látásra © » Story Extra © RTL Klub Híradó -Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Én, a kém © magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 97 perc, 2002 RTL Klub Híradó Hostages © Hostages Mi muzsikus lelkek Graceland- Ügynökjátszma © 4.00 4.40 5.05 5.30 6.15 6.20 6.25 6.55 8.50 10.45 12.00 12.30 13.35 14.40 15.45 16.50 18.00 19.10 20.35 21.55 22.55 23.25 0.30 1.35 2.15 2.40 Walker, a texasi kopó® Csapdába csalva © Csapdába csalva © Sherlock és Watson© Tűsarok © Mokka© Tények Reggel Mokka © Ékszer TV Astro-Világ Tények Délben Walker, a texasi kopó© Magánnyomozók ® Családi Titkok © A sors útjai © Fatmagül © Tények Pénzt vagy éveket!® Humorkoktél © Született szobalányok © Telenovella © Lángoló Chicago® Az indíték © Tények Este Teleshop S.O.S. Love-Az egymillió dolláros megbízás © ae o <o 21.30 Én a kém Ml Óránként Híradó és időjárásjelentés 8.50 Ma délelőtt 9.15 Ma délelőtt 9.35 Ma délelőtt 10.15 Ma délelőtt 10.35 Élő egyház 11.15 Ma délelőtt 11.35 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.45 Ma délelőtt 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.15 Ma délután 13.35 Kék bolygó 14.20 Ma délután 14.35 Magyar gazda 15.15 Ma délután 15.35 Elő egyház 16.15 Ma délután 16.35 Kárpát Expressz 17.15 Ma délután 22.55 Telenovella ECHO TV 4.45 Kibeszélő 5.10 Napi aktuális 6.00 Összmüvész 7.00 Híradó 7.30 Olümposz 8.00 Hírek 8.05 Újranyitott akták © 8.30 Kibeszélő 9.00 Hírek 9.10 Napi aktuális 10.00 Hírek 10.05 Kettesben Szabó Anettel 11.00 Hírek 11.05 Hazahúzó 11.55 Az Echo TV lapszemléje 12.00 Híradó 12.30 Klinika ® 13.00 Hírek 13.05 Rivalda © 13.30 Építészet XXI. 14.00 Híradó 14.30 Hosszabbítás 15.00 Hírek 15.05 Sajtóklub 5.00 Mindentudás 5.20 Summa 5.40 Himnusz 5.45 Hajnali gondolatok 5.50 A múlt árnyékában© 6.55 Kenó 7.00 Híradó 7.25 SrpskiEkran 7.50 Unser Bildschirm 8.20 Lola© 9.05 Váratlan utazás 10.00 Balatoni Nyár © 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.45 Főzzünk megint egyszerűen! 13.20 Univerzum 14.10 Zorro© 15.00 A vidéki doktor 15.50 A múlt árnyékában © 16.55 DonMatteo 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő© 19.30 A hegyi doktor- Újra rendel © 20.25 Csak színház és más semmi 21.25 Velvet Divatház 22.20 Kenó 22.30 Befektetés a jövőbe!- Fejlesztéspolitikai magazin 10.50 Arany János emlékére 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Derrick© 12.20 Vészhelyzet® 13.10 Az én váram... 13.45 Tízezer lépés -Omega show 14.25 A gyilkos köztünk van 16.00 Szívtipró gimi 16.50 Arany János emlékére 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Hazárd megye lordjai © 18.10 Derrick© 19.15 Szomszédok® 19.50 Szomszédok© 20.30 Vészhelyzet© 21.20 Robog az úthenger 22.00 Robog az úthenger 22.45 Vörös bestia© 0.10 ImprovízióTV1 Jazz Klub 0.45 A polip 1.55 Anziksz 2.15 Időmetszetek-Archív fotóválogatás © 2.45 Időmetszetek-Archív fotóválogatás 3.20 Időmetszetek-Archív fotóválogatás 18.35 Rex felügyelő 5.50 Világhíradó 6.05 ATV START 8.30 Start plusz 8.55 TV torna Norbival és Rékával 9.05 Fórum 10.00 Álomsztori 10.45 Építészet mesterei 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 13.45 ATV START 14.15 700-as klub ©14.45 Global 3000 ® 16.00 Fórum 17.40 TV torna Norbival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés &»• x ..iíi>¥«: ■: - - :*I: 21.20 Robog az úthei 4.15 Született szinglik © 4.35 Lépéselőnyben © 5.15 Oltári szervezők © 6.00 A nagy házalakítás © 6.40 McLeod lányai ® 7.35 A dadus © 8.05 A dadus ® 8.35 Bűbájos boszorkák © 9.35 Honnan tudod? ® 12.00 A dadus © 12.30 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 A Grace klinika © 16.00 Hazudj, ha tudsz! ©17.00 NCIS- Tengerészeti helyszínelők © 14.40 Az én kis családom © 15.10 Szólalj meg!-angolul 15.25 Szólalj meg! - németül 15.30 Szólalj meg!- franciául 15.35 Szólalj meg!-olaszul 15.40 Szólalj meg! - spanyolul 15.45 Szólalj meg!-oroszul 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.00 KulTÚRA- Fesztiválhíradó 17.15 Ki mer ma? 17.30 Tudós Társaság- a kíváncsi ember magazinja 17.45 KufTÚRA- Fesztiválhíradó 17.50 M5 Lexikon 18.00 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot 18.45 KulTÚRA- Fesztiválhíradó 19.00 Vers mindenkinek 19.05 Kulturális híradó 19.30 M5 Lexikon 19.35 Ön is tudja- műveltségi vetélkedő 20.05 KulTÚRA ■ Fesztiválhíradó 20.10 Univerzum 7.10 Will és Grace© 7.35 Jóbarátok© 8.00 Jóbarátok© 8.25 Amerikai mesterszakács © 9.20 Szívek szállodája© 10.20 Szívek szállodája© 11.20 Castle© 12.20 Castle© 13.20 Zűrös viszonyok © 14.15 Monk-FIúgos nyomozó © 15.15 Monk-FIúgos nyomozó © 16.15 Castle© 17.10 Castle© 18.10 Amerikai mesterszakács © 19.05 Két pasi-meg egy kicsi© 19.35 Két pasi-meg egy kicsi© 20.05 Két pasi-meg egy kicsi© 20.35 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Halálos terápia© 23.30 Sikítófrász 0.45 Monk-FIúgos nyomozó © 1.40 Monk-FIúgos nyomozó © 4.35 6.00 9.00 10.40 12.20 14.10 16.45 18.55 20.55 23.25 1.10 A te eseted® amerikai romantikus vígjáték 2013 Televíziós vásárlás Szerelem második látásra © angol-amerikai romantikus dráma 2008 Megacápa az óriáskrokodil ellen © amerikai akciófilm 2010 A jó fiúk feketében járnak© amerikai akciófilm 1978 Halálhágó © amerikai akciófilm 1986 Az utolsó esély© amerikai akciófilm 1995 A kód© amerikai-német krimi 2009 A szökevény© amerikai akciófilm 1993 R.: Andrew Davis Sz.: Hamison Ford, Tommy Lee Jones, Sela Ward.Julianne Moore, Joe Pantoliano Elveszett © amerikai thriller 2012 Bosszútól fűtve © amerikai akciófilm 2013 5.30 5.45 7.45 9.50 11.10 12.40 13.40 14.05 15.10 15.40 16.45 18.45 19.00 19.30 20.00 4.25 James Bond: Tűzgolyó © 6.30 Teleshop 7.30 Herbie Monte Carlóba megy © 9.55 Hős © 12.00 S.W.A.T. - Különleges kommandó ® 14.35 Amerikai nindzsa 2. - A leszámolás © 16.35 Féktelenül 2. - Teljes Gőzzel © 19.00 Seriff az égből © 21.00 A tűzben edzett férfi © 0.10 Anaconda 3. - Az ivadék © 2.05 Keleti harc ® 4.00 A nagy lakáseladás © 4.45 Szerencsés kutya © 5.10 Családi Tikok © 6.00 Csapdába csalva © 6.30 Hal a tortán © 7.35 Ízes élet © 7.55 Tények Reggel © 8.30 Több mint Testőr © 8.35 Magán- nyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok ® 11.55 Jóban Rosszban ® 12.40 Hal a tortán © 13.45 Gyerekszáj © 14.10 Kasza! © 15.30 Csapdába csalva © 16.10 Tények © 20.55 A szökevény 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Autósport. Mobíll the Grid 8.00 Darts 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Autósport. Tempó magazin 11.30 Harcművészmagazin 11.45 Labdarúgás 13.45 Labdarúgás 16.00 Úszás. Balatonátúszás 201716.30 Erős emberek 17.30 Labdarúgás 20.00 Mai helyzet 20.15 Labdarúgás 22.45 SportVerda 23.45 Harcművészet. Kempómagazin 0.00 UFC3.00 Ökölvívás Bringasport magazin OTP Bank Liga: Szombathelyi Swietelsky Haladás- DVTK mérkőzés OTP Bank Liga: Paksi FC-DVSC mérkőzés Góóól! Vizes Vb 2017 Női vízilabda döntő mérkőzés Forma-2 Magyar Nagydíj Hungaroring Strandkézilabda magazin Sport7fő Hétről hétre sport Jövünk! magazin Vizes Vb 2017 Női óriás toronyugrás 20 m döntő OTP Bank Liga: Budapest Honvéd- Balmazújváros Kamilla Gyógyfürdő mérkőzés Sporthiradó Hungaroring magazin Fradi Tv OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC- Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés 6.30 Bede Róbert mesterfogásai ® 6.45 Bede Róbert mesterfogásai © 7.00 Teleshop 8.00 Receptdaráló Extra © 8.30 Van, aki hidegen szereti © 8.45 Van, aki hidegen szereti © 9.00 Napról napra © 9.15 Napról napra © 9.30 A Séf legyen veled © 10.00 Édes nagyik, finom sütik © 10.30 A boldogság receptjei Marketával és Honzával © 10.45 A boldogság receptjei Marketával és Honzával © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!