Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-31 / 203. szám

2017. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK Klubot is szeretnének létrehozni a nyugdíjasok GIGE Hagyományt kívánnak te­remteni Gigében. Nagy volt a ké­szülődés péntek délután a tele­pülésen: hosszú idő után ismét komoly eseményre került sor a két éve felújított kultúrházban, ahova hat nyugdíjasszervezetet hívtak meg az új kenyér ünne­pének apropóján. A közel száz­ötven főt terített asztalok vár­ták, és a hangulatra már a kez­detkor sem lehetett panasz. Bá­lint Ildikó polgármester ezúttal a főrendezői pálcát ragadta kéz­be, és kifogyhatatlan energiával hol az érkező vendégeket fogad­ta, hol pedig a segítőinek adott utasítást. Maga a rendezvény az ilyenkor szokásos köszöntések­kel indult. Huszti Gábor, a me­gyegyűlés alelnöke örömmel üdvözölte a kezdeményezést, és további folytatásra biztatta a he­lyieket, Stikel János, a megyei nyugdíjasszövetség elnöke pe­dig arról beszélt, hogy mennyi­re fontos egy település életében, ha van olyan szervezet, amely­re mindenkor lehet számítani, és ahova jó tartozni. - A sors­társak közössége még a beteg­ségekre is a legjobb orvosság, a magányra pedig különösen az - állapította meg, majd kife­jezte reményét, hogy rövidesen a gigeieket is soraikban tudhat­ja. Ezt követően kulturális ve­télkedőre került sor, amelyben kórusok, népi játékok, cigány­tánc, mókás jelenetek és ver­sek vették át a főszerepet. A leg­jobb egyéni és csoportos pro­dukciókat díjazták a rendezők, majd hangulatos vacsorával és nótaszóval ért véget a nap. Az esemény után Bálint Ildikó el­mondta: a rendezvénnyel min­denképpen hagyományt sze­retnének teremteni, ugyanak­kor nem titkoltan ők is szeret­nék nyugdíjasklubot létrehozni, mivel ilyen még nincs náluk. Az itt tapasztaltak alapján bízik ab­ban, hogy a helyi nyugdíjasok is kedvet kapnak a közösségi élet­hez, amihez az önkormányzat­tól minden támogatást megkap­nak. Azt mindenesetre biztató­nak tartja, hogy a rendezvényen közel harmincán vettek részt, és többségük a programok lebo­nyolításában is komoly szerepet vállalt. Az pedig külön feleme­lő volt számára, hogy a meghí­vásuknak ilyen sokan eleget tet­tek, és hogy megyei vezetők is tiszteletüket tették... v. L. X NYUGDÍJASOK Már hazajárnak Csisztára a tóti nyugdíjasok LENGYELTÓT i -CSISZTAPUSZTA Eseményekben gazdag nyarat tudhat maga mögött Somogy egyik legnagyobb időskorú közössége, a 132 főt számláló Lengyeltóti Nyugdíjas Egyesü­let - tudtuk meg Magori István vezetőségi tagtól, aki egyúttal a megyei nyugdíjasszövetség elnökségében is tevékenykedik. Elmondta, hogy bár ez év tavaszától Pintér Jánosné szemé­lyében új irányítója van a szervezetnek, tevékenységükben ez egyáltalán nem okozott törést. - Ha már elvállaltam a felkérést, igyekszem megfelelni a bizalomnak - mondta az elnök, aki az azóta eltelt időszak történéseit is megosztotta velünk. - Sokféle program közül válogathattak tagjaink: állandó szereplői voltunk a városi rendezvényeknek, gyakran kirándul­tunk, rendszeres látogattuk a siófoki Kálmán Imre Emléknap rendezvényeit, szalonnasütésre, halászléfőzésre is sor került, de mintegy 15-20 fő rendszeresen látogatta a közelben lévő Csisztafürdőt is. A legjelentősebb eseményre azonban augusztus elején került sor, amikor is háromnapos lengyelországi meghívásnak tettünk eleget, ahol az énekkarunk is fellépett. Érrendszeri betegségben halnak meg a legtöbben Bár az utóbbi években történt némi javulás, de több mint öt­ven százalékban továbbra is a szív- és érrendszeri beteg­ségek játszanak legnagyobb szerepet honfitársaink elhalá­lozásában. Ezzel a világ élvo­nalába tartozunk. Varga László sonline@sonline.hu KAPOSVÁR Deák László, a Ka­posi Mór Oktató Kórház belgyó­gyász főorvosa szerint az ér­rendszer betegségeit többféle té­nyező okozhatja, ennek egyik előidézője a magas koleszterin­szint. 7 Ez önmagában semmi­féle panaszt nem okoz, és annak nagyságát a vérből lehet megál­lapítani - magyarázta a szakem­ber. - A koleszterin a vérben ta­lálható zsírféle, amely a szerve­zetben rendkívül fontos szere­pet játszik: egyrészt nélkülöz­hetetlen alkotórésze a sejtek­nek, másrészt egyes hormonok építőeleme. Nagyobbrészt a máj termeli, és mintegy tizenöt-húsz százaléka táplálékból szárma­zik. Szokás kétféle koleszterint megkülönböztetni: az egyik a rossz (LDL), a másik a jó (HDL) koleszterin. Valójában a kétféle elnevezés olyan összetett zsír- és fehérjetartalmú részecskét jelöl, amelyek más-más funkciót tölte­nek be, és az összetevők arányá­nak és sűrűségének eltéréséből adódóan nevezték el. A „rossz” (LDL) a májból a sejtekhez szál­lítja a koleszterint, a „jó” (HDL) pedig a felesleget visszajuttatja a májba - emelte ki Deák László, majd hozzátette: az egészséges emberekben a kétféle koleszte­rin egyensúlyban van. Miért jelent komoly egészség- ügyi kockázatot a magas kolesz­terin? - A sejtek nem tudják fel­venni a jelentős többletet, így az a vérben oxidálódik és beépül a sejtfalba, csakúgy mint a kalci­um egy része. Ennek következ­ménye lesz az érelmeszesedés, végső soron az erek beszűkülé­se. Az érelmeszesedéses plakk felszíne sérülhet, melyen vér­rögök alakulhatnak ki, aminek Lényeges a teljes kiőrlés Mivel az anyagcsere idővel le­lassul, valamint az emész­tés-felszívódás sem működik már tökéletesen, ezért fokozot­tan figyelni kell az elfogyasz­tott élelmiszerek mennyiségé­re és minőségére. Csökkente­ni kell az állati eredetű zsira­dékok bevitelét, és fokozottan előtérbe kell helyezni a növényi eredetű táplálékokat. A szén­hidrátok közül a teljes kiőrlé­sűeket fogyasszuk, szükséges az omega 3 tartalmú ételek fo­gyasztása, így többek között a hal, diófélék és olajos magvak rendszeres beiktatását az ét­rendbe. - A lehető legtöbb étel nyersen vagy csak kevés hőke­zeléssel kerüljön az asztalra, mivel így marad meg bennük a legtöbb értékes tápanyag. egyenes következménye lehet a szívinfarktus vagy a stroke - mondta a főorvos. A megelőzés­nek kiemelt szerepe van. Feltét­lenül szükségesnek tartja a még látszólag egészségesek esetében is a rizikófaktorok felmérését, a kor előre haladtával pedig a vér­nyomás, a cukor- és a koleszte­rinszint rendszeres mérését. Ezt különösen azoknak ajánlja, akiknek a családjában halmo­zottan fordultak elő érrendszeri megbetegedések, illetve maguk is abban szenvednek. A felismert betegséget, így a magas koleszterinszintet min­denképpen kezelni kell, az ér­rendszeri problémákkal küsz- ködőknek pedig a gyógyszer szedése elengedhetetlen. Emel­lett pedig nagy hangsúlyt kell kapnia a helyes táplálkozásnak és a rendszeres mozgásnak is. Ez utóbbival kapcsolatban fel­hívta a figyelmet, hogy a megfe­lelő pulzusszám elérésével vég­zett fizikai tevékenység jó ha­tással van a HDL-koleszterin- szintre is. Deák László: figyeljünk magunkra Gondűző találkozás: kulturális napot rendezett a Deseda-menti Nyugdíjas Szövetség Rég nem hallott nóták a mernyei színpadon MERNYE Egész napos prog­ram várta augusztus 19-én a mernyei nyugdíjas-találko­zó részvevőit, amelyre a De­seda-menti Nyugdíjas Szö­vetség nyolc szervezete, száz­húsz idős jött el. Délelőtt kóru­sok, énekes szólisták, tánco­sok és versmondók vették bir­tokba a kultúrház színpadát, igényes produkciókkal szó­rakoztatva a lelkes közönsé­get. A műsorban rég nem hal­lott nóták csendültek fel töb­bek között a kilencvenéves Szép István és a nyolcvanegy éves Pataki Györgyné szent- jakabi, valamint az ugyan­csak nyolcvanegy éves mer­A kaposvári Korona Nyugdíjas Egyesület kórusa is fellépett Mernyén Fotó: MW nyei Horváth Ferencné tolmá­csolásában. A bemutató végén valamennyi szereplő emlék­lapot kapott, majd a helyi ha­gyományőrző klub asszonyai az önkormányzat támogatásá­val finom ebéddel vendégelték meg a részvevőket A délutáni programban dalos vetélkedő szerepelt, majd közös éneklés­sel ért véget a jól sikerült talál­kozó. - Valamennyi rendezvé­nyünknek legfőbb célja, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. Fontos, hogy né­hány órára felejtsük el a gond­jainkat, azt, hogy betegek va­gyunk, vagy fáj a lábunk, ezért a vetélkedőkön is csak győz­tesek vannak - mondta Var­ga Józsefné elnök. Megtudtuk azt is, hogy a hat éve alakult szervezetet a megyei nyugdí­jasszövetségből kivált tizen­öt nyugdíjascsoport hozta lét­re, amelynek Somogygeszti a központja. Nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrzés­re, annak továbbadására a fia­taloknak, valamint hogy más­más helyszínnel színes prog­ramokat biztosítsanak az idős­korúak számára. Fontos céljuk a közösségépítés, bár megala­kulásuk óta sem a szervezhetek számában, sem pedig a taglét­számot tekintve nem sikerült növekedniük. Varga László

Next

/
Oldalképek
Tartalom