Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-03 / 179. szám
HIRDETÉS 13 2017. AUGUSZTUS 3., CSÜTÖRTÖK Somogy Temetkezési Kft. Kaposvár, Mező u. 2. • Ügyelet: 82/528-518 • 06 30/636-8430 FELVEVOIHODA: Kaposvár,Rákóczi téri. 82/511-505• temelKez@t-onliP8.tiu Sirkölermékek: OS 30/247-4780 - Koszorú-, virágrendelés: „Ki szeretett úgy, mint Te szerettél, Akkor is él, ha már sírba hull." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCSJÓZSEFNÉ (PerákJózsefné) szabást, kaposvári, majd bőszénfai lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 5-én, szombaton a 9 órai gyászmisét követően tesz a bőszénfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy a szerető feleség, édesanya, nagymama és dédnagymama, KOPÁRI DÉNESNÉ 83 éves korában hosszan tartó betegség után eltávozott tőlünk. Temetése augusztus 4-én 11 órakor a siófoki Kele utcai temetőben lesz, előtte augusztus 4-én 10 órakor a siófoki Fő utcai katolikus templomban szentmisén imádkozunk és búcsúzunk. A gyászoló család „ Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH BÉLA volt marcali, majd balatonlellei lakos 65 éves korában eltávozott. Augusztus 4-én, pénteken 14 órakor veszünk tőle búcsút a marcali központi temetőben. Gyászoló családja Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZILVÁI JÓZSEF 77 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 5-én, szombaton a 11 órai gyászmisét követően lesz a zselickis- laki temetőben. Gyászoló szerettei A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. APRÓHIRDETÉSEK AZONNALI kezdéssel Siófokra és Tabra irodai adminisztrátort, call centerest és toborzót felveszünk. Érettségi elvárás, évhalasztó/levelezős vagy estis diákokat és felnőtteket is várunk. 20/393-3446, 20/393-9238-----------------------------------------------------------------------*338297* BLELLEI büfébe keresek hölgyeket lángos-, palacsintasütőnek, büfésnek. 30/947-6700-----------------------------------------------------------------------*337949* ELEKTRONIKAI cikkeket gyártó partnerünk részére keresünk munkavállalókat, 3 műszakos munkarendben Balatonbog- lárra. Ingyenes céges járat! Jelentkezni: a job5810@prohumanallas.hu e-mail- címen. Bővebb információ: Prohumán 2004 Kft. Tel.: 70/440-3597.----------------------------------------------------------------------*338322* F ONYÓDRA gyakorlott szobalányt, konyhai kisegítőt keresünk 130.000 feletti fizetéssel. 30/694-2568-----------------------------------------------------------------------*338287* Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁL GYULA kaposszerdahelyi lakos 80 éves korában, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése augusztus 7-én, hétfőn 11 órakor a kaposszerdahelyi temetőben lesz. A gyászoló család GÉPKOCSIVEZETŐT keresünk Kaposvárra, B, C, E jogosítvánnyal és darusvizsgával. 70/408-8514-----------------------------------------------------------------------*338286* INFORMATIKUST keresünk mellékállásban is Fonyódra. informatikaiallasok@gmail.com-----------------------------------------------------------------------*338321* KAPOSVÁRI asztalosműhely felvesz betanítható kaposvári lakhelyű segédmunkást. Kaposvár, Szent L. u. 5-7.82/419- 819-----------------------------------------------------------------------*338146* KAPOSVÁRI pékség szakképzett vagy betanított péket keres. Tel. h-p 8-16 között:+36-20/991-4601.-----------------------------------------------------------------------*338317* KŐMŰVESEKET és festőket nettó 300.000 Ft bérezéssel azonnal felveszünk. 30/968-1882-------------------------------;---------------------------------------*338259* LAKATOSOKAT, asztalosokat és segédmunkásokat keresünk kaposvári és ka- posfői telephelyünkre! Fényképes önéletrajzokat a hr@nivovas.hu e-mail-címre kérjük.-----------------------------------------------------------------------*338157* MUNKA szállással. Előleg megoldott. Sárvárra keresünk betanított munkásokat több műszakba, bruttó 210.000 Forint. 06-20/224-0242,06-30/791-0950----------------------------------------------------------------------*338306* O SZTOPÁNI sertéstelepre állatgondozót felveszünk. 30/960-6100----------------------------------------------------------------------*338289* S ZOBAFESTŐT keresek, kezdőt is. 70/670-8499-----------------------------------------------------------------------*338347* VAGYONVÉDELMI cég keres vezetői munkakör betöltésére szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársat kaposvári munkahelyre. Fényképes, szakmai önéletrajzokat a Somogyi Hírlap Kiadójába a 106623 számra várjuk.----------------------------------------------------------------------*338190* IN GATLAN BELVÁROSBAN a Pete Lajos utcában, újszerű, 127 m2-es lakás, gk.-beállóval és garázzsal eladó vagy kiadó. 30/210- 1100-----------------------------------------------------------------------*338329* KAPOSVÁRON, Bartók B. utcában kis rezsijű, 38 m2-es házrész eladó. 30/357- 2914----------------------------------------------------*338149* Á LLAT HÍZÓ és malacok eladók. Juta, 70/212- 8479-----------------------------------------------------------------------*338189* KAKASOK, saját nevelésű falusiak, 5-6 kg-osak 2500 Ft/db áron konyhakészen rendelhetők. 30/793-7877-----------------------------------------------------------------------*338323* MÉHCSALÁDOK NB-kereten eladók. 70/628-3423-----------------------------------------------------------------------*338295* PECSENYEKACSÁK, saját nevelésűek 1800 Ft/db áron, konyhakészen 2500 Ft/db áron rendelhetők. 06-30/793- 7877-—-------------------------------------------------------*338323* R ÁNTANI való csirke eladó Sántoson. Szombat-vasárnap 7-9-ig. 70/326- 4260 MEZŐGAZDASÁG SZÉNABÁLÁT veszek. 06-30/732-9511-----------------------------------------------------------------------*338324* ADÁSVÉTEL AKÁC, vegyes tűzifa 9 E Ft-tól. 30/780- 5398-----------------------------------------------------------------------*337193* AKCIÓS vegyesfa 9000 Ft/m3-től. 30/722-8047----------------------------------------------------------------------*338352* E RDÉSZETTŐL tölgy, vegyes tűzifa 22.000 Ft/erdei m-től, szállítva. 20/985- 1700-----------------------------------------------------------------------*337783* TÖLGY és akác tűzifa 16.000 Ft/erdei m3-től (lx 1x1,7) ingyen szállítva. 20/386-3939-----------------------------------------------------------------------*337148* VEGYES AKÁC-, tölgyakció! 30/824-4735-----------------------------------------------------------------------*333339* AKCIÓS tűzifa - kisker. 70/637-7143-----------------------------------------------------------------------*337702* LAMBÉRIA, hajópadló, kiegészítők, Milesi lazúr rendszer, 25 kg-os fabrikett változatlanul kapható. Alfa-Tóth Kft., Kaposvár Szent L. u. 5 82/419-819-----------------------------------------------------------------------*338146* SZOLGÁLTATÁS MŰANYAG nyílászárók, redőnyök, szúnyoghálók 50% kedvezménnyel, garanciával rendelhetők. Tel.: 06-20/271-1116.-----------------------------------------------------------------------*337987* MŰANYAG nyílászárók, redőnyök, szúnyoghálók augusztusban 30-50%-os kedvezménnyel. Nyugdíjasoknak +10% kedvezmény! 70/676-7722----------------------------------------------------*338270* J ÁRMŰ AUTÓBONTÓ autókat vásárol bontásra, szállítás, igazolás kiadása ingyenes. 30/946-4838-----------------------------------------------------------------------*338345* Ez itt az Ön hirdetésének a helye! Info: 82/528-113 A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Igazgatóság Informatikai Osztály állományába INFORMATIKUS MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE A pályázatra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.) szerinti foglalkoztatásukat vállalók jelentkezhetnek, akik rendelkeznek a beosztás betöltéséhez szükséges képesítési követelményekkel. Bérezés: Kjt. rendelkezései, valamint belső szabályozók szerint. A betöltendő munkakörben ellátandó feladatok: Microsoft Windows Serverek felügyelete (2012 R2, SCCM, DPM, Exchange), Active Directory üzemeltetése, Microsoft munkaállomások felügyelete, telepítése, karbantartása, javítása; Felhasználói jogosultságkezelés, Informatikai rendszer folyamatos üzemeltetése, karbantartása, hibák kijavítása; Hálózat üzemeltetés; Multifunkcionális eszközök, nyomtatók üzemeltetése, javítása. A pályázat feltétele: • informatikai felsőfokú végzettség, • középfokú angol nyelvvizsga • magyar állampolgárság; • büntetlen előélet, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány; • egészségügyi alkalmasság; • B kát. jogosítvány Pályázatnál előnyt jelent: • Microsoft tanfolyam elvégzését igazoló dokumentum • Hálózati eszközök menedzselése, programozásában való jártasság • Közgazdasági tapasztalat Elvárt kompetenciák: • együttműködés, terhelhetőség • önálló, precíz munkavégzés, figyelem a határidők pontos betartására • megbízhatóság A pályázatra a közzététel napjától lehet jelentkezni. A munkakör az alkalmassági vizsgálatoktól függően legkorábban 2017. 09 15. hatállyal - 4 hónap próbaidő előírásával - tölthető be. A kinevezés határozatlan időre szól. A pályázat beérkezésének végső határideje: 2017. 08.20. Munkavégzés helye: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Igazgatóság Informatikai Osztály (7400 Kaposvár Szent Imre u. 14/c.) Munkaidőrend: hivatali (hétfőtől csütörtökig 07.30-16.00, pénteken 07.30-13.30 óráig) Pályázati dokumentumok: A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó részletes szakmai önéletrajzát és motivációs levelét, szakmai végzettségéről szóló bizonyítványainak fénymásolatát, jelenlegi és korábbi munkahelyeit és munkaköreit, személyi adatait (név, születési hely, idő, anyja neve), valamint elérhetőségeit. A pályázat benyújtható: • személyesen (7400 Kaposvár Szent Imre u. 14/c., Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat); • postai úton a SMRFK Humán igazgatási Szolgálat vezetőjének címezve (Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat, 7400 Kaposvár, Pf. 121.); • e-mail-en a BalaskoA@somogy.police.hu elektronikus levelezési címre. A beosztásra és munkakörre vonatkozó bővebb felvilágosítást az SMRFK Gazdasági Igazgatóság Informatikai Osztály Vezetője Vető Balázs osztályvezető ad - hivatali időben - a 82/502700 telefonszámon. Az érvénytelen, feltételeknek nem megfelelő, illetve határidőn túl benyújtott pályázatokat a SMRFK Humánigazgatási Szolgálat szolgálatvezetője érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. Hatékony apróhirdetések alacsony áron! Több, mint 30 rovatban hirdethet akciósán, nagy kedvezménnyel! Megjelentetheti lapjainkban: Somogyi Hírlap, Grátisz, Vasárnap Reggel és online felületünkön: www.sonline.hu Nincs esély az enyhülésre Siófoko Fonyód O 0 Tab 39 °C oKaposvár Csurgó o Nagyatad o Barcs Somogy megyében ma északnyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Ezt leszámítva marad a napos, száraz idő. Országos forróság lehet, szinte mindenhol 35 fok feletti értékeket mutathatnak a hőmérők. A legvalószínűbb folytatás: pénteken és szombaton a hőmérséklet csúcsértéke eléri a 40-41 fokot. Továbbra is sok napsütés várható, kicsi az esély frissítő zivatarra. V. Forrás: időkép Vízhőmérséklet Duna ________21X T isza________25 °C Ba laton______26 °C V elencei-tó 26 °C Fertő tó 27 °C Tisza-tó 29 °C Pollen Pázsitfűfélék alacsony Csalánfélék magas Gomba_______magas So mogyi Hírlap A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: LISZKAY GÁBOR elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: LENGYEL JÁNOS Szerkesztő: MÁRKUS KATALIN, NAGY LÁSZLÓ Irodavezető: HARJÁN SÁNDOR Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Kaposvár, Pf. 31 Szerkesztőségi telefon: 06-82/528-119. Kiadói telefon: 06-82/528-110 Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 (helyi tarifás hívószám), elofizetes@imediaworks.hu Előfizetési díj egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9570 Ft, fél évre 19 140 Ft, egy évre 38 280 Ft. A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06-82/528-113 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Az újság a MATESZ által auditált. i® (TlödiaWOrkS ISSN 0865-9125 Content first