Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-19 / 193. szám
2017. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT A bevásárlóturizmus a múlté, mára inkább partnerség lett belőle A barcsi közúti határátkelő- helyen 18 százalékkal emelkedett a határt átlépő személyek, s 25 százalékkal a járművek száma. A berzen- cei közúti határátkelőhelyen 2 százalékkal, a gyékényesi vasúti határátkelőhelyen 8 százalékkal alacsonyabb személyforgalom mellett 12 százalékkal nőtt a gépjármű és 58 százalékkal a vasúti járműforgalom. Utóbbi a teherforgalom emelkedésének eredményeként jelentkezett. Kovács Gábor gabor2kovacs@mediaworks.hu BARCS-GYÉKÉNYES-BERZENCE Az adatokat a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bocsátotta a rendelkezésünkre. Hozzátették: az idegenforgalmi szezonban főként a hétvégi személyforgalom erősödött, míg a teherforgalom a hétvégi kamionstop miatt hétköznapokon volt erősebb. Az április 7-én bevezetett, majd május 10-től felfüggesztett szisztematikus ellenőrzés miatt tovább tartott az átlépés. Állampolgárságtól függetlenül mindenkit rögzítettek a határellenőrző és regisztrációs rendszerben. Jelentősen nőtt a forgalom a barcsi határátkelőn Fotó: MW Nincs nagy horvát turistatömeg Barcson, inkább járulékos jellegű a tartózkodásuk, mert a barcsi fürdőnek még mindig nagy horvát forgalma van, ők vásárolnak vagy járnak étterembe a határmenti városban.- Az ma már ritka, hogy valaki csak bevásárolni jön át a határon, ellentétben a húsz évvel ezelőtti viszonyokkal, amikor Barcs egy 130 ezres nagyváros kereskedelmi forgalmát bonyolította le - emlékezett Kocsis Tibor, a Somogy Megyei Vállalkozói Központ barcsi irodavezetője. - Akkor mindent Barcson szereztek be a déli szomszédaink, ma azonban már ugyanolyan áruválaszték van odaát is. Van ami nálunk, és van ami náluk olcsóbb, de nem lehet olyan terméket találni, amelyből nagy mennyiségben érdemes lenne a határon túl bevásárolni. Kis léptékben még előfordul a bevásárlóturizmus, de már rég nincsenek tömött autók a határon. A gazdasági kapcsolatok azonban élénkülnek, van egy horvát-magyar uniós program, amely a vállalkozóknak olyan fejlesztéseket biztosít, amely előnyös mindkét félnek. Erre nagy érdeklődés mutatkozik Barcson. Elfagyott a konkurens lengyel gyümölcs Jó ára lesz az almának, de vigyázni kellett rá TOPONÁR Jó ára lesz a hazai almának, vélhetően nem lesz gond az értékesítéssel. Észak-Európában és Lengyel- országban is elfagyott az alma, márpedig a lengyel alma a magyar legnagyobb vetélytársa a piacon. Elkezdődött az almaszüret Szentpéteri Attila topo- nári birtokán: augusztus közepére beért a Gála alma. A család szőlőtermesztéssel és minőségi borkészítéssel foglalkozik, de hét hektár almásuk is van, ahol már szedik a termést.- Az iskolaalma programban veszünk részt, a gyerekekhez jut el a gyümölcs - mondta Szentpéteri Attila növényvédelmi szakmérnök és borász. - Az értékesítéssel egyébként az idén nem lesz gond, mert Észak-Európában és Lengyel- országban is rossz lesz az almatermés. Tudni kell, hogy a lengyel alma a magyar legnagyobb konkurense a nemzetközi piacon. Hazánkban a fagyások nem tizedelték meg annyira az almáskerteket, bár itt-ott volt jégeső. Ebben az évben a gombabetegségek nem támadtak intenzíven, bár a rovarkártevőkkel meg kellett küzdeniük a gazdáknak, ami az almánál meghatározó. A virágzási időszak nem volt optimális, hűvös volt az idő, emiatt nem jártak a méhek, ezért a júniusi gyümölcshulláskor sok alma végezte a földön. Összességében közepes lett a termés az idén. Szép az alma, de nagyon kellett vigyázni rá... K. G. Kimentették a kajakost a vízirendőrök BALATONFENYVES A vízirendőrök a Balatonfenyves előtti vízterületen, a parttól mintegy 1300 méterre észrevették, hogy egy férfi segítséget kért egy sodródó strandkajak- ból. A helyszínre siettek, ahol a sportoló a rendőröknek elmondta, hogy a megerősödött déli szél miatt nagyon eltávolodott partról, és fáradtsága miatt nem tudott a saját erejéből visszajutni. Az egyenruhások a sporteszközt a szolgálati kisgéphajóba emelték, és utasával együtt a partra szállították. K. G. Tűz ütött ki a besenyői csemetésben RINYABESENYŐ Egy csemetés kapott lángra Lad és Rinyabe- senyő között péntek délután. Négy hektáron tombolt a tűz, amely aztán átterjedt a közeli fenyőerdőre is. A tűzhöz a barcsi, kaposvári és nagyatádi hivatásos tűzoltók mellett a kadarkúti önkormányzati és a szigetvári hivatásos tűzoltókat is riasztották. A lánglovagok közös erővel, több irányból kezdték el a tűz megfékezését. Koszorús Rita Már augusztus közepén megkezdődött Toponáron az almaszüret Fotó: MW Bulimámor Barkóczy László sonline@sonline.hu _______________________MEGYEI KÖRKÉP 3 A nyár a szabadság, a felhőtlen nyaralás, a pihenés szinonimája is egyben. Az elmúlt években gombamód szaporodtak hazánkban - és ezen belül megyénkben is - a különböző zenei fesztiválok. Itt a fiatalok és a magukat még mindig annak érzők bulizhatnak, szórakozhatnak és hódolhatnak zenei ízlésük manifesztációinak. Ezzel együtt nőtt az aggodalom is, hogy az éppen elég káros dohányzáson és alkohol- termékeken túl a jövő generáció még a különféle drogok rabjaivá is válhat. A különböző bulikat, vagy zenei eseményeket egyre inkább jellemzi, hogy aki akar, hozzájuthat különféle hallucinogén anyagokhoz, közismert nevén drogokhoz. Sőt, olykor szándék sem kell, mert gonosz kezek észrevétlenül keverik bele az óvatlanul felügyelet nélkül hagyott poharakba. A miértre a válasz sokféle lehet. Van aki az udvarlás évszázados lépcsőit akarja lerövidíteni, de olyan is akad, aki a kábítószer okozta bódulatot kihasználva fosztja ki áldozatait. Rájöttek a veszélyekre a fesztiválok szervezői is, hisz egyre fiatalabb korosztály látogat ki hozzájuk, és nem mindegy mi- lyen.kép alakul ki az eseményről, ha még egyszer az életben akar ilyet rendezni. Mert a szülő, ha a veszélyt nagynak érzi, akkor tán gátat gördít az ifjúi álmok elé, miszerint a barátokkal csodálatosan érezze magát a zene mámorában a csemete. De odafigyel a rendőrség is, ezt azért lehet látni a hírekből is. Egyenruhában és anélkül is képviseltetik magukat mindenhol, ahol a zene partidrogokkal kívánna párosodni. És nem a zenével van bajuk. A legnagyobb felelősség mégis a szülőké és a környezeté. Az odafigyelés, a gondok, problémák megbeszélése, és úgy egyáltalán, egy harmonikus környezet megteremtése a legnagyobb lépés afelé, hogy a gyerek tudjon és akarjon is nemet mondani a drogokra. Persze - hördülhetünk fel jogosan -, könnyű ezt mondani, de az élet ennél bonyolultabb. Ez igaz, de nem feledhetjük, hogy a drogok alapvetően nem olyanok, mint a konfetti: nem elengedhetetlen partikellék, hanem legtöbb esetben az élet problémáira adott válasz vagy megoldási alternatíva. Nem szabad hagyni, hogy ez így legyen. Személyautó és furgon ütközött össze Fotó: MW BALATONLELLE-BÁRDUDVARNOK Két balesethez is riasztották a tűzoltókat. Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze Bárdudvarnok és Kadarkút között. A kocsik az árokba vágódtak. Három utas köny- nyebben megsérült, a kisteherautó vezetője nem szenvedett sérülést. A kaposvári hivatásos tűzoltók félpályás útlezárás mellett áramtalanítot- ták a gépkocsikat. Balatonlel- lén, a 7-es főút és a Nádas köz kereszteződésében két autó karambolozott, egy villanyoszlopot is kidöntöttek. A siófoki hivatásos és a balatonboglári önkormányzati tűzoltók kiérkezése előtt egy szabadnapos tűzoltó kisegítette az utasokat a járművekből. Többen köny- nyebb sérüléseket szenvedtek, őket a mentők a helyszínen ellátták, az egyik autó vezetőjét és utasát kórházba szállítottak. Az áramszolgáltató munkatársai az elektromos hálózat sérült szakaszát leválasztották, az áramkimaradás mintegy nyolcvan háztartást érintett. Nagyatádon, az Ipari parkban lévő áruház parkolójában elütötöttek egy gyalogost. Az elgázolt asszony könnyű sérülést szenvedett. A megye területén az elmúlt 24 órában további hat anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt. K. G. Nyolc baleset történt a megye útjain az elmúlt 24 órában Baleset miatt nem volt áram nyolcvan lel lei háztartásban Rájöttek a veszélyre a fesztiválok szervezői is