Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-14 / 188. szám

2017. AUGUSZTUS 14., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 Aki takarékoskodik, az leginkább saját otthonra gyűjt Az albérlet helyett a lakáshitelt fizetik Elsősorban lakásra gyűjtenek a somogyi fiatalok. Már azok, akik tudnak félretenni kere­setükből. Egy friss felmérés szerint a fiatalok több mint harmadának van megtaka­rítása. Ettől függetlenül van még mit tenni a pénzügyi tu­datosság tekintetében az ál­talunk megkérdezett somo­gyi szakemberek szerint. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu SOMOGY - Csak hogy egy hét­köznapi példát mondjunk, bár­mikor tönkre mehet egy ház­tartási gép, ezért is tartom fon­tosnak, hogy párommal együtt legyen általános megtakarítá­sunk - mondta el érdeklődé­sünkre a 27 éves kaposvári Má­té. - Attól függetlenül fontos ez, hogy éppen gyűjt-e valamire az ember. Autóm egyelőre nincs, ha lenne, még nagyobb tarta­lékra volna szükségem. Máté rendszerint a hónap ele­jén tesz félre a következő idő­szak kiadásainak függvényé­ben. Lakásra nem kell gyűjte­nie, két éve már sikerült vásá­rolniuk egy kisebb lakást párjá­val és a szülők jelentős segítsé­gével. A saját lakást tartja a leg­fontosabbnak, ha nem lenne, ar­ra spórolna elsősorban. - Idén nyáron nyaralásra, majd egy te­levízióra gyűjtöttünk - magya­rázta a kaposvári férfi. - Befek­tetésem és életbiztosításom vi­szont még nincs, noha mindket­tőt szükségesnek tartom. A huszonévesek 37 százalé­kának van megtakarítása egy felmérés szerint. A megtakarí­tók 21 százaléka a hónap ele­jén tesz félre, 19 százalékuk a hónap végén, 29 százalékuk al­kalmanként, 31 százalékuk pe­dig nem takarít meg. Az utóbbi­ak aránya viszont 2014-ben 38 százalék volt. A K&H negyed­éves, a 19-29 éves fiatalok elé­gedettségét mérő jóléti index felmérés szerint a huszonéve­sek 39 százaléka lakást szeret­ne vásárolni megtakarításából. A Free Association által elvég­Sokan sokféleképpen gyűjtenek. De az idősebbek segítsége mindenkinek jól jön...Fotóillusztráció: L. R zett kutatásból kiderült: a fiata­lok 38 százaléka pedig általá­nos tartalékot képez. Általában véve tudatosság­ról még nem lehet beszélni a pénzügyeket illetően, de az lát­szik, hogy van egyfajta elmoz­dulás, érdeklődőbbek e téren a mai fiatalok Bán Péter füg­getlen pénzügyi szakértő sze­rint. A kaposvári szakember úgy véli: ezt többek között az elektronikus világ hozza ma­gával, változnak a banki szoká­sok, így valamelyest tájékozot­tabbak a fiatalok. Ugyanakkor van még hová fejlődni a takaré­kossági szokások terén szerin­te. Jóllehet egy 19 éves fiataltól még kevésbé elvárható a meg­takarítás, mint egy 25 évestől, aki jó esetben már a munka vi­lágában él. Bán Péter hozzátette: a la­kásvásárlási szándék is erősö­dött az utóbbi években, a szak­ember maga is azt tapasztal­ja, hogy számos fiatal ingatlan­ban gondolkodik, vagy tuda­tosan ingatlanvásárlási célra tesz félre. Persze, ez is inkább a már aktívan dolgozó fiatal kor­osztályra igaz. - Megemelked­tek az albérleti árak, ezért in­kább saját hitelt fizetnek a fia­talok - mondta. - S a különféle állami és önkormányzati támo­gatások mellett az alacsonyabb banki kamatkörülmények is la­kásvásárlásra sarkallják a fi­Sokan spórolnak „mamahotelben” A fiatalok lehetőségeit viszont érdemes a „mamahotel” kér­désköre felől is megvizsgál­ni, más eséllyel takaríthat meg az, aki még az otthon ké­nyelmét élvezi. - Az emberöl­tő kitolódásával a „mamaho- ter sok esetben nem hogy 29 évig, hanem akár 30-35 évig is eltolódik manapság - tet­te hozzá Palkó Sándor Lász­ló kaposvári pénzügyi közgaz­dász és tanár. - De azt is lá­tom, hogy amikor az iskolai évek után elmennek dolgoz­ni a fiatalok, legalább 30 éves korukig kiélvezik azt, hogy van lehetőségük költekezni. Szá­mos tartós fogyasztási cikkre vágyakoznak, mely lehet egy számítógép, egy mobiltelefon, vagy akár egy autó. atalt. Ugyanakkor az ingatlan mindig jó befektetés a szakem­ber szerint. Össztársadalmi hasonlóság is jellemzi a fiatalok többségé­nek pénzügyi látásmódját Pal­kó Sándor László kaposvári pénzügyi közgazdász és tanár szerint. - Azt is látni, hogy a fi­atal korosztály egy széles réte­ge a gyors meggazdagodás után vágyakozik - mondta el kérdé­sünkre a szakember. - Egy sző­kébb réteg tudatosabban gon­dolkodik, már korán befekte­tési lehetőségeket keresnek. Azonban a szülői háttér külö­nösen is meghatározó a pénz­ügyekben. A saját környeze­temben is látom, több szülő el­jut odáig, hogy ingatlant vásá­rolhasson Budapesten, majd er­re a gondolkodásra neveli már a gyermekeit is. Az MTI által közölt felmérés rámutatott: a fiatalok egyötöde utazásra és autóra gyűjt, míg családi eseményre, oktatásra és nyugdíjra ennél kévesebben tesznek félre. A 19-29 éves fia­talok között lakáshitele jellem­zően a 26 éven felülieknek van a K&H felmérése szerint, a fia­talabbak nem vesznek fel köl­csönt, s nem fektetnek be. N em emlékszem, hogy különösebben foglalkoztatott volna a lakásvásárlás kérdése annak idején, amikor a főiskolát befejeztem. Na jó, nem csoda, hogy nem em­lékszem rá, mert ahogy szokták mondani, az se tegnap volt. Arra emlékszem csupán, hogy elintéztem a kérdést azzal: ha életem végéig spórolok és közben nem költők semmire, na akkor talán lesz majd saját lakásom. És akkor jöttek a szü­lők, a rokonok. Segítségükkel meg persze jókora kölcsönnel aztán mégis lett egy másfél szobás lakásunk. Aztán eltelt mondjuk harminc év. S már a gyerekeim szá­molgatják, vajon hány évet kéne dolgozniuk egy önálló la­kásért úgy, hogy szintén nem Valahogy elfelejtet­tünk spórolni, vagy meg se tanultunk költenek semmire. Elborzad­tak a számtól, és legyintet­tek. Szóval e tekintetben nem sokat változott a világ. Meg a tekintetben se, hogy ha a szü­lők tudnak segíteni, kizáró­lag akkor van esélyük önálló fészket rakni a gyerekeknek, egyébként aligha. Kérdés per­sze, tudnak-e segíteni, jobban vagy kevésbé, mint harminc évvel ezelőtt? Azt látom, hogy akinek szerencséje van, azok­nak a szülei tudnak. De azt is látom, hogy azért ez nem csu­pán szerencse kérdése. S akkor elérkeztünk a pénzügyi tu­datosság problémájához. S már hallom is a kérdést: de miből tegyek félre? S persze sok esetben jogos a kérdés. Meg sok­szor nem. Mert szerintem, ma valahogy sokkal könnyebben folyik ki a pénz az emberek kezéből, mint harminc éve. Vala­hogy elfelejtettünk spórolni. Vagy meg se tanultunk a nagy­szülőktől. Meg azt is látom, hogy az pedig kifejezetten nem tetszik az embereknek, amikor szembesítik őket ezzel. Mert ismerik a tanmesét ugye? Amikor az idős bácsi levezeti a fia­tal, dohányzó közgazdásznak, ha napi egy doboz cigit szív el, pontosan negyven év alatt elfüstöli egy Porsche árát. Mire a fiatal közgazdász visszakérdez: maga dohányzik bátyám? - Nem - hangzik a válasz. - Akkor hol a Porsche-ja? Tényleg, az enyém hol is van? Hajnalig szólt a zene Töröcskén KAPOSVÁR-TÖRÖCSKE A csa­ládoknak is színes progra­mot ígért a töröcskei falunap szombaton - már délelőtt is sokan kipróbálták magukat az ügyességi ver­senyszámokban. A gyerekeket számos játék várta, s a lo­vagkort megeleve­nítő ruházatot is magukra ölthettek az érdeklődők. Kilenc csapat vett részt a főző­versenyen - tudtuk meg Czim- mermanné Németh Andreától, a részönkormányzat vezetőjé­től. A falunapon a helyi tehet­séges fiatalok is felléptek. Ez­zel együtt foci, s különböző do­bó versenyszámok is zajlottak. Közben Szita Károly, Kaposvár polgármestere is meglátogatta az ünneplő városrészt. Este többen is szalonnát sü­töttek, tíz órakor pedig tűzi­játékot rendeztek, majd csaknem haj­nalig szólt a ze­ne. Czimmerman- né Németh Andrea kiemelte: nagyon aktív volt a város­rész közössége, az utóbbi évek egyik legjobb falunapján vannak túl. Hozzátette: a he­lyi vállalkozások mellett ma­gánszemélyek is segítették az ünnepet. Köztük Kompák Ad­rienn, aki ajándékokkal és anyagilag is támogatta az ese­ményt. Gy. Zs. A városrész közössége igen aktívan kivette a ré­szét a szerve­zésből Csatornázás miatt változik a közlekedés Hetedszer szervezte meg a nyugdíjas szövetség nagy sikerű sportnapját Kikúrálták a reumájukat Kaposmérőben KAPOSVÁR Augusztus végéig több helyszínen is folynak csa­tornázási munkálatok. A beru­házások ideje alatt a forgalmi rend ideiglenesen megváltozik a munkaterületeken, valamint az érintett utcákban. 16-án a Kanizsai úton, a SÁÉV-telep és a gondozási központ bekötő út- jánál, 17-e és augusztus 20-a között a Kanizsai utca és a Vá­sártéri út kereszteződésében, augusztus 21-e és 28-a között a Vásártéri úton, és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola mellet­ti szakaszán. Az önkormányzat arra kéri a lakosságot, hogy fo­kozottan figyeljenek a megvál­tozott forgalmi rendre. K. G. KAPOSMÉRŐ - Nem olimpi­án vagyunk, ezért ne a min­den áron való győzni akarás legyen a jellemző - mondta Stikel lános elnök , a megyei nyugdíjas szövetség által he­tedik alkalommal megrende­zett sportnapon szombaton Kaposmérőben. - Sokkal fon­tosabb, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat, és nem mellesleg átmozgassuk az izmainkat is. A megnyitót követően Pukner Gábor mé­rői polgármesterrel jelképe­sen eldobták a járókeretet és a kampósbotot, amikhez a ren­dezvény végéig tilos volt hoz­zányúlni. A program sporttal kapcso­latos totó kitöltésével indult, a versenyszámok a résztvevők- höz igazodtak: volt lepedőak­robatika, kockakirakó, gyepsí­talp, vak vezet világtalant, de sor került erőkifejtést igény­lő feladatokra is: ilyen volt a rönkhajítás, de a sodrófa is elő­került, amit ezúttal jó messzi­re el kellett hajítani. A jó han­gulatú eseményen húsz csa­pat, az egyéni versenyzőkkel együtt közel háromszáz szép­korú vett részt. A nap végén ki­hirdették a győzteseket, a ver­senyről részeletes beszámolót csütörtöki nyugdíjas oldalun­kon közlünk. Varga László Lepedőakrobatika Is szerepelt a sportnap feladatai között Fotó: Muzslay Péter A Porsche Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom