Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-14 / 188. szám

Igáiban zárták a hagyományos megyei körversenyt ► 15 EGY PERCBEN Elrajtolt a megye egy SOMOGY A hétvégén megkezdődött a megyei I. osztályú labdarúgó-baj­nokság. A nyitányon elmaradtak a meglepetések, a Marcali-Balatonke- resztúr rangadót pedig a vendégek nyerték 2-1-re. ► 14 Keletről jön a sertéspestis KÁRPÁTAUA-MAGYARORSZÁG Egy­re közelebb kerül Magyarország­hoz az afrikai sertéspestis, Romá­nia után most kárpátaljai házi ser­tésekben is kimutatták a veszélyes kórokozót. ► 7 Azonos munka, azonos bér BUDAPEST Azonos munkáért azo­nos bért az EU-n belül - ez lenne a bérunió célja. Ez egy jó cél, azon­ban nem mindegy, hogy milyen úton akarjuk ezt elérni, jelentették ki a Kossuth Rádió Vasárnapi Új­ság című műsorában a meghívott vendégek. ► 7 Kedvezőtlen képet festettek BUDAPEST A Századvég 2017-ben má­sodik alkalommal kérdezte meg az Európai Unió polgárait a Project-28 közvélemény-kutatás keretében, hogy mit gondolnak a világban zaj­ló és Európát érintő folyamatokról. Jelentős többségben voltak a meg­kérdezettek között az EU-ban azok, akik szerint a saját országukban rossz irányba mennek a dolgok. ► 7 Jó reggelt! I nget, nyakkendőt és zoknit pró­bált lopni magának egy 18 éves fiatal egy torontói áruházban, * ám nyakon csípték a tolvajt. A hely­színre érkező rendőr viszont nem vette őrizetbe a fiatalembert, mi több, megvásárolta neki az öltözé­ket. Mert bár nem cselekedett helye­sen a 18 éves elkövető, megérintette a járőrt a története. A fiatalnak ne­hézségei voltak, családját szerette volna egyenesbe hozni azzal, hogy munkát vállal. Állásinterjúhoz pró­bált megfelelő ruhát találni, de mi­vel nem volt rá pénze, lopásra kény­szerült. A fiatal az eset óta megkap­ta az állást, amit szeretett volna, a rendőr döntését pedig méltatta a fe­lettese. Igaz a mondás: soha ne ítélj első látásra... Gy. Zs. IGAL Sokak figyelmét felkeltette a somogyi és bjelovári huszárok hagyományőr­ző felvonulása Igáiban, s még annál is nagyobb érdeklődés övezte a látványos lo­vas bemutatókat a Fesztiválparkban szombaton. A vásári komédiával, csikósok és trükklovasok párbajával egybekötött nemzetközi huszártalálkozót a harmadik alkalommal szervezték meg a városban. A huszárok együttes lovas bemutatója, Megtelt a nézőtér a Kaposfesten KAPOSVÁR Szék nem maradt üresen a Szivárvány Kultúr­palotában vasárnap este, el­kezdődött a sokak által várt nyolcadik Kaposfest. Az elis­mert kamarazenei fesztivál valamennyi korosztályt vonz­za, augusztus 19-ig várja szá­mos programmal a közönsé­get.- Nagyon hálás vagyok so­kaknak, a rendszeresen visz- szatérő vendégeinknek kü­lön köszönöm a bizalmat ­mondta Szita Károly polgár- mester köszöntőjében. - Tu­dom, a székeken ülnek olya­nok is, akik nyolcadik alka­lommal vannak már itt köz­tünk, nyolc éves ugyanis a Kaposfest. Óriási megtisztelte­tés, hogy ismét itt vannak - mondta Bolyki György fesztiváligazgató. - Azon fo­gunk dolgozni, hogy a követ­kező egy hétben jó élménye­ket szerezhessenek. Gy. Zs. Nyitány. Elkezdődött a Kaposfest Fotó: Muzslay Péter Lakásra gyűjt sok somogyi fiatal pár KAPOSVÁR-SOMOGY Egy fel­mérés szerint a huszonéve­sek többsége lakást vásárol­na megtakarításából, majd-> nem ennyien általános tar­talékot képeznek pénzükből. Ötödük autóra, s utazásra gyűjt. Az általunk megkérde­zett szakemberek szerint le­het még fejleszteni a takaré­kossági szokásokat. ► 3 Ötszáz tonna búza gyűlt össze idén BUDAPEST-NAGYBAJOM A Ma­gyarok kenyere programban már több mint 500 tonna bú­za gyűlt össze - jelentette be Körinek László, a program el­indítója Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi ke­nyérhez a felajánlott gabonát. Ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is Nagybajomban. Él a harci virtus BALATONSZÁRSZÓ Hat csapat részvételével rendezték meg szombaton a XXIV. Kárpát-medence magyarlakta települései­nek virtusvetélkedőjét. A nemzetközi verseny célja a hagyomá­nyok őrzése, a települések közti kapcsolatok építése, erősítése, vagyis a közösségteremtés. Fotó: Turbéki Bernadett 770865 912015 17 18 8 SZE R K ÉSZT ŐS ÉG: E-mail: son!me@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP vu, 28 33 ^ Somogybán ma változóan felhős időre van kilátás, csapadék nem valószínű. A szél élénk marad, nap­ról napra melegszik az idő. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Marcell és Özséb nevű olvasóinknak! Huszáros igali bevonulás ostorok nattogtatásával s a csikósok ostorcsattogtatása a magyar látogatókon kívül még a külföldi fürdő- ző vendégeket is a parkba csábította. A trükklovasok elképesztő mutatványai pe­dig éppen úgy elvarázsolták a fiatalabb, ahogy az idősebb korosztályt. Ám az idei alkalmon nemcsak a magyar és a horvát huszárok, hanem a határon túli testvér- települések is találkoztak Igáiban. ► 5 Fotó: Muzslay Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom