Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 32. szám

10 AUTÓ-MOTOR Hatvanéves a klasszikus FIAT SOO^aH Amilyen kicsi, olyan kitartó volt minden idők egyik leg­népszerűbb olasz autója, a klasszikus FIAT 500-as. MW-összeállítás IKON 1957-ben nem csupán egy modern kisautóval, ha­nem egy popkulturális ikon­nal is gazdagodott a világ. Hogy az 500-as Olaszország jelképe lehessen, amit pólók­ra nyomtatnak, szükség volt egy világháborúra és egy sza­badságra vágyó munkásosz­tályra, akik a „csinkvecsen- tóval” végre kötöttsé­gek nélkül törhet­tek ki megszo­kott környeze­tükből A forradalmat az 1936-ban de­bütált 500-as Topolino indította el, a Nouva, vagy­is új 500-as azonban felülmúl­ta elődje darabszámát és si­kerét. Mindkét kisautó Dante Giacosa nevéhez fűződik, aki egy radikálisan új, farmoto­ros konstrukciót tervezett, így javítva a helykihasználáson. A három méternél is rövidebb autócska az eredetileg 13 ló­erős, kéthengeres, léghűté­ses motor hengerűrtartalmá­ról kapta a nevét, de akár a tö­mege után is elkeresztelhették volna, nem nyomott ugyanis többet fél tonnánál. Bár a lég­ellenállási együttható kis sze­repet játszott a takarékossá­gában, 0,38-as értéke kedve­zőnek számított, ahogy a 85 km/órás végsebesség is meg­felelt a kor igényeinek. A mo- torházfedélig lehajtható vá- szontetó' többet tett hozzá az élményhez, mint néhány plusz lóerő, a következő 18 évben azonban folyamatosan fejlesz­tettek és javítottak rajta, hogy versenyképes maradjon. A kis olasz városkák szűk sikátora­iban is boldoguló 500-asban elfért az egész család, sen­ki sem kímélte és min­dent megoldottak ve­le, nem csoda, hogy utódját, a nálunk kispolszkiként ismert FIAT 126-ost két évvel túlélte. Készült belő­FIAT500 Anniversario Az 500-as 60. születésnapját az Anniversario szériával ün­nepli a FIAT. Négy új színnel, új belső kárpitokkal, kerék­tárcsákkal és sok apró rész­lettel, többek között a kora­belire rímelő lógóval fokozzák a hangulatot, megidézve a kis FIAT fénykorát, amely az au­tóipar egyik legfelhőtlenebb korszaka volt. le sportos Abarth kivitel, az osztrák Steyr-Puch pedig li- cenc alapján gyártotta. Össze­sen csaknem négymillió pél­dány gördült ki a különböző üzemek kapuin, 2006-ban vir­tuális szerepet kapott a Ver­dék című Disney-filmben, egy év múlva pedig retróautóként született újjá. Veteránautó­ként nemcsak kedvelt, de fo­kozatosan növekvő értéke mi­att a hajdani népautó egyre el­érhetetlenebbé válik. A hosszú nyári utakon olyan hibák is jelentkeznek, amelyek addig rejtve voltak Jellegzetes panasz a túlfogyasztás A tartós, huzamo­sabb idejű terhelés, amely pél­dául útban a nyaralás felé éri az autót, gyakorta kihoz olyan hibát, amellyel a hétköznapi rövid utakon még jó darabig elboldogult volna a kocsi. To­vábbi jellegzetes eset, amikor az út monotonitása okán tű­nik fel olyan jelenség, amely a napi rutin során nem: például egy-egy túlfogyasztás. A jellegzetes nyári hibákat keresve az egyik megszokott szervizpartnerünknél több dologra felhívták a figyelmün­ket. Nagyon fontos a hosszabb út előtt legalább egy héttel egy gyors átvizsgálás: folya­dékszintek, gumiabron­csok ellenőrzése. A motor kenőanyagának és a hű­tőfolyadéknak előfordul­hat olyan fogyási üteme, amely még nem számít hi­bának. Azonban ha emi­att már minimumérték felé közelít a nívó, pont a tartós terhelés során alakulhat ki olyan helyzet, amely akár le- robbanáshoz is vezethet. Jellegzetes nyári autós pa­nasz a túlfogyasztás. A szer­viz munkafelvevője szerint ez részben természetes, hiszen főképp a nagy hőségben olyan intenzíven dolgozik a légkon­dicionáló, hogy folyamatosan igénybe vesz a motor teljesít­ményéből 6-15 lóerőt. Ez fel is tűnhet a vezetőnek, hiszen ál­ló helyzetben is magasabb az üresjárati fordulatszám. Ilyen panasz esetén ellenőrzik a gyertyák és a légszűrő álla­Tudta-e? A gyújtógyertyák a rövid utak alkalmával nem kap­nak optimális mértékű hőterheiést, így aivako ri indítás-leállítás üzem's hozzájárul a kormolodas kialakulásához. A légszűrő állapotának ellenőrzése javasolt a hosszú utak előtt, főképp, ha az alkatrész már túl van a csereperiódus felén, és poros környezetben is használják Az oldal fotói: Autó-Motor potát is. Ilyenkor gyakorta ki­derül, hogy még a keveset fu­tott, a váltásperiódust el nem ért légszűrő is cse­reéretté válik. Ez főképp poros kör­nyezetben (földút) is rendszeresen használt autóknál fordul elő. Az eltömődött légszűrőt cse­rélni kell, s rendszerint érez­Az eltömődött légszűrőt cserélni kell hetően megkönnyebbül a mo­tor. A gyertyák esetében a cse­re elmulasztása okozza az el­sődleges gondot, de előfordul­hat, hogy túl sok kenőanyagot éget el a motor, vagy rossz az üzemanyag keverési aránya, il­letve a sok városi üzem miatt bekormolódik a gyertya. A cse­re vagy a tisztítás a megoldás. A hosszú utak előhozhat­nak anyagfáradásos hibákat is. Például a már rossz állapot­ban lévő, szivárgó tömítések elárulják magukat, és látható­vá válnak az olajfolyások, hű­tőfolyadék-vesztések helyei. Ami ugyanis rövid úton köny- nyebben elpárolog vagy leég, a hosszabb út során határozot­tabb nyomot hagy. Éppen javítottak például egy második generációs Toyota Avensist, amelynél a hengerfej alatt jelentkezett intenzív olaj­folyás egy 8 órás autópályá­zást követően. Típusproblémá­ra akadtak, a szerelők szerint a hengerfej csavarok anyagfára- dás miatt megnyúlnak, emiatt veszti el a hengerfejpakolás a tömítőképességét. Ez így drá­ga javítást hozott magával: le kellett szerelni a hengerfejet, emiatt cserélni kellett az ösz- szes tömítést, valamint mivel már úgyis idősze­rű volt, frissítették a vezérlést is. Összességében 300 ezer forint kö­rüli számlát kapott a 200 ezer kilométer feletti fu­tásteljesítményű kocsi tulajdo­nosa. Autó-Motor Harmadával olcsóbb a felújítás A beépített új tengely JAVÍTÁS Jellegzetes dízelautó- probléma a nagynyomású üzemanyagpumpa hibája. A tu­laj donos olaj szivárgást vett ész­re a sokat futott autó motorte­rében. Könnyen azonosítható volt, hogy az üzemanyag szi­várog, mégpedig a gázolajpum­pa házából. A szerkezetet meg­bontva láthatóvá váltak az erős kopás nyomai, a pumpa termé­szetes elhasználódás áldoza­ta lett. Két lehetőség adódott: új pumpát vásárolni negyedmil­lióért, vagy harmadáron fel­újíttatni a régit. Ez utóbbi mel­lett döntöttek. A felújító kicse­rélte a kopott tengelyt, a csap­ágyakat és a szimmeringeket. Hajtó közdarabból újat adott, valamint egy tömítéskészletet a beszereléshez. A remények szerint most jöhet a következő 250 000 kilométer. AM Új hajtó a tengelyvégen A ter

Next

/
Oldalképek
Tartalom