Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-11 / 186. szám
2017. AUGUSZTUS 11., PÉNTEK fi MEGYEI KÖRKÉP Életveszély les a tiltott helyeken fürdőzőkre SOMOGY Az olyan nyári hőhullámok idején, mint a mostani, sokan kockáztatják az életüket egy kis lubickolásért: tiltott helyen fürdőznek. A megyében a szabad vizekben a Balatonon, a Dráván Barcsnál és a kaposvári Deseda tavon is van kijelölt fürdőhely. De vízi jármű kísérete nélkül a Balaton Somogy megyéhez tartozó területén, a parttól 1000 méternél távolabb már tilos fürdőzni, ezt tartalmazza a jogszabály. Somogybán van a dunántúli halastavak egyharma- da. A gazdák odafigyelnek rá, hogy ezeket ne közelíthessék meg illetéktelenek. Vízjogi előírás a fürdés tiltása, ezért mindenhová kihelyezik az erről szóló táblákat.- Csak a tulajdonos ismeri igazán a halastavát, ő tudja, hol veszélyes, hol mélyül hirtelen, hol hínáros és iszapos - mondta Szíj István, a szentim- rei halgazdaság tulajdonosa. - Az igazi veszélyt az jelenti, hogy nincs felügyelő a parton, aki vigyázna és menteni tudna. Az úszkáló könnyen megijedhet és pánikba eshet, ha kapálózik, akkor következhet be a tragédia. Évi öt-tíz között van a bírságok, feljelentések száma A rendőrség szerint a Balatonon az idelátogató vendégek és a helyi lakosok számarányához viszonyítva a tiltott fürdés okozta szabálysértések száma alacsonynak mondható. Általában évente 5-10 között van az emiatt kirótt helyszíni bírságok, és szabálysértési feljelentések száma. A helyszíni bírság ötezer forinttól ötvenezer forintig terjedhet. A szabálysértési eljárásban alkalmazható büntetés szintén pénzbírság, illetve a közérdekű munka lehet, de a büntetés mértéke akár a százötvenezer forintot is elérheti. Ám a szabálysértési eljárásban is alkalmazható büntetés helyett a figyelmeztetés intézkedése, tudtuk meg Orbán Zoltántól, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. A szóbeli figyelmeztetések számáról nincs adata a rendőrségnek. K. G. Egy tenyérnyi kisteknős. Pár napos korukban már örömmel fogyasztják a gyermekláncfüvet és az egyéb zöldeket Fotók: Kontra Gergely Kőröshegyen hatvan nap elteltével bújtak ki a kicsik Óriási teknősbumm, 30 páncélos kelt ki Sorra születnek a teknősök Kőröshegyen. A napokban harminc páncélossal gazdagodott a teknőspark, ahol tizenhat faj több mint száz példánya látható. Góz Lilla sonline@sonline.hu KŐRÖSHEGY Csaknem harminc páncélossal gazdagodott a napokban a kőröshegyi teknőspark. A kis teknősök pár napos korukban már örömmel fogyasszák a gyermekláncfüvet és az egyéb zöldeket.- lelenleg 14 faj található a teknősparkban - mondta Pécsi Tibor. - A teknősöknél a szaporodás csak akkor történhet meg, ha az állatok nagyon jól érzik magukat, természetes körülmények között vannak és természetes ételeket esznek. Ha megtörténik a párzás, lerakják a tojásokat, ezek keltetőbe kerülnek, folyamatos 26-28 fokos hőmérsékletet biztosítok nekik 70 százalékos páratartalommal. Hatvanhetven nap kell, mire a tojásból kikelnek a kicsik. S például a görög teknős esetében 8-10 év, mire elérik a teljes felnőtt méretet. Ecsedi Ákosné Budapestről érkezett unokájával a parkba. Nekik az aldabrai óriásteknős tetszett a legjobban, amely hosz- szú életkoráról és a jelentős méreteiről egyaránt híres. Az itteni 30-40 kilós, de elérheti a 250 kilós méretet is. Ez a faj ugyanis az egyik leghosszabb ideig élő szárazföldi állat. A kőröshegyi farmon még további 100 pici születését várják szeptemberig és Pécsi Tibor azt tervezi, hogy mindet megtartja. A teknőspark tulajdonosa korábban, 1991 és 2015 között krokodilokat tartott Kaposváron, majd Balatonszárszón. A létesítményt anyagi okok miatt később bezárta, mert az éves fenntartási költsége meghaladta a több tíz millió forintot. A teknősök ugyanakkor télen egy kisebb helyen is elférnek, tartásuk így egyszerűbb. Sokan érdeklődnek a kőröshegyi teknőspark lakói iránt Pécsi Tibor gondosan ápolja a keltetőben a teknőstojásokat Pályázat: amatőrök alkotásait is várják SOMOGYVÁR Pályázatot hirdetett Somogyvár Önkormányzata a települést bemutató írásos nyomtatott vagy elektronikus, illetve videó elkészítésére. - Szeretnénk frissíteni a repertoárunkat - mondta el kérdésünkre Gyurákovics László polgármester. - A So- mogyvárról készült meglévő anyagok már idejét múltak, hiszen régen készültek, s azóta sok változás történt a településen. A vállalkozó szelleműek, illetve . a Szent László királyunkról is ismert település iránt érdeklődők pályaműveit egészen november végéig várja a helyi önkormányzat, így gyakorlatilag bárki hozzájárulhat Somogyvár imázsá- nak javításához, megújításához, aki érez magában kreativitást egy írott vagy mozgóképes anyag elkészítésére. Ezeket leadni a polgármesternél lehet, a képviselő-testületnek címezve. A három legjobb, legszínvonalasabb alkotás pénzjutalomban is részesül, az eredményhirdetést a községi karácsonyi ünnepségen tartják majd. A díjazott műveket a község önkormányzata a település népszerűsítésére szabadon felhasználja majd. Koszorús R. Egzotikus állatfajokkal ismerkedtek MESZTEGNYŐ Állatkertben tettek látogatást a hátrányos helyzetű fiatalok Mesztegnyő- ről a napokban. A Meszteg- nyői Roma Nemzetiségi Ön- kormányzat segíthette a helyi gyerekeket abban, hogy közösen meglátogathassák a pécsi állatkertet és akvárium-terrá- riumot. A kirándulás során a község fiataljai megismerkedhettek a ritkán látott egzotikus állatfajokkal, a bátrabbak pedig a tenyerükből is megetethették az állatkert lakóit. Életre szóló élményeket szereztek, így feltöltődve energiával várhatják a nyári szünidő végét, és a közelgő iskolakezdést. K. G. HIRDETÉS • • MEG TÖBBET ADUNK! Keresse a Somogyi Hírlapot már heti 4 ingyenes melléklettel, változatlan áron! péntek WWW. SONLINE .HU Heti retró sportmagazin Családi receptmagazin Színes műsormagazin t