Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-01 / 177. szám

I 12. MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 1., KEDD Medugorje: élő kegyelemforrás, ahol találkozhatunk Istennel és önmagunkkal A „világ gyóntatószéke” lelki oázist kínál a zarándokoknak Egyre feljebb és feljebb kap­tatunk a Krizsevác kőszik­láin. Folyik rólunk az izzadt­ság, pedig még csak reggel hat óra van. Jézus szenve­déstörténetének stációinál karéjba gyűlik a zarándok­had, hogy a plébános spon­tán elmélkedéseit hallgas­sa. A kétezer éves történet maivá „íródik”. Lőrincz Sándor sonline@sonline.hu KAPOSVÁR-MEDUGORJE Éle­tünk keresztútját járjuk. Oly­kor földre rogyunk a testi-lel­ki kínoktól, gyermek- és fel­nőttkori sebzettségtől, csa­ládtagok, főnökök általi meg­aláztatástól, de segítségünk­re siet Simon, hogy átvállalja keresztünket, és Veronika is odanyújtja kendőjét. A tudat, hogy nem vagyunk egyedül, és a szenvedés is lehet gyü­mölcstermő, további reményt ad, és megkönnyíti a léptein­ket... Hétszázötven kilomé­ter, klíma nélkül megtett ko­csiút után, 35 fokos hőségben érkezünk meg a Bosznia-Her­cegovinában lévő Mária-kegy- helyre. Már ez is a zarándok­lat része, hiszen a komforthoz szokott, harmadik évezredbe­li ember nehezen adja fel ké­nyelmét. Vonz a hely, a megta­pasztalt kegyelem. Tizedszerre vágok neki az útnak, melynek nem is a meg­érkezés, hanem az „úton le­vés” a lényege. Nem a megérke­zés, hanem az úton levés a lényeg Leginkább a Krizsevác he­gyén érzem ezt, amikor ég és föld között lépdelünk egy­re feljebb. Eszembe ötlik Weö­res Sándor igaza is: alattad a föld, feletted az ég, benned a létra. E létra-lét adhat értel­met a mindennapoknak; igaz, olykor egy-két fokot vissza­csúszunk vagy a mélybe zu­hanunk, hogy újrakezdjük. Ám minden újrakezdés fa- latnyi remény, kapaszkodó, s nem kell zsonglőrnek len­nünk, csak jól érteni Isten és a körülöttünk lévők szavát, szándékát. Az a hat gyermek látnok is hallgatott a szóra, akiknek 1981. június 24-én megjelent a Szent Szűz, hogy szeretetről, békéről, imáról beszéljen, különben élhetet­lenné válik e bolygó. Az el­múlt harminchat évben több tízmillió regisztrált zarándok fordult meg a hajdan szőlőter­mő, szegények lakta vidéken, ám az idelátogatók száma en­nek a többszöröse lehet. A je­lenések kezdetén még szal­makazal állt a település mai, templomjelölte központjában, ám az egyszerű, természetkö­zeli környezet talán még köze­lebb hozta az eget a földhöz. A látnokokat ugyan gyanúsan fogadta a hatalom; rendőrsé­Megtapasztalt kegyelem. Itt jobban érteni Isten szavát Fotó: Lőrincz Sándor Minden újrakezdés egy falatnyi remény, kapaszkodó. Ezt értik meg azok, akik ide érkeznek Át akarják élni a kegye- lemzuhatagot az érkező za­rándokok uer Miklós kaposvári plébá­nos lelki vezetésével ismét ré­szesei lehessünk a sokáig erőt adó lelki élménynek. Először a Kis-hegyre indultunk. Oda, ahol a gyerekeknek megjelent a Béke Királynője. A helyet fa­kereszt jelzi, melyet sokan át­ölelnek, vagy letérdelnek a tö­véhez, hogy imádkozzanak. Egészségért, megtérésekért, otthon hagyott szeretteikért, barátaikért, munkatársai­kért. A rózsafüzértitkokat il­lusztráló, művészi bronzrelie­fek előtt Miklós atya kérdések­kel teli imája száll az égbe, ki­egészülve a magunkban meg­fogalmazott kérésekkel vagy éppen a hála szavával. A hegy frekventált helyén áll Dino Fe- lici carrarai márványból fara­gott, fehér Mária-szobra, ame­lyet ismét körbe­vesznek a zarándo­kok. Szerte a világ­ból. Kínaiak, kore­aiak érkeznek, de találkozunk japá­nokkal, franciák­kal, spanyolokkal, angolokkal, cse­hekkel, lengyelek­kel, olaszokkal, horvátokkal és természetesen magyarok­kal - Budapestről, Szentendré­ről és a Felvidékről. A főtéren álló templom körül is minden­napos e sokszínűség. Ahogy a délutáni rózsafüzért imádkoz- zuk két-háromezer keresztény társunkkal együtt, érzékeljük: a templommal szembeni gyón- tatófüfkék előtt hosszú so­rok tekergőznek, és Isten haj­lékának falánál vagy a közeli árnyas padokon apró táblák­kal hirdetett nyelven folyik a gyóntatás. Nem véletlenül tartják Me- dugorjét a „világ gyóntatószé­kének”. A rózsafüzérimát kö­vető szabadtéri misén - ame­lyen olykor 60-80 pap is részt vesz - tovább gyógyul a lel­künk, s az esti, még nagyobb tömeget vonzó szentségimá- dás további ajándékokat tar­togat. Már sötét az ég, ragyog­nak a csillagok, miközben szépséges hegedű- és gitárszó bűvöl el bennünket. A szabad­téri oltáron óriás szentségtar­tóban - szentostyába rejtve - Krisztus teste. Az éteri zenét különféle nyelveken elhangzó imádságok szakítják meg, me­lyeknek üzenete, hogy Krisz­tus tulajdonságainak kell ki­rajzolódni emberségünkben. Ezek pedig az alázat, a szelíd­ség, a szeretet, az irgalom, a jóság, a türelem és a béke. Több ezren ülünk-ál- lunk-térdelünk a medugorjei éjszakában, és imáinkban - amelyek összeadódnak -, ta­lán több közös pont is van: azt kérjük a Teremtőtől, hogy Is­ten gondviselő szeretetére, a Szentlélek útmutatásaira ha­gyatkozva tegyük ezután is a jót. Odahaza, munkahe­lyen, közéletben. Hirdessük az Örömhírt - akár alkalmas, akár alkalmatlan rá az idő -, és naponta fohászkodjunk a világ békéjéért. gi zaklatásnak voltak kitéve, s különféle pszichológiai vizs­gálatokkal akarták bebizonyí­tani, hogy hazugságról, meg­tévesztésről van csupán szó. Nem sikerült. Azóta is áram­lik a zarándokhad, hogy még intenzívebben átélhessék a találkozást a transzcendens­sel és önmagukkal. A jelené­seket a mai napig nem fogad­ja el a helyi püspök, jóllehet a ferences rend által működte­tett plébánia élete, az itt tar­tott papi lelkigyakorlatok, if­júsági találkozók, a tapasztalt szabadulások, gyógyulások, megtérések gyorsan ismertté, s kedveltté tették Medugorjét a keresztény világ előtt. De a hit nélkül élő, kíváncsiságból idelátogató turisták előtt is. Nemrég három ateista barát­nő kereste fel a he­lyet, s könnyekig meghatódva me­sélték: látták Má­riát. Életük felka­varó élménye volt ez, és más lélekkel tértek haza, mint ahogy ideérkeztek. A Vatikán vizsgá­lóbizottságot állított fel, a lát­nokok jártak II. János Pál pá­pánál, aki azt mondta nekik: már régen elmentem volna hozzátok, ha meghívott vol­na püspökötök. Bécs érseke is mutatott be itt misét, de a helyi püspök nyomban sajtó­kommünikét adott ki: az ér­sek csak magánúton tartózko­dik Medugorjében... A zarándokok nem azt ku­tatják, hitelesek-e a napjaink­ban is tartó Mária-jelenések, hanem át akarják élni azt a „kegyelemzuhatagot”, amit e szent hely kínál. Mi is ezért jöttünk. Szer­te az országból. Biatorbágytól Kaposvárig harmincegyen ke­rekedtünk fel, hogy Rumsza­Fotó: MW A hit hívja elő a csodát A Medugorje-közeli Ljubuskiban meglátogattuk Ljubo Kurtovic ferences atyát, aki hosszú ide­ig volt a kegyhely káplánja, s fő feladatai közé tartozott a zarán­dokok fogadása. Többször hal­lottam élményeit, olvastam a Mária-üzenetekről szóló magya­rázatait is. Azt mondta: a hit hív­ja elő a csodát, nem a csoda a hitet. A csodák megerősítik a hi­tet, ám hitünknek Jézus csele­kedeteire kell irányulnia. Aki be­engedi szíve ajtaján a kopogta­tó Krisztust, az arra számíthat, hogy mindörökre vele marad. Papi bűnbánat bűnbocsánattal A templom előtti pádon morzso­lom a rózsafüzért, s megakad a szemem egy fiatal, igen vékony, talán harmincéves színes bőrű papon, aki gyónni indul éke­sebb, ferences ruhát viselő pap­társához. A földön lévő táblács­ka szerint francia a közös nyelv. A gyóntató feloldozza a gyónót, majd ugyanazon mozdulattal át­helyezi paptársa nyakába a lila stólát, és a földre térdel, hogy ő is megbánja bűneit. A feloldozás után a szerzetes kezet csókol fe­kete bőrű paptársának, és elkö­szönnek egymástól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom