Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-03 / 152. szám

J 16 SPORT Somogyi Hírlap 2017. JULIUS 3., HÉTFŐ Bőzsöny János visszatért, Deákvári Antal Keresztáron folytatja Deákvári Antal távozott a leilei kispadról Fotó: Németh András Elkerülték a kiesést a csurgói fiatalok KÉZILABDA Nagy izgalmak köze­pette, az utolsó fordulóban har­colta ki a bennmaradást a Csur­gói KK U23-as utánpótlás férfi kézilabdacsapata, amely végül a tizennegyedik helyen fejezte be a bajnokságot - számolt be róla a somogyi klub hivatalos honlap­ja. Az elmúlt években elért ki­lencedik, nyolcadik, majd a ta­valyi ötödik helyezés után ez némi visszaesésnek tűnhet, ám megnézve a mieink átlagéletko­rát, mindenképpen dicséret ille­ti Bencze József alakulatát, akik a Nemzeti Kézilabda Akadémia, az Alba-MÁV-Előre és a Pénzü­győr SE csapatait előzték meg a bajnokság során. A lejátszott hu­szonhat mérkőzésen nyolc győ­zelemből és egy döntetlenből te­vődik össze a megszerzett tizen­hét pont, a 737 lőtt csurgói gól­lal szemben pedig 798 kapott gól áll. Érdekesség mindamel­lett, hogy a somogyiak kapták a legtöbb gólt a szezon során, mindössze két csapat szerzett náluk több találatot. A házi gól­lövőlista élén a bajnoksági gól­királyi címét is begyűjtő Szabó Gergely végzett, aki 161 góllal zárt, melyből kereken 100 ta­lálat született akcióból. __________ HIRDETÉS C orner pénzváltó @ Kaposvár, McmeyGram. rx .. -in nemzetközi pénztranszfer lU U « I L-.. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 308,50 311,50 USD 269,50 272,50 CHF 280,00 285,90 ÉRVÉNYBEN: június 30. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARAHY-ÉRTÉKESÍTÉS A megyei első osztályban is pörög az átigazolási piac. A dobogón záró együttesek és az újonc is új trénerrel vág neki a bajnokságnak, míg a Nagybajomi AC régi/új edző­jével készül majd a megmé­rettetésekre. Klein Péter sonline@sonline.hu LABDARÚGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY A magabiztosan bajnokságot nyerő Balatonlelle SE nem tudta kivívni az Iváncsa KSE elleni osztályozó mérkőzése­ken a feljutást a harmadosz­tályba, így a következő sze­zonban azért küzdhet, hogy megvédje címét. Azonban már nem Deákvári Antallal (aki Papp Zoltán távozása után vette át a csapat irányítását), hanem információink szerint Pusztai Lászlóval a kispadon. Utóbbi eddig szakmai igazga­tóként segítette a balatonia­kat, korábban pedig a Kapos­vári Rákóczi FC edzőjeként és a kaposvári Bene Ferenc Lab­darúgó Akadémia szakmai igazgatójaként is dolgozott. Nem marad azonban mun­ka nélkül Deákvári Antal mester sem, hiszen a dobo­gó alsó fokán záró balatonke- resztúri együttest irányítja majd, amelytől szezon közben köszönt el Készéi Ferenc.- Már három évvel ezelőtt is megkerestek Balatonkereszt- úrról, de akkor a Bene Ferenc labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója nem engedte, hogy éljek a lehetőséggel, s két ál­lásban dolgozzak - mondta Deákvári Antal, akinek csalá­di kötődése is van a klubhoz, hiszen mindkét fia játszott ko­rábban a csapatban. - A játék- rendszereket Készéi Ferenc­cel jól begyakorolták és al­kalmazták a játékosok, így, amennyiben együtt marad a keret, a dobogóra is odaérhe­tünk, de mindenképp az első ötben szeretnénk végezni. Jól ismerem a csapatot, hiszen ko­rábban többször is kijártam a mérkőzéseikre, főleg, mikor a Kaposvári Rákóczi FC techni­kai vezetőjeként az ellenfelek feltérképezése is a feladataim közé tartozott. Erősít az újonc A Fonyódi Petőfi SE elleni osz­tályozó megnyerésével kivív­ta az első osztályban való in­dulásjogát a megye II. déli csoportjának második he­lyén végző Kadarkút KSK. A csapatot Balogh Csaba játé­kos-edző vezette egy osztál­lyal feljebb, ahol már új tré­nerrel készülnek a célok el­érésére.- Már játékoskoromban tu­datosan készültem arra, hogy edzőként folytatom a labda­rúgásban végzett tevékeny­ségemet - fogalmazott Csaj­ági Csaba, a Kadarkút KSK frissen kinevezett edzője, aki az új kihívás miatt abbahagy­ta az aktív labdarúgást, pe­dig az előző szezonban még a Nagybajomi AC kapuját őriz­te. - Többjátékost is ismerek a csapatból, akikkel koráb­ban játszottam már együtt, de a kadarkúti labdarúgás sem ismeretlen számomra, hiszen pályafutásom során itt is megfordultam. Bízom ab­ban, hogy az előzetesen kitű­zött célt, a bentmaradást si­kerül majd kiharcolnunk. A keretben is lesznek változá­sok, már érkezett három já­tékos, de egy csatár és egy védő még szerepel a kíván­ságlistánkon. Távozott az ezüstérmes Nagyatádi FC csapatának élé­ről Bérdi József, aki az után­pótlásnál vállal szerepet a jö­vőben. A következő szezontól az U9-es és az U17-es gárdákat trenírozza majd. Azt egyelőre nem lehet tudni, ki lesz az utód­ja a felnőtt együttes kispadján. Annyi bizonyos, hogy a nagy­atádiak új szakmai igazgatóval, Barna Lászlóval (aki legutóbb a Kaposmérői SE edzőjeként dol­gozott) készülnek a következő bajnokságra. Négy év után távozott a Nagy­bajomi AC együttesétől Hanusz János, így a vezetőségnek új edző után kellett néznie, s vé­gül Bözsőny Jánost szemelte ki a csapat kispadjára, aki koráb­ban évekig irányította a gárdát.- Mindig is kellemes érzések kötöttek a nagybajomi klubhoz, de így vagyok a Rákóczival és a Nagyatáddal is - fogalmazott Bőzsöny János, aki hozzátette: mindhárom klub, ahol eddig huzamosabb ideig dolgozott, előkelő helyet foglal el a szívé­ben. - Nehezen szakadtam el Dombóvárról, hiszen jól érez­tem magam, s a klub vezetése is szerette volna meghosszabbí­tani a lejáró szerződésemet, pe­dig nem szerepeltünk túl jól az elmúlt idényben. A nagybajomi vezetőség viszont nagyon sze­rette volna, hogy visszatérjek, így igent mondtam a felkérésre.- Nincs számszerűsített he­lyezés, az az elvárás, hogy egy olyan ütőképes csapatot épít­sünk, amely méltó ellenfele lesz bármely együttesnek á me­gyei első osztályban - válaszol­ta Bőzsöny János arra a kérdé­sünkre, hogy mire lehet képes a Nagybajomi AC a következő bajnokságban. Közös megegyezéssel távo­zott a tabella 13. helyén végző Segesdi SE kispadjáról Nagy Attila. A klubnak már van je­löltje a poszt betöltésére, de még nem született megálla­podás. Versennyel emlékeznek játékosaikra a búzavirágosok A leilei strandon csatáznak Győztes meccsel hangoltak az ifik STRANDRÖPLABDA Nem panasz­kodhatnak megyénkben az amatőr strandröplabdázók, hi­szen számos szervezett sporto­lási lehetőség közül választhat­nak a nyáron. A Búzavirág SC már huszon­negyedik alkalommal szerve­zi meg a Sziklai-Gál Strandröp­labda Emléktornát, megemlé­kezve fiatalon elhunyt játéko­sairól, Sziklai Tamásról és Gál Norbertról. A hagyományos torna hely­színe a balatonlellei Napfény Strand lesz július 8-án, szomba­ton. A jelentkezők amatőr női, férfi, vegyes páros és öregfiúk kategóriákban mérhetik össze tudásukat. Nevezni reggel 8.45 óráig lehet a helyszínen. A küzdelmek 9 órakor kez­dődnek. A strand fizetős, ám a játékosoknak 8.40 óráig tör­ténő érkezés esetén ingyenes a belépés. A strand 9 órakor nyit. Az öregfiúk kategóriában a já­tékosoknak minimum 40 éves­nek kell lenni, illetve a páros összéletkora legalább 90 év kell legyen. Az első három helyezést el­érő párosok serleg jutalomban részesülnek, a győztesek egy évre elnyerik a Búzavirág SC vándorserlegét is. Kun Z. KÉZILABDA Balatonbogláron folytatta felkészülését a női if­júsági válogatott, amely ötna­pos összetartáson vett részt. A korosztályos csapat az ugyan­csak az Európai Ifjúsági Olim­piai Fesztiválra készülő Nor­végia legjobbjaival vívott elő­készületi meccset. Magyaror­szág-Norvégia 30-20 (15-13). Magyarország: Magéra, Her- czeg, Szabó (kapusok), Simon 3, Schatzl 4, Kácsor 1, Tóth 2, Albek 1, Póczik 2, Vámos 1, Varga, Afentáler, Mihály 1, Arany 2, Pál 6 (3), Kuczora 3, Gerháth 1, Szilovics 3. Szövet­ségi edző: Bohus Bea. K. Z. HIRDETÉS 6 SPORTÁG, 17 NAP, 76 ARANY AZ ÚSZÓK KAPITÁNYA HÉT-TÍZ MAGYAR ÉRMET VILÁGSZTÁROK A MEDENCÉBEN: HOSSZÚ, CSEH, GYÚRTA, KAPÁS, VERRASZTÚ, KENDERESE LEDECKY, PEATY, MURPHY, SJÖSTRÖM, LE CLOS, PELLEGRINI Váltottak a dobogósok

Next

/
Oldalképek
Tartalom