Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-28 / 174. szám
2017. JÚLIUS 28., PÉNTEK Belső-Somogyban néhol teljesen elfagyott a termés MEGYEI KORKÉP Plasztikba zárva ’ * IP Mínuszok szüreteltek Ahogy Európa minden államában, így hazánkban is megtették a hatásukat a tavaszi fagyok az almáskertekben. Somogybán is vannak olyan területek, ahol jelentős terméskieséssel számolhatnak a gazdák. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu Érik már a magyar nyári alma, néhol több, máshol kevesebb KAPOSFÜRED Nem mindenhol éreztette hatását egyformán az idei fagyos idő, a kaposfüre- di Orgel László gyümölcsösében nem volt számottevő kár. - Szépen fejlődik és jól sikerült a védekezés is - mondta el lapunknak a termelő, aki 8 és fél hektáron termel almát és körtét. Orgel László azt mondja, mindkét gyümölcs esetében jók a kilátások. A Balaton Kertész Szövetkezet a régió gyümölcstermelőit tömöríti, összesen 300 hektár az almaterület nagysága, ebből 200 hektár Somogy megyében található. Tömösváry Máté, a szövetkezet kereskedelmi vezetője kérdésünkre elmondta: eltérő mértékű terméskieséssel számolhatnak a somogyi szövetkezeti tagok. - A hideg tavaszi időben a belső-somogyi területeken -6,3 fokot is mértek, ott csaknem 100 százalékos a fagykár - összegezte a tapasztalatokat a szakember. - A külső-somogyi almaültetvények viszont nem sínylették meg számottevően a fagyot, ott erős közepes termésátlag várható. Tömösváry Máté hozzátette: ha nem jön egy hosszan tartó aszályos időszak, szép lehet az idei almatermés. Hiszen a gyümölcs ebben az időszakban fejlődik igazán, ilyenkor nagyon fontos a megfelelő mennyiségű csapadék. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács átlagosan 550-600 ezer tonnás termésre számít. A szakemberek becslése szerint a leszüretelt gyümölcs kétharmada úgynevezett ipari, vagyis gyengébb minőségű lesz. Am Nyugat-Európában az étkezésre szánt gyümölcsből szüretelnek többet. Mivel Európa nagy almatermelő országaiban jelentős terméskiesésre számítanak a terFotó: Lang Róbert melők, keresleti piac lesz. Tavaly az EU-n belül az ipari almáért kilónként nettó 17 forintot, míg az étkezésiért 65- 85 forintos kilogrammonkénti árat fizettek a felvásárlók. Ám a termelők az idén arra számítanak, hogy magasabb összegért tudják értékesíteni a leszüretelt gyümölcsöt. Ez azonban a FruitVeb szerint nem jelenti azt, hogy elszabadulnának a fogyasztói árak. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu k ___M É l énken él még az emlékezetemben - nem volt az olyan rég -, amikor közeli rokonaim rendszerint küldözgettek a bankfiókba, mondván: dobd már be ezt az átutalást, ha úgyis arra jársz. Hiába igyekeztem bizonygatni nekik, a világhálón néhány mozdulat, s megszabadulhatnak attól a pénzmennyiségtől, amitől feltétlenül szükséges. Vagyis neten keresztül is elintézhetik utalásaikat. - Biztos, ami biztos, inkább intézzük papír alapon - hangzott a válasz. Szóval nyugodtan kijelenthetjük, ha nem lennénk annyira bizalmatlanok, akkor jelentősen könnyíthetnénk a hétköznapokon elektronikus szolgáltatások igénybevételével. Ma már foglalhatunk időpontot A jövő nem a papír alapú, hanem az elektronikus ügyintézésé elektronikusan, beadhatjuk az adóbevallást a világháló segítségével, és sorolhatnám. Új típusú személyi igazolványunk is jóval több információt tartalmaz, mint ami rá van írva: társadalombiztosítási és adószámot, ujjlenyomatot is. Ám hiába van ma már minden plasztikba zárva és hálóz be minket a világháló az élet minden területén, sokszor nehézkes az e-ügyintézés. Mert valljuk be, sokan láthatóan félnek információkat megadni magukról. Még akkor is, ha a face- en ez könnyebben megy. Ám ha a hivatal kéri, az már más tészta. Persze vélhetően generációs probléma is áll a háttérben. Az idősebbek többsége nem szívesen árul el személyes adatokat magáról, mondván: „nem akarok szerepelni sehol sem”. S van, aki attól tart, hogy vissza lehet élni ezekkel az információkkal. Nyilván, mindennek van hátulütője, de ez esetben jóval több a hozadék. S akármennyire is félelmetesnek tűnik, a jövő az elektronikus és nem a papír alapú ügyintézésben rejlik. S ahogy rokonaim, ügy a többség már belátta, nem kell feltétlenül rohangászni a papír alapú átutalási megbízással, működik az internetes utalás is. Méghozzá jól. S nem kell tartani attól, hogy lecsupaszítják a számlánkat, ha a világhálón intézzük banki ügyeinket. Persze akad azért itt bőven ellenpélda is, amikor adatok kerülnek illetéktelen kezekbe, a negatív példákat is sorolhatnám. Szóval az idő kerekét ne akarjuk megállítani, de az óvatosság nem árt. Mert tudják, az ördög sosem alszik. Legalábbis nem akárkivel. Minta lehet a horvát e-állampolgár szolgáltatás Határtalanul tanulnak SOMOGY Az elektronikus szolgáltatások terén jelentősen előttünk járnak horvát szomszédaink, többek között ebből is tanulhatnak a somogyi szakemberek az INTER- REG Magyarország - Horvátország Együttműködési Programban. A 2020-ig tartó program nyitórendezvényén elhangzott, a cél, hogy az állampolgárok mindennapjait megkönnyítsék. A magyar közigazgatási rendszer jó mintát adhat Horvátországnak, hiszen a kormányhivatali forma irányába déli szomszédaink is elmozdulnának. Erről Darko Nekic, a horvát Közigazgatási Minisztérium államtitkára beszélt Kaposváron. - Azt már megtudtuk, hogy megyénként van ilyen közigazgatási egység - mondta a horvát politikus. - Ez fontos, ugyanis hasonló elképzelés mentén szeretnénk működtetni a köz- igazgatást Horvátországban. Neszményi Zsolt kormány- megbízott kiemelte: az egyablakos ügyintézés terén is tud Somogy újat mutatni a horvát partnereknek. - A kormányablakok kialakításában mi előrébb járunk - mondta Neszményi Zsolt a projektnyitón. - A program lényege, hogy csökkenjenek az adminisztrációs terhek. Az állampolgárok számára gyorsabb, hatékonyabb ügyintézést tudjunk megvalósítani mindkét oldalon. így azt is el szeretnék érni, hogy egy horvát út során a magyar turisták is könnyen intézhessenek ügyet, például az okmányok pótlását. Horvátországban már mindenütt elérhető az úgynevezett e-állampolgár szolgáltatás. A működtetés során szerzett tapasztalatokkal megyénk és hazánk is gazdagodhat - vélekedett Neszményi Zsolt. Darko Nekic, horvát köz- igazgatási államtitkár kérdésünkre elmondta, a rendszer már 2014 óta működik. A kezdeti 14 helyett már 45 féle szolgáltatás érhető el elektronikusan. - A horvát állampolgárok számos dokumentumot kérhetnek le regisztrációs kódjuk segítségével - mondta a politikus. - így például a fotelben ülve kikérhetik erkölcsi bizonyítványukat, míg ezt korábban csak hosszas ügyintézés és bírósági eljárás lefolytatása után tehették meg. De anyakönyvi kivonatokat is le lehet kérni, sőt az e-naplók- ba is belenézhetnek a szülők. Zöld-Nagy Viktória, a Miniszterelnökség területi köz- igazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára a projektnyitón elmondta, a Miniszterelnökség minden segítséget megad a részt vevő partnereknek a megvalósításhoz. A határokon átnyúló projekt megvalósítására összesen 22 ezer eurót nyertek a részt vevő partnerek, amely mintegy 60 millió forintnak megfelelő összeg. Neszményi Zsolt kiemelte: a somogyi polgárok véleményét is kikérik majd, hogy mely területeken van szükség változtatásra. Koszorús Rita