Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-18 / 165. szám

2017. JÚLIUS 18., KEDD 12 MEGYEI KÖRKÉP Több mint három hétig gyártották a díszlet központi elemét Óriás Shakespeare-fejet formál a Vízkereszt a téren Sajnos a mester orrát el kellett távolítani egy rövid időre. Béres Attila rendezésének látványvilága mellett a szereposztása is kifejezetten különleges Fotó: MW Fiatalok és felnőttek is kólóztak a horvát napon SZENTBORBÁS Előbb az épület­ben, aztán a szabadtéri szín­padon kólózó-zenélő horvátok látványa fogadta a kultúrház- hoz érkezőket. Fucskár József barcsi alkotó mutatta be olaj- festményeit, a gyökerek Lakó- csához kötik. A kiállított ké­pein megjelenik többek közt a szeretett drávai táj, régi lakó- csai szüreti mulatság vigado- zó fiatalokkal, de tótújfalui ut­carészlet is a dombon magaso­dó katolikus templommal. A szentborbási Horvát Na­pon e nemzetiség kultúráját és hagyományait ápolták, az összetartozás érzését erősítet­ték a fellépő drávamenti cso­portok. Akik táncokkal, nép­dalokkal, zenével szórakoztat­ták a közönséget. G. A. Zenés ünnep BorhásonFotó: G.A. Zeneszóval dicsérték az Urat Nyimben NYIM Három református temp­lom, öt muzsikus és legalább 15 féle hangszer. Nyimben, Kilitiben és Ságváron (közel 500 évet felölelve) a hitval­ló protestáns elődök Istent di­csérő zenéjéből kaphatott íze­lítőt a közönség a szentend­rei Kecskés Együttes és Urba- netz-Víg Margit, hegedűmű­vész jóvoltából. G. A. A Kecskés Együttes' Fotó: G.A A nyári kulturális kirándu­lások méltán népszerű cél­pontja a Szegedi Szabadté­ri Játékok, ahol minden év­ben szenzációs darabokkal és látvánnyal rukkolnak elő a szervezők. Az idén sincs ez másként. SZEGŐ), SOMOGY Darabokban lehet csak a szegedi Dóm tér­re szállítani a Vízkereszt, vagy amit akartok tizenkét méter hosszú díszletelemét, ehhez pedig az angol mester orrát is le kellett vágni a fejéről. Az iz­galmas Shakespeare-vígjáté- kot Béres Attila rendezi. Töb­bek közt Alföldi Róbertét, Gö­rög Lászlót, Pálmai Annát és Tenki Dalmát láthatjuk majd a grandiózus homokdíszletben. Shakespeare egyik legnép­szerűbb vígjátékát, a Vízke­reszt, vagy amit akartok című darabot július utolsó hétvégéjén mutatja be a Szegedi Szabadté­ri Játékok. A produkció rendező­je, Béres Attila most először ál­lít színre prózai darabot a Sza­badtérin, és egészen lehengerlő koncepcióval készült. Az előadás díszletének köz­ponti eleme egy hatalmas, ti­zenkét méter hosszú és öt mé­ter magas Shakespeare-fej, ami a homokban fekszik majd. Ezt a közel 150 köbmé­teres monstrumot már há­rom hete gyártja 50 szakem­ber. A hét elején éppen az an­gol mester haján dolgoztak a szobrászok, melyet a speciális méretek miatt a fejtől külön­bontva fognak tudni kiszállí­tani pár nap múlva a Dóm tér­re. A munkafolyamatok során egyelőre Shakespeare orra is több méter távolságra várja, hogy összeillesszék a fejjel. „Ezt csak a színpadon tud­juk megtenni - ecsetelte Tóth Kázmér ügyvezető a részlete­ket. - Az ikonikus gallér lesz a Shakespeare-szobor legalacso­nyabb része, ezen tudnak majd felmenni a szereplők a közpon­ti emelvényre. Az utolsó simí­tásoknál járunk: új technológi­ával védőréteget fújunk a szo­bor felületére, ami merevebbé, járhatóbbá teszi. A végén pe­dig, egy izgalmas hangolási technikával azt az érzetet kell keltenünk, mintha vizes len­ne a homok, hogy megegyez­zen azzal a homoktengerrel, ami a színpadot borítja majd.” Az előadás látványvilága mellett a szereposztás sem mindennapi. Orsino herce­get Görög László játssza, aki most először szerepel a Sza­badtérin, a gyászoló Olivia grófnőként Pálmai Annát lát­hatjuk. Malvolio szerepét Al­földi Róbert vállalta el, Vio­lát, aki a darab során férfiru­hát is ölt, Tenki Dalma játssza. Elek Ferenc Vitéz Böföghy Tó- bi karakterébe bújik, partne­re a mókában Vitéz Fonnyadi Ábrisként Zayzon Zsolt lesz. Hernádi Judit, Bodrogi Gyula, Szőcs Artur és Gáspárik At­tila is visszatér a Dóm térre, Szikszai Rémuszt, Simon Zol­tánt és Bodoky Márkot pedig most láthatja először a közön­ség. A szegedi társulatból Ja­kab Tamás, Rácz Tibor, Szívós László és Barnák László csat­lakozik a csapathoz. „Az előadásban három világ találkozik - meséli Béres Atti­la a koncepcióról. - A herceg dúsgazdag, fehér flanelnadrá- gos dzsigolós megjelenése éles ellentétben áll Olivia gyászru­hás, sötét, angol konzervatív világával. A tengerparton va­lakik réges rég szobrot építet­tek, ebbe költöznek be Böföghy Tóbiék, akik se ide, se oda nem tartoznak. Ebbe a különös tér­be érkezik meg egy idegen a vízből, és bolygat fel mindent.” A produkció látványos dísz­letét Horesnyi Balázs tervezte, a szereplők csodaszép és ötle­tes jelmezeit pedig Papp Janó álmodta meg. A Vízkereszt, vagy amit akartok július 28- án debütál a Dóm téri színpa­don, majd az ezt követő két es­tén is láthatják a nézők. Koltai alakítja majd Karinthyt Hajnali részegség címmel Kosz­tolányi Dezső, Harmos Ilona és Radákovich Mária szerelmi há­romszögéről láthat színdarabot augusztus elején a közönség a szegedi REÖK Szabadtéri Szín­padon. A produkciót a fesztivál ideig­lenesjátszóhelyén, a Szeged Táncegyüttes Kálvária sugárúti székhelyén kialakított REÖK Szabadtéri Színpadon mutat­ják be három estén. A történet szerepeit közkedvelt színészek alakítják. Kosztolányit, a so­kaknak leginkább karakteres szinkronhangjáról ismerős Kő­szegi Ákosra bízta a rendező. Kosztolányinét Gubík Ági ala­kítja, Radákovich Mária alak­ját Fodor Annamária formálja meg. A darabban Karinthy Fri­gyes is felbukkan - Koltai Ró­bert játssza majd. Színes műsormagazin csütörtök Családi receptmagazin Heti retró sportmagazin Keresse a Somogyi Hírla heti 4 ingyenes mellé változatlan áron! ■I • ■ SONLINE.hu HIRDETÉS péntek MÉG TÖBBET ADUNK! kedd szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom