Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-01 / 151. szám
2017. JÚLIUS 1., SZOMBAT Állami segítségre várnak a balatoni önkormányzatok Amikor az úton is a Balaton hullámzik Víz alatt az út. Viharos időben számos Balaton-parti településen előfordul, hogy a strand füves területe is víz alá kerül Már folynak az előkészületek a balatoni vízszint 120 centiméterre emelésére. Ám a tó körüli polgármesterek szerint meg kellene emelni a parti védműveket, mert azok még egy alacsonyabb vízállásra készültek. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu BALATON A tóparti települések vezetői örvendetesnek tartják a vízszint emelését, azonban úgy vélik: ez bizonyos aggályokat is felvét. A Balaton délnyugati medencéjében gondot okoz a magas vízállás, hiszen az alacsonyabban fekvő területeket könnyen elönti a magyar tenger. A Sió Zsilip 2016 konzorciummal már aláírta a kivitelezői szerződést az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A VIZITERV Consult Kft., a Budapesti Műszaki és Mészáros Miklós balatonbog- lári polgármester is úgy véli, a védművek a 100 centis vízállásra készültek. Érdeklődésünkre elmondta a településvezető: az eddigi vízszinteme- lés is örvendetes volt, azonban a magasabb állás miatt nyáron a víz, télen a jég is rombolják a partvédő műtárgyakat.- Balatonbogláron már az is gondot jelent - tette hozzá Mészáros Miklós -, ha erős szélGazdaságtudományi Egyetem, valamint az SBS-KOMIR Kft. A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság feladata lesz a vízszint magasabban tartása. Amelel csapadék érkezik. Ilyenkor a befolyók megtelnek és visszafelé folyik a víz. Mészáros Miklós elmondta: az elmúlt években előfordult az is, hogy viharos időben a parttól 150 méterre még a Balaton hullámzott. Az állami segítséget tehát elengedhetetlennek tartja a polgármester, hiszen úgy véli: már most látszik, hogy el kell végezni a védművek felkészítését a magasabb vízállásra. lyet úgy lehet elérni, hogy 60 millió köbméterrel több vizet tároznak a mederben. Lombár Gábor, balatonfeny- vesi polgármester szerint a vízminőség és a turizmus szempontjából fontos, hogy elegendő víz legyen a Balatonban. - Ha a tó gazdái így látják jónak, így van rendjén - mondta Lombár Gábor. Majd hozzátette: csak ahhoz ragaszkodom, hogy a legmélyebben fekvő parti településeken a szükséges partvonalrendezéseket és műtárgyak megépítését, elkészítését támogassa a kormány. Balatonfenyves első embere azt is elmondta: ez akkora teher, amelyet a tóparti önkormányzatok egyedül képtelenek vállalni. Nyáron a víz, télen a jég is rombolhat Pécsi volt a két hölgy, aki fürödni indult Már két nap alatt bíróság elé állították A kamera buktatta le BALATONFENYVES Mint arról csütörtökön hírt adtunk, két asszony holtestét találták meg a balatonfenyvesi strand mellett. Értesüléseink szerint az idegenkezűséget a rendőrség továbbra is kizárja. A híradások nyomán jelentkeztek az áldozatok hozzátartozói, így kiderült: a 65 illetve 71 éves pécsi lakhelyű nő együtt indult fürdeni, feltehetőleg akkor érte őket a baj. KAPOSVÁR Gyorsított eljárásban, az elkövetés után két nappal állították bíróság elé azt a többszörösen büntetett férfit, aki Kaposvár egyik csendes utcájában parkoló autóból emelt el egy őrizetlenül hagyott táskát. A 34 éves vádlott májusban szabadult korábbi, lopás miatt kiszabott börtönbüntetéséből. A napokban egy gépkocsi lehúzva felejtett ablakán keresztül lopta el a sofőr autóstáskáját. Abból azonban csak az 5500 forint készpénz kellett neki, a táskát a Csak a pénz kellett az elkövetőnek a táskából benne lévő holmikkal eldobta. A kamerafelvételek elemzése után röviddel a helyszínen intézkedő rendőrök elfogták a férfit, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az eldobott táska helyét megmutatta, a lopott pénzt a rendőrök lefoglalták tőle és őrizetbe vették. A vádlottat a bíróság 1 évi 6 hónapi börtönre, valamint 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte, az ítélet nem jogerős, a járásbíróság a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára elrendelte az előzetes letartóztatását. K.G. Faggatózó vevők Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu I ngyen információs pont lettem. így dohogott a barátom, aki egy kis kaposvári üzletet működtet. Évről évre kevesebben térnek be hozzá. A megérzése azt súgja, hogy a vevő nem vész el, csak átalakul: az egyenlege azt mutatja, hogy évente pont azzal az öt-tíz százalékkal csökken nála a vásárlók száma, amellyel a központi statisztika szerint az internetes kereskedelem nő. Csak az idősek maradnak, akik inkább elzarándokolnak egy üzletbe, és mindent alaposan megtudakolnak. Van idejük, szeretnek beszélgetni, és sokat jelent nekik a jó szó, amit kapnak, akár egy eladótól. De rajtuk kívül is egyre több a faggatózó, vette észre a barátom. A vételi szándékkal érkezők nagy része kikérdezi a szakértő kereskedőt a termékről, a márkákról, az előnyeiről és hátrányairól, a tulajdonságairól. Végül megköszönik a felvilágosítást, és távoznak. A legtöbben nem is titkolják, hogy a kapott információk alapján rendelik meg az árut az interneten. Ugyanis a vidéki vevőknek sok utazási költséget spórol meg a neten érkező áru, nem kell személyesen vadászni rá a városban. A barátom viszont szívja a fogát, számolgatja, hogy elfogynak-e a vevői. Azt állítja, hogy az internetes kereskedelemre nincs értelme áttérnie, hiszen egy árkalkulátorral a legolcsóbb terméket lehet megrendelni a világhálón, vagyis számára nem maradna tisztességes árkülönbözet, amellyel megérné a neten hirdetnie. Maradnak tehát - legalábbis még egy darabig - azok a vevők, akiknek még számít, hogy megbízható kereskedő szolgálja ki őket. A vevő nem vész el, csak átalakul manapság Volt egyszer egy Kék Tó a fák alatt LENGYELTÓTI Az egykor szebb napokat látott Kék Tó Szálloda és Üdülőfalu hasznosítását sürgetné a lobbik Somogy Megyei Szervezete. Kesztyűs Attila, a 3-as számú választókerület elnöke és Nagy Máté, a helyi Ifjúsági Tagozat szervezője az erről tartott sajtótájékoztatón azt mondták: nyílt levéllel fordulnak Móring József Attilához, melyben felszólítják, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy újra turisztikai vállalkozások működhessenek. Móring József Attila érdeklődésünkre azt mondta: a szocialista kormányok idején adták el ezeket az ingatlanokat és nem az Orbán-kormány alatt. Somogy fejlesztési biztosa aláhúzta: folyamatosan tárgyalnak a Kék Tó hasznosításáról, ám azt nem szabad elfelejteni, hogy magántulajdonban van. - Többen érdeklődtek, köztük számos kalandor - mondta Móring József Attila. - Úgy tudom: a legkomolyabb egy holland befektető volt. Koszorús Rita HIRDETÉS NYÁRI VÁSÁR A LAMELLÓNÁL! Exkluzív, tömör tölgyfa, nappali és étkezőbútorok nagy választékban, akciós árakon a Lamello Bútor bemutatótermében. Válasszon legú jabb modelljeinkből! Élethosszig tartó minőség tölgyfából! LAMELLO BÚTOR Kaposvár, Dombóvári u. 1. 0630/411-2757 Heti KRIMI Júliusban: Visits Andor A halott béresek esete Kövesse folytatásos kriminovellánkat! Fotó: MW