Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-01 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 26. szám
Ördög Nóra ázsiai kalandjai PICH Ördög Nóra inkább nevet a kínos helyzeteken, mint hogy búslakodjon miattuk. Pedig szinte naponta történik vele valami szerencsétlen baleset. Ázsiai útjuk során sem ment minden gördülékenyen. ^12 „A halál nem ellenség” DAGANAT Több mint 400 millió forintból, világszínvonalon újult meg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet kemoterápiás centruma. Az osztályon kezelés közben filmet nézhetnek, zenét hallgathatnak, vagy az intézmény által biztosított tableteken olvashatnak a betegek. Bodoky György, a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány elnöke azt mondta: ma már több daganatos betegség nem halálos, hanem krónikus betegségnek számít. ►S Cserpes Laura követte párját SZERELEM A csinos énekesnő az elmúlt hónapokban több fo- tón is nyíltan felvállalta spoi toló kedvesét. Az önbizalma | azonban nem lett nagyobb at tói, hogy Gyúrta Dani barátn je lett, akivel még a szerelmük kezdetén kötöttek egy megállj podást. ►!! | GYÓGYF Szabó Gyuri bácsi, a „bükki füvesember” megőrizte és gyarapította családja évszázados tudását, betegeit mind a mai napig gyógyítja a természet kincseinek, a gyógynövényeknek a segítségével. A Magyar Örökség díjas népi és természetgyógyásszal beszélgettünk a diabétesz és a rákbetegség kezeléséről, valamint a hosszú élet titkáról. Mindig jött egy újabb rúgás BALESE A színész többször került már életveszélybe, ám az utolsó pillanatban mindig történt valami csoda, amelynek köszönhetően túlélte a kis híján tragédiába torkolló, baljós eseményeket. A legutóbbi balesete óta megszűnt Rékasi Károly halálfélelme. *-12 vei legutóbb a múlt hét pénteken szállt le saját, Bordeaux közelében lévő ingatlanára. Hétfő reggel a tábornok elment dolgozni a Salon-de-Pro- vence-i légibázisra, természetesen ugyancsak az oktatásra használt Alpha Jettel. k-2 REPÜLŐ A francia légierő Alpha Jetjével járt haza és nyaralni a légierő második embere. Richard Reboul tábornok ellen a napokban három vizsgálat is indult. A francia légierőtől „kölcsönvett” turbóreaktoros repülőA legszebb papucs HAGYOMÁNY Hungarikum lehet belőle, közben a papucskészítés eredeti eljárása kihalhat. A Móra Ferenc Múzeum mindent megtett azért, hogy segítsen életben tartaÖnkéntes nagyik Noha Iszak Eszter számos tulajdonságot örökölt az édesanyjától, azért néhány témában másképp látják a világot. A nézeteltérések azonban sohasem álltak közéjük. Eszti életében mindig a családja állt az első helyen. DunaújváFELÜGYELET Győrben okos dolgot találtak ki a nyári gyerekfelügyelet megoldására. Önkéntes nagyikat kerestek, akik vállalják, hogy három órán keresztül, kézműves-foglalkozások közben vigyáznak a vakációzó kicsikre. ►A rosban élő édesanyjával - akit szintén Eszternek hívnak rendszeresen tartják a kapcsolatot telefonon. ni a kézműveshagyományt. Legutóbb papucsszépségversenyt rendeztek. P3 SZERKESZTŐSÉG: Email: vasarnapreggel@mediaworks.ha OLVASÓSZOLGÁLAT Hétköznaponként 9-17 óráig 06-1/460-2470 TERJESZTÉS 9-17 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-40/510-510 HIRDETÉS 9-17 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 06-1/460-2529 MA HOLNAP 24 25 Napos idő lesz felhőátvonulásokkal, elvétve lehet zápor. Mérsékelt lesz a felmelegedés: 24 fok körül alakul a csúcsérték. ► 15 Boldog névnapot' kívánunk Ottó, Mia nevű olvasóinknak! Vadászgéppel járt dolgozni és nyaralni