Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-07 / 130. szám
KÖZSZOLGÁLATI P&& í\ Heti retró sportmagazin Magabiztos zöld-fehérek KAPOSVÁR Hatalmas fölénnyel, több mint 20 (!) ponttal nyerte a II. osztályú bajnokságot a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapata, amely utolsó fellépésén hazai pályán a Zalaegerszegi TE együttesét verte gólzáporos mérkőzésen 6-0 arányban. ► 13 Az Iváncsával mérkőznek BALATONLELLE A Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ) elkészítették a labdarúgó NB III. osztályozóinak párosítását. Hat megye bajnoka mérkőzés nélkül jut fel a harmadosztályba, azonban a Balatonlellének a Fejér megyei Iváncsa ellen kell kiharcolni a feljutást. A párharc első mérkőzését június 10-én rendezik Bala- tonlellén, míg a visszavágóra egy hét múlva kerül sor. K. P. Meghalt Jókai Anna író BUDAPEST Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze, akit a Fővárosi Ön- kormányzat, az MMA, valamint a józsefvárosi önkormányzat is saját halottjának tekint. Tisztábbak lettek a vizeink DUNÁNTÚL Javult folyóink, tavaink vízminősége az utóbbi évtizedekben, de továbbra is vannak határértéket meghaladó szennyezések. ► 9 Jó reggelt! C sak részben tehetők felelőssé azok a 12-14 éves gyermekek, akiket a hétvégén kellett kimenteni a Fertő-tóból, ezt a meglepő kijelentést tette egy helyi mentőegység vezetője az eset után. Nem a gyerekek, illetve a szüleik hibája volt, hogy mindenféle védőfelszerelés nélkül bocsátkoztak vízre, állította határozottan. Szabad szemmel ugyanis nem lehetett észrevenni, hogy viharfelhő közelít a tóhoz, egyéb figyelmeztető jelzés pedig nem működött, ugyanis az osztrák oldalon elfelejtették bekapcsolni a viharjelzést. Még szerencse, hogy a Balaton mind a két partja hazai terület, és ezen a téren eddig nem volt tapasztalható hanyagság. K. G. KAPOSMEHQ-ZSIPPO-KARDOSFA A Zselici Csillagoségbolt-park, Kassai Lajos le vasíjász és a kaposmérői bölények is bekerültek a Zselici Értéktárba. A néhány hónapja alakult Zselici Értéktár Bizottság a környék nevezetes helyeit, épített Betemetetlenek maradtak az óriáskráterek Ijesztő méreteket ölt a somogyi talajerózió Bárhol megnyílhat a föld - figyelmeztetnek a szakemberek Fotó: Lang Róbert 200 ezer gyerek vonul táborozni MAGYARORSZÁG Idén csaknem nyolcszáz nyári tábor között válogathatnak a diákok. Továbbra is népszerűek a sport- és a nomádtáborok, valamint a különböző szerepjátszó témák köré épülő pihenési lehetőségek, amiért átlagosan negyvenezer forintot kell fizetni. Az egyhetes iskolai napközis táborért nyolcezer forintot kérnek, a legkedvezőbbek még mindig az Erzsébet-táborok. ► 9 Nyártól itt az olcsó internet BUDAPEST Nyártól elérhető a szolgáltatók kínálatában a Digitális Jólét Alapcsomag, amelynek legfőbb célja, hogy nethasználóvá válhasson az a 200-250 ezer ember, aki anyagi okok miatt nem kapcsolódott eddig a világhálóra - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kedden Budapesten. ► 7 PAMUK-S0M0GYBAB0D Somogybabodon kezdődött: egy ötszáz méter hosszú és helyenként tíz-tizenöt méter mély szakadék keletkezett a falu határában egy erdészeti út helyén hét évvel ezelőtt. Azóta Pusztaszemesnél, Andocs- nál, Pamuknál is megnyílt a föld. Babodon van olyan ház, amelyik mindössze húsz méterre áll a megnyílt löszfaltól. Az önkormányzat akkoriban hozzáfogott, hogy csökkentse a veszélyt.- Azóta töltődött magától az árok, és mi is töltöttük, tehát van egy kis előrehaladás, de a probléma még mindig fennáll - mondta Káldi László so- mogybabodi polgármester. - A megszüntetéséhez nem tudunk segítséget kérni. Úgy gondolom, ha a keletkezése idején nem volt erre támogatás, akkor nem hiszem, hogy most lenne. ► 3 Lövöldözés a párizsi Notre- Dame-nál PÁRIZS Lövöldözés volt Párizsban a Notre-Dame előtt. Egy férfi kalapáccsal támadt rá a rendőrökre, akik tüzet nyitottak rá. Az első jelentések szerint a támadó nem halt meg, egy rendőr is megsebesült. A téren pánik tört ki. Angliában eközben az imámok megtagadták, hogV iszlám rítus szerint eltemessék a terroristákat, mert a merénylet összeegyeztethetetlen az iszlám tanításaival. ► 8 Panelbontás: van, aki jól jár majd vele BUDAPEST A panelház -visz- szabontási program részletei csak ezután válnak ismertté, de az már most látszik, hogy a hetedik emelettől felfelé egyre nagyobb a paneltulajdonosok eladási kedve. Elemzők szerint az sem kizárt, hogy extrém esetben egy spekulációs vásárlási hullám is elindul a legfelső emeleti lakások irányába. ► 7 770865 912039 17 13 0 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: 50nline@S0nüne.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 21 24 Hajnalban többfelé lehet zápor, zivatar; délután újabb felhősödés valószínű. Sokfelé lesz erős, olykor viharos a légmozgás. Lehűlés várható. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Róbert nevű olvasóinknak! Egyre több látnivalóval csábítják a kirándulót Belső-Somogyba Értéktárba került a zselici íjász, bölény, csili ’öos ég és környezetei értékeit, embereit gyűjtötte egy csokorba a megyében egyedülálló módon. A kiadvánnyal a céljuk az örökség megőrzése és a térség turisztikai vonzerejének növelése. ► 3