Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-27 / 147. szám
2017. JUNIUS 27., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g Művészek vontak be a szőlősgyöröki óvodásokat a festés örömébe Megörökítették a falut a nyitott műhely alkotói Festőművészek érkeztek az ország különböző pontjairól Szőlősgyörökre, s egy hétig alkottak itt közösen. Az alkotótábor nyitott műhely volt, a jövőben szeretnének minél több gyermeket és felnőttet bevonni az alkotás örömébe. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu SZŐLŐSGYÖRÖK A harmadik alkotótáborban a faluról is festettek a művészek, akik között festőmesterek is voltak, s olyanok, akik mester- vizsgájukra készülnek. Simon M. Veronika, Cserhát-, Munkácsy és Holló László-dí- jas, Kunst Meister festőművész elmondta: minden évben nagy szeretettel fogadják őket a településen. A székesfehérvári művész és társai tavaly a faluhoz kötődő Gárdonyi Gézáról hoztak festményt a kistelepülésnek, s grafikákat is ajándékoztak a regényíró egyik emblemati- kus figurájáról, Göre Gáborról. A művek azóta is a önkormányzat épületében láthatók. Az idén györöki településrészeket festettek még, az alkotások közül szintén adományoztak a falunak. A táborba látogató művészek rendszeresen alkotnak. Ám vannak közöttük olyanok is, akiknek más foglalkozásuk is van a festés mellett, így ők a hétköznapokból szabadultak ki, amikor a táborba érkeztek. Valamennyiüknek feltöltő- dést adott Szőlősgyörök. Múlt és jelen a festményeken Simon M. Veronika szerint soA tizenéves iskoláslányt és a közgazdászt is az ecset és a vászon vonzotta a festői szépségű Szőlősgyörökre Fotók: Muzslay Péter kan terápiaként élik meg a festést, valakinek a lelkét gondozza, másoknak biztonságérzetet ad, hogy idővel és energiával ők is csodás dolgokat hozhatnak létre. Klotz Péter polgármester hozzátette: jövőre június végén szervezik meg a tábort, ahol arra készülnek, hogy a régi fotók alapján a falu egykori látképét, s azzal együtt a mai képét is megfessék a művészek. Képre kerül Győrök Fotó: M.P Nyaralni szokott a faluban a tizenkét éves Pénzes Luca, aki három éve ismerkedett meg a festéssel. Vonzotta a vászon és az ecset, hiszen mint mondta, a képekben is kifejezheti az érzéseit. Akárcsak a balassagyarmati Herceg Teréz, aki eredeti végzettsége szerint közgazdász, évtizedekig a számok világában dolgozott. Először hobbiként vett a kezébe ecsetet hat évvel ezelőtt, mára a mestervizsgáján is túl van, s a harmincadik kiállításához közeledik. De a györöki óvodások is nagyon élvezték a foglalkozást, melynek során tenyérfát készítettek a művészekkel közösen. A képet az óvoda kapja meg. Klotz Péter polgármester abban bízik, hogy a gyerekeken keresztül a felnőtteket is meg lehet szólítani. Mint elmondta, szeretnék hagyománnyá tenni a tábort a jövőben, s a környező településekről is minél többeket bevonni az alkotásba. Az idén is többen érdeklődtek. Kánikulában nagyobb az esély a hibákra is SOMOGY Kétéves munkavédelmi kampányt indított a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti'Agrárgazdasági Kamara (NAK). Má- csai Ádám, a NAK Somogy megyei igazgatója érdeklődésünkre elmondta: az országos program és kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a munkavédelem fontosságára, ugyanis tavaly megnövekedett a halálos kimenetelű és a súlyos balesetek száma az országos statisztika szerint. Elkezdődött az aratás, megindultak a betakarítási munkák a földeken, a gyümölcsösökben, valamint az ültetvényeken egyaránt. Kimutatható, hogy melegben nagyobb eséllyel hibázik az ember, s viszonylag gyorsan is kell dolgozni, hiszen a legtöbb Egyre több a végzetes mulasztás és baleset gazda célja, hogy megfelelő időjárási körülmények között végezhesse el a betakarítást. Ez nem csak a szántóföldekre igaz, hiszen a leszedett, ládá- zott gyümölcstermést is a lehető leggyorsabban kell leadni a hűtőházaknak. Ilyenkor megnő a kapkodásból, figyelmetlenségből fakadó balesetek száma. A földeken gépekkel dolgozó embereknek sem csak a saját, hanem társaik testi épségére is vigyázni kell. A megelőzés érdekében ezért az agrárkamara figyelemfelhívó kiadványokat és internetes anyagokat készít, melyeket ingyenesen juttatnak el valamennyi érintettnek. Ugyanakkor megtudtuk: a jövőben folytatódnak a kötelező képzések is a tárgykörben. Gy. Zs. FOTOJAT, LEVELET VARJA: PUSZTAINE MARTON ADRIENNE Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Somogyi Hírlap 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a E-mail: somogyihirlap@mediaworks.hu SMS: 20/968-9444 Telefon: 82/528-101, 82/528-110 hétköznap 8.00-16.00-ig. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00-ig. Telefon: 06-20/968-9444 Érdekeset látott, hallott? 06-82/528-101 JÚNIUS 27 CINEMA CITY Transformers: Az utolsó lovag 11:10, 17:10, Transformers: Az utolsó lovag 14:10, Transformers: Az utolsó lovag 20:10, Wonder Woman 15:15, Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás 12:45, A Ka- rib-tenger kalózai: Salazar bosz- szúja 10:20, 16:50, A múmia 20:00, Bébi úr 10:45, Csajok hajnalig 13:00,18:00,20:30, Verdák 3 11:30,16:00,18:15, Verdák 3. 13:45, Élesítve 14:45,19:30. SZIVÁRVÁNY KULTÚRPALOTA 19:00 Jupiter holdja, magyar film, SOMOGYVÁR Szent László katonai zarándoklat, katonai tiszteletadással bemutatott ünnepi szentmise a Nemzeti Emlékhelyen. JÚNIUS 28 Kisbakatábort szervez a Honvédség a Táncsics-laktanyában. CINEMA CITY Transformers: Az utolsó lovag 11:10, 14:10, 20:10 Transformers: Az utolsó lovag 17:10, Wonder Woman 15:15, Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás 13:30, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosz- szúja 10:20, A múmia 3D 20:00, Bébi úr 11:25, Csajok hajnalig 13:00,18:00, 20:30, Verdák 3 3D 11:30, 16:00, Verdák 3 13:45, 18:15, Élesítve 15:30,19:30 SZIVÁRVÁNY KULTÚRPALOTA 17:00 Jupiter holdja 19:00 Kincsem SIÓFOK 20:30 Illés zenekar-Szente Vajk: Tied a világ, Kálmán Imre Szabadtéri Színpad. A kisbakatáborban harci életmentő tanfolyamot is tartanak Fotó: L.R Népi mesterségek bűvöletében a múzeumban Ősi írásjelek a fában A rovásfaragás népszerű a gyerekek között Fotó: Muzslay P. KAPOSVÁR Eltűnőben lévő mesterségeket próbálhatnak ki az érdeklődők a Somogy Megyei Népművészeti Egyesület táborában, hétfőn Gosz- tonyi Zoltán népi iparművész mutatta be a fafaragás alapvető fogásait. A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Múzeum kézművesműhelyeiben egész délelőtt faragtak az érdeklődők. - Kezdtük a rovásfaragással - magyarázta a tanulás folyamatát Gosztonyi Zoltán. - A betűkészletet úgy alakították ki, hogy késsel könnyen fába lehet faragni. - A fafaragó iparművész hozzátette: a gyerekek kifejezetten kedvelik ezt a technikát, mert könnyű és érdekes a története is. - Itt a szerszámot kézbe foghatják, ismerkedhetnek az anyagokkal, alapvető eljárásokkal. Gosztonyi Zoltán szerint a hétköznapok során egyáltalán nem farag a mai ember, pedig régen ez természetes volt. Minden fiúnak volt bicskája, amellyel olyan egyszerű, de fontos eszközöket tudtak elkészíteni, mint például egy szalonnanyárs, vagy éppen egy kis fűzfasíp. - Ezek készítésével is megismerkedhettek az érdeklődők a foglalkozáson. Minden napra két mesterség jut a Somogy Megyei Nép- művészeti Egyesület táborában. A résztvevők a fafaragáson kívül megismerkedhetnek a babakészítés lépéseivel Török Emőke vezetésével, de a bőrművesség rejtelmeibe is bevezeti őket Rostás Klára. Akit azonban a csipkeverés érdekel, annak is lesz érdekes program, ahogyan a kosárfonás, és szövés fortélyaival is megismerkednek a résztvevők. S az egyhetes programból nem maradhat ki a mézeskalács készítése és tojás díszítése sem. Koszorús Rita