Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-01 / 126. szám
2017. JUNIUS 1., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Országos kampány indul a nyúlhúsfogyasztás népszerűsítéséért Nem esszük a nyúlhúst, inkább külföldre visszük Országos kampány indul a nyúlhúsfogyasztás hazai népszerűsítésére - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese a Kaposváron rendezett 29. Nyúltenyésztési Tudományos Napon. Nagy István kiemelte, hazánk jelenleg Európa legnagyobb nyúl- húsexportőrének számít, ugyanakkor a hazai nyúlhús fogyasztásában a rangsor végén kullogunk. Góz Lilla sonline@sonline.hu TOPONÁR - Itthon a becsült nyúlhúsfogyasztás fejenként 2-3 dekagramm évente - mondta el köszöntőjében Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese -, míg például a mediterrán országokban, például Franciaországban, Olaszországban vagy Spanyolországban ez meghaladja a kettő kilogrammot is. Ezért a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum, valamint a Nyűi Szakmaközi Szervezet és Termék- tanács kampányt indít a nyúl- húsfogyasztásösztönzésére. Nagy István felhívta a figyelmet a nyúlhús kedvező élettani hatásaira. A promóció céljáról pedig elmondta, azt szeretnék, hogy minél többen megismerjék a nyúlhús élettani hatásainak előnyeit és elkészítésének változatos módjait. Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Termék- tanács elnöke elmondta: a magyar nyúlhús 99 százaléka Tossenberger János rektorhelyettes (balról), Nagy István miniszterhelyettes és Szávai Ferenc rektor a konferencián Fotó: MW külföldi, leginkább uniós országokba kerül. - Itthon nagyon alacsony a fogyasztás, ezért szeretnék a nagyáruházakban június 9-től ételbemutatókon megismertetni a vásárlókkal a nyúlhúst - tette hozzá Juráskó Róbert. - 2014- ben az Európai Unió országaiban 1,5 millió tonnával a nyúlhúsfogyasztás a hatodik helyen volt. Továbbra is a sertés- és a baromfihús-fogyasztás van holtversenyben az első helyért. Juráskó Róbert szerint a vágóhidak mindössze 50 százalékos kihasználtsággal működnek, s szeretnék a négyDiétázóknak, gyerekeknek Is ajánlják A Kaposvári Egyetemen 500 anyanyulat és néhány száz bakot tartanak. Ezek egy részét tenyészállatként értékesítik bélés külföldön. - A szaporulat többsége pedig vágóhídra kerül - mondta el Matics Zsolt. Az egyetemi docens hozzátette: mivel az itteni genetikai állomány jó, egy anyanyúlnál 8-10 fias szaporulat várható. A campus telepén nagyon figyelnek a tartástechnológiákra, takarmányozásra. A szakemberek szerint az egészségtudatos táplálkozás széles körű terjedésével egyre nagyobb az igény az egészséges és minőségi fehérjeforrásokra. A nyúlhús kedvező bel- tartalmi értékeinek köszönhetően könnyen beilleszthető a modern étrendekbe. Más, népszerű húsfélékkel összehasonlítva a legalacsonyabb a koleszterintartalma és igen zsírszegény. Emellett nagy meny- nyíségben tartalmaz könnyen emészthető fehérjéket, amely alkalmassá teszi, hogy diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek is fogyaszthassák. millió vágott nyúlhús számát hétmillióra növelni. A 29. Nyúltenyésztési Tudományos Napon Gerencsér Zsolt, a Kaposvári Egyetem tudományos munkatársa egyebek mellett azt is elmondta: a nagy hőség következtében a nyulak kondíciója, így a szaporulata jelentősen csökkenhet. Ennek kivédésére megfelelő takarmányozást és a meleghez könnyen alkalmazkodó fajták kitenyésztését javasolják. A Padovai Egyetem tudományos munkatársai pedig a nyúlhús további értékesítési lehetőségeiről tartottak előadásokat. Komolyan vonzza a zene a somogyi diákokat is KAPOSVÁR Felvételi meghallgatást tartanak csütörtökön és pénteken a Liszt Ferenc Zeneiskolában, ahol közel 20 hangszer közül választhatnak a leendő diákok. A tanintézménynek 30 fő-, illetve 12 mellékállású tanára van.- Minden olyan gyermeket várunk, akit már felvettek az általános iskolába, szereti a zenét és valamilyen hangszeren akar tanulni - mondta Nagy Tamás, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója. - Intézményünkbe több mint 500 diák jár, s öröm számunkra, hogy évről évre újabb gyermekek jelentkeznek. Számos lehetőség várja a fiatalokat: a zongora-, a billentyűs, a fúvós-, illetve az ütős és vonós tanszakon is folytathatják tanulmányaikat. A zeneiskolában nincs gond az utánpótlással A kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában nincs gond az utánpótlással: a megyei, a regionális, az országos és a nemzetközi rendezvényeken, illetve versenyeken részvétel sokat nyom a latban, s szakemberek azzal számolnak, hogy hosszú távon is kiegyensúlyozott marad az érdeklődés. Az intézmény munkatársaira amúgy pörgős program vár: június elsején, másodikén felvételit tartanak, s a diákok szerepelnek június hetedikén a városi pedagógusnapi rendezvényen. Június 9-én tanévzáró ünnepélyre hívják a zeneiskolásokat és a szülőket, június 12-én, 13- án lesz a beiratkozás, míg a pótfelvételi és pótbeiratkozás időpontját szeptember elsejére írták ki. Harsányi Miklós A közös ima ereje, az együttlét áldása ■ L fut ~ Kötélhúzás Is volt a plébánia udvarán Fotó: Gamos Adrienn CSOKONYAVISONTA Tartalmas és vidám órákat töltöttek együtt hittanosok és felnőttek a csoko- nyavisontai plébánia udvarán. A lábodi római katolikus egyházközség megbízott lelkipásztora, Papp Szabolcs szervezte rendezvényen a lábodi, görge- tegi, rinyaszentkirályi, csoko- nyavisontai és babócsai gyerekek mellett részt vett Roca Daniel esperes és Bicsár László kutasi plébános is. Lányok-fiúk játékos feladatokban mérték össze ügyességüket, erejüket, de hirdettek nutelláskenyér- evő-versenyt is. Ezen kívül fel kellett ismerni a szentmisén használatos kellékeket is. A közös imádkozást Roca Daniel áldása követte. A 45 hittanos részvételével megtartott gyermeknap lebonyolításában harminc felnőtt segédkezett, a rendezvény megszervezése a települések híveinek, és kaposvári támogatók adományából valósult meg. G. A. A kamara Tájoló Nappal segítette a diákok pályaválasztását Betájolták a jövőjüket a Toldiban KAPOSVÁR Már az általános iskolában közel kell hozni a szakmákat a diákokhoz, hogy minél könnyebben és tudatosabban tudjanak pályát választani. Ezt a célt szolgálta az a Tájoló Nap program, amelyet a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara szervezett az iskolásoknak szerdán. Öt perc alatt kellett szalvétát hajtogatni és megteríteni a hetedikes tanulóknak a Toldi Lakótelepi Tagiskolában, amikor a felszolgálók munkakörével ismerkedtek. Hét szakterületen próbálhatták ki magukat: kereskedelem, vendéglátás-turizmus, egészségügy, üzlet-ügyvitel, műszaki és kézművesség. A kereskedőnek készülők csomagoltak, vagy sajtot mértek, mások nyári túraútvonalat terveztek, vérnyomást mértek.- Pontozzuk a végrehajtást, ebből kiderül, hogy kinek mihez van tehetsége - mondta Ku- rucz János, a SKIK kereskedelAzt szeretnék, hogy köny- nyebben, tudatosabban menjen a pályaválasztás mi és pályaorientációs tanácsadója. - Olyan feladatokat válogattunk, amelyek odahaza is hasznosíthatók. Somogybán mindig magasabb volt a szakmát tanulók aránya az országos átlagnál. A gond az, hogy egy részük már az első tanévben lemorzsolódik. Kovács Marianna mesterképzés-szervező kiemelte, így megtapasztalhatták, mely területeken fejletlenek még a fiatalok képességei.- A gyermekek így fel tudják mérni, melyik szakmához van érzékük, reális képet kaphatnak arról, hogyan használhatják a képességeiket - mondta Héra Zoltán, a Toldi igazgatója.- Egészségügyi feladatokat csináltam, de szakács szeretnék lenni, mert abból jól meg lehet élni - mondta Látrányi Ádám. - A szüleim erre azt válaszolták, gondoljam meg, mert ünnepek idején nem tudnék a családdal lenni. Kovács Gábor Igyekeztek felmérni, ki miben tehetséges Fotó: Lang Róbert