Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 23. szám

VASARNAP 16 SPORT REGGEL 2017. JÚNIUS 10.. SZOMBAT Tassi Attila minden pillanatát élvezi a gyorsasági autóversenyzésnek A koponyatörés mellékhatása Tassi Attila csapatának tulajdonosával, Michelisz Norberttel is összecsap majd a Hungaroringen Fotó: MW Borzasztóan gyorsan tanul MICHELISZ NORBERT, A M1RA CSAPAT TULAJDONOSA: ..Nyil­ván nagyon büszke vagyok Attika eredményeire, és nemcsak azért, mert ennyi­re tehetséges - azt tudtuk eddig is hanem azért is, mert borzasztóan gyorsan ta­nul, minden tanácsot megfo­gad, és elképesztő sebesség­gel ülteti át a gyakorlatba. Úgy indultunk neki az évnek, hogy legyen néhány dobogós helyezése és egy-két futam­győzelme, ehhez képest négy hétvége után ott ta hogy akár a bajnoki címre is van esélye a TCR-sorozatban. Természetesen pontosan tud­juk, hogy még nagyon sok ta- nulnivalónk van együtt, látjuk azokat a területeket, amelye­ken még fejlődni kell, de az eddigi teljesítménye és hoz­záállása kiemelkedően jó. Biztos vagyok benne, hogy ha így folytatja, nagyon rövid időn belül magasra juthat. S én mindent megteszek majd annak érdekében, hogy a le­hető legtovább kísérjem ezi az újon.” A jégkorong veszített egy te­hetséget, az autósport vi­szont nyert egyet: Tassi At­tila egy BMX-batesetben el­szenvedett koponyatörés után döntött úgy, hogy sport­ágat vált, és teljesen vélet­lenül (már ha van, aki hisz a véletlenekben) kötött ki a gokartnál, majd az autó­sportnál. Michelisz Nor­bert csapatában bontogat­ja szárnyait a TCR-sorozat­ban, amelyben jövő hét vé­gén megmutathatja magát a Hungaroringen, méghozzá mentora ellenfeleként. Tóth Anita/Nemzeti Sport- Árulja el, 12 évesen hogy hoz valaki ennyire tudatos döntést?- Lehet, hogy a koponya­törés mellékhatása - mosoly­gott Tassi Attila, a MIRA-istálló fiatal pilótája. - De ez csak fé­lig igaz, mert valójában már a BMX-balesetem előtt is gondol­kodtam azon, hogy hét év jég­korong elég volt, valami más sport után kellene nézni. A kór­házban a koponyatöréssel volt időm ezt a gondolatot tovább­fűzni, majd amikor elutaztunk nyaralni, az utamba került egy gokartpálya. Ott gyorsan meg­nyertem két amatőr versenyt, és ez meg is pecsételte a sorso­mat. Versenyezni kezdtem.- Tizenkét évesen, de nem ám gokarttal...- Nem, hanem Suzukival. Igaz, hogy mivel elvileg csak 15 éves kortól lehet autóval ver­senyezni, szabályismereti vizs­gát kellett tennem és koren­gedményt kérni, de szerencsé­re megkaptam. Amint lehetett, már tavalyelőtt két verseny ere­jéig kiléptem a nemzetközi po­rondra is a TCR-sorozatban.- Hogyan találkozott Michelisz Norberttel?- Egy januári napon jöttem hazai edzésről, és Bári Dávid meg Michelisz Norbi ott ült édesapám irodájában. Mond­ták, hogy indítanak egy csapa­tot, és szeretnék, ha náluk ver­senyeznék. Édesapámmal átbe­széltünk mindent, őket válasz­tottuk - és egyetlen pillanatra sem bántam meg.- Nem is ismerte Micheliszt?- Dehogynem! De csak úgy, mint mindenki más: a tévéből. Tudtam, hogy ő ma Magyar- országon a legjobb gyorsasá­gi autóversenyző, de találkozni még nem találkoztam vele.- Azóta viszont...- Azóta viszont nagyon sok időt töltünk együtt, néha csak átjön hozzánk és szimulátoro- zunk, mert abból nagyon sokat lehet tanulni, például a gumik megóvásáról.- Ki nyer a szimulátoron?- Többnyire ő, de a legutóbbi két alkalommal legyőztem.- Egyre több fiatal autóverseny­ző érkezik a szimulátorok világá­ból. Ennyire hasznos?- Nekem nagyon sokat se­gít. Nincs túl sok tapasztala­tom a külföldi pályákon, és ar­ra, hogy megtanuljam a vonal­4 vezetésüket, tökéletes eszköz a szimulátor, főleg az, amit én használok, mert az már telje­sen azt az érzést kelti, mintha a valóságban autóznék. így leg­alább nem tapogatózással telik a szabadedzés, nem a nulláról kell építkezni.- Számított ilyen remek szezon- kezdetre?- Abszolút nem. Abban gon­dolkodtunk, hogy a szezon felé­től jó lenne néhányszor dobogó­ra állni, és talán egy futamgyő­zelem is összejöhet. Ehhez ké­pest a négy hétvége közül hár­mon dobogóra álltam, igaz, a győzelem még várat magára.- A Hungaroringen összejöhet.- Abból a szempontból biztos lesz egy kis előnyöm, hogy én ezen a pályán nőttem fel; igaz, azóta nem mentem rajta, ami­óta tavaly új aszfaltot kapott. Persze a vonalvezetés változat­lan, de mi, magyarok ismer­tünk kisebb trükköket, ame­lyek jól jöttek volna a hazai versenyhétvégén. Ennek elle­nére szerintem azért így is lesz egy kis előnyünk a Ringen.- Miként fogadta, hogy egy ver­seny erejéig Michelisz Norbert is beszáll a TCR-be, és a csapat tulajdonosa egyben az ellenfe­le is lesz?- Alig várom! Nekem Norbi előtt nem nagyon volt olyan, aki vezetéstechnikailag segített volna, és most nemcsak a pálya széléről, tanácsokkal tud támo­gatni, hanem akár a pályán is le tudom követni. Hatalmas pluszt jelent majd, hogy ő is ott lesz a mezőnyben a jövő hétvé­gén, amikor a DTM betétfuta­ma leszünk a Hungaroringen.- Ha egy teljesen kívülállónak be akarná mutatni a TCR-soroza- tot, mit mondana róla?- Ugyanúgy túraautókkal versenyzünk, mint a WTCC- ben, csak ezek az autók vala­mivel gyengébbek, de nincs nagy különbség a gyártók kö­zött, úgyhogy jóval sűrűbb a mezőny, hatalmas és látványos test test elleni csaták zajlanak. A nézők imádják a koccanáso­kat, az előzéseket.- Nem tart attól, hogy nyomás­ként éli majd meg a hangulatot, amelyet a magyar nézők terem­tenek a Ringen?- Inkább motivál. Láttam, milyen felhajtást csinálnak a szurkolók Michelisz körül, cso­dás lehet, amikor 30 ezer em­ber skandálja a nevét, de nem csupán neki jelent ez lökést, hanem a többi magyarnak is. Alig várom, hogy átéljem!- Eddig olyan az autósport vilá­ga, amilyennek képzelte, amikor elkezdett versenyezni?- Nem képzeltem semmi­lyennek, de minden pillanatát élvezem.- Nehéz sportág?- Akkor igen, ha mindent alárendelsz neki, és én azt te­szem. Edzek, készülök, tanu­lok, gyakorlatilag jó, ha egy szabadnapom akad hetente, de akkor is általában ülök a szi­mulátor előtt... HIRDETÉS A Nemzeti Sport új magazinjából a teljesít­ménytúrázók kaphatnak hasznos információ­kat, segítséget az idei versenyekhez. A tavalyi Túrázás magazinunk olvasóival együtt mi is szintet léptünk, és immár nemcsak a kez­dőknek, hanem a haladóknak, félprofiknak is számtalan tippel szolgálunk. A teljesítmény­túrázás bemutatása mellett hangsúlyos részt kap a magashegyi túra és a terepfutás is. KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! KALAND, VERSENY. TELJESÍTMÉNY * EGY 5ZÍNTTEL FEU7E&& AKINEK MÁR KEVÉS AZ ÉLMÉNY, ÉS KALAND KELL... AKI A CSALÁDI KIRÁNDULÁS HELYETT A VERSENYT VÁLASZTJA... AKIT A SZÓRAKOZÁS MELLETT A TELJESÍTMÉNY IS ÉRDEKEL... *

Next

/
Oldalképek
Tartalom