Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-01 / 126. szám
16 SPORT Somogyi Hírlap 2017. JUNIUS 1., CSÜTÖRTÖK A pünkösdi tornával nyitnak STRANDRÖPLABDA A hagyó mányokat követve most is a Búzavirág SC pünkösdi tornájával kezdődik a somogyi strandröplabdaszezon. A vasárnapi desedai évadnyitón három számban - amatői női, férfi és vegyes páros - avatnak győztest. A desedai erőpróbára a verseny napján 8.30 óráig lehet nevezni, az első párokat pedig 9 órakor szólítják pályára. F. G. Franciaországba utaznak Mézgáék LABDARÚGÁS Pénteken kel útra Franciaországba a kaposvári Mézga Pek-Snack Fociovi és Focisuii Club U13-as alakulata. Mézgáék közel két évtizede rendszeres résztvevői a nem hivatalos mini Eb elnevezésű tornának, amelyen 12 ország 24 csapata küzd majd a minél előkelőbb helyezések reményében. F. G. Dobogóközeiben a táncsicsosok TORNA Az előkelő negyedik helyen zárt a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium fiú csapata (Giber Tibor, Igricz Patrik, Giay Bence, Kövesdí Bálint, Tóth Tóbiás, Váczi Miklós Domonkos, a felkészítőjük Hodics Zoltán) a fővárosban rendezett V-VI. korcsoportos országos diákolimpiái tornadöntőben a haladó korcsoportban. Az egyéni sorrendben Giber Tibor érte el a legjobb eredményt, aki kilencedik lett, míg Igricz Patrik (holtversenyben) a 10. helyen végzett. F. G. Schneider Sára és Vajda Julianna a dobogó tetején Újabb aranyat hozott Naji Dávid Zalából Három kaposvári judós is - nevezetesen Schneider Sára, Vajda Julianna és Naji Dávid - aranyéremmel térhetett haza a Zalaegerszegen rendezett országos diákolimpiái döntőről. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu JUDO-DIÁKOLIMPIA Zalaegerszeg volt a házigazdája a diák „A”, „B” és „C”, továbbá ifjúsági országos diákolimpiái ju- dódöntőnek. A Kasi-Kaposvári Judo Klub közös csapata összesen kilenc éremmel - három arany, négy ezüst és két bronz elosztásban - térhetett haza a zalai megyeszékhelyről. A diák „C” korcsoportosoknál a 27 kg-os Schneider Sára, a „B” korcsoportosoknál a 45 kg-os Vajda Julianna, az ifjúsági mezőnyében pedig a már sok nagy csatát sikerrel megvívott 60 kg-os Naji Dávid feszíthetett büszkén a dobogó tetején. A diák „B” korcsoportosoknál a 29 kg-os Regenyei Balázsnak, az „A” korosztályúaknái pedig a 35 kg-os Szabó Cseperkének, a 45 kg-os Vajda Lillának és a plusz 56 kg-os súlycsoportban érdekelt Molnár Biankának egyaránt ezüst jutott. A diák „B” korcsoportosok mezőnyében bronzérmet vehetett át a 45 kg-os Lebó Péter, akárcsak az ifjúságiaknál a 90 kg-os Balázs-Piri Dániel. A KASI-KAPOSVÁRI JUDO KLUB VERSENYZŐINEK EREDMÉNYEI DIÁK „C” KORCSOPORT. LEÁNYOK. 27 kg: 1. Schneider Sára (Kaposvár, Berzsenyi Dániel Tagiskola). 30 kg: ... 5. Furman Lili (Kaposvár, Berzsenyi Dániel Tagiskola). FIÚK. 32 kg: ... 5. Koller Balázs (Kaposvár, Kisfaludy Utcai Tagiskola). 41 kg:... 5. Regenyei Bálint (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola). IFJÚSÁGIAK. FIÚK. 60 kg: 1. Naji Dávid (Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium). 90 kg: ... 3. Balázs-Piri Dániel (Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium). Az ellenfelét, pontosabban klubtársát éppen eldobni készülő Naji Dávid a sokadik aranyérmét könyvelhette el Fotó: Muzslay Péter FIÚK. 36 kg:... 5. Szűcs Ákos (Kaposvár, Nagyboldogasz- szony Római Katolikus Általános Iskola). DIÁK „B” KORCSOPORT. LEÁNYOK. 33 kg: ... 5. Máj Zsuzsanna (Kaposvár, Csokonai Vitéz Mihály Tagiskola). 45 kg: 1. Vajda Julianna (Ka- posfő). FIÚK. 29 kg: ... 2. Regenyei Balázs (Kaposvár, Honvéd Utcai Tagiskola). 45 kg: ... 3. Lebó Péter (Kaposvár, Gárdonyi Géza Tagiskola). DIÁK „A” KORCSOPORT. LEÁNYOK. 35 kg:... 2. Szabó Cseperke (Kaposvár, Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola). 45 kg: ... 2. Vajda Lilla (Kaposfő). Plusz 56 kg: ... 2. Molnár Bianka (Kaposvár, Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola). Két bronzot szereztek Zalában a barcsiak A Barcsi VSE reménységei sem maradtak érem nélkül a zalaegerszegi diákolimpiái döntőben. A diák „B” kor- csoportosoknál az 55 kg-os Kiss Milán, a diák „A” korcsoportosoknál pedig a 38 kg-os Gelencsér Brigitta nyakába akasztottak bronzérmet. A Barcsi VSE sportolóinak eredményei. Diák „C" korcsoport. Fiúk. 42 kg:... 5. Kovács Áron (Barcs, Arany János Általános Iskola). Plusz 55 kg:... 5. Maráz Nándor (Barcs, Arany János Általános Iskola). Diák „B” korcsoport. Fiúk. 38 kg:... 7. Szokol Bo- tond (Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola). 55 kg:... 3. Kiss Milán (Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola). Diák „A" korcsoport. Leányok. 38 kg:... 3. Gelencsér Brigitta (Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola). 56 kg: ... 4. Kálmán Borbála (Barcs, Deák Ferenc Általános Iskola). CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 19.00 Helló, „náci! Stúdióelőadás www.csiky.hu HIRDETÉS Comer pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGram. r.s -i o nemzetközi pémtronszftr 1 U U. I u- . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 307,00 309,90 USD 274,00 276,50 CHF 280,00 285,90 ÉRVÉNYBEN: május 31. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS Zöld-fehér siker a pécsi döntőben LABDARÚGÁS A Kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia csapata nyerte a 12 évesek számára meghirdetett „Danone Focikupa a Gyermekekért” elnevezésű sorozat pécsi regionális döntőjét. A kaposvári zöld-fehérek a fináléban a házigazda pécsieket győzték le 1-0-ra, így ők vehetnek majd részt a június 10-én Budapesten rendezendő országos fináléban. A tét nem kicsi - összesen 96 U12-es csapat kezdte meg a csatározásokat még márciusban a tucatnyi régióban (ezeken a tornákon nyolc-nyolc együttes csatázott egymással) -, mivel a végső győztes az Ameriaki Egyesült Államokban, New Jerseyben képviselheti majd a magyar színeket. Az amerikai nagyvárosban 32 ország csapatát szólítják majd pályára. Fenyő G. Nagyot csatáztak a kis iskolák is KIS ISKOLÁK (ll-IV. KORCSOPORTOSOK) MEGYEI DIÁKOLIMPIÁI DÖNTŐ KÉZILABDA - LEÁNYOK (Öt csapat): 1. Berzence, 2. Zamár- di, 3. Balatonszemes, 4. Da- rány, 5. Balatonszentgyörgy. LABDARÚGÁS - FIÚK (nyolc csapat): 1. Kaposmérő, 2. Ba- bócsa, 3. Sávoly, 4. Andocs, 5. Törökkoppány, 6. Lábod, 7. Balatonszemes, 8. Csokonyavi- sonta. A június 18-a és 21-e között Miskolcon rendezendő kis iskolák országos diákolimpiái döntőjében a megyei bajnok berzencei Kavulák János Általános Iskola leány kézilabda-együttese (a felkészítő Mi- háldinecz József) és a kapós- mérői Hunyadi János Általános Iskola fiú labdarúgócsapata (a felkészítő Zádor Tibor) képviselheti majd a somogyi színeket. Fenyő G. Bajnokot avatnak az elszánt hölgyeknél MEGYEI NŐI FÉLPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG .Az utolsó előtti, 17. forduló eredményei: Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia-Kaposfüred 1-0; Balatonlelle-Balatonszemes 0- 1. A Barcs-Siófoki Bányász SE mérkőzést vasárnap játsz- szák. A 15. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: Csököly- Barcs 1-4. A 16. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: Barcs-Ná- dasladány 1-3. Az élcsoport állása: 1. Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 34 pont (83-7), 2. Siófoki Bányász SE 31 pont (49-9), 3. Balatonszemes 25 pont (23-18). Félelmetes az éllovas Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia női és U15-ÖS leány csapatának a gólaránya. MEGYEI U15-ÖS LEÁNY FÉLPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: Kéthely- Barcs 5-0. A 13. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: Kaposvöl- gye LUE-Csököly 9-0. A 14. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: Csurgó-Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 1- 5. Az élcsoport végeredménye: 1. Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 42 pont (127-2), 2. Kéthely 28 pont (33-18), 3. Kaposvölgye LUE 24 pont (34-26). MEGYEI ÖREGFIÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Az utolsó előtti, 17. forduló eredményei: Siófoki Bányász SE-Balatonszabadi 8-3; Ba- latonkeresztúr-Balatonbog- lár 5-2; Balatonszárszó-Visz/ Balatonszemes 4-2; Tab-Bala- tonlelle 4-7. A Fonyód-Balatoni Vasas mérkőzés elmaradt. Az élcsoport állása: 1. Siófoki Bányász SE 49 pont (103- 13), 2. Balatonlelle 43 pont (87-30), 3. Balatonkeresztúr 39 pont (79-28). A hétfői 18. (záró)forduló párosítása: Visz/Balatonszemes- Balatonkeresztúr, Balatonbog- lár-Fonyód, Balatoni Vasas- Siófoki Bányász SE, Balaton- lelle-Balatonszárszó. A Balatonszabadi-Tab mérkőzést (2-1) már áprilisban lejátszották. A mérkőzéseket egységesen 18 órakor játsszák majd. Fenyő Gábor I «maw. vmm: xu-sirtäM TÚRÁZÁS EGY SZINTTEL FELJE&& AKINEK MÁR KEVÉS AZ ÉLMÉNY, ÉS KALAND KELL... AKI A CSALÁDI KIRÁNDULÁS HELYETT A VERSENYT VÁLASZTJA... AKIT A SZÓRAKOZÁS MELLETT A TELJESÍTMÉNY IS ÉRDEKEL... A Nemzeti Sport új magazinjából a teljesítménytúrázók kaphatnak hasznos információkat, segítséget az idei versenyek hez. A tavalyi magazinunk olvasóival együtt mi is szintet léptünk, és immár nemcsak a kezdőknek, hanem a haladóknak, szolgálunk. A teljesít ménytúrázás bemutatása mellett hangsúlyos részt kap a magashegyi túra és a terepfutás is. KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!