Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-01 / 126. szám
14. SPORT 2017. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK Somogybán tizenhárom település nevezett a hagyományos versengésre Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu A KIHÍVÁS NAPJA Nem lehet azt írni, hogy bonyolult és teljesíthetetlen lenne a május utolsó napján esedékes hagyományos Kihívás Napja. Legalább negyedórát kell mozogni, valamit sportolni. Persze, a legtöbben nem érik be ennyivel; vannak, akik mondhatni az egész napjukat (nemcsak most) a sportnak szentelik. Somogyból négy település - Siófok, Kaposszerdahely, Sán- tos és Sérsekszőlős - nevezett a Kihívás Napjára, s természetesen a másik három meghirdetett kategóriában is voltak somogyiak. A tanintézeteknél az öt kaposvári oktatási intézmény - Kodály, Zrínyi, Bárczi, Dru- ráczky és Klebelsberg - mellett csurgói, marcali, meszteg- nyó'i, hetesi, inkei, somogyszili és somogyfajszi iskolák is versenyeztek, míg a munkahelyek között a Kaposvári Egyetem elszánt csapatáért, a tűzoltóságoknál pedig a sportos és szorgos barcsiakért szoríthattunk. A Zrínyi-tagiskolában nem volt nehéz megmozgatni a gyereksereget Fotók: Lang Róbert Ilyen volt a szerda a Bárczi Módszertani Központban A kaposvári Bárczi Gusztáv Módszertani Központ is csatlakozott a Kihívás Napja országos rendezvénysorozathoz. Az értelmi sérült tanulók ép társaikhoz hasonlóan teljesítették a sportos kihívásokat, amelyek számos sportágból tevődtek öszsze. A tanulók bemelegítés gyanánt iskolakört futottak, majd roller ügyességi verseny, zsinórlabda, asztalitenisz, tollaslabda, kosárlabda, labdarúgás, kölyök- atlétika és erősemberverseny is várta őket délelőtt. Emellett egy remekül összerakott akadálypályán távolugrásban, pádon egyensúlyozásban és kúszásban, fltballonos mérlegállásban, babzsák- és kislabdahajításban, kugligolyó-gurításban, valamint kerekes székes szlalomversenyen is próbára tehették magukat. Klein P. A Kodály-iskolában is bő volt a választék: lehetett szekrényt ugrani... ...mint ahogy a kispályás floorball is sok lányt és fiút vonzott Igent mondtak a nagy kihívásra Idén is tízezreket mozgatott meg Magyarországon a május utolsó napján esedékes hagyományos Kihívás napja; Somogybán 13 településen „mozdultak” meg. A mezőberényi és a debreceni országos diákolimpiái fináléban szólítják őket pályára Hat csapatunk jutott tovább az elődöntőből DIÁKOLIMPIA A június 8-a és 11-e között Mezőberényben esedékes III. korcsoportos országos diákolimpiái labdajá- tékdöntőkben a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Tagiskola leány kosarasaiért és a csurgói Eötvös József Általános Iskola fiú kéziseiért, míg június 21. és 25. között Debrecenben a IV. korcsoportosoknál a kaposvári leány és fiú röplabdacsapatért, valamint a balatonboglári - ugyancsak leány és fiú - kézilabda-együttesért szoríthatunk majd. III. KORCSOPORTOSOK RÖPLABDA A leányoknál a megyei bajnok nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola (a felkészítő Nagy Zoltán) - amely hazai pályán a Gyenesdiást legyőzte, a Szombathelytől viszont kikapott - után a kaposvári együttes (a felkészítők Rédling-Sza- bó Gabriella és Csatos Zsolt) is elbúcsúzott, miután a házigazda fővárosiakat legyőzték, ám a Dabronctól kikaptak. A fiúnál sem lesz somogyi résztvevő az országos nyolcas fináléban, miután a megyei bajnok házigazda kaposvári Gárdonyi Géza Tagiskola (a felkészítő Szabó Dávid) az Alap és az Olaszi csapatával szemben is alulmaradt. KOSÁRLABDA A leányoknál döntőt játszhat a megyei bajnok házigazda kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Tagiskola (a felkészítők Tolnai Sándor és AIV. korcsoportos kaposvári leány röpisek is a döntőbe verekedték magukat Dross Zoltán), amely előbb bajai, majd szekszárdi ellenfelét győzte le. A fiúknál meg kellett elégednie a negyedik hellyel a megyei bajnok kaposvári Toldi Lakótelepi Tagiskolának (a felkészítő Csapó Gábor), miután hazai környezetben kikapott a Nagykőröstől és a Körmendtől is. KÉZILABDA A leányoknál somogyiak nélkül rendezik majd az országos döntőt. A megyei bajnok nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola (a felkészítők Gurbács Zoltánná és Siklerné Bárány Henriett) Kozármislenyben legyőzte a Szigetszentmiklóst, ellenben nem boldogultak a házigazdákkal. Az ezüstérmes siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola (a felkészítő Da- bóczi Adrienn) az első fellépésén legyőzte a Tatabányát, a házigazda győriek viszont Fotó: Muzslay Péter már túl nagy falatnak bizonyultak. A fiúknál a megyei bajnok házigazda csurgói Eötvös József Általános Iskola (a felkészítő Vörös Károly) ott lesz a döntőben, miután előbb a Szentgotthárdot, majd az Alsóörsöt is elverték magabiztos és meggyőző játékkal. Az ezüstérmes nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános Iskola (a felkészítő Takács László) viszont kiesett Nagykanizsán; a Tamásit legyőzték, a Veszprémtől pedig kikaptak. IV. KORCSOPORTOSOK RÖPLABDA A leányoknál döntőbe került a házigazda kaposvári együttes (a felkészítők Rédling-Sza- bó Gabriella és Csatos Zsolt), miután a Bonyhádnál és a Szombathelynél is jobbnak bizonyultak. A fiúknál is lesz somogyi döntős, lévén a kaposvári társulat (a felkészítők Sántosiné Oláh Edit és Zarka Péter) JW biztosan múlta felül mohácsi ellenfelét. KOSÁRLABDA A leányoknál mindkét somogyi együttes elbúcsúzott. A megyei bajnok házigazda kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Tagiskola (a felkészítők Dross Zoltán és Tolnai Sándor) szekszárdi és nagy- kanizsai ellenfelével szemben is alulmaradt, míg az ezüstérmes kaposvári együttes (a felkészítő Körmendiné Hajdú Gyöngyi) Pécsen kapott ki a székesfehérvári és a bajai csapattól. A fiúknál Dombóváron lépett fel a kaposvári Toldi Lakótelepi Tagiskola (a felkészítő Csapó Gábor), amely a pécsieket nagy csatában legyőzte, a házigazdáktól viszont vereséget szenvedett. KÉZILABDA A leányoknál a megyei bajnok házigazda balatonboglá- ri együttes (a felkészítő Varga Zsolt) hosszúhetényi és tamási ellenfelét is magabiztosan Bronzérem Szabóéknak Budapest volt a házigazdája az országos diákolimpiái strandröplabdadöntőnek, ahol a VI. korcsoportosoknál két kaposvári páros is a bronzéremért léphetett a homokba. A fiúknál a Szabó Barna Frigyes, Lassú Ádám alkotta egység (Munkácsy Mihály Gimnázium) végül felállhatott a dobogó alsó fokára, míg a leányoknál a Héri Sára, Mészáros Zsófia összetételű duónak (Táncsics Mihály Gimnázium) a negyedik hely jutott. verte, így utazhat majd a döntőre. Az ezüstérmes marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskolát (a felkészítő Légrádi-Pék Evelin) Kiskőrösön szólították pályára, ahol a körmendieket nagy csatában egy góllal verték, a házigazdáktól viszont kikaptak. A fiúknál a megyei bajnok balatonboglári csapat (a felkészítő Philipp Rita és Varga Zsolt) Nagykanizsán volt érdekelt, s mivel szentgotthárdi és pécsi ellenfelénél is jobbnak bizonyult, így bejutottak az országos fináléba. Az ezüstérmes csurgói Eötvös József Általános Iskola (a felkészítő Vörös Károly) a Dunaföldvárt legyőzte, a Soltvadkerttől pedig kikapott Komlón, így elbúcsúztak. Fenyő Gábor