Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-09 / 132. szám

EGY PERCBEN Búcsúzik a kapitány Mivel a rekordbajnok Fino- Kaposvár rangidős játékosa, Dávid Zol­tán csapatkapitány többször is konflik­tusba került a klub vezetőivel, ami nem teszi lehetővé a közös munkát, ezért el­köszöntek tőle. Dávid Zoltán mellett a tavaly nyáron Barcikáról érkezett Csá- nyi Tamás is máshol folytatja, ugyanak­kor négy utánpótlás- és felnőtt játékos­sal állnak tárgyalásban. F. G. Európa vevő a meggyre az Európai Unió má­sodik legnagyobb meggytermelő­je, évente 60-90 ezer tonna termést szüretelnek a maghéjas gyümölcs­ből. Az idén pedig a külpiacokat ért tavaszi fagyok miatt még nagyobb szerepe lesz hazánknak az európai fogyasztók ellátásában. Csökkenhet ismét az áfa Öt százalékra csökken­het januártól a sertésbelsőség áfa­kulcsa, ha az Országgyűlés is elfo­gadja a parlament törvényalkotási bizottsága által csütörtökön támo­gatott módosító indítványt. ► 7 Üldözöttekért indul gyűjtés BUDAPEST „A kormány azon dolgo­zik, hogy a közel-keleti keresztények elleni tömegmészárlásokat jogilag is nyilvánítsák népirtásnak” - emelte ki Balog Zoltán miniszter, aki Kana­dában folytat tárgyalásokat. ► 9 Jó reggelt! M agyar vadvédelmi ökológust ölt meg egy keskenyszájú orrszarvú a napokban Ru­andában. Az Akegara Nemzeti Park adott tájékoztatást a tragikus esetről. A 43 éves férfi a rezervátumba visz- szatelepített rinocéroszok beszokta- tásán és a helyi vadőrök kiképzésén dolgozott. A keskenyszájú orrszarvút Dél-Afrikából telepítették Ruandába, ahonnan az elmúlt évtizedben az orv­vadászok kiirtották, pedig alig negy­ven éve még több mint ötven egyed élt szabadon a mintegy 1200 négy­zetkilométeres vadvédelmi körzetben. Az afrikai rinocéroszok megmentésé­ben töltött be kulcsszerepet a magyar szakember. Az élővilág megmenté­sén dolgozott, legyen neki könnyű a föld. K. G. 17 13 2 Különleges randevú: írók és olvasók utcai találkája a könyvhéten Inkább öt fejezet lapozva, mint egy epizód bámulva SOMOGY Olvasni jó, olvas­ni hasznos. Nemcsak azért, mert új ismeretekkel gyara­podunk, de még az agyunk­ra is jó hatással van. Erről is beszélt Horváth Péter, a Ta- káts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója a 88. Ün­nepi Könyvhét somogyi meg­nyitóján. A Fő utcára települ­ve öt napon keresztül népsze­rűsítik az olvasást Kaposvár könyvesboltjai és a bibliotéka. Az első napon megzenésített versekkel, valamint író-olva­só találkozóval csábították a standok közelébe a járókelő­ket. S nemcsak azok nézeget­ték érdeklődve a köteteket, akik valóban rendszeres olva­sók, hanem például az óvodá­sok is. A szakemberek azt mond­ják, az iskolás évek során még sokat olvasnak az embe­rek, azonban a tanulmányok befejezése után mintha meg­feledkeznének róla. ► 5 Mesék az utcán: a legkisebbek is találtak nekik tetsző könyveket a csütörtökön kezdődött rendezvényen Fotó: Lang Róbert Életével is példát mutat a jó védőnő Gyógyítani akarnak valamennyien Fotó: Lang Róbert Eldőlt: jöhetnek a határvadászok Borvacsora a Somogyi Hírlappal KAPOSVÁR Jól sikerült az el­ső somogyi borfesztivál nul­ladik napja, sokan fogadták el a meghívást. Lapunk a Ka­pos Étterembe invitálta a ven­dégeket. ► 4 Kézilabda: hat gyanúsítottat hallgattak ki BUDAPEST A Budapesti Nyo­mozó Ügyészségen elrendelt nyomozás során az ügyészek szerdán hat személyt hallgat­tak ki gyanúsítottként vesz­tegetés bűntettének megala­pozott gyanúja miatt kézi­labda-mérkőzések ügyében. A megalapozott gyanú szerint idén több találkozó eredmé­nyének befolyásolása érdeké­ben anyagi ellenszolgáltatás­ra, illetve a másik részről en­nek a jogtalan előnynek az el­fogadására került sor. Hat sze­mélyt állítottak elő és hallgat­tak ki gyanúsítottként veszte­getés, illetve vesztegetés elfo­gadása bűntettének megala­pozott gyanúja miatt. MTI KAPOSVÁR Oklevélátadó ün­nepségre hívták csütörtö­kön délután a Pécsi Tudo­mányegyetem Egészségtu­dományi Karának végzőse­it: a három szakra összesen 48-an jártak az eltelt tanév­ben. A diplomaosztó ünnep­ségen Huszti Gábor, a me­gyei közgyűlés alelnöke So- mogyország polgáraivá fo­gadta a hallgatókat. ► 4 KAPOSVÁR Ellenszavazat nél­kül támogatta a kaposvá­ri közgyűlés, hogy a cseri parkba települjön a határ- vadász bevetési osztály, egy­ben a polgármester felhívá­sára közösségi tervezés in­dul majd a városrész fejlesz­téséről. Vagyis a helybeliek bevonásával döntik el, hogy mi épüljön még a környéken. A legnagyobb érdeklődést érthetően ez a napirend vál­SIÓFOK Petíciót nyújtott be a siófoki önkormányzathoz a Siófoki Szabadtéri Vendég­látó és Kézműves Egyesület. A tiltakozásnak a Pünkösdi Szezonnyitó rendezvény si­kertelensége adott alapot. A 28 vásározó szerint a friss tapasztalatok is azt jel­zik, hogy meg kell menteni a siófoki rendezvényeket. Azt írják: „A Gáti gödörbe szám­űzött rendezvényeken a sze­totta ki a csütörtöki közgyű­lésen. Szita Károly polgár- mester a döntés előtt érté­kelte a hétvégi lakossági fó­rumot is, ahol a megjelentek háromnegyede támogatta a határvadászok jöttét. Hang­súlyozta: nem véletlenül vá­lasztották a cseri városrészt, ahol orvosi rendelőt, közle­kedési telephelyet építenek, lakásépítésre szánt területe­ket jelöltek ki. ► 2 zonnyitón szerzett tapaszta­lataink alapján (jelentős for­galom-visszaesés, rideg, ba­rátságtalan környezet) nem szeretnénk a jövőben részt venni.” Többek között ez is szere­pel abban a petícióban, amit azok a kereskedők és ven­déglátós vállalkozók írtak alá, akik hosszú évek óta részesei a siófoki rendezvé­nyeknek. ► 3 Tiltakoznak a tér ellen a kirakodók SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 24 26 < * Sok napsütésre számíthatunk, csak kevés gomoly- felhő lesz az égen. Csapadék nem fordul elő. Reg­gel 10, délután 26 fok várható. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Annamária és Félix nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom