Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-05 / 103. szám
2017. MÁJUS 5., PÉNTEK SPORT 15 A BL-ben az ellenfelek 621 perce képtelenek bevenni a Juventus kapuját Már kipipálva a Monaco is? A Juventusnál, ahogy illik, hivatalból még óvatosak, a Gazzetta dello Sport szerkesztőségében ellenben nem szívbajosok: az olasz sportnapilap tegnapi címlapján öles betűkkel tudatta, hogy Pipita összehozta a Real Madrid elleni BL-dön- tőt. Azután, hogy a torinóiak Gonzalo Higuaín két góljával idegenben 2-0-ra verték a Monacót, nagyjából ez is a helyzet. Fábik Tibor kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Az elődöntők visz- szavágóit majd csak a jövő héten rendezik a Bajnokok Ligájában, ám nagy képzelőerő kell ahhoz, hogy a június 3-i, car- diffi fináléba ne a Real Madri- dot - amely kedden odahaza 3-0-ra intézte el a városi rivális Atléticót - és a Juventust vizionáljuk. Holott a monacói találkozó előtt Radamel Falcao még azt fejtegette: igaz, hogy a negyeddöntőben a Barcelona két mérkőzésen egy gólt sem szerzett a Juventus ellen, de a Serie A legutóbbi fordulójában az Atalanta egy meccsen kettőt is, így a futballban bármi előfordulhat. Ez nagy igazság, csak éppen szerdán a II. Lajos Stadionban, ahol Albert herceg is piros-fehér sállal a nyakában szorított a hazai sikerért, Ünnepelnek, de Allegri és Higuaín is arra figyelmeztet, hogy a továbbjutás még nem dőlt el Fotó: AFP a vendégek nyertek 2-0-ra. A második gól sem volt csúnya, Dani Alves az oldalvonal mellől milliméterre pontosan ívelte a labdát a berobbanó Gonzalo Higuaín lába elé, az első torinói találat azonban még parádésabb volt. Egy villámgyors kontra során előbb a félpályánál Paulo Dy- bala tette tovább sarokkal a Buffon a 100. BL-meccsén is remekelt labdát, majd a 16-oson belül Dani Alves is sarokkal készítette le „Pipitának”, aki előzőleg huszonnégy meccsén csupán egyszer talált be a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. „Ebben a sorozatban nem akartak jönni a gólok, de tudtam, hogy higgadtnak kell maradnom, és előbb-utóbb vége szakad ennek a rossz szériának. Most azonban nem az a lényeg, hogy én kétszer is betaláltam, hanem az, hogy idegenben nyertünk, és még gólt sem kaptunk. A Real Madrid elleni döntő különleges lenne számomra, hiszen hét évet játszottam a csapatban (2007- 13 között - a szerk.), ám egyelőre a Monaco elleni visszavágóra kell fókuszálnunk, a 2-0-s győzelem sem altathat el bennünket” - szögezte le Higuaín, aki édesapja, Jorge „El Pipa” Higuaín után lett Pipita, vagyis „Pipácska”. Mellette és a két gólpasszt adó Dani Alves mellett Gian- luigi Buffont is becézgethetik az olaszok, mert a már 39 éves hálóőr szintúgy sokat tett a sikerért. Még a meccs elején a tinizseni Kyli- an Mbappé, fordulás után pedig Falcao lövését hárította nagy bravúrral a 100. Bajnokok Ligá- ja-meccsén. Ezek közül ez volt a 44., amikor nem kapott gólt, és nem kis szerepe van abban, hogy a BL-ben az ellenfelek immár 621 perce képtelenek bevenni a Juventus kapuját. „Minden egyes meccsen meg akarom mutatni, hogy ilyen idősen is helyem van a csapatban. És azt szeretném, hogy amikor majd visszavonulok, az emberek nagyon szomorúak legyenek...” - jegyezte meg a Juve legendája. „Ha az igazán fontos mécseseket nézzük, mint amilyen ez volt, akkor Gigi a földkerekség legjobb kapusa, 0-0- nál most is hatalmasat védett” - méltatta kapusát a másik két főhős mellett Massimi- liano Allegri is. Ugyanakkor a Juventus vezetőedzője osztja Higuaín véleményét, miszerint „a munkát még nem végezték el”, és figyelmeztetett arra, hogy a Monacónak már nincs veszítenivalója. Nos, a BL-históriában az egyenes kieséses szakaszban hazai 2-0-s vereség után még senki sem fordított, 0-1-ről is csak két csapat. 1996-ban az Ajax az elődöntőben idegenben 3-0- ra verte a Panathi- naikoszt, 2011-ben pedig az Inter a 16 között 3-2-re nyert a Bayern München vendégeként. A Monacóból az ezúttal csődöt mondott Bernardo Silva szavai is inkább csak kincstári optimizmusra utalnak: „Nehéz dolgunk van, de semmi sem lehetetlen.” A Monaco döntőbe jutása igencsak annak tűnik... Előny az Ajaxnál Az Európa-liga szerdai, első elődöntőjében az Ajax Amsterdam fölényes, 4-1-es győzelmet aratott a vendég Olym- pique Lyon együttese felett. A találkozót azért nem a megszokott csütörtöki játéknapon rendezték, mert Hollandiában tegnap nemzeti ünnep volt, az emlékezés napja. Tegnap a Celta Vigo-Manchester United találkozó lapzárta után ért véget. A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik. Silva: nehéz, de nem lehetetlen Rich Chernomazzal telefonon közölték a döntést: már nem számítanak rá HÍREK Keresik a szövetségi kapitány utódját JÉGKORONG Nem hosszabbította meg az eddigi első számú szakvezető, Rich Chernomaz lejárt szerződését a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ), és folynak a további személy- cserék is - csaknem esztendő- nyi késéssel, de nekikezdtek a seprésnek. Az egyedüli jelöltet, Such Györgyöt tavaly május 30-án választották meg a szövetség elnökének, nyomban felállt az új elnökség, ám jobbára csak az irodában cserélődtek az emberek. Mostanra az irányváltással elértek a szakmáig. A férfi felnőtt- és juniorválogatott szövetségi kapitánya, a kanadai Chernomaz megerősítette a távozását a Nemzeti Sportnak. A szövetség kulturáltan bár, de elutasította az érdeklődésünket, nem kívánt élni a válaszadás lehetőségével. Noha kérdésünk van, nem is kevés. Információnk szerint a személycserékkel nem állnak meg a főedzőnél: megszűnt a Chernomaz mellett a felnőtt- és juniorválogatottnál általános igazgatóként dolgozó Nagy Attila megbízatása is, és raportra volt hivatalos az utánpótlás-igazgató, egyben ifjúsági és serdülőkapítány, a szintén kanadai Glen Williamson is, akinek az esetét bonyolítja, hogy neki ráadásul 2018- ig él(t) a szerződése. Ezekért is kérdeztük a szövetségtől, hogy valóban leváltották-e az említetteket, és ha igen, miért, továbbá hogy Elkorcsolyázott. Nem hosszabbítottak Chernomazzal Fotó: MJSZ igaz-e az értesülésünk, hogy a válogatott stábtagoknak pályázniuk kell majd az eddig általuk betöltött pozíciókra. A szövetség ilyképpen reagált: „Nem tudunk egyelőre választ adni, mert nem tartanánk szerencsésnek, hogy amíg minden szereplővel személyesen nem egyeztettünk, addig bármilyen információt a lapból tudjanak meg. A részletekről a belső szakmai kört hétfőn fogjuk tájékoztatni, utána állunk rendelkezésre és nagyon szívesen nyilatkozunk a szövetséget érintő ügyekben.” A szövetségnek természetesen joga az érintettek - például a játékosok - házon belüli tájékoztatása, amit persze eddig sem tiltott semmi és senki. Aligha kérdéses azonban, hogy közérdeklődésre tart számot, ki a férfi felnőttválogatott szövetségi kapitánya. Márpedig ő a pénteken véget ért divízió 1/A-vb óta nem Chernomaz, akinek a szerződéséből az egyéves opció akkor lépett volna életbe, ha visszajut a csapata az elitbe, ám miután ötödik lett, a szövetségnek május közepéig maradt ideje dönteni, hogy vele kívánja-e folytatni. Nos, a szövetség nem várt sokat, hétfő este telefonon közölte a határozatát Chernomazzal. Amit természetesen vegyesen fogadnak a berkekben. Egyfelől a Williamsonnal megtervezett és immár négy éve vezetett program eredményeképpen a serdülőtől a felnőttválogatottig azonos feltételrendszerben készülnek a játékosaink, zökkenőmentesen lépdelnek feljebb: az idei 22-es vb-keretből heten is így kerültek a nagyokhoz, ez azt is jelenti, hogy szinte befejeződött a generációváltás: Ki- jevben „szapporói hőseink” közül már csak ketten szerepeltek. A többi hősből sokan edzőként kapcsolódtak be a válogatott programjába, így a Chernomaz lehetséges utódjának tartott Majoross Gergely is. (Egy másik elmélet szerint szlovák edző jöhet.) Mindennek a tetejébe Chernomaz azt kapta feladatául, hogy az első, hároméves szerződése végére legyen ismét az elitbe jutásra esélyes csapatunk, erre már 2015-ben feljutottunk, így 2016-ban az elitben szerepeltünk. Idén, 2017-ben viszont csak ötödikek lettünk, amihez vastagon hozzájárult, hogy Chernomaz a felkészülés javában nem volt itt, személyes okból. A négy edzőmeccsből egyen vett részt, és utóbb több játékos is arra panaszkodott, hogy a kiesett idő nagy gondot okozott a korongkihozatalok és az emberelőnyök begyakorlásában, az említett játékhelyzetekben észlelt problémák kiütköztek a vb-n. Ráadásul van olyan játékos is, aki csak azért nem mondta le a válogatottságot, mert hazahúzza a szíve... Egy szó, mint száz: új szelek fújnak (majd). Szűcs András/NS Továbbra is a 31. helyen LABDARÚGÁS Az elmúlt egy hónapban mindössze hét FIFA-mérkőzést játszottak, és a labdarúgó-világranglista élcsoportjában nem történt változás. Továbbra is Brazília vezet, Magyarország maradt a 31. helyen. A FIFA-ranglista élcsoportja: 1. Brazília 1672 pont, 2. Argentína 1603, 3. Németország 1464,4. Chile 1411, 5. Kolumbia 1348,6. Franciaország 1294. MTI Kanada a hoki-vb nagy esélyese JÉGKORONG Sorozatban harmadik címéért száll harcba a kanadai válogatott a Kölnben és Párizsban ma kezdődő jégkorong-vb-n. A világranglista-éllovas, olimpiai bajnok kanadaiakat a csoportban a tavalyi döntős finnek szoríthatják meg, míg a vb egészét tekintve a másik nyolcasból az orosz-ameri- kai-svéd trió szólhat bele a végső győzelem kérdésébe. A vb utolsó két csapata jövőre a divízió l/A vb-n szerepel - a magyarokkal együtt helyüket a Kijevben feljutott osztrák és dél-koreai együttes veszi át. A vb mezőnye, A csoport (Köln): Oroszország, Egyesült Államok, Svédország, Szlovákia, Németország, Lettország, Dánia, Olaszország; B csoport (Párizs): Kanada, Finnország, Csehország, Svájc, Fehéroroszország, Norvégia, Franciaország, Szlovénia. MTI