Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-22 / 117. szám
2017. MÁJUS 22., HÉTFŐ Gyógyító állatok: igazi társai az embernek EGÉSZSÉGŐRÖK A legtöbb ember igazi társra talál négylábú barátjában, szinte családtagnak számít a kutya vagy a cica. Kutatások szerint az állatok egészségessé is tesznek. Ritkábban betegek Azok, akik tartanak valamilyen háziállatot, ritkábban betegszenek meg, a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakorisága is kisebb náluk. Akiknek nincs kisállatuk, 18 százalékkal gyakrabban fordulnak meg a rendelőkben. Öngyógyítás Ember és állat szoros kapcsolatát a kutatók biofíliának nevezik. Állatok mellett a betegek gyorsabban épülnek fel egy-egy komolyabb betegség után. Ezért segíthetik elő például a delfinek a mozgássérült vagy az autista gyermekek állapotának javulását. Egészséges szív Az Egyesült Államok egyes kórházaiban már bevett szokás, hogy a szívbeteg páciensek naponta negyedórát sétálhatnak a kutyájukkal. A négylábú látogatóval eltöltött idő már egy hónap alatt is javulást hoz: a betegeknél 15 százalékkal csökken az infarktusveszély, a betegség miatti aggodalom pedig 24 százalékkal mérséklődik. MW CSALÁD 11 Mit tegyünk, ha támad a „zöld szemű szörnyeteg”? Kérdések és válaszok Fontos a mozgás is TÁPLÁLKOZÁS A fiatalok túlsúlyossága megelőlegezi felnőttkori elhízásukat, ezért fontos őket rávezetni a helyes táplálkozás, a mozgás fontosságára - mondta el Miháldy Kinga dietetikus az Ml-en. A gyerekek negyede-harmada súlyfelesleggel küzd, bár az utóbbi időben nem emelkedik az elhízottak száma. Sarkalatos kérdés a zöldség, gyümölcs mindennapos fogyasztása, a cukor- és sóhasználat visszaszorítása, a kellő mennyiségű tej, tejtermék bevitele. MW HIRDETÉS Ingyenesen lesznek látogathatók az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál versenyei Győrbe érkezik ■ ■ ■ ■ ■ > _ az olimpiaijaiig A féltékenység mindany- nyiunk életében felbukkan néha, nem mindegy azonban, hogyan reagálunk a gyötrő érzésre. Mediaworks/Fanny kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu Hagyjam flörtölni? Mindenki szeret tetszeni a másik nemnek, de az is természetes, ha ön a párja flörtjei miatt rosszul érzi magát. Ha egyébként normálisan működik a kapcsolatuk, nyugodtan elnézheti neki, hogy ilyenformán egy kis önbizalmat gyűjt. Ritka, hogy a partnerünktől annyi figyelmet és szeretetet kapunk, amennyire valójában vágyunk. A flörtök ezt a hiányt igyekeznek pótolni, és amíg megmarad a szemezésnél, bókolásnál, addig nem jelent különösebb problémát. Nyomozhatok utána? Egyértelműen jobb, ha nem teszi, hiszen ezek az akciók csak szenvedést okoznak. Ráadásul ha kiderül, hogy a párja ártatlan, a lelkiismeret-fursok nélkül megfogalmazni a mondandóját! Jelezze, ha úgy érzi, gond van a párja viselkedésével, ám ügyeljen rá, hogy ne őt kiáltsa ki problémának! Egyszerűen mondja el neki, hogy mitől érzi rosz- szul magát. Mit tegyek, ha ellenőriz? Beszélgessen el vele! Kérdezze meg, miért féltékeny, miért akarja minden lépését nyomon követni, és mit tegyen, hogy elmúljon a bizalmatlansága? Kérje meg, hogy említsen konkrét példákat is. így éreztetheti vele, hogy segíteni szeretne neki. A betegesen féltékeny ember rohamaival éppen azt üldözi el maga mellől, akinek a sze- retetére éhezik. Leküzdhető a féltékenység? Igen, de ehhez a féltékeny félnek vállalnia kell a felelősséget a viselkedéséért. Amíg csak a másikat vádolja a bajokért és addigi élete összeomlásáért, nincs kiút a helyzetből. Egy csipetnyi féltékenység őrködik a szerelem és a romantika felett, de ne ezáltal próbálja kimutatni, hogy nem akarja elveszíteni a másikat! Szeretettel, tisztelettel és megértéssel sokkal többre megy... Megbosszulhatja magát a féltékenység dalással is meg kell küzdenie. Ha pedig az kerül napvilágra, hogy nyomozást folytatott a párja után, ő jogosan fog meg- bántódni a bizalmatlankodás miatt. Fotó: Shutterstock Szóljak-e, ha megbánt? Ha úgy érzi, a másik elhanyagolja, felesleges egyből titkos afférra gyanakodnia. Kiabálás helyett igyekezzen tárgyszerűen, szemrehányáGYŐR Tudják mi a közös Brüsz- szelben, Lisszabonban, Párizsban, Belgrádban, Tamperében? 1991 óta kétévente többek mellett ezekben a városokban rendeztek nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, vagyis EYOF-ot. A verseny mögött Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori elnöke áll, akinek a célja az volt az esemény létrehozásával, hogy a fiatalok is átérezhessék az olimpia semmivel össze nem téveszthető, varázslatos élményét. Idén július 23-30. között tizennegyedikként Győr csatlakozhat ehhez a különleges sporteseményhez, amelyen 10 sportágban összesen 130 versenyszámban indulnak el a fiatalok. A magyar ifjúsági sportolók a korábbi játékokon eddig 136 érmet szereztek, és ezzel az éremtáblázaton a hetedik helyen állunk. A helyszínválasztás egyébként nem véletlen, Győr ugyanis 2010-ben elnyerte a Magyarország legsporto- sabb városa címet. A nemzetközi rendezvényre 50 országból 3600 versenyzőt várnak, az esemény kabalaállata Hu- goo, a kakas lett, a győri Vas- kakas-legenda nyomán. Május 24-én ráadásul olyasvalami történik, ami még soha korábban, Rómából ugyanis útnak indul az olimpiai láng és Győr központjába érkezik. Itt Borkai Zsolt polgármester és az EYOF sportági nagykövetei, Berki Krisztián, Görbicz Anita, Jakabos Zsuzsanna, Karakas Hedvig és Pars Krisztián közösen gyújtják meg a fáklyát. A lángfogadó és őrlánggyújtó ünnepségen fellép a Győri Balett és Szalóki Ági, felcsendül a hivatalos EYOF-dal is. A Puskás Peti nevével fémjelzett The A XIV. ifjúsági olimpiai fesztivál kabalaállata Hugoo, a vaskakas lesz & X -A Biebers zenekar pedig nemcsak az esemény dalát játssza el, de ingyenes koncertet is ad a közönségnek. Ezt követően a láng május 27-én országjáró körútra indul, öt hétvége alatt bejárja Magyarországot, ellátogat nagyvárosainkba, fontos történelmi és turisztikai helyszínekre, végül visszaérkezik Győrbe, hogy kezdetét vegye maga a verseny. A XIV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál nyitóünnepsége július 23-án 20.30 órakor kezdődik az ETO Parkban, amire jegyeket az interneten a www.jegymester.hu oldalon, illetve személyesen, a Látogatóközpontban (Baross G. utca 21.) lehet vásárolni, továbbá a helyszíneken, 2990 forintos áron. A sportesemények ingyenesen látogathatók, de regisztrációhoz kötöttek. Személyenként és eseményenként négy darab névre szóló jegy igényelhető. Az esemény záróünnepségét július 29-én tartják. (Szponzorált tartalom) Ml MÉG TÖBB SZTÁR, MÉG TÖBB POSZTER, EXKLUZÍV INFÓK, ÚJ ROVATOK! MOST EGY LAPSZÁM A TIÉD LEHET! INGYEN ÉVES ELŐFIZETÉS 6060 FT! L L FIZESS ELŐ EGY ÉVRE A BRAVO-RA, ÉS EGY LAPSZÁMOT KAPSZ A12-BŐLI ELŐFIZETÉSHEZ HlVD A .36 AO StO SIO-ES SZÁMOT, VAGY RENDELD MEG A WWW.LAPCENTRUM.HU-N! FACEBOOK.COM/BRAVOHUNGARY | INSTAGRAM.COM/BRAVOHUNGARY Ha betegessé válik Az egész személyiségen elhatalmasodó féltékenységet elsősorban a fantázia tartja életben. A probléma nemcsak a párkapcsolatokban, de a testvérek, a jó barátok és munkatársak között is megjelenhet. A féltékeny és kisajátító emberek legfőbb jellemvonása a kisebbrendűségi érzés. Ez a típus az elért eredményei, a saját teljesítőképessége, a megszerzett javai és barátai által méri önmagát. Az egyik legszerencsétlenebb mércének pedig éppen a másik szeretetének mértékét választja. Legnagyobb félelme: „ha nem szeretsz, az azt jelenti, hogy egy senki vagyok”. HÍREK Legyen ez az én sportágam! FESZTIVÁL Május 26-27- én tartják a Budapesti Nagy Sportágválasztót, ahol bárki kipróbálhat több mint száz sportágat, és sokat igazi bajnokok mutatnak be a látogatóknak. Részletesen a www. sportagvalaszto.hu honlapon tájékozódhatunk. MW Csellengő gyerekekért KAMPÁNY Jótékonysági koncertekkel, családi programokkal és bűnmegelőzési felvilágosítással várják az érdeklődőket több nagyvárosban az Ezer lámpás éjszakája kampány szervezői május 28-án. A mozgalmat Kárász Róbert televíziós műsorvezető hozta létre 2011-ben, hogy felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire. A helyszínek idén Dunaújvárosban, Egerben, Győrben, Kecsekeméten, Miskolcon, Siófokon, Székesfehérváron, Tatabányán, Vácon, Zalaegerszegen, Záhonyban és Budapesten lesznek. MW Plüssjegeléssel a poratka ellen ALLERGIA Megelőzheti, hogy a gyermekénél allergia alakuljon ki, ha a plüssállatait időnként műanyag zacskóba csomagolja, és beteszi a mélyhűtőbe egy éjszakára. Ez a művelet megöli a poratkákat, amelyek a gyengébb immunrendszerű kicsiknél allergiát is kiválthatnak. MW a féltékenységről