Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-10 / 107. szám

2017. MÁJUS 10., SZERDA 4 MEGYEI KÖRKÉP Papi áldással indult a vonat Szúnyogvárig MESZTEGNYŐ Galambos Fe­renc mesztegnyői plébános áldását is megkapta a vonat a mesztegnyői kisvasút nap­ján, a település és a Sefag Zrt. közös szervezésében. Az erdei vasutat népszerűsítő rendezvényen Mesztegnyő- től Szúnyogvárig közleked­tek a vonatok. Majdnem egy órán át fedezhették fel a vo- natozók a természet szépsé­gét. Takács József, a SEFAG Nagybajomi Erdészetének igazgatója és Nagy László Pé­ter, Mesztegnyő polgármes­ter köszöntője után, a vona­tozás mellett, a mesztegnyői állomáson Csodálatos vadvi­lág című fotókiállítással, kul­turális műsorokkal, sportos kínálattal, ügyességi vetél­kedőkkel és vendéglátással is fogadták az érdeklődőket. Vigmond E. Megoldhatatlan volt a matekfeladat SOMOGY Somogybán harminc intézményben folytatódott a hétfői magyar után a matematikával az érettségi. Középszinten a két feladat­lapra összesen három, míg emeltszinten négy óra állt a diákok rendelkezésére. Az angol nyelven érettségizők izzadhattak, ugyanis az egyik matematikai feladatuk hibás, megoldhatatlan volt. Az Oktatási Hivatal végül plusz időt biztosított az érintett diákoknak és a szakta­nár javította a hibás feladatot. Fotó: Lang Róbert Cukros üdítő helyett vizet! Lényeges, hogy mi van a pohárban Fotó: Lang Róbert Csak a szülőkkel együtt lehet sikeres A vízfogyasztást népszerűsítő országos Happy-hét program­hoz somogyi óvodák és álta­lános iskolák is csatlakoztak. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu DARÁNY-BALATONSZABADI- KAPOSVÁR A Balatonszabadi Kincskereső Általános Iskola 2009 óta részt vesz a program­ban. - Nagy hangsúlyt fekte­tünk a vízfogyasztás ösztönzé­sére - mondta Szabó Zsuzsan­na intézményvezető-helyettes, az Öko Munkacsoport vezető­je. Úgy véli, inkább a felső tago­zatos diákok köreiben jellemző az üdítőfogyasztás, a kisebbek­nek gyakran teát csomagolnak a szülők. Iskolabüfét nem mű­ködtetnek. A tudatosság erősíté­se miatt üdítőt nem, de vizet a tanórán is ihatnak a gyerekek, ha megszomjaznak. Az alsó ta­gozatban kimondottan vízhetet tartanak a héten, melynek so­rán játékos módon hívják fel a figyelmet. A vízfogyasztás kap­csán különböző modulokat épí­tenek be a testnevelés órától egészen az olvasás óráig, ahol is előkerülnek az aktuális té­mák. Felső tagozatban hasonló­képpen történik a témafeldolgo­zás, öt-tízperces blokkokat épí­tenek a tanórákba. Nemrégiben az ökolábnyommal, a környe­zetvédelemmel foglalkoztak a fenntarthatósági hét kapcsán, s a vízfogyasztással is erre épít a 2012 óta ökoiskola címet viselő intézmény. Az alsós diákok kö­zött rajzpályázatot is indítottak a témában. A Drávamenti Óvodák dará­nyi tagintézménye is csatlako­zott a Happy-héthez. Ungvári- né Kun Eszter, a Drávamenti Óvodák intézményvezetője kér­désünkre elmondta: fontos len­ne kialakítani azt a szemléle­tet a gyerekeknél, mely a vízfo­gyasztásra sarkallja őket, s az­zal együtt pedig arra, hogy ke­vesebb cukros üdítőitalt igya­nak. A programot egy egész­séges életmódra nevelő sport­napjukkal is összekapcsolják, s annak keretein belül a dará­nyi óvoda látja majd vendégül a barcsi kistérség több tagintéz­ményének gyermekeit. Egy áru­házlánc támogatta ásványvízzel a heti programjukat. A darányi óvodások már jó ideje készülnek a sportversenyre, és vendéglá­tásra is kötényeikkel, melynek során mértékletességet is tanul­nak, ki-ki annyi vizet kér, amit el is fogyaszt. Hisz elég csak fél pohár vizet tölteni társaiknak, s aztán ha kérnek még, újra meg­kínálják őket. Ungváriné Kun Eszter hozzátette: tudatosan fi­gyelnek a vízfogyasztásra mind a 14 tagóvodájukban, s mivel az óvodás gyerekek még játék­ként élik meg a víz használatát - legyen szó akár kézmosásról, WC-használatról, ivásról - na­gyobb eséllyel lehet őket hozzá­szoktatni a tudatosságra. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi In­tézet (OGYÉI) programjához - cikkünk megírásakor - három általános iskola, s négy óvoda csatlakozott a megyében. Egy helyi vállalkozás is segítet­te a kaposvári Toldi Lakótelepi Tagiskola vízfogyasztási prog­ramját a héten, mely már so- kadjára csatlakozott az akci­óhoz. - Mi is szorgalmazzuk, hogy próbáljanak egészsége­sen táplálkozni a gyerekek, s ennek részeként a cukro­zott üdítőitalak, energiaitalok száműzését próbáljuk elérni az életükből - mondta la­punknak Héra Zoltán tagin­tézmény-vezető. - Ami per­sze nem megy a szülők nélkül. Tanórán is ihatnak a diákok, de ez csak az ivóvízre, s a cuk- rozatlan italokra vonatkozik. Az osztályok az interneten el­érhető segédanyagokat, rejt­vényeket is feldolgozzák a hét során. Aranyat érő eső: felszívta a határ a sok csapadékot SOMOGY 45-46 milliméter csapadék esett az elmúlt há­rom nap alatt Somogy megyé­ben, ez pedig valóban aranyat ért, milliárdokat jelenthet a somogyi agráriumnak - vá­zolta fel legutóbbi határszem­léjének helyzetjelentését a kaposvári Tóth István, nö­vényvédelmi szakmérnök, a növényorvosi kamara elnök­ségi tagja. - Most különösen igaz, hogy aranyat ért a má­jusi eső, ugyanis a lehető leg­jobbkor jött a téli csapadékhi­ányos időszak után - hangsú­lyozta lapunknak. A csendes cseppek talajeró­ziót sem okoztak. Porba vetet­tek korábban, vagyis porzott a határ, de most az eső hatá­sára tömegesen kel, sorol a napraforgó, a kukorica. A ka­lászosok, az őszi árpa és a bú­za is várta a nedvességet. A repce fejlődésével kétsé­geik voltak a gazdáknak, de a tapasztalatok szerint elfogad­hatóan telelt a növény. A mé­hészek abban bíznak, hogy akácvirágzáskor melegebb, szárazabb időszak köszönt­het be. Kovács Gábor Kaposvári sikerek az országos döntőben KAPOSVÁR Kiválóan teljesítet­tek a kaposvári evangélikus gyülekezet hittanosai, akik egyedüliként képviselték me­gyénket Budapesten, két csa­pattal is. Az országos hittan­verseny döntőjét tartották a fővárosban, amelyen a 3-4. osztályosoknál kaposvári si­ker született, ugyanis a Röh- rig Laura, Várnai Emma, Ke- czeli Panna és Röhrig Barna alkotta csapat bizonyult a leg­jobbnak. A 7-8. osztályosok­nál a Vas Anna, Barosi Blan­ka, Virág Levente és Luokka- la Brian összetételű somogyi kvartett a 2. helyet szerezte meg. A megméretésre a diá­kokat dr. Sütő Zoltánná, Pong- rácz Máté és Pongráczné Győ­ri Boglárka hittanárok készí­tették fel. Gamos A. Madarak és fák napja: a Berzsenyi park felfedezésére hívták ezúttal a kaposváriakat Tölgy helyett bükk: hat az erdőn SOMOGY Idén először tartottak Kaposváron a madarak és fák napjához kapcsolódóan város­néző sétát a Berzsenyi park­ban. Az érdeklődők a túrán megtudhatták, milyen fafajok és madarak otthona a park. Ebben Molnár Marcell, a Ma­gyar Madártani Egyesület he­lyi csoportjának elnöke, vala­mint Hartner Rudolf, kertész- mérnök előadása volt segítsé­gükre. Azonban a barangolás­hoz a Berzsenyi Dániel Általá­nos Iskola diákjai is hozzájá­rultak, akik örökbe fogadták a parkot és felfedezték min­den titkát. Ezt megosztották az érdeklődőkkel, sőt egy sa­ját készítésű térkép segítségé­vel kalauzolták a természet­kedvelő városnézőket a Ber­zsenyi parkban. 100 éve már annak, hogy május 10-én a madarak és fák napján a természet szere- tetére hívják fel a gyerekek és felnőttek figyelmét. - So­mogybán a legjelentősebb ál­lományok a tölgyesek, a má­sik meghatározó fafaj pedig a bükk - mondta Szabó József, a SEFAG Zrt. erdőgazdálko­dási osztályvezető-helyettese. - A Zselicben van nagyon sok bükk, de Andocs környékén is előfordul kisebb mennyi­ségben. Ezek attól függően, Megyeszerte több figyelmet kap­nak most a fák és a madarak hogy védett területen van- nak-e, akár 150 évesek is le­hetnek. Mivel a klímaváltozás me­gyénkben is érezteti hatását, tölgyesek fordulnak át bük­kösbe. - A fák egészségi álla­potán vehető észre - magya­rázta a klímaváltozás követ­kezményeit Szabó József. - Bükkfélék és tölgyfák érzéke­nyek az éghajlat változásaira. Sajnos az szembetűnő, hogy az állandó fafajok nem érzik jól magukat az élőhelyükön. Egyre hosszabb ideig tart az állományok felújítása és egy­re több úgynevezett elegyfajt kell ültetni. a klímaváltozás A legkülönlegesebb fafélék a madárcseresznye, a vadkörte, és a vadalma, - ezek is nagy számban előfordulnak a me­gye tájain. Somogy gazdag madarak­ban is, igaz többsége védett faj. De olyan különleges és ritka fajok élnek ezen a vidé­ken, mint a gyurgyalag, a ré­tisas, vagy éppen a fehér és a fekete gólya. - Szerencsére vannak olyan területek, ame­lyek megfelelőek számukra, - mondta el kérdésünkre Mol­nár Marcell, a Magyar Ma­dártani Egyesület Kaposvá­ri Helyi Csoportjának elnöke. - Ma már szerencsére a téli madáretetés is elég jól elter­jedt, ezért nem kell attól tar­tanunk, hogy elpusztulnak a fiókák a hidegben. Jelenleg a fiókák nevelésének idősza­ka van és amire felhívnám a figyelmet: nem biztos, hogy minden földön lévő fióka a fé­szekből esett ki és meg kell menteni. - Molnár Marcell hozzátette: az egyesülethez is sok hívás érkezik fészek­ből kiesett fiókákról. Azon­ban mindössze arról van szó, hogy röpképességük előtt is gyakran kiugrálnak a fiókák a fészekből, ám a szülők meg­találják őket és a bokrok aljá­ban etetik tovább. K. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom