Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-28 / 98. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP - NYUGDÍJASOK 2017. ÁPRILIS 28., PÉNTEK HÍREK Szükség van az időskorúak összefogására LÁBOD Találkozót szerveztek azon települések polgármestereinek, ahol jelenleg nem működnek nyugdíjas szervezetek. Mérsékelt érdeklődés jellemezte a tanácskozást, mert bár tizenhárom faluvezető kapott meghívást, mindössze hárman jelentek meg a lábodi megbeszélésen. Sti- kel János, a Somogy megyei szövetség elnöke elmondta, mennyire sajnálatosnak tartja a nagytömegű távolmaradást, mivel információi szerint lenne igény az összetartó nyugdíjas közösségekre, Ehhez azonban az adott település önkormányzatának aktív közreműködésére is szükség lenne. A megbeszélésen résztvevők érdeklődéssel hallgatták Lassú István, lábodi polgármester tájékoztatóját a helyi klub tevékenységéről, és kifejezték szándékukat a szövetséggel való együttműködésre. Elhangzott: klub létrehozását is kezdeményezik lakhelyükön.V. L. Több településen szólalhatnának meg a versmondók SZÁNTÓK Mind a tizenhárom tagszervezet képviseltette magát a Kelet-Balatoni Nyugdíjas Kistérség hét elején tartott ülésén Szántódon. A megbeszélésen szó esett a májusban Balaton- földváron sorra kerülő művészeti bemutató előkészületeiről, valamint a Takáts Gyula versmondó találkozó kiszélesítéséről is. Ez utóbbival kapcsolatos javaslat szerint jövőre Kaposvár mellett további két helyszínt is bevonnának az ideihez hasonló rendezvényre. A továbbiakban a tagszervezéssel kapcsolatos teendőket vitatták meg a résztvevők. V. L. Nagyszabású tagszervező kampányt indít a nyugdíjas szövetség Ne legyen a magány a sorsunk! A társadalmi és gazdasági környezet jelentős változása következtében a növekvő számú, nehéz helyzetbe került nyugdíjasok fokozott figyelmet igényelnek, ezért napjainkban egyre nagyobb szükség van az időskorúak szervezeteire. Varga László sonline@sonline.hu SOMOGY Stikel János elmondta, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége a 2017-es évet a tagszervezés és szervezetépítés évének nyilvánította. A szervezet elnöke ennek fontosságát azzal is indokolta, hogy a nyugdíjasok számának folyamatos növekedésével nem tudott lépést tartani az időskorúak szervezettsége, sőt egyes településeken még csökkent is a taglétszám. A negatív folyamat megállítására, illetve a továbblépésre a szövetség kétirányú feladattervet dolgozott ki: egyrészt a meglévő közösségek létszámát kívánják növelni, másrészt azokban a falvakban, ahol nincs szervezet, újakat létrehozni. A tag- szervezést illetően megállapította, hogy a már működő közösségekben a természetes fogyatkozást sok helyütt nem ellensúlyozzák az új belépők, pedig a legtöbb helyen bőven van merítési lehetőség. - A létszám növeléséhez széles körű összefogásra van szükség az adott település valamennyi szereplőjével - mondta az elnök. E munkában fokozottabban kíván támaszkodni a polgármesterekre, ezért a velük való konzultációt kiemelt feladatuknak tekinti. Fontosnak véli, hogy eljussanak valamennyi nyugdíjashoz, akár fórum keretében, akár a falvakban meglévő hírközlő csatornákon keresztül, de a legfontosabbnak mégis a személyes megkereséseket tartja. Követendő példaként említette azokat településeket, ahol hosszú évek óta együtt tevékenykedik, ünnepel a falu apraja-nagyja, köztük a polgármester, kiemelte, szerinte jó közösségformáló tevékenység a hagyomány- őrzés is. A szervezetépítésre vonatkozóan ugyancsak a polgármestereket tartja kulcsszereplőknek, ezért igyekeznek kapcsolatot létesíteni azokkal, akiknek a településén nincs nyugdíjasszervezet. Ennek érdekében nyolc helyszínen terveznek találkozót, amelyekre a leendő klubvezetőket is várják. Kulcsszerep jut a közösségszervezésben a polgár- mestereknek Uj, települési nyugdíjas szervezeteket hoznának létre Somogybán Fotó: Shutterstock Kilencvenezren kapnak öregségi ellátást Somogybán Korunk nagy kihívása az idősek számának jelentős növekedése, amely nem csupán a nyugdíjakra vonatkozóan jelent megoldandó feladatot az államnak, de nem kis teher hárul az egészségügyre és a szociális ágazatra sem. Somogybán jelenleg a lakosság huszonnyolc százaléka nyugdíjas, közülük mintegy kilencvenezer fő részesül öregségi ellátásban. A szövetség elnöke elmondta, hogy Somogy kettőszáznegyvenhat településéből százhétben vannak jelen, összesen százharminchét szervezettel. A teljes taglétszámuk nyolcezer körül van, ami nem éri el a tíz százalékos szervezettséget. Ez azért is jelent problémát, mivel több településen csökken a fiatalok száma, az öregedő lakosság körében pedig egyre több a magányos, elhagyatottan élő időskorú. - Az önkormányzatoknak is érdekük a nyugdíjasokkal való kiemelt törődés, mivel a tapasztalatok szerint ez a korosztály mozgósítható a legjobban bármilyen településszintű feladatra, de az időskorúak különféle rendezvényeknek is állandó szereplői - mondta Stikel János. Önmagával kapcsolatban megjegyezte: munkája sikerességét illetően a végletekig optimista, mivel nyugdíjasok mindig is voltak, vannak és lesznek. Kistérségi művészeti bemutatót tartottak Innsbruckban is szívesen látták a herényieket Dalban őrzik az értéket Húszéves az énekkar MESZTEGNYŐ A somogyi szövetség hagyományosan minden évben megrendezi nyugdíjasai számára a megyei művészeti szemlét, a selejtezőket kistérségi szinten tartják, az első találkozóra Mesztegnyőn került sor az elmúlt héten, szombaton. Hat településről közel százötven részvevő érkezett, a tizenöt műsorszámból tizenegy továbbjutott. - Rendkívül változatos volt a felhozatal, és ami még örömtelibb, többségben csoportos produkciókat láthattunk, amelyek a kisebb falusi közösségek összetartásáról is tanúskodnak - mondta Kövesdiné Panyi Antónia, a helyi hagyományőrző egyesület vezetője. Az alaphangulatot a programhoz műsoron kívül éppen az ő néptánccsoportja adta meg. - Az Igazi értéke ezeknek a rendezvényeknek a hagyományőrzés, így nem véletlenül a népi Nem merülnek feledésbe a hagyományok Fotó: MW játékok, a népies dalok, a falusi hagyományok felelevenítése szerepelt a bemutatott produkciók többségében - hangsúlyozta az esemény főrendezője, a fokozott érdeklődés a műfaj iránt a szereplők korából is adódik, de egyre több fiatal is öröKözel százötvenen vettek részt a sikeres találkozón mét leli ezekben a tevékenységekben. Elmondta, hogy Mesztegnyőn az önkormányzat, különösen Nagy László Péter polgármester mindenre kiterjedő támogatását élvezik. A fokozott megbecsülés garanciát jelent arra, hogy nem mennek feledésbe a múlt közösségformáló hagyományai, és egyre több követője lesz a fiatalok körében is. A rendezvény után Stikel János, a megyei szövetség elnöke hasonló gondolatokat fogalmazott meg, kiemelve: mindehhez elhivatott, felelős vezetők is kellenek, szerencsére Somogy megyében sok ilyen van. Varga L. IHAROSBERÉNY Zsúfolási megtelt szombaton az iharosberé- nyi kultúrház: a húsz éve történt megalakulására emlékezve ünnepi koncertet adott a helyi „Nosztalgia” Hagyományőrző Egyesület énekkara. A kórusvezető, Horváthné Záborszky Judit nyugdíjas tanárnő ezúttal is gondoskodott a színvonalról, zenei kísérettel többek között nóták, népdalok és egyházi énekek is szerepeltek a műsorban, amely felejthetetlen élmény jelentett a hallgatóság számára.- A legidősebb fellépőként a nyolcvannégy éves Tuboly Jánost is hallhattuk, akinek két lánya és a veje is kórustag - mondta Horváthné Sza- nyi Éva, az egyesület vezetője. Megtudtuk, újra vannak iskolások az énekkarban, és ezúttal is öröm volt hallgatni, ahogy a tizenkét éves kislány édesanyjával és a nagymamájával együtt énekelt. A kórusvezető büszke arra, hogy az elmúlt két évtized alatt a falu életének meghatározó szereplőjévé váltak. Varga L. Születésnapjukat ünnepelték a színvonalas koncerten Fotó: MW Sikeresek, sok meghívást kapnak Különösen a karácsonyi templomi koncertjeik arattak nagy sikert, de gyakran tettek eleget más települések meghívásának is. Nagy élmény volt részükre, hogy pár éve Innsbruckban is felléphettek. Horváthné Sza- nyi Éva házigazdaként kiemelte, hogy mennyire fontos az egyesület, így az énekkar számára is az önkormányzat és Zsirmon Endre polgármester támogatása.