Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-22 / 93. szám
16 SPORT 2017. ÁPRILIS 22., SZOMBAT Somogyi Hírlap Kötelező feladat: le kell győzni a Sopront KOSÁRLABDA NB l./A CSOPORT, FÉRFIAK A Sopron KC gárdája ellen folytatja az NB I./A csoportos férfikosárlabda bajnokság középházi középszakaszát a Kaposvári KK együttese. A soproniak legutóbb Szegeden kaptak ki, így gyakorlatilag lemondhatnak a legjobb nyolc közé jutásról. Elméleti esélyük ugyan még van, ám ehhez alaphelyzetben mind a három, még hátra lévő összecsapásukat meg kellene nyerni. Az elsőt épp szombaton 18 órától a Kaposvári Városi Sportcsarnokban. Ehhez remélhetőleg a somogyiaknak is lesz egy-két szavuk. A soproniak a játékosállományuk alapján sokkal előrébb kellene, hogy tartsanak, mint a jelenlegi tizedik helyezésük. Az eddig elért tizenhárom győzelem és a tizennyolc vereség azonban csupán erre a pozícióra elegendő. Intő jel lehet a kaposváriak számára, hogy a soproniak az utóbbi találkozóikat nagy csata után, csak rendre kis különbséggel vesztették el. A somogyiak egyelőre a hetedik helyen állnak a tabellán, ám csupán egy győztes meccs az előnyük az utóbbi tíz találkozójából nyolcat (!) megnyerő kecskemétiekkel szemben. A legjobb nyolc közé kerülésért tehát igen kiélezett küzdelem várható a még hátra lévő négy forduló során. A kaposváriak számára két hazai és két idegenbeli összecsapás van hátra. A szombati, 18 órai, Sopron KC elleni meccset mindenképp meg kell nyerni ahhoz, hogy megtarthassa helyét a somogyi alakulat. Remélhetőleg Fekete Ádám vezetőedző játékosai ennek megfelelő hozzáállással lépnek parkettre az utolsó szalmaszálat megragadni készülő vendégek ellen. Kun Z. A hat forduló óta veretlen, legutóbbi három bajnokiját megnyerő BFC Siófok a tabellán nyolcadik Szolnok otthonában lép pályára a Ti- szaligetben, vasárnap, 16 órakor. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu LABDARÚGÓ NB II. Két remek formában lévő csapat találkozója lesz a szolnoki, hisz a házigazdák is négy forduló óta veretlenek, hazai pályán pedig utoljára tavaly decemberben kaptak ki a Soroksártól. A tavasszal lejátszott tíz bajnokin tizenkilenc pontot gyűjtöttek tizenöt rúgott, kilenc kapott góllal, ami kifejezetten jó teljesítmény tőlük. A tizenkilencből négyet a 21 éves Tóth, hármat pedig a 24 éves Pintér vállalt, az előbbi már kilencnél jár, amivel csapata házi gólkirálya, a hétig jutó, 25 éves Rokszint megelőzve. Nagy Dánielék tizenöt pontig jutottak a tavasszal tizenkettő rúgott és szintén kilenc kapott találattal. Némileg tehát jobban teljesítenek a szolnokiak, akik mindezt a második félidei teljesítményüknek köszönhetik, hisz a tizenöt tavaszi góljukból tizenegyet ekkor szereztek. Gáláknak tehát nagyon figyelniük kell a második negyvenöt percre, melyben az eddigi tíz tavaszi forduló alatt nyolcszor bizonya betaláltak az ellenfelek Tajti kapujába. Disztl László vezetőedző reméli, hogy a siófoki csapat folytatja nagy sorozatát Szolnokon már teljesítették a kitűzött tervet nyolc fordulóval a vége előtt, hisz 42 pont volt a minimális elvárás a csapat felé. A siófokiak is elszakadtak végre a kieső zónától, kilenc pont előnyük van. Teher nélkül játszhat teFotó: Németh András hát mindkét nyerő szériában lévő együttes, ami remélhetőleg egy színvonalas találkozóhoz vezet. A Tiszaligetben lépnek pályára a Balaton-partiak Tovább nyújthatja jó sorozatát a Siófok Nagy valószínűséggel véget ért Kollega Krisztián szezonja Fővárosiakat verne a Rákóczi HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. rx .. a n nemzetközi pénztranszfer I KJ U . \ Lm* Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 311,50 314,90 USD 291,00 293,90 CHF 289,00 295,70 ÉRVÉNYBEN: április 21. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 19.00 Babett hazudik Stúdióelőadás 19.30 Rivaldafény (A Chanel-lány) Somlay bérlet 04.23.19.00 Kövek a zsebben Stúdióelőadás www.csiky.hu LABDARÚGÓ NB III., NYUGATI CSOPORT A III. kerületi TVE együttesét fogadja a Kaposvári Rákóczi FC együttese szombaton 17 órakor a Bene Ferenc Fabdarúgó Akadémia centerpályáján. A somogyi zöld-fehérek az előző fordulóban a szintén fővárosi Budapest Honvéd II. együttesét győzték le, s ezúttal is a három pont megszerzése a céljuk.- Mint minden mérkőzésen, így ezen is győzelmi reményekkel lépünk pályára - nyilatkozta Artner Tamás, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. - Úgy érzem, hogy a csapat van olyan jó állapotban és olyan minőséget képvisel, hogy bárki ellen képes megSok sérülés nehezíti a kaposvári szakmai stáb dolgát szerezni a három pontot, így a III. kerületiek ellen is. A tabella nyolcadik helyén álló fővárosiak zsinórban négy vereséget szenvedtek el, s ezt a sorozatot minden bizonnyal nem a negyedik helyen álló Kaposvár otthonában fogják megszakítani. Az óbudai csapatból kiemelkedik Kenesei Krisztián. A volt válogatott támadó már túl van karrierje zenitjén, de így is 16 találattal vezeti a góllövőlistát, igaz, a kaposvári Hujber Tamás csak egy góllal van lemaradva.- A III. kerület annál jobb csapat, mint az eredményei mutatják - folytatta Artner Tamás. - Keneseire nem készültünk külön, de vele kapcsolatban egy-két dologra azért felhívtuk a játékosok figyelmét. A kaposváriaknál sérülés miatt a két belső védő, Havas Attila és Ludánszki Bence sem léphet pályára az összecsapáson, de ennél is fájóbb somogyi szempontból, hogy az előző mérkőzésen duplázó, a hetek óta remek formában futballozó Kollega Krisztián számára nagy valószínűséggel véget ért a szezon. A középpályás talpában ugyanis elszakadt egy ín a Honvéd II. elleni bajnokin. Mellettük betegség miatt Nagy Krisztián és Kertész Tamás is kénytelen kihagyni a mérkőzést. Klein Péter Gólcsúcsot állított fel a SIM-Team együttese KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A ti zenharmadik forduló mérkő zései sok gólt és sima győzel meket eredményeztek. - Szó ros, kiélezett küzdelmet saj nos nem láthattunk - tájékoz tatta lapunkat Böröczi Zoltán főszervező.- A listavezető húsz találal felett ért el az Igái ellenében. A gólvadászok kitettek magú kért a játéknapon, többen értek el háromnál több találatot, hozzájárulva ezzel csapatuk jelentűs különbségű győzelméhez. A játék minden elemében jobban teljesítő M-Car megérdemelten nyerte meg a nap első találkozóját. A Matracvarázs csak ideig-óráig tudott méltó ellenfél lenni. A záró meccsen tetszés szerint érte el találatait a Royal Fröccs csapata A következő mérkőzést végig a Bárány Fogadó alakulata irányította, Horváth Milán mesterhármasával magabiztos győzelmet arattak, megőrizve ezzel a harmadik pozíciójukat. Gólrekordot ért el a SIM-Team csapata, ennyi találatot eddig még egyik alakulat sem ért el a bajnokságban. Igái gárdája kevés ellenállást tanúsított a mai nap folyamán. A nap záró találkozóján is nagyarányú győzelem született. A Royal Fröccs tetszés szerint érte el góljait, míg az ellenfél csatárai gólképtelennek bizonyultak. Kun Z. Eredmények A Maker Autó-C csoport eredményei: Somogy Sportja All Stars-Megmentők 3-0 (játék nélkül), M-Car Bérautó- Matracvarázs 7-2, Bárány Fogadó- Pek-Snack Balaton-át- úszás 6-2, Sim-Team-lgal SE 23-0, Royal Fröccs-Adrena- lin FC 9-0. A bajnokság állása: 1. SÍM Team (39 pont), 2. M-Car Bérautó (34), 3. Bárány Fogadó (25), 4. Somogy Sportja All Stars (24), 5. Pek-Snack Ba- laton-átúszás (15), 6. Royal Fröccs (14), 7. Matracvarázs (14), 8. Megmentők (10), 9. Adrenalin FC (9), 10. Igái SE (6). A következő forduló (április 26., szerda) párosítása - 16.45 óra: Megmentők-Royal Fröccs, 17.30 óra: Adrenalin FC-M-Car Bérautó, 18.15 óra: Igái SE-Bárány Fogadó, 19.15 óra: Matracvarázs-SIM Team, 20 óra: Pék Snack Ba- laton-átúszás-Somogy Sportja All Stars. HIRDETÉS c, VELÜNK KEREK A VILÁG! Válaszd a Kézilabdát! VELÜNK KEREK A VILÁGI - A MAGYAR KÉZILABDÁZÁS NAPJA Fantasztikus környezet, különleges kézilabdás program a Hősök terén május 5-én! Rendhagyó kézilabdás napra várunk mindenkit a magyar-dán férfi Eb-selejtező után, közvetlenül a TIPPMIX EHF FINAL4 előtt. Május 5-én, pénteken a Hősök terén minden lesz, ami kézilabda: pályára lépnek a közelmúlt sztárjai, az ovisok, az egyetemi kézilabdázók, a strandkézilabdázók, a napnak ráadásul több csúcspontja lesz: délben a női FINAL4 résztvevő csapatai, azaz a jelenkpr legjobb női kézilabdázói látogatnak el a Hősök terére, este pedig villanyfényes mérkőzéseken kerül sor a junior FINAL4-ra, azaz a legjobb női junior-válogatottak viadalának elődöntőire. A belépés ingyenes! További részletek: www.keziszovetseg.hu