Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-18 / 89. szám

IV Vf»« EGY PERCBEN TÖRÖKORSZÁG A vasárnapi referen­dumon 86 százalékos részvételi arány mellett a szavazók 51,34 szá­zaléka szavazott igennel a 18 pont­ból álló alkotmánymódosításra. ► 7 J9 reggelt! É lőben közvetítette egy bű­nöző a legnagyobb interne­tes közösségi oldalon, hogy a nyílt utcán megöl egy idős férfit az USA-ban. A felvétel három órán keresztül fenn is volt a világhá­lón. Az látszott rajta, hogy a gyil­kos odalép a 74 éves áldozatához, és agyonlövi. A rendőrök azonosí­tották az elkövetőt, és hajtóvadá­szatot indítottak utána Cleveland környékén. A videón a férfi az­zal dicsekedett, hogy egy tucat em­bert megölt már, de ezt a rendőr­ség nem erősítette meg. Hátborzon­gató, hogy az internetet használ­ta félelemkeltésre és egyfajta torz önkifejezésre. Rémisztő lehetőség, ha igen rövid időn belül nem nő fel hozzá az emberiség. K. G. Nagy szükség volna helyi forrásokra LAD Két üvegházat állítot­tak fel a ladi közmunkások­nak, hogy termelékenyeb­ben gazdálkodhassanak. A polgármester szerint ne­héz az értékteremtő mun­ka, ezért számukra eredmé­nyesebb lehetne, ha a tele­pülések üzemeltetésére és a hosszabb távú működteté­sére helyeződhetne a hang­súly a közfoglalkoztatásban. Az elmúlt években 3-5 mun­kaprogram is működött pár­huzamosan a településen, azonban most elérkeztek egy olyan állomáshoz, ami­kor már sok mindent rendbe tettek és azokkal nem kell, vagy erőforrás hiányában nem tudnak minden évben foglalkozni. ► 2 Hidegzuhany - vödörből SZENNA Hiába menekültök a lányok a vödrökből rájuk zúdított hideg víz elől a skanzenben. A Zselic Művészeti Iskola néptáncosai elevenítették fel a locsolkodás néphagyományát, majd sorra vették és bemutatták a húsvéti népi játékokat is, amelyek fő kelléke a hímes tojás. ► 3 Fotó: Lang R. Cukoripari technikusból lett érsebész NAGYBAJOM-FRANKFURT Vá­rady Zoltán nevét a világ minden táján ismerik az ér­sebészek, az általa kidolgo­zott módszer forradalmi újí­tásnak számított egykor, melynek lényege, hogy a le­hető legkisebb beavatkozás­sal műtsék meg a betegeket, ami gyors felépülést, kisebb költségeket, és persze ke­vesebb komplikációt jelent. Nagybajom és a bolíviai La Paz díszpolgára, a frankfur­ti egyetemi klinika, valamint a pueblai (Mexikó) egyetem professzora egykor Kapos­váron érettségizett a Kini­zsi szakképző iskola elődjé­ben, ahová minden eszten­dőben visszajár egy biológia­verseny miatt. ► 4 770865 912022 Elkezdődött a 171. balatoni hajózási szezon a hétvégén Kedvező szelet kapitány! SZERKESZTŐS ÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 HOLNAP Somogy nagy részén felhős lesz az ég, eleinte szór­ványosan alakulhat ki eső, zápor, majd intenzív eső­zésre kell számítani, a szél megerősödik. ► 12 T Boldog névnapot kívánunk Andrea és Ilma nevű olvasóinknak! HIRDETÉS Fotó: Németh András az elmúlt 170 év hagyomá­nyait kötelességük tovább­vinni, egyúttal meg kell fe­lelniük a kor igényeinek is. A társaságnál nem véletle­nül vált kulcsszóvá a moder­nizáció. A vezérigazgató hoz­zátette: a Bahart a kitűzött stratégiai céloknak megfe­lelően halad, amely mind a gazdasági teljesítményre, mind a szolgáltatások tartal­mára igaz, de érinti a háttér infrastruktúra- és a műsza­ki eszközpark fejlesztését is. Az előttünk álló szezont ille­tően Kollár József azt mond­ta: az időjárás mindig meg­határozó, ennek megfelelően az elmúlt évük a 10 százalé­kot meghaladó növekedéssel kifejezetten jól alakult. Kellő óvatossággal, mégis ugyan­ekkora bővüléssel számol­nak a mostani hajózási sze­zonban is. A társaság 2017- re 800 millió forintos beru­házási kerettel tervez, és a korábban bejelentett 100 és 200 forintos jegyáremelés­ből származó pluszforrás is a fejlesztési célokat szolgálja majd. ► 2 Tavaszünnep teheneknek SOMOGYVÁMOS Szabad legelőkre en­gedték a Krisna-völgy szarvasmarháit zenés-táncos kísérettel Somogyvámo- son. A völgy lakói az ökogazdálkodás előnyeit szeretnék megmutatni akkor, amikor a természettel összhangban gondozzák az állataikat. ► 6 Húsvéti áldás a világra VATIKÁN Húsvétvasárnapi Urbi et Orbi üzenetében Ferenc pápa el­ítélte és gyalázatosnak nevezte az aleppói merényletet, amelyben több mint száz ember meghalt, köz­tük sok gyermek. Békét kért a világ többi, háború sújtotta országa szá­mára is. ► 9 Teljhatalom Erdogannak Nagypénteken hajóát­adással köszöntötték a 171. hajózási szezont, míg Nagyszombaton útra kelt az első hajó is, amely a ha­gyományok szerint Siófok­ról indult Balatonfüredre. Kolumbán Tünde sonline@sonline.hu SIÓFOK-BALATONFÜRED Az északi parton ezúttal is ün­nepélyes fogadtatásban volt része a déli partról érkezők­nek. A Balaton legújabb ha­jóját, a Nagypénteken ava­tott Nemzeti Regattát vár­ták első hajóként Balaton- füreden, ahol a fogadó vá­ros polgármestere köszöntő­jében arról beszélt: a Balaton programnak köszönhetően a térség turizmusa több mint 360 milliárd forintos fejlesz­tési lehetőséget kapott. Bóka István hozzátette: bizakod­nunk kell, hogy mindez elő­remutató és fenntartható fej­lesztéseket eredményez. Az ünnepségen Kollár Jó­zsef, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója azt mondta, Remélik a szakemberek, hogy az idén se kell mentőöv a hajózásnak ÁLLÍTSUK MEG BRÜSSZELT! Nemzeti Konzultáció 2017 Készült Magyarország Kormánya megbízásából 2017. ÁPRILIS 18., KEDD • XXVIII. ÉVFOLYAM, 89. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 HSTa. SomogyfHírlap HIRDETÉS TÖBBET ADUNK! NYEREMENYJATEK A 3. OLDALON! á 1 é

Next

/
Oldalképek
Tartalom