Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-13 / 87. szám
14. SPORT 2017. ÁPRILIS 13., CSÜTÖRTÖK Megyei I. osztályú bajnokság: szombatra és vasárnapra is jut rangadó Lellére látogat a Nagyatád A forduló mérkőzésé (várható kezdőcsapatok) ^ Balatonlelle, szombat, 16,30 óra Balatonlelle Nagyatad Két rangadót is rendeznek a megyei, osztályú bajnokság hétvégén esedékes 23. fordulójában. Szombaton az éllovas, tavasszal még száz- százalékos Balatonlelle a második Nagyatádot, vasárnap pedig a szintén dobogóra pályázó Balatonkeresztúr a harmadik helyen álló Babó- csát fogadja. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu SZOMBAT-16.30 ÓRA: BALATONLELLE-NAGYATÁD- Az elmúlt két hétben az edzéslátogatottságon is meglátszott, hogy rangadóra készülünk - mondta elöljáróban Deákvári Antal, a Balatonlelle mestere. - Többen dolgozunk az edzéseken, mint korábban, s érthetően a hangulatra sem lehet panasz. Balatonlellén mindenki egészséges, így Deákvári Antal a legjobb összeállításban küldheti harcba csapatát. Legutóbb Tabon remekelt a listavezető' Balaton-parti együttes, így jó esély van rá, hogy a leilei mester a „győztes csapaton ne változtass” elvet alkalmazza.- A tavasszal eddig az összes pontot begyűjtöttük, legutóbb Tabon pedig kifejezetten jó formában játszottunk - folytatta Deákvári Antal. - Stabil volt a védelmünk, jó és pontos a játékunk, ráadásul szép gólokat lőttünk úgy, hogy több helyzetünk is kimaradt. Ahogy mondani szokás, még nagyobb lett az étvágyunk, ráadásul a legjobb összeállításban várhatjuk a Nagyatádot. Csak a győzelemben gondolkodunk, vagyis szeretnénk 10 ponttal ellépni a minket üldöző atádiaktól. A megszerezhető 21 pont kétharmadát gyűjtötte be a tavasszal a Nagyatád - a második félév mérlege eddig a négy győzelem mellett két döntetlen (otthon a Karád, majd a Marcali ellen) és egy vereség (Tabon), így hétpontnyira nőtt az éllovas Balatonlelle előnye. A Ri- nya-parti kisváros csapata nagyon szeretne faragni a hátrányán. A győzelem reményében kelnek majd útra szombaton, s minimum egy ponttal számolnak.- A sérült Juhász Dávid elkezdett gyógytornázni, de még odébb van, hogy újra visszatérjen a pályára. A többiek egészségesek, s nagyon remélem, hogy „harapni” fognak Lellén - mondta tömören Bérdi József, a Nagyatád edzője. A korábban egyaránt sérüléssel bajlódott játékosok közül legutóbb a Marcali elleni hazai derbin Dekanics Márk már újra a kezdőcsapatban szerepelt, Galamb Dávid pedig csereként kapott fél órát. Az atádiak ösz- szeállítása várhatóan annyiban módosul majd, hogy a Lel- le ellen Galamb Dávid is a kezdőben kap majd helyet. SZOMBAT-16.30 ÓRA: BALATONI VASAS- SOMOGYVÁR A sereghajtó Kaposmérővel egyetemben egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródik az utolsó előtti helyet elfoglaló so- mogyvári társulat. Meglepetés lenne a javából, ha a Balatoni Vasas Siófok-Kiliti műfüves pályáján ponto(ka)t tudnának fogni. SZOMBAT - 16.30 ÓRA: MARCALI-KARÁD Kiegyensúlyozott csapat a Karád - a tabellán három hely- lyel és 12 ponttal előzik meg a hétvégi ellenfelüket -, a Marcalit azonban soha nem szabad leírni. Ha olyan napjuk van, bárkit meglephetnek. Márpedig ők játszanak otthon... SZOMBAT -16.30 ÓRA: CSURGÓ-MAGYAREGRES A legutóbbi, Segesd elleni sikerével nagyon fontos pontokat gyűjtött be a Magyaregres. Ez azonban akkor válna igazán értékessé, ha Csurgóról is pontosan térhetnének majd haza. VASÁRNAP - 16.30 ÓRA: SEGESD-KAPOSMÉRŐ A magyaregresi fellépésén pont nélkül maradt a segesdi egylet. A sereghajtó Kaposmé- rő ellen hazai pályán kötelező számukra a győzelem. VASÁRNAP - 16.30 ÓRA: TOPONÁR-TAB A három afrikai légióssal rohamozó toponári alakulat otthon nem hullajthat el pontokat. Nagy kérdés, hogy mit szól mindehhez - pontosabban mit tesz majd ellene - a tabi együttes. VASÁRNAP -16.30 ÓRA: NAGYBAJOM-MEZŐCSOKONYA Egyértelműen a házigazda nagybajomiak a favoritok. A vendég Mezőcsokonya csapatából hiányozni fog Rákosa József, aki legutóbb a Toponái elleni derbin Ivusza Tamás kíméletlen belépője nyomán eszméletlenül terült el a földön - a szemtanúk beszámolói alapján jó tíz percig nem volt magánál -, s kettős arccsonttörést szenvedett. VASÁRNAP -16.30 ÓRA: BALATONKERESZTÚR- BABŐCSA Vasárnapra is jut rangadó a megye egyben: a harmadik helyen álló Babócsa a negyedik helyen található Balatonkeresztúr otthonában lép fel. Pikáns meccs várható, s hazai győzelem esetén a Keresztúr felküzdené magát a dobogóra. Ráadásul ha a Nagybajom is győzne - márpedig erre jó esély van -, akkor a Babócsa visszacsúszna az ötödik helyre. A babócsai társulatnak viszont elég (lenne) egyetlen pont is ahhoz, hogy ott ragadjanak a harmadik helyen. Ebből a kaval- kádból pedig bármi kisülhet... MESTERLÖVÉSZEK 1. Jammmeh Haruna (Balatoni Vasas, Toponár) 29 gól, 2. Horváth Milán (Balatonkeresztúr) 18 gól, 3-4. (holtversenyben) Vukan Nikolics (Nagyatád) és Kovács Krisztián (Csurgó) 17-17 gól, 5. Tompa István (Babócsa) 16 gól. A bajnokság állása 1. Balatonlelle 22 18 2 2 63-15 56 2. Nagyatád 22 15 4 3 52-16 49 3. Babócsa 22 15 1 6 60-25 46 4. Bkeresztúr 22 14 2 6 49-23 44 5. Toponár 22 14 1 7 58-29 43 6. Nagybajom 22 12 5 5 45-23 41 7. Karád 22 11 5 6 40-33 38 8. Tab 22 10 3 9 39-37 33 9. B. Vasas 22 8 3 11 5046 27 10. Marcali 22 8 2 12 34-52 26 11. Csurgó 22 6 3 13 32-59 21 12. Segesd 22 6 3 13 28-58 21 13. Magyaregres 22 5 6 11 25-43 21 14. Mezőcsokonya i 22 4 5 13 29-52 17 15. Somogyvár 22 1 7 14 18-51 10 16. Kaposmérö 22 2 2 18 13-73 8 Teljes kör lesz a Déli csoportban Megyei II. osztály: Balaton-parti ütközetek Fonyódon lép fel a Tóti Visszalépett a Somogygeszti MEGYEI III. OSZTÁLY A 21. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (KEZDÉS 16.30 ÓRAKOR) ÉSZAKI CSOPORT VASÁRNAP: Somogyszil-Ka- posfő, Törökkoppány-Patalom, Mernye-Kisbárapáti. DÉLI CSOPORT vasárnap: Lábod-Három- fa, Gyékényes-Homokszent- györgy, Inke-Berzence. MESTERLÖVÉSZEK ÉSZAKI CSOPORT: 1. Ölbei Ri- chárd (Kaposfő) 24 gól, 2-3. Mátés Balázs (Kaposfő) és Fáb- ri István (Mernye) 18-18 gól. DÉLI CSOPORT: 1. Kiss Bálint (Inke) 21 gól, 2. Kovács Róbert (Lábod) 20 gól, 3. Kappel József (Lábod) 15 gól. Fenyő G. Ht ü 1. Kaposfő 17 14 1 2 69-29 43 2. Törökkoppány 17 12 2 3 52-27 38 3. Mernye 17 11 3 3 57-30 36 4. Bodrog 18 7 1 10 42-51 22 5. Kisbárapáti 17 6 2 9 43-40 20 6. Patalom 17 3 1 13 26-55 10 7. Somogyszil 17 2 0 15 26-83 6 r~r "F" 'WtBIHPMBtelwaia 1. Lábod 14 ii 0 3 51-21 33 2. Inke 14 9 1 4 42-30 28 3. Hszentevorev 14 6 3 5 32-24 21 4. Berzence 14 4 2 8 26-36 14 5. Gyékényes 14 4 2 8 26-36 14 6. Háromfa 14 2 4 8 28-58 10 A 19. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (KEZDÉS 16.30 ÓRAKOR) ÉSZAKI CSOPORT SZOMBAT: Balatonszárszó- Zamárdi, Balatonföldvár-Sző- lősgyörök. vasárnap: Balatonberény- Balatonszabadi, Fonyód-Len- gyeltóti, Andocs-Balatonsze- mes, Buzsák-Kéthely. DÉLI CSOPORT SZOMBAT: Kadarkút-Barcs, Hetes-Kiskorpád. VASÁRNAP: Csokonyavison- ta-Tarany, Juta-Somogysárd, Somogyjád-Somogyudvarhely, Csököly-Böhönye. MESTERLÖVÉSZEK ÉSZAKI CSOPORT: 1-2. (holtversenyben) Fazekas András (Lengyeltóti) és Sifter Ádám (Balatonberény) 17-17 gól, 3-5. (holtversenyben) Marci Róbert (Lengyeltóti), Rusvai György (Balatonföldvár) és Rosta István (Buzsák) 12-12 gól. DÉLI CSOPORT: 1. Lóki Péter (Hetes) 36 gól, 2. Kuti Richárd (Somogysárd) 35 gól, 3-4. (holtversenyben) Decsi Richárd (Hetes) és Tóth Tamás (Böhönye) 17-17 gól. Fenyő Gábor A Déli csoportban a kadarkúti együttes szombaton délután a barcsi társulatot fogadja Fotó: Lang Róbert i. Lengyeltóti 17 14 1 2 61-21 43 1. Somogysárd 17 Í2 4 1 94-29 40 2. Fonyód 16 9 4 3 27-9 31 2. Hetes 17 12 2 3 59-32 38 3. Öreglak 17 9 3 5 38-23 30 3. Böhönye 17 11 3 3 62-30 36 4. Balatonberény 16 9 3 4 28-17 30 4. Juta 16 10 3 3 49-21 33 5. Zamárdi 17 8 6 3 36-14 30 5. Kadarkút 16 10 2 4 49-22 32 6. Balatonföldvár 16 7 3 6 42-27 24 6. Somogyjád 16 7 4 5 37-28 25 7. Balatonszabadl 17 6 3 8 22-28 21 7. Tarany 16 7 2 7 50-47 23 8. Buzsák 17 6 2 9 27-35 20 8. Kaposfüred 17 6 0 11 33-59 18 9. Balatonszárszó 17 5 5 7 22-29 20 9. Kiskorpád 16 5 3 8 29-38 18 10. Kéthely 16 4 4 8 23-43 16 10. Cs.visonta 17 4 3 10 28-50 15 11. Balatonszemes 16 4 3 9 28-34 15 11. Barcs 17 3 4 10 24-64 13 12. Andocs 17 3 6 8 19-45 15 12. Sudvarhely 17 3 1 13 23-60 10 13. Szőlősgyörök 17 2 1 14 11-59 7 13. Csököly 17 1 3 13 2380 6 MEGYEI IV. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 20. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (KEZDÉS 16.30 ÓRAKOR) KAPOS CSOPORT SZOMBAT: Taszár-Somogy- babod. VASÁRNAP: Alsóbogát-Gamás, Szentgáloskér-Osztopán, Orci-Zimány. A Kazsok csapata - a Somogygeszti visszalépése miatt - szabadnapos lesz ezen a hétvégén. BALATON CSOPORT SZOMBAT: Ádánd-Látrány. VASÁRNAP: Nágocs-Kapoly, Kötcse-Balatonújlak, Nagybe- rény-Balatonendréd, Bálvá- nyos-Balatonszentgyörgy. RINYA CSOPORT SZOMBAT: BárdudvarnokMezőcsokonya II. VASÁRNAP: Mike-Kutas, Szabás-Tapsony, Kaposszer- dahely-Kaposújlak, Somogy- szob-Görgeteg. MESTERLÖVÉSZEK A Kapos csoportban Petrono- vics Péter (Gamás - 28 gól), a Balaton csoportban Páll László (Balatonendréd - 21 gól), a Rinya csoportban pedig Hermán Csaba (Szabás - 28 gól) áll a góllövőlista élén. Fenyő G. [Kapós csoport 1. Osztopán 19 12 4 3 53-33 40 2. Somogybabod 19 12 2 5 70-35 38 3. Zimány 19 12 2 5 57-28 38 4. Taszár 19 10 2 7 48-37 32 5. Őrei 19 10 1 8 42-38 31 6. Gamás 19 9 4 6 72-37 31 7. Kazsok 19 8 3 8 4342 27 8. Szentgáloskér 19 7 2 10 40-51 23 9. Alsóbogát 19 4 0 15 30-64 12 10. Somogygeszti 19 1 0 18 13-102 3 I Balaton csoport 1. Kétese 19 15 0 4 72-26 45 2. B.endréd 19 13 4 2 77-21 43 3. Bálványos 19 12 4 3 48-19 40 4. Nágocs 19 12 2 5 50-29 38 5. Nagyberény 19 7 3 9 30-37 24 6. Kapoly 19 7 1 11 36-66 22 7. Látrány 19 6 2 11 22-46 20 8. Balatonújlak 19 5 2 12 30-50 17 9. Ádánd 19 4 1 14 24-75 13 10. Bszentgyörgy 19 3 3 13 30-50 12 1. Szabás 19 18 0 1 88-18 54 2. Somogyszob 19 13 2 4 56-25 41 3. Mike 19 11 3 5 64-41 36 4. Tapsony 19 11 2 6 68-51 35 5. Bárdudvarnok 19 9 6 4 43-33 33 6. Kszerdahely 19 6 4 9 49-43 22 7. Kaposújlak 19 5 7 7 44-45 22 8. Mcsokonya II. 19 5 2 12 38-59 17 9. Görgeteg 19 3 2 14 42-84 11 10. Kutas 19 0 0 19 14-107 0 A * i 4 ■