Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-08 / 83. szám
2017. ÁPRILIS 8., SZOMBAT Jemima Sumgong lebukott Egy előre be nem jelentett doppingellenőrzésen megbukott Jemima Sumgong, a riói olimpia maratoni futásának női győztese. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség szerint a 32 éves kenyai sportoló szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak egy hazájában elvégzett vizsgálat során. Sumgong tavaly megnyerte a londoni maratoni is, a legnagyobb versenyeket magába foglaló kétéves sorozatban vezeti az összetett pontversenyt. A széria győztese 250 ezer dollárt kap, a szervezők közölték, a doppingvádak lezárásáig nem hirdetnek végeredményt a nőknél. MW Kínában elmaradt a szabadedzés Az időjárási körülmények miatt nem tudták megrendezni a Forma-l-es Kínai Nagydíj második szabadedzését. A hatalmas köd és az eső miatt a mentőhelikopter nem tudta volna megközelíteni a kórházat egy esetleges balesetet követően, így a versenyzők nem teljesíthettek mért kört. MW A győztes gólt szerző Bénes László először volt kezdő A Hertha elleni győztes gólja után csak forgolódott az ágyában a Mönchenglad- bach tehetséges középpályása. Bénes Lászlót a meccs legjobbjának választották, de állítja, nem száll a fejébe a dicsőség, továbbra is keményen dolgozik, hogy elérje céljait. Borsi Gergely/Nemzeti Sport kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Sokáig ünnepelték?- Szó sincs róla! - vágta rá Bénes László, a Mön- chengladbach 19 éves, magyar nemzetiségű szlovák utánpótlás-válogatott középpályása, aki szerdán először kapott lehetőséget kezdőként a Bundes- ligában, amelyet a Hertha ellen 1-0-ra megnyert bajnokin góllal hálált meg. - Fontos mérkőzést nyertünk meg, mindenki gratulált a győztes gólhoz, de ünneplés nem volt, szombaton már a Kölnnel játszunk, és ott is kell a három pont. Most már arra összpontosítunk.- Mikor tudta meg, hogy kezd?- A mérkőzés előtti napon, az edzés után odajött hozzám Dieter Hecking vezetőedző, és azt mondta, készüljek, mert az első perctől a pályán leszek.- Tudott aludni?- A találkozó előtt igen! Utána szinte egy percet sem. Néztem a plafont, forgolódtam, visszapörgettem mindent. A gyermekkoromat, az álmaimat, a meccset, a gólomat, amelyet azóta többször is megnéztem. Fantasztikus volt, amikor kevesebb, mint egy hónapja a Bayern ellen csereként bemutatkoztam, de a mostani túltesz rajta. Gyerekként az ilyen pillanatokról ábrándoztam, hazai pálya, több mint negyvenBénes László elmondása szerint élete eddigi legfontosabb gólját lőtte a Hertha ellen ezer néző, hihetetlen az egész- valóra vált álom. Nagyszerű érzés, jobban nem is alakulhatott volna. Pláne, hogy engem választottak meg a mérkőzés legjobbjának.- A Kickertől majdnem a legjobb, kettes osztályzatot kapta, sőt a forduló válogatottjába is beválasztották, ráadásul ön lett a Mönchengladbach történetében a kétszázadik Bundes- liga-gól szerzője.- Ezt eddig nem is tudtam, nagyon jó érzés. Életem eddigi legfontosabb gólját szereztem. Minden olyan gyorsan történik, igyekszem feldolgozni. A csapattársaim biztattak a mérkőzés előtt, mondták, egyszerűen futballozzak úgy, ahogy szoktam, és a vezetőedző is ellátott néhány hasznos tanáccsal, hogy itt a nagy esély, ne idegeskedjek, legyek aktív. De mérkőzés közben is dicsértek, támogattak, én pedig igyekeztem bátran s önbizalommal játszani.- Ez sikerült is. A német sajtó dicséri, a csapattársai elismeréssel nyilatkoznak a játékáról, sőt már a múlt nyáron az Arse- nalhoz igazoló Granit Xhaká- hoz, illetve a szezon végén a Dortmundhoz távozó Mahmoud Dahoudhoz hasonlítják.- Jól hangzik, de nem foglalkozom vele. Egyetlen mérkőzésen voltam eddig kezdő, nekem pedig az a célom, hogy napról napra fejlődjek, egyre jobb legyek, folyamatosan játéklehetőséget kapjak. De ezt nem adják ingyen. Meg kell érte dolgoznom minden egyes edzésen. Kiskorom óta erre vágytam, eddig is beleadtam mindent, és ezután sem lesz másképp. Gyerekként nagy álmom volt, hogy a Manchester Unitedben szerepeljek, de most csak azzal törődöm, hogy a Mönchengladbachban sikeres legyek. A következő célom, hogy a Köln elleni szombati rangadón ismét szerepet kapjak, ha nyerünk, közelebb lépünk az Európa-ligát érő helyhez, szeretnénk kiharcolni a nemzetközi kupaindulást. Persze a BL-ről sem tettünk le, de attól jelenleg meglehetősen távol vagyunk.- Könnyedén beilleszkedett?- Mindenki jól fogadott, amikor tavaly nyáron aláírtam az ötéves szerződésemet. Nem érzékeltették, hogy külföldi vagyok, senkinek sem volt ezzel problémája. Amiatt sem, hogy nem beszélek németül. Azóta már nincs ilyen gondom, hetente kétszer járok németórára, rengeteget foglalkozom vele, még a televíziót is németül nézem, hogy minél gyorsabban megtanuljam a nyelvet. Az edzőváltás is kedvezően hatott a helyzetemre.- Miért?- André Schubert nem nagyon beszélt velem, Dieter Hecking viszont egészen más. Sokat beszélgetünk, segít, és az sem hátrány, hogy szereti a játékomat. Fotó: Imago- Mit tart erényének, illetve mi az, amiben még fejlődnie kell?- Mindenben. Nem lehetek elégedett, jobbra kell törekednem. Fiatal vagyok, nagyszerű klubnál játszom, minden adva van a fejlődésemhez. Amiben a legtöbbet kellene fejlődnöm, az az egymás elleni párharc, a fejjáték, valamint a jobb láb használata.- Játszott Magyarországon és Szlovákiában is. Miben más a német első osztály?- Sokkal gyorsabb a játék a Bundesligában, a futballisták hozzáállása is egészen más. Jóval nagyobb a győzni akarás, a csapaton belül a játékosok minden egyes pozícióért élet-halál harcot vívnak egymással. Ezért is van, hogy bár nagyon örülök a Hertha elleni győztes gólomnak, most már azért küzdők, hogy a Köln ellen is lehetőséget kapjak. Dieter HECKING A MÖNCHENGLADBACH VEZETŐEDZŐJE „Nem vagyok a híve annak, hogy fiatal játékosokat, akik most először játszottak kezdőként, megdicsérjek, de ő megérdemli. László kiérdemelte, hogy helyet kapjon a csapatban. Kiválóan teljesített, játékát megkoronázta a góljával, a többiek láthatták, hogy egy versenytárssal több van a csapatban.” Yann SOMMER A MÖNCHENGLADBACH KAPUSA „Bénes László megmutatta tudását, sőt, fiatal kora ellenére éretten, higgadtan és nagy önbizalommal játszott, igaz, ez nem újdonság, az edzéseken mindennap látjuk tőle. Hosszú ideje várt a lehetőségre, nagyon örülök, hogy végre megkapta, már csak azért is, mert a góljával nyertük meg a Hertha elleni találkozót.” SPORT 15 HHBES339HH A Fradit kapta a Budafok A Ferencváros a harmadosztályú Budafokkal találkozik a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében. Az M4-en megtartott sorsoláson a másik ágon két élvonalbeli együttes, a Vasas és a Mezőkövesd került össze. A két első mérkőzésen, április 26-án a Ferencváros és a Vasas kezd vendéglátóként, a Visszavágókat május 17-én rendezik. MW Doppingolt az olimpiai bajnok Alvás nélkül álmodni Az FTC klasszisa mindent megnyert klubszinten, legutóbb Európa-kupa-győztes lett Madaras Norbert szereti a nagy meccseket VÍZILABDA Magyar bajnok és kupagyőztes. Olasz bajnok és kupagyőztes. Szuperkupa-győztes, Bajnokok Ligá- ja-győztes, KEK-győztes és szerda este óta Európa-kupa-győztes. Madaras Norbert immár mindent megnyert, amit klubszinten megnyerhet egy vízilabdázó, így gratulálhat neki Kásás Tamás is, aki úgy vonult vissza, hogy a magyar bajnoki cím hiányzik a gyűjteményéből, és most már a LEN/Európa-kupával sem előzi meg Madarast. „Kása nem játszott sokat itthon, én viszont nem hagytam abba a Recco után, így tudtam még két bajnoki címet nyerni Szolnokon. Hátha még itt is fogok, meglátjuk... - mondta a Fradi jobbszélsője, Madaras, aki négy gólt szerzett a Nagyvárad ellen 7-7-es döntetlenre végződő visszavágón. - Köny- nyebb úgy készülni, hogy hatgólos előnnyel vártuk a visz- szavágót, van annyi rutinom, hogy ilyenkor mit kell tenni. Engem mindig motiváltak a döntők, és általában jól is ment a játék. Van, akit nyomaszt, túlságon görcsöl, számomra ez jó lelkiállapot, szeretem az ilyen helyzeteket.” A 37 éves, kétszeres olimpiai és világbajnok játékos a finálé előtt arról beszélt, hogy az ő korában, az ő eredményeivel minden csak további örömforrás, nem az utolsó egy-két éve határozza meg, sikeres volt-e a pályafutása. „Már úgy vízilabdázom, hogy minden plusz: ha edzek, ha gólokat lövök - folytatta Madaras. - Ez nekem boldogság, még ha jobb is győztesként hazamenni. Klubszinten minden megvan, válogatottként nyertem, amit nyertem. Annak egyszerűbb a helyzete, aki így tudja ezt felfogni - persze kétszeres olimpiai és világbajnokként nekem köny- Örömvízilabda. Madarasnak teljes az éremkollekciója Fotó: MW nyebb. Nem az van bennem, hogy de jó lenne egy BL-győ- zelem, mert nyertem négyet. Lehetett volna öt, hat, viszont akkor is van négy. Hálás lehetek azért, hogy így alakult a pályafutásom, amit egyúttal magamnak is köszönhetek. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy sosem vagyok ideges, csak lebegek és úgy edzem, ahogy akarok... Igenis sokat dolgozom és igyekszem jól teljesíteni, hiszen hétfőtől péntekig dől el, mire lesz képes az ember a hétvégén. Van még bennem egy év, pontosabban nem tudom, hogy van-e, de még játszom egyet.” Rác Benedek Balázs/NS