Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-08 / 57. szám
ß MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 8., SZERDA Nincs még egységes tulajdonosi döntés SIÓFOK A Balatoni Hajózási Zrt.-ben a kisebb részvény- hányaddal rendelkező települések vezetői szerint az a kérdés, hogy a balatoni fejlesztési csomagban a hajózásra szánt több mint 12 milliárd forintért cserébe szeretne-e az állam tulajdonrészt kérni a cégből. Nincs végleges és közös álláspont a Balatoni Hajózási Zrt.-ben tulajdonos Bala- ton-parti önkormányzatok között arról, hogy a határidejéhez közeledő tőkeemelést milyen feltételekkel hajtsák végre. A kikötővel rendelkező települések két lépcsőben jutottak a Bahart részvényeihez azzal a föltétellel, hogy 2017 októberéig csaknem 1,5 milliárd forintos tőkeemelésben részesítik a céget. A legnagyobb részvénycsomaggal Siófok rendelkezik. A Balaton nyári fővárosa 44,2 százalékot jegyez, így a legnagyobb szavazati aránnyal is rendelkezik. Balatonföld- vár 5,4 százalékban tulajdonos, esetükben 76 millió forintos a tőkejuttatás mértéke. Holovits Huba polgármester szerint minden érintett önkormányzat esetében jelentős összegről van szó. A szerződés aláírásakor még másképp működtek az önkormányzatok, mivel normatív rendszeren keresztül kapták a működésükhöz szükséges állami pénzeket.* - 2013-tól feladatfinanszírozás van, tehát az egész pénzügyi működésünk más alapokon nyugszik, mint a szerződés aláírásának időpontjában - mondta Holovits Huba. - Talán ez lehet egy olyan érv, amit szeretnénk majd képviselni és még egy kis haladékot kérni az államtól ennek a teljesítésnek a kérdéskörében. Én úgy gondolom, hogy a céget mindenképpen érdemes egyben tartani. A múlt év végén elfogadott, 365 milliárd forintos Ba- laton-fejlesztési keretből kikötőfejlesztésre, új hajók beszerzésére és a Fonyód és Badacsony között tervezett második komp megvalósítására több mint 12 milliárd forintot szán a kormányzat. A polgár- mesterek szeretnék tisztázni, hogy ezért cserébe mit kér az állam. Krausz Andrea Új korszak: klubot alapít a Siófoki Női Énekkar SIÓFOK Új korszakot kezdenek a dalos hölgyek Siófokon. Megalakítják a Női Kar Klubot, melynek bárki tagja lehet. Egykori kórustagok, karvezetők, szimpatizánsok és más egyesületek vezetői jöttek el a siófoki könyvtárba, hogy részt vegyenek az első nosztalgikus esten, ahol a 45 éves fennállás történéseit, hangulatait idézték fel. Soós Ferencné, az egyesület elnöke szerint a tavalyi gálaműsoron nem volt arra lehetőség, hogy a tagok, a korábbi énekesek, művészeti vezetők is megszólaljanak, ezért találták ki a kéthavonta rendezendő klubeseteket, a családias együttlétre ugyanis nagy szükség van. Öt nagy krónikás album tartalmazza a korabeli fotókat, újságkivonatokat, plakátokat A dorogi kórustalálkozók szerenádjai, az emlékezetes koncertek Erdélyben, a határon rostokoló, de mégis vidám kirándulás Görögországba, a rögtönzött éneklés a Kölni Dómban, legutóbb pedig a fellépés Mariazellben; sokféle emléket idéztek fel a találkozón. Soós Ferencné, aki 1974 óta tagja a csoportnak el is kezdte'írni a kórus teljes történetét. Állítólag öt nagy krónikás album tartalmazza a korabeli fotókat, újságkivágásokat, plakátokat, de hozzá szeretné írni a személyes élményeket is. Négy éve aztán Bati Zoltán lett a kórus művészeti vezetője, feleségével Bati-Bélecz- ki Anitával,, aki a zongorakísérője lett az együttesnek. Bati Zoltán érdeklődésünkre elmondta, hogy a júniusi Keszthelyi Dalünnepen kórusminősítést szeretnének szerezni, ezért most már heti két alkalommal próbálnak. Színes repertoárral készülnek, melyből el is énekeltek néhány darabot a könyvtári esten is. Krausz Andrea A Kaposváron korábban színészként végzett hallgatók rendezték a harmadéves színészhallgatókat Fotó: Muzslay Péter Hazugság, igazság a Rippl-Rónai-karon A hazugság és az igazság viszonyát boncolgatja a Caligula helytartója. Székely János darabját a drámairodalom csúcspontjaként tartják számon. A 3. éves színészhallgatókat a korábban Kaposváron színészként végzett Benkó Bence és Fábián Péter rendezte. Stanics Adrienn sonline@sonline.hu KAPOSVÁR Kilenc férfi, kilenc egymásnak feszülő karakter a kör közepén. A Caligula helytartóját a tökéletes geometriai formába helyezte a két rendező. Nem véletlenül, hiszen a dialógusokra épülő dráma a többi között arra keresi a választ, hogyan maradhat meg embernek az ember, mi az igazság és mi a hazugság, és ezek milyen viszonyban vannak egymással. A darab két rendezője, Benkó Bence és Fábián Péter három éve végeztek a Kaposvári Egyetem színész szakán. Már az egyetemi évek alatt darabokat írtak és rendezték társaikat. Majd osztálytársaikkal megalapították a k2 társulatot. A k2 Színház az elmúlt néhány évben megkapta a Theal- ter Helyspecifikus Projekt Fődíját, a FESZ legígéretesebb pályakezdő díját, a Jurányi-díjat, a Kritikus-díj Különdíj-jelölé- sét. Több, jelenleg is futó előadásuk van Budapesten különböző színházakban. Kaposváron legutóbb az Uray-osztály- lyal dolgoztak, most pedig az Eperjes-osztály fiú tagjait rendezik. - Székely János darabja, a Caligula helytartója önmagáért beszél - mondta az egyik rendező, Fábián Péter. - Olyan örökérvényű igazságokat boncolgat, amelyek a mai hétköznapokra is vonatkoztathatók. Ez egy erős dráma, ami kortalan és mindig aktuális.- A próbafolyamat nagyon izgalmas volt. Az elmúlt évek alatt kialakítottunk egy sajátos munkamódszert. Nagyon sok mindent rábízunk a szí- ■ nészekre. Sokat beszélgetünk, próbálunk, míg megszületik a karakter. Nincsen nagyon pontos koncepciónk. Azt szeretjük, ha közösen hozzuk létre az előadást - tette hozzá Benkó Bence. Székely János és a Caligula helytartója Megnyílik az egyetem új játszóhelye Székely János a 20. század második felében a magyar irodalom sokoldalú egyénisége, költő, prózaíró, drámaíró, tanulmány- és esszéíró, műfordító. A Caligula helytartója becsületről, barátságról és hűségről szól. No meg árulásról és öncsalásról. Arról, hogy végre kell-e hajtani a parancsot, bármilyen őrült is, vagy mindent feláldozva szembeszállni véle. Áruló-e az, aki az emberségében leli meg hazáját, vagy eleve bukásra van ítélve. Ez a verses formában írott történelmi tragédia az egyén és a hatalom erkölcsi problémákkal terhelt viszonyát boncolgatja: hogyan lehet lehetetlen körülmények közé kényszerítve is embernek maradni? Mit tehet az ember, ha főnöke a Római Birodalom teljhatalmú ura? A független társulat manapság már befogadó színházakban játszik. Azt mondják magukról: azt a szellemiséget szeretnék mindenképpen megtartani a budapesti ingoványos talajon is, amit egykor Kaposváron kikísérleteztek. A következő bemutatójuk, az Át az ingoványon március 9-én, csütörtökön lesz Ascher Tamás rendezésében a Jurányi Inkubátorházban. De a fiatalok nem pihennek, már újra meghívást kaptak Kaposvárra is. A Kaposvári Egyetem új játszóhelyén, a felújított Latinkában is felléphetnek vagy rendezhetnek hamarosan. Információink szerint még ebben a hónapban megnyitják ugyanis a pódiumot, amelyet nemcsak a színészhallgatók használhatnak a jövőben. HIRDETÉS aktéi je* A vihar nem válogat, de Ön választhat. Etesse hobbi és haszon állatait olcsó és világszínvonalú VITAFORT tápokkal! Akciós termékeink: 3080 Ft/30 kg 4360 Ft/30 kg 4070 Ft/30 kg 3440 Ft/30 kg 4360 Ft/30 kg HÉ ■ -s \ i lyui toci utyc ) intenzív br. indító V csincsilla, f»'4"' J intenzív br. nevelő V^őz, bárány^/ Áru tojó Tejporos malac Agrofólia:- fénystabil 1600 Ft/m- fekete 690Ft/m Huzalszeg 80-as 2250 Ft/5 kg Kutyatáp 1870 Ft/10 kg Talicska (horganyzott) 11 100 Ft Vetőmagok 125 Ft-tól Nevikén 1L1290 Ft Olajos rézkén 1 L 2390 Ft I Ekkusveft ás napos előjegyzést felveszünk! IMtsgfi ldc í@@, -ü-KS i© í I© HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Kétszer esett le Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu lifo KAPOSVÁR Negyvenöt éve él a Léva közben Gelencsér Zoltánná, csendes, nyugodt környezetben. Csak egy lépcsőfok keseríti meg az életét,'de az nagyon.- Szerintem már a kezdet kezdetén sem felelt meg a szabványnak, mert 21 centi magas. Mi ezt többször szóvá tettük a lakásszövetkezet képviselőjének - mondta az idős asszony, aki szerkesztőségünket kereste meg a történtek miatt. - A lépcsőt átalakították, de ezzel nem oldódott meg a probléma.- Ez a lépcső lett a vesztem. Szörnyű baleset ért, tavalyelőtt az első toldalékon megbotlottam és lezuhantam egy beton tömbre, ami úgy néz ki, mint égy háborús rom - panaszolta a nyugdíjas. - Eltört a jobb könyököm szilánkos, nyílt töréssel, megműtötték. Az idős hölgy igyekezett- megegyezni a lakásszövetkezettel. Ám közben tavaly újabb szerencsétlen baleset érte: másodszor a lépcső toldalékába szorult a lába.- Eltört a csuklóm, letört egy darab a rádiuszomból, felrepedt a homlokom, megzúzódott a jobb térdem - sorolta újabb sérüléseit. Az ügyvédem szerint jogi útra kellene terelni az ügyet, ha nem jutok kártérítéshez. Megkerestük az Otthon Lakásfenntartó Szövetkezet vezetőjét: az 1970-es évek elején épült a társasház, az akkori szabályok szerint. Két lépcsővel a bejárati ajtó előtt, ami valóban elég magas - mondta Ács Sándor. - Vannak idősebb lakóink, nekik egy korlátot szereltünk a falra kapaszkodónak, majd a 20 centis lépcsőket megfeleztük. A hölgy ennek ellenére leesett, és a balesetek után több hónappal értesített erről bennünket. A követelését továbbítottuk a biztosítónak, mert a lakásszövetkezetnek van felelősségbiztosítása. A biztosító szakemberei a megvizsgálták a helyszínt, majd azt állapították meg, hogy a lakásszövetkezet nem felelős a balesetért. Van elképzelésünk arról, hogy tovább javítjuk majd a lépcsőt, télen azonban nem tudtunk ezzel foglalkozni. Egyébként a közös költség alacsony, egy lépcső pedig nem olcsó mulatság... A biztosító szerint a lakásszövetkezet nem felelős a balesetért