Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-01 / 51. szám

g MOZAIK-TV-MŰSOR 2017. MÁRCIUS 1., SZERDA POENPERCEK GYORSHAJTÁS A rendőr lemeszel egy két­százzal száguldozó autóst.- Hova ilyen sietősen?- Most lőttem le a felesége­met, itt a hullája a csomagtar­tóban. A csőre töltött pisztolyt meg nem volt időm eldobni, itt van a kesztyűtartóban. A rendőr a pisztolyát a sofőr­re fogja, a rádión sürgős segít­séget kér. Megjön az erősítés.- Mire volt a nagy riadó?- Hadnagy úr, ennek az egyénnek ott egy ember lelő­ve a-csomagtartóban, a pisz­toly meg a kesztyűtartóban! Átvizsgálják a kocsit, sem hulla, sem pisztoly, semmi különöset nem találnak. Egy­szer csak megszólal a sofőr:- Fogadjunk, most meg azt is rám fogja majd, hogy kétszáz­zal száguldozok! VERSENY Három pap versenyez, melyi­kük tud több Bibliát eladni. Kettőjük talpraesett, de a har­madik nagyon dadog. Első nap az egyik elad öt Bibliát, a másik tízet, a dadogós hu­szonötöt. Másnap is a dado­gós adja el a legtöbbet. Meg­kérdezik, hogyan csinálja: -Me-me-megké-megkér- dez-tem, ho-ho-hogy me-me- megve-veszik, va-va-vagy fe- fe-felol-olvassam? FUTKÁROZÁS A halál futkározik a mezőn, egyszer csak valaki elrohan mellette.- Te ki vagy, és hogyhogy gyorsabban futsz, mint én? A másik visszakiabál:- Én vagyok a lóhalál. ALBIN napja ALBIN. Két név egybeesése. Egyrészt a latin Albinus csa­ládnév rövidülése, jelentése: fehér hajú férfi, másrészt a germán Alwin változata, ek­kor jelentése: nemes barát. Védőszentje: Szent Albinus angersi püspök. EGYÉB NÉVNAPOK; Albina, Cseperke, Dávid, Szecső, Tó- bia, Veszta, Zotmund, Zulejka. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban ham­vazószerda, Albin, Gyopárka, Tóbiás napja. A református és az evangélikus naptárban Al­bin, Albina napja. A zsidó nap­tárban ádár hónap 3. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Joel 2,12-18. Zs 50. 2Kor 5,20-6,2. Mt 6,1-6.16-18. Református: Mk 4,21-25. lSám 6,13-7,1. Evangélikus: Mt 6,16-21. Lk 12,1-12. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 8 5 7 3 6 4 1 9 2 3 9 6 1 5 2 4 8 7 4 1 2 8 9 7 3 6 5 7 4 5 6 1 8 9 2 3 6 8 1 2 3 9 5 7 4 9 2 3 4 7 5 6 1 8 5 7 8 9 4 1 2 3 6 2 3 9 5 8 6 7 4 1 1 6 4 7 2 3 8 5 9 AMIKOR­RA " TÖRVÉNY­KÖNYV HÁLÓBAN A LABDA GYEP BOLGÁR HEGYSÉG BORFIÚ, RÉGIESEN KÖTÖTT KABÁT TITOK­BAN l ▼ ▼ TÁGAS TÉR ► ▼ MAGYAR SZÍNÉSZ ► F, JÓL BEVIZEZ r PÉTER PÁRJA ALATTOM­BAN ► ▼ TÁBOR, KOLÓNIA VÍVÓ­SZŐNYEG KÖLTŐ ► f SÉRTET­LEN MEG­REKED L ▼ JÁTSZMA AROMÁS ITAL ELŐDJE TARISZ­NYA LOPVA SZEREZ ► V Y L ÉLŐKÉ­LŐSKÖDŐ ► BONT, FELOSZT ► SZEMÉ­LYED ► SKANDINÁV REJTVÉNY SUDOKU 9 3 5 CM 8 9 3 3 5 8 5 1 7 9 7 6 1 4 > 5 6 9 1 4 6 9 7 CO 2 Ml 7. 6 9 HOROSZKÓP KOS (03.21.-04.20.) A Hold együtt áll az Urá- nusszal. Valami rendkívüli dolgot akar véghez vinni, de lobbanékony, és meggondo­latlan is lehet. Vigyázzon, nehogy olyasmit tegyen, amit rövid idő után megbánna! BIKA (04. 21.-05. 20.) Nyugtalannak érezheti magát, untatja a napi rutin, és van egy-két személy, akik­nek szívesen beolvasna vég­re. Hallgasson a józan eszére! A kirohanásaival tönkretehe­ti eddigi munkáját. IKREK (05.21.-06.21.) Ajánlatos visszafognia magát! Ma talán észre sem veszi, de kisajátítja a tár­salgást, nem hagy másokat szóhoz jutni. Próbáljon lassí­tani, és inkább figyeljen, mit mondanak mások! RÁK (06. 22.-07.22.) Égy váratlan, de nagyon jó fordulat következik be a Rák jegyűek életében. Sike­rül elnyernie egy jó állást, pá­lyázatot, vagy álmai lakását találja meg. Ne szalassza el a sorsdöntő hívást! OROSZLÁN (07.23.-08. 22.) Nem mindennapi kap­csolatba kerülhet gy önnél néhány évvel fiatalabb sze­méllyel. Ha egyedülálló, ak­kor tegye félre az előítéleteit, mert lehet, hogy a szerelem kopogtat be az életébe! SZŰZ(08. 23.-09. 22.) Egykedvű, a munkája sem dobja fel, és valahogy minden sokkal jobban fárasztja, mint máskor. Alig­hanem több pihenésre volna szüksége, talán valami beteg­ség is lappang önben. Pihen­jen,, jó korán bújjon ágyba! MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) A Merkúr a karrierjét jelző sorsterületen áll. Itt az ideje, hogy tervezgessen, át­gondolja a teendőit, ma külö­nösen jól vág az esze, a szíve is a helyén van. Alkalmas az idő tárgyalások folytatására. SKORPIÓ(10. 23.-11. 22.) A Merkúr horoszkópjá­ban szórakozásokat, gyerme­keket, örömöket jelző sorste­rületen látható. Mindenfajta kommunikációra alkalmas ez a nap. Most van itt az ideje, hogy előrukkoljon valamivel. NYILAS(11. 23.-12.21.) A lakásában elromolhat valami. Semmiképp se lásson neki egyedül a szerelésnek, inkább hívjon szakembert a hiba elhárításához! Legyen .óvatos, mert kisebbfajta bal­eset érheti! BAK(12.22.-01. 20.) Sok kellemetlenségben lehet része, az emberek és a felmerülő ügyek egyaránt bosszantóak és zavarba ejtők lehetnek. Azért semmi sem olyan rossz, mint amilyennek elsőre gondolja. VÍZÖNTŐ(01. 21.-02.18.) Sok sürgős ügye van, először koncentráljon azok­ra, mielőtt a kedvteléseivel törődik. Sok teendőjében gyors eredményre számíthat Segítőkész ügyintézők, barát­ságos emberek veszik körül. HALAK(02. 19.-03. 20.) Minden aprólékos oda­figyelést igénylő munkában eredményes lesz. Szellemileg éber és jól tud koncentrálni. A munkahelyi viszályok na­gyon kedvét szeghetik, de ez ne ragadtassa magát hirtelen cselekedetekre. TELEVIZIO-MUSOR 2017. MÁRCIUS 1., SZERDA OS o 4.05 Fókusz© 5.05 Csapdába 4,30 Story Extra© csalva © 4.55 Barátok közt© 5.30 Knight 5.25 TopShop Rider © 5.50 Jó reggelt, 6.15 Stahl skacok! © konyhája © 7.35 RTL Klub Híradó 6.20 Mokka© 8.05 Fókusz© 9.00 Teleshop 8.45 Magyarul Balóval 10.45 Astro-Világ 9.20 AsztroShow 12.00 Tények 10.25 TopShop Délben © 12.20 StílusKalauz © 12.20 NCIS 13.05 Éjjel-nappal- Tengerészeti Budapest ® helyszínelők ® 14.15 A kis menyasszony © 13.20 Walker, 14.50 Szulejmán© a texasi kopó © 16.10 A Konyhafőnök © 14.20 Gyilkos sorok © 17.25 Story Extra© 15.25 Ana három arca © 18.00 RTL Klub Híradó 16.30 Fatmagül© 19.00 Fókusz© 17.30 Ripost© 19.30 Éjjel-nappal 18.00 Tények Budapest ® 19.25 Az 50 20.55 Barátok közt © milliós játszma © 21.30 Szulejmán® 21.00 Vigyázat, 22.40 Házon kívül© gyerekkel vagyok! © 23.10 RTL Klub Híradó 22.20 X-Men 2. © 23.45 Magyarul Balóval 1.05 A törvény 0.25 A hatalom embere © hálójában © 2.10 Tények 1.35 A hatalom Este hálójában © 2.50 Teleshop 3.05 Döglött akták © 3.15 Fenn vagy lenn © 5.45 Himnusz 5.50 Hajnali gondolatok 6.05 Végtelen szerelem ® 6.55 Kenó© 7.00 Híradó 7.25 Hrvatska krónika 7.55 Ecranul nostru 8.25 Feketén-fehéren © 9.15 Elfeledett szerelem © 10.00 Család-barát© 11.35 Jamie 15 perces kajái 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.50 Columbo: Összeesküvők © 14.40 Ötcsillagos szerelem © 15.30 Elfeledett szerelem® 16.15 Charly, majom a családban ® 17.10 Ridikül © 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem ® 19.25 Maradj talpon! © 20.25 Skandináv lottó sorsolás© 20.35 Zsaruvér© 21.25 A fehér királyné© 22.25 Kenó© 22.35 A rejtélyes XX. század 23.10 Apocalypto® 1.30 Azén,56-om@ Óránként Híradó és időjárásjelentés i 13.15 Ma délután 13.30 Hírek OS 13.35 Kárpát Expressz 14.15 Ma O délután 14.30 Hírek 14.35 Média- (/) klikk 15.15 Ma délután 15.30 Hírek « ! 15.35 Iskolapad 16.15 Ma délután s 16.35 Profit7 17.15 Ma délután “ i 17.30 Hírek 17.35 Szemtől szembe 17.55 Ma este 18.31 Ma este 19.05 Kék bolygó 20.31 Ma este 21.26 Ma este 21.35 Világhíradó 21.55 I Ma éjjel 22.35 Ma éjjel 11.00 Körkép itthonról 11.30 Ti­zenkét kőmíves 12.00 Híradó 12.30 Hazahúzó 13.30 Gazda­fórum 14.00 Híradó 14.15 Elné­mult harangok 14.30 Napi aktuá­lis 15.30 Zenedoboz 16.00 Híradó 16.30 Építészet 2117.00 Én is szé­kely vagyok 17.30 Kibeszélő 18.00 Híradó 18.30 Vidéki körkép 19.00 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.30 Angard 21.30 Körkép a világból 22.00 Híradó 22.30 Sorsközösség 9.05 Fórum 10.25 Egyenes beszéd 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Vi­lághíradó 12.45 Start plusz 14.15 Henrik angyalai 15.50 700-as klub © 16.15 Könyvjelző 16.45 Fórum 17.40 TV torna Norbival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás- jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.25 Fonogram - Magyar Zenei Díj 2017 Gála 22.35 TV torna Nor­bival és Rékával 22.40 Híradó 22.20 Legkedvesebb efenségem 21.00 Khzó közelség 9.55 A nagy házalakítás © 10.55 A dadus © 11.25 A dadus © 12.00 McLeod lányai ® 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 Hazudj, ha tudsz! © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 18.00 Nyomtalanul © 19.00 Nyomtalanul ® 20.00 NŰIS - Ten­gerészeti helyszínelők ® 21.00 A sötétség kora © 22.00 Zoo - Állati ösztön © 23.00 Tények © 5.00 Száva - A szív harcosa © 6.25 Teleshop 7.30 Az első lovag © 10.15 Karácsonyi kutyabalhé © 12.20 Alvin és a mókusok 3. © 14.05 A vörös bolygó © 16.15 A Bourne hagyaték © 19.00 Má­sodpercekre a haláltól © 21.00 Megint 48 óra © 23.00 Komman­dó © 0.55 Csillagközi invázió 3. - A martalóc © 2.40 Jackie Chan: A csodazsaruk © 8.30 Magánnyomozók © 9.35 Ve­led is megtörténhet! ® 10.40 Csa­ládi Titkok © 11.45 Jóban Rossz­ban © 12.30 Hal a tortán © 13.30 Ezek megörültek! © 14.45 Édes élet© 16.00 Tények © 16.30 Csa­ládi Titkok © 17.40 Ezek megörül­tek! © 18.55 Édes étet ©20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Össze­zárva Friderikusszal © 22.15 Mi­csoda Nők! © 23.25 Tükrök © 1.35 Az én bűnöm© 11.00 A csendőr és a... 4.00 Kézilabda 6.00 Televíziós vá­sárlás 7.30 Ökölvívás 10.00 Te­levíziós vásárlás 11.00 Tenisz 13.00 Tenisz 15.00 Légbőlkapott. 15.15 Kezeket fel! 15.45 Erős em­berek 16.45 NBA 18.45 Arany pillanatok 19.00 Mai helyzet 19.15 Labdarúgás 21.30 Lab­darúgás 23.45 Kosárlabda 1.45 Haromüvészmagazin 2.00 Labda­rúgás VIASAT3^flHi^^^H Híradó 13.00 Eszement Játékok© 7.15 Will és Grace© 4.40 Fegyvertestvérek© 5.00 Kosárlabda Időjárás-jelentés 13.30 Nagyszámok 7.40 Will és Grace© amerikai western 2005 összefoglaló Aphroditétől ­örvénye © 8.00 Jóbarátok© 6.00 Televíziós vásárlás 6.00 Magazin Zeuszig, a görög 14.00 Utazás a világ 8.30 Jóbarátok© Reklámfilm 6.30 Magazin tartományok A-tól nagy vasútjain © 9.00 Szívek szállodája © 9.15 Thor, 6.50 M4 Sportreggeli Z-ig: Macedónia 14.55 Az én kis családom © 9.55 Szívek szállodája © a legyőzhetetlen © 8.05 Magazin Borostyán © 15.30 Szólalj meg! - angolul 10.50 Gordon Ramsay amerikai kalandfilm 2011 8.35 Jégkorong MOL Liga Szívtipró gimi © 15.45 Szólalj meg!- A pokol konyhája © 11.00 A csendőr és 11.35 Kézilabda Hazárd- németül 11.50 Monk-FIúgos a földönkívüliek © összefoglaló mégye lordjai © 15.50 Szólalj meg! nyomozó © francia vígjáték 1979 12.40 M4 Sportreggeli Szomszédok ©-franciául 12.50 Monk-FIúgos R.: Jean Girault 13.35 Összefoglaló Szomszédok © 15.55 Szólalj meg! - olaszul nyomozó © Sz.: Louis De Funes, a nap eseményeiből Híradó 16.00 Szólalj meg! 13.50 NCIS - Tengerészeti Michel Galabru, Maria 13.45 Labdarúgó Magyar Időjárás-jelentés- spanyolul helyszínelők © Mauban, Jacques Kupa nyolcaddöntő Szerelemhajó © 16.05 Szólalj meg! - oroszul 14.45 NCIS - Tengerészeti Franqois, Jean-Pierre visszavágó Starsky és Hutch © 16.20 Felsős helyszínelők © Rambal 16.15 Magazin Kántor © 16.50 Ön is tudja 15.40 Castle® 12.50 Az utazó© Lóverseny Róka fogta csuka©- műveltségi vetélkedő 16.40 Castle© amerikai-francia 16.45 Összefoglaló a nap Zenebutik © 17.25 Érettségi 2017 17.35 Gordon Ramsay kalandfilm 2010 eseményeiből Szívtipró gimi © 17.55 Mindenki Akadémiája- A pokol konyhája © 14.50 Tökéletes bűnözők ® 16.55 K&H női kézilabda Híradó 18.25 Tudós Társaság 18.35 Született szinglik © ' amerikai akciófilm 2010 liga: FTC - Győri ETO Időjárás-jelentés- a kíváncsi ember 19.05 Született szinglik® 16.55 Nincs kettő mérkőzés Hazárd megye magazinja 19.35 Nyugi, Charlie! © négy nélkül © 18.55 Vízilabda férfi lordjai © 19.00 Vers mindenkinek 20.05 Két pasi olasz akció-vígjáték 1984 Bajnokok Ligája: Szerelemhajó © t9.04 Kulturális híradó- meg egy kicsi ® 19.05 A testőr© Hannover - Eger Szomszédok © 19.35 Előszó 20.35 Két pasi amerikai akciófilm 2009 mérkőzés Szomszédok © 19.40 MüpArtClassic©- meg egy kicsi ® 21.00 The Expendables 20.30 Összefoglaló Starsky és Hutch © 21.40 Esti kérdés 21.00 Kínzó közelség ©-A feláldozhatok© a nap eseményeiből Telepódium © 22.15 Előszó© 23.20 Chloe - A kísértés amerikai akciófilm 2010 20.45 Labdarúgó A Palika © 22.20 Legkedvesebb iskolája © 23.00 Átkozottak harca ® Magyar Kupa Csak ülök ellenségem ® 1.15 Nyugi, Charlie! © amerikai-szingapúri 22.50 Fradi Tv és mesélek © 0.05 Kulturális híradó 1.45 Vérmes négyes © akciófilm 2013 23.25 Jégkorong MOL Liga 18.55 Vízilabda Bajnokok Ligája 11.30 Jó szakács, rossz szakács I (12) 12.00 Jamie takarékos kajái © 13.00 Justine hétköznapi finom­ságai © 13.30 Jamie Oliver - Csa­ládi klasszikusok @ 14.30 Neme­si lakomák © 15.30 Mi van a hű­tőben? © 16.00 Jamie takarékos kajái © 17.00 Jó szakács, rossz szakács © 17.30 Piknik ® 17.45 Volt nekem egy... © 18.00 Pasta Mania © 18.15 Gasztrobloggerek © 18.30 Halország © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó tenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom