Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 9. szám

2 KÖZÉLET 2017. MÁRCIUS 4., SZOMBAT A gyerek azt mond­ja, amikor meglát: már nagyon vártam, hogy gyere. Rajzoltam neked, mert nem láttalak egy hétig. Foto: Moricz-Sabjan Simon Önkéntes munka keretében nyugdíjasok foglalkoznak azokkal a kisdiákokkal, akik valamilyen családi körül­mény miatt nehéz helyzetbe kerültek. A kicsikre nagyon jó hatással van a program. De vajon mi a siker titka? G. Juhász Judit judit.g.juhasz@mediaworks.hu BUDAPEST Nem tudom, meny­nyire szokványos doiog az is­kolákban, , hogy miközben a gyerekek éppen órán vannak, addig egy-egy társuk boltost játszik a kicsi teremben vagy az előtér nyugalmasabb zugá­ban. Játszótársaik felnó'ttek, akik azt vállalták, hogy tár­sadalmi munkában segítik őket az olvasásban, szövegér­tésben, számolásban. Az eme­leten, az angolórások mellett frissen nyílt boltban a máso­dikos Julcsi a boltos, előtte az asztalon az áru: kosár, képes­lap, elefánt, toll, olló, mind­egyik árcímkével. Bori né­ni, a mentora kitartóan vásá­rol, együtt fedezik fel, hány­féleképpen is lehet kifizetni a hatvan forintot ötösökből, tí­zesekből és húszasokból, és együtt örülnek, hogy sikerül. Bori néni az otthonról hozott szemléltető eszközt mutatja: pirinyó polcocska, rajta színes kosárka meg egy még kisebb nyúl. - Julcsi odavan a nyuszi­ért, ezért az majd figyel min­ket a polcról, és örül, amikor sikerül megoldania a felada­tot - magyarázza. Vásárolok én is, a tollat kérem a kislány­tól, a kérdés most az, hogy há­rom öt- és két húszforintosból mennyi jár nekem vissza. Jul­csi figyel, kicsit zavarban van, majd odább állok, ne zavarjam őket. Még látom, ahogy men­tor és tanítványa az asztalka fölé hajolva együtt bogozgatja a pénzérmék titkát. A földszinten, az előteret ki­fényesítő ablak előtt a másodi­kos Miki meg Teri néni dolgo­zik, a másodikos fiú a boltos. Nem bír megülni, körbenyar­galná a pulttá kinevezett pa­dot, egy szó után már nyújtja is Terinek az elefántos képes­lapot, és számolja, hogy men­tora mennyivel tartozik még érte, ha húsz forintot kifize­tett már. Összerakják a pénzt így is, úgy is, az összeg stim­mel, Teri néni dicséri a gyere­ket. Összeszokott csapat, a nő figyeli Miki reakcióit, a fiúcs­ka mosolyog, kérdez, és be­szél, beszél. Mindennapi pillanatok ezek, a mentorok hetente leg­alább egyszer, de inkább több­ször foglalkoznak a rájuk bí­zott kisdiákokkal. Van, aki két iskolában is otthonos, mert több napra is vállalt Uyen munkát. Figyelemre élesítve Ők a Szenior Mentor Prog­ram önkéntesei. Mindannyi­an nyugdíjasok. Az iskolát, ahol most járunk, egy alapítvány működteti, a gyerekek vegyes korosztályú kiscsoportokban tanulnak, de fejlesztésükhöz itt is szük­ség van a mentorok munkájá­ra - meséli Kéri Júlia, a Buda­pest School tanítója. Kapcsola­tuk nem csak a 30-45 perces együtt olvasgatásról, mateko­zásról szól, hanem kötődésről, kölcsönös szeretetről, barát­ságról is - folytatja. Laikusként nézve azonban egy ilyen alapítványi iskolá­ban nincs szükség mentor­ra. - Náluk az a gyerek él­vezi a mentori figyelmet, aki valamilyen szem­pontból, és nem feltétle­nül anyagi vagy családi háttere miatt, hátrányos helyzetűnek tekinthető - válaszol a tanárnő. - Csak késő este találkozik a szüleivel, figyelemzavaros vagy csonka családból szár­mazik, esetleg nem tud ma­gyarul, mert nem ez az anya­nyelve. Mindenkinek szüksé­ge van egyéni figyelemre, a mentorok azokkal foglalkoz­nak, akikre valami miatt ke­vés idő jut. Teri néni negyedik éve men- torkodik, azt mondja, még nem volt olyan tanítványa, aki ne lett volna bizalommal irán­ta. A szokásos menet az - ma­gyarázza -, hogy a tanár jelzi a mentornak, melyik gyerek­nek van szüksége a segítségé­re, s néhány szóban elmondja azt is, hogy miért. Mondjuk, mert új testvére született, ami nagyon jó dolog, de a gyerek úgy éli meg. hogy ő most hát­térbe szorult. A tanár mindig beszámol arról is, hogy a cso­portban, osztályban éppen mi­vel foglalkoznak, melyik betű­nél járnak, s mire lenne szük­sége a gyereknek, hogy elmé­lyítse, gyakorolja a tudását.- Minden gyermek élvezi azt, hogy bizonyos ideig csak vele foglalkoznak, akár van testvére, akár nincs - folytatja Teri néni. - Ebben az életsza­kaszban a gyerek nagyon nyi­tott, látja, érzi, hogy csak rá fi­gyelünk. Ráadásul úgy beszél­het velünk, mint egy nagyival. Dolgozunk vele, elismerjük az igyekezetét, a tudását, ezzel tu­dunk eredményt elérni. A tanárok gyakran kérik, hogy a mentorok olyan foglal­kozást tartsanak, amilyenre nincs mód csoportban, kétsze- _mélyes helyzet­ben viszont na­gyon jó a gyer­meknek. Ilyen például a boltos játék, vagy ki- .. váló lehet T » a #. egy-egy kétszemélyes társasjá­ték is. A számolós például na­gyon jól gyakoroltatja, átláttat­ja a gyerekkel az anyagot, de tí- zen-tizenöten nem lehet játsza­ni. Kettesben azonban még já­tékosabban, még szemlélete­sebben gyakorolhatják a szá­molást. Az egyik kisfiú nagyon jól számol, összead, kivon, de fordítva írja a 3-ast. Ővele min­den alkalommal külön, öt per­cen át a 3-as írását gyakorol­ják. Csoportban erre nem len­ne mód. Nehezített terep Tibor bácsi nehezített tere­pen, egy kültelki, majdhogy­nem omladozó alapítványi is­kolában tanít, azt mondja, megcsapja a szegénység sza­ga, amikor benyit az ajtón. Ide nyilvánvalóan hátrányos hely­zetű, szegény és többnyire ci­gány gyerekek járnak. - Nincs apa, nincs anya, vagy nem lát­ják egymást, mert egyik ép­pen börtönben ül. Van anyu­kád? Igen, volt, de most apuka egy más anyukát hozott haza - vázolja a helyzetet Tibor. Itt szó sem lehet arról, hogy bár­milyen kapcsolatom legyen a szülőkkel. Ha az egyik gyerek nem ér rá, vagy elviszik hama­rabb, akkor a tanár egy mási­kat küld tanulni hozzá. Módszereiről Tibor bácsi azt mondja, dicsérni kell a gyere­keket, amint egy pici ok is van rá. Ha pedig a dicséret sehogy sem jön össze, akkor vigasz­talni kell őket, hogy „kicsit igyekszünk, és akkor jobban fog menni”. Telefonját néha az asztalra teszi, s azt mondja ne­kik: ha szépen megy az olva­sás, akkor rögzítik. - A gyere­keknek van önkritikájuk, ér­zik, amikor jól megy az olva­sás, és azt is, amikor nem sike­rül igazán pazarul - mondja. - A felvételt meghallgatjuk, és megbeszéljük, hol jó és hol kell javítani. Van, aki lelkes, és van, akit nagyon nehéz ráven­ni, hogy olvasson, mert tudja, hogy nem megy neki. Ami pe­dig nem megy, azt a felnőtt em­ber sem szívesen csinálja: ha Átkarol, és azt mond­ja, olyan vagy, mint egy nagypapa Készítettem neked egy fűzőcskét. nem tudja a fúrógépet hasz­nálni, mást bíz meg a munká­val - mondja Tibor. Az egyik fiú, Robi, túlkorosán második­ba jár, fejleszteni kell az ol­vasását, hogy ötödik osztály­ba mehessen. Nem mondja, de otthon szorgalmasan olvashat, mert két találkozás között ha­talmasat fejlődött. Szabad aka­ratából, volt kedve és indíttatá­sa hozzá. Hogy a mentorok mit is kap­nak munkájukért cserébe? Tel­jesen új élethelyzetbe csöppen az, aki nyugdíjba megy. Men­torként azonban tartoznak va­lahová, egy szervezethez, ahol hozzájuk hasonló gondolkodá­sú, felfogású, végzettségű em­berekkel dughatják össze a fe­jünket, és azon tanakodhatnak, hogy miként tudnak segíteni - mondják. Azért csinálják, mert nekik is jó. Felnőttkörnyezet­ben mozoghatnak, tanulhat­nak egymástól. Mentornak len­ni bizalmi kérdés, így ismerik a szülőket, azok is őket. Visz- szajelzéseket kapnak munká­juk eredményességéről, a taní­tó vagy a szülő elmondja nekik, milyen változásokat indított el a gyerek tanulásában, viselke­désében az, hogy mentor is fog­lalkozik vele. A gyerekekkel való rendsze­res tevékenység hatására eny­hültek vagy el is tűntek a sze­nior mentorok egészségi pana­szai. Húsz százalékuk özvegy, náluk különösen látványos, ahogyan az idő teltével fejlőd­nek közösségi kapcsolataik, javul az erőnlétük és a teljesít­ményük, és úgy érzik, a gye­reknek, a családnak, a társa­dalomnak fontos az, amit csi­nálnak. A szenior mentorok 55 évesnél idősebbek, több­nyire nyugdíjasok, sokféle ta­pasztalattal, háttérrel, tudás­sal rendelkeznek és képesek arra, hogy ezeket megosszák másokkal is. Időbeosztásuk általában rugalmas, így tud­nak alkalmazkodni az iskola, a mentorálandó gyerek prog­ramjához. Ejó mentor a szülők és a tanár kombinációja % K# olyan szolgáltatásról van pzó, amilyennek minden isko­lában lennie kellene. A mento- ri program több mint nyolc éve, amerikai mintára indult el, je­lenleg harminc helyszínen körülbelül nyolcvanan lát­nak el feladatot. A kisebb településeken - bár nagy szükség lenne a mento­rok segítségére - nincs elég megfelelő jelentke- ahhoz, hogy a program biz­tonsággal működhessen. - A jó mentor a szülők és a tanár kombinációja - mondta Aichel- burg Márton, a Civil Vállalkozá­sok Nonprofit Kft. társalapító­ja és ügyvezetője. - Nemzetkö­zi és saját felméréseink igazol­ják, hogy a többgenerációs kör­nyezet felettébb jótékonyan hat a diákok tanulmányi eredmé­nyeire, és általános életvitelé­re, szemléletére is. - Elmondta: 2009 és 2016 között készítet­tek egy felmérést, 327 tanárt kérdeztek. Túlnyomó többsé­gük, 87 százalékuk, pozitív ha­tást figyelt meg a gyerekeknél, 94 százalékuk szerint a mento­rok segítik a gyerekeket, akik­kel foglalkoznak. A tanárok 88 százaléka úgy látta, hogy fejlő­dött a tanítványok olvasása és szövegértése, 83 százalékuk pedig azt tapasztalta, hogy az iskolások magabiztosabbak let­tek a program eredményeként. Mmae^gyereKnek szüksége van arra, hogy csak rá figyeljen valaki

Next

/
Oldalképek
Tartalom