Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-28 / 73. szám
2017. MÁRCIUS 28., KEDD AUTÓMOTOR 11 Bárhol, bárkit ellenőrizhet a motoros rendőr MAGYARORSZÁG Mostantól bárkit bármikor ellenőrizhetnek a motoros rendőrök, az autópályák és a gyorsforgalmi utak mellett az alsóbbrendű utakon és a települések belterületein is, bárhol felbukkanhatnak - közölte a Hirado.hu. A döntést Vass Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője szerint az indokolja, hogy a motoros rendőr sokkal fürgébben tud reagálni a közlekedési szabály- sértésekre és gyorsabban is képes intézkedni. Azt is remélik a motoros rendőrök „puszta jelenlététől”, hogy megfelelő visszatartó erejük is van. A közhiedelemmel ellentétben a motoros rendőröknek nem a motorkerékpárosok ellenőrzése a fő feladatuk. Mindenekelőtt a gyors reagálást várják el tőlük a szabálysértők kiszűrésekor, a baleseti helyszínek biztosításakor. A téli időszak elteltével a motorok műszaki felkészítése után a rendőrök részt vettek egy elméleti és gyakorlati képzésen a Hungaroringen, csak ezután állhatták szolgálatba. A Pest megyei főkapitányságon több mint 40 motoros rendőr dolgozik, bárkit szívesen megtanítanak a motorozás mesterfogásaira. Kiképzőik minden tavasszal több ingyenes tréninget is tartanak a Hungaroringen az érdeklődőknek. MW Csökken szerdától a gázolaj ára MAGYARORSZÁG Csökkenti bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95- ös benzin ára nem változik, így a gázolaj átlagára 361 forintra mérséklődik, a benziné 355 forint marad. Legutóbb szerdán csökkent a gázolaj ára, bruttó 2 forinttal, a 95-ös benziné akkor sem változott. A benzin ára március 1-je óta 13, a gázolajé 16 forinttal lett olcsóbb. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. MTI/MW Nálunk lehet az önvezető járművek tesztközpontja Magyarországon akár 15 éven belül is olyan járművek járhatnak az utakon, amelyek önmagukat vezetik Fotó: MW Okosgyorsút épül Egész Európában egyedülállónak nevezhető, önvezető autók tesztelésére alkalmas tesztpálya épül majd Zalaegerszegen, amelynek májusban lesz az alapkőletétele. A közelben lévő okos gyorsforgalmi úton is kipróbálhatják majd a jövő járműveit. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu ZALAEGERSZEG „Május 19-én lesz az önvezető autók tesztelésére alkalmas zalaegerszegi pálya alapkőletétele” - nyilatkozta az InfoRádiónak a gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár. Lepsényi István a Hungexpón, a Magyarok a világ jármű- gyártásában című tematikus kiállítás megnyitója után azt mondta, a vezetéssegítő rendszerek olyan mértékben fejlődnek, hogy hamarosan átveszik a feladatokat a vezetőtől, 15 éven belül már olyan autók járhatnak az országban, amelyekben nem lesz vezetőülés. „Ezt az autonómjár- mű-fejlesztést a kormány a zalaegerszegi tesztpálya megépítésével fogja elősegíteni. A munkálatok menetrend szerint haladnak, már zajlik a tervezés, és bizonyos kivitelezési munkák is elkezdődtek”- közölte a gazdasági tárca államtitkára. Szijjártó Péter nemrég a hannoveri CeBIT-en, a világ legnagyobb informatikai szakkiállításán azt mondta, hogy a tesztpálya az autonóm vezetésű autók fejlesztésére kínál lehetőséget. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ezért fontos, hogy az elektromos meghajtású kocsik motorjainak gyártását minél több vállalat hozza Magyarországra, és hogy az autóipar minél több „digitális beszállítója” megtelepedjen, beruházzon az országban. A zalaegerszegi tesztpályán a jövő év első negyedévében két rész is megnyílik. Az egyik szakaszon bizonyos hagyományos kísérleteket lehet elvégezni (kormányzás, fékezés, manőverezőképesség), és olyanokat is, amelyek az autonóm járművek bizonyos eseteit vizsgálják. Ezenkívül az E76-os gyorsforgalmi út, az M7-est és Zalaegerszeget összekötő útpálya is - amelynek révén a zalai megyeszékhely egy órával közelebb kerül a fővároshoz - olyan fejlesztéseket kap, amelyek elősegítik, hogy az autonóm járművek - természetesen szigorú ellenőrzéseket követően és a jogszabályoknak eleget téve - kimehetnek a normál közúti forgalomba. A sztráda a jövőben nem egyszerűen egy olyan pasz- szív felület lesz, ahol a járművek közlekednek, hanem egy olyan terület, ahol maga az autópálya nagyon sok információt biztosít a járművezetőknek a pálya feltételeiről és az esetleges balesetről. Lepsényi szerint ezen túlmenően Hárommilliárdos pályázat Idén hárommilliárd forint áll rendelkezésre az elektromos járművek vásárlását támogató pályázatra, amely még nyitva van és valószínűleg egész évben elérhető lesz. Az elektromos autókkal kapcsolatos következő fejlesztési cél az, hogy még idén szeretné a kormányzat elérni az ország átjárhatóságát az elektromos autókkal. Ezért olyan villámtöltőket telepítenek, elsősorban az autópályák mellett, ahol akár tizenöt-húsz perc alatt feltölthe- tők lesznek az elektromos járművek. Biztosítani szeretnék, hogy az alap-töltőinfrastruktú- ra rendelkezésre álljon, így kényelmessé váljon a járművek használata. ahhoz is lehetőséget biztosít, hogy a járművek egymással is kommunikáljanak. Most készítik elő és hasonlítják össze a tesztpályán használható különböző technológiákat, hogy kiderüljön, melyik a legalkalmasabb a járművekhez. Ettől is függ majd, hogy mennyibe kerül az út megépítése. Az államtitkár szerint a pályaépítés költségeivel összevetve ez elhanyagolható összeg, néhány százalék lehet, kismértékben emeli a költségeket. A közelmúltban egyébként szándéknyilatkozatot írtak alá az önvezető járművek akadály nélküli közlekedéséről az EU-ban. A magyarországi okosgyorsforgalmi út egy időben épül meg más európai pályákkal, például Németországban is tervezik ilyen pálya megépítését. Terveik szerint hosszú távon ezt a német okosgyorsforgalmi autópályát össze is kapcsolják a magyarral. Lepsényi kiemelte, hogy a zárt tesztpályának nincs párja Európában, ilyen jellegű kísérleti központ még nem épült. Az államtitkár szerint éppen emiatt rendkívül fontos létesítmény ez, mivel minden olyan fejlesztő, aki tesztkörülmények között akarja kipróbálni az autóját, idejön majd Magyarországra dolgozni. HÍREK Bemutatták az új Kia Riót ilJDAFEá A Kia Rio új nemzedéke 3,199 millió forintos indulóárral kezdte meg magyarországi pályafutását. Ezért az összegért 1,25 literes, benzinmotoros modellt kaphat a vásárló. Az autó 4065 méteres hosszával és 325 literes csomagtartójával is kategóriájának legnagyobb autói közé tartozik. AM Vadonatúj topmodell a VW-től A Volkswagen európai kínálatában az Ar- teon tekinthető az új csúcs- modellnek, amely nem más, mint egy látványos, elegáns, négyajtós kupé. Az idén nyártól kapható új modell, a 4862 milliméter hosszúságú típus teljesen új formanyelvet hoz a Volkswagen életébe. Három benzinmotorral lehet majd megvásárolni, az 1,5-ös, 150 lóerős TSI Evő lesz az alap, a 2,0 literes TSI190 és 280 lóerővel választható. A 2,0 literes TDI150,190 és 240 lóerős változatban kerülhet a motortérbe. AM Száz éve gyárt autót a Mitsubishi A Mitsubishi egy évszázaddal ezelőtt kezdte meg a személyautók gyártását. A Model A elnevezésű típussal a magas rangú kormányzati személyiségeknek akartak megbízható, elegáns és kényelmes közlekedési eszközt biztosítani Japánban. Lakkozott ciprusfából készítették el a felépítményt, amelynek a zárt hátsó részében öten utazhattak. A 2,8 literes négyhengeres motorja 34 lóerős volt, és 32 km/h-s utazósebességet tudott elérni. AM HIRDETÉS m ELETET- VÁLT OKTATTA* MEG Ä kerékpározás Magyarországon is az aranykorát /éli, évről évre több mint 200 ezer új bringát /vásárolnak az egyik legkedveltebb szabadidős ” sport szerelmesei. A vásárlás előtt állókhoz, /a használt kerékpárt keresőkhöz, a családdal minden hétvégén kirándulást tervezőkhöz, a bringával munkába járókhoz is szól magazinunk, amely számtalan ötlettel, tippel, megfontolandó javaslattal segíti a kerékpározókat. MOST A MAGAZINNAL 20 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNYT KAPHAT KERÉKPÁR VAGY BRINGAFELSZERELÉS VÁSÁRLÁSA ESETÉN! KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!