Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-24 / 70. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 24., PÉNTEK FELÜTÉS Az adófizető állja Az alattvalók állják a brit királynő és családja bor- fogyasztását, de a király­nő kutyáinak állatorvo­si kezeléseit vagy a kábel- csatorna előfizetését is. mfor.hu A királyság is költséges, nemcsak a demokrácia árát kell megfizetni. K. G. A somogyiak töredékének van vízkivételi engedélye Bajban lesz, ha már nem öntöz a gazda HÍREK író az alkotás szépségéről CSŰRI A kortárs magyar iro­dalmat népszerűsítő beszél­gető-sorozat vendége Csabai László író, középiskolai tanár volt a református gimnázium­ban. Szólt egyebek mellett az alkotás nehézségeiről, szép­ségéről, a siker megéléséről és az olvasás szeretetének fontosságáról. G. A. Versenyben az ifjúság MARCAL! Kilenc csapat nyolc különböző állomáson mérte össze tudását a katasztrófa- védelmi verseny fordulóján. Marcali, balatonkeresztúri, mesztegnyői, vései, kéthe- lyi és somogyzsitfai általános és középiskolás diákok vet­tek részt a megmérettetésen: a katasztrófavédelmi felada­tokon kívül elsősegélynyújtás is szerepelt a programban. A marcali Noszlopy iskola és Berzsenyi Dániel gimnázium tanulói jutottak tovább a me­gyei döntőbe. H. M. Átjárókban ellenőriztek KUTAS Vasúti átjáróknál szer­vezett ellenőrzéseket a Máv és a rendőrség közösen. Or­szágosan hatról tizenhárom­ra nőtt a vasúti-közúti átjá- rókban.történt balesetek szá­ma az év első két hónapjában a tavalyi hasonló időszakhoz képest. H. M. Nagy szükség volna So­mogy megyében a mezőgaz­dasági vízgazdálkodás segí­tésére. 16,5 millió köbmé­ter öntözővízre jelentett be igényt 191 gazda, ám csu­pán öt százalékuk rendelke­zik vízkivételi engedéllyel. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu SOMOGY - Végeztünk egy fel­mérést a megyében, mely­nek során ló,5 millió köbmé­ter öntözővíz-szükségletet je­lentett be 191 gazda mondta lapunknak Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Ka­mara (NAK) megyei elnöke. - Ám akinek vízjogi engedé­lye van és öntözhet is, az csu­pán 11 gazda, mely 2382 hek­tárt érint és 2,5 millió köb­méter öntözővízigényt jelent. Ugyanakkor vannak, akik ön­töznének, hisz van vízkivéte­li lehetőségük, de nincs enge­délyük. Ez 81 gazdát és 3500 hektárt érint, mely 4,5. mil­lió köbméter vízigényt takar. S azok vannak a legtöbben, akik öntöznének, de nincs víz­kivételi lehetőségük. Ez utób­bi 99 gazdát érint, s 3400 hek­tárt és 9,5 millió köbméter ön­tözővizet jelent. Vagyis ki­lencezer hektár öntözését irá­nyoznák elő a gazdák, de eb­ből csak 2400 hektáron való­sulhat meg egyelőre. Az elnök szerint nincs meg­oldva Somogybán a vízgazdál­kodás. A vízügyi felügyelet a katasztrófavédelemhez került, s az a fajta vízkormányzás, mely a mezőgazdaság szem­pontjából is fontos lenne, nem katasztrófavédelmi tevékeny­ség. Gombos Sándor úgy vé­li: ha az észszerűsítéseket nem hajtják végre, a hektikuj időjá­rás, a vizes és aszályos évek vál­tozásai miatt nagy kárt okoz a mezőgazdaságban, hogy a gaz­dák töredéke öntözhet. A jelen­legi rendszer a belvíz problémá­ját sem oldja meg, a talaj megfe­lelő vízellátottságát pedig csak öntözéssel lehetne biztosítani. Kellenének vízhasznosítási társulatok A NAK megyei elnöke hozzá­tette: a kamara álláspontja szerint nemzeti vízgazdálkodá­si és vízhasznosítási társula­tok létrehozását kellene meg­fontolni. A vízjogi engedélyek megszerzésének felgyorsítása rendkívül fontos lenne, ezért a NAK és a Mérnöki Kamara egy víztervezői adatbázis kialakítá­sán dolgozik. Mivel a vízgazdál­kodás a belügyi tárcához tar­tozik, a NAK javasolt egy tár­caközi bizottság (BM-FM) fel­állítását, mely olyan kapcsolat lenne a tárcával, ahol az agrár­érdekek is hangoztathatók víz­ügyi kérdésekben. Úgy gondol­juk, hogy vízkészlet-gazdálko­dási térségi tervek készítésére lenne szükség, s alulról szerve­zetten kellene létrehozni azo­kat a vízi társulatokat, melyek működtetnék a rendszert. Sokat segítene az önálló jogosítvány Gombos Sándor megyei el­nök elmondta, bár az ország egyik legnagyobb megyéjé­ről van szó, az egész vízügyi kormányzás rajta kívül esik.- A megyében a vízháztar­tás szempontjából öt vízgyűj­tő terület van - mondta az el­nök. - Sokat segítene a hely­zeten, ha Somogy megye ön­álló vízgazdálkodási jogosítvá­nyokat, s önálló tervezési al­egységet kaphatna, hiszen a vízügyi hatóságok földrajzi tá­volságai is mindenképpen ezt indokolnák. Például Székesfe­hérváron döntenek arról, hogy a Sió zsilipet milyen mérték­ben nyissák ki, pedig a Sió zsi­lip kinyitása vagy mondjuk a Balaton eresztése jelentősen befolyásolja a Sió mellett gaz­dálkodó termelők belvízhely­zetét is. Bölcsődére igény van, ám egyelőre a pénz hiányzik KAP0SFŐ Sok gyerek jár Kapós- főre óvodába a környező tele­pülésekről, ezért is újítanák fel és bővítenék az intézményt. Az önkormányzat nem titkolt cél­ja egy bölcsőde kialakítása is, - Aki dolgozik és máshova vi­szi bölcsődébe a gyermekét, az már óvodába sem fogja Kapós- főre hozni - ezért is tartja fon­tosnak Sztányi Tibor polgár- mester, hogy a település a há­rom év alatti gyerekek számá­ra is biztosítson ellátást. Szennán is nem csak kötele­ző, de szükséges is a bölcsőde kialakítása, mondta Salamon Gyula polgármester. - Sok a kisgyermek nálunk, ezért ér­dekel, hogyan tudnánk egy épületet átalakítani bölcsődé­nek - mondta. - Mintegy 40 három évnél fiatalabb gyer­mek éj a zselici településen. Az intézmény létrehozásá­hoz Szenna saját forrásai nem elegendőek, közölte Salamon Gyula. - Központi segítség kell az átalakításhoz és a berende­zések megvásárlásához. Bíró A családtámoga­tás hosszú távú b^ektetés Norbert, a megyei közgyűlés elnöke a nyitott megyeháza el­képzelés jegyében üdvözölte a fiatal szülők támogatását. •- Ez a lényege a bölcsődei rendszer átalakításának is, mondta Witzmann Mihály or­szággyűlési képviselő a me­gyeházán tartott tájékoztató napon. A honatya úgy fogal­mazott: - Fontos, hogy a négy elemből álló rendszer beveze­tésével helyzetbe hozza az ál­lam a gyermeket és munkát is vállalni akaró nőket.- A családtámogatásra for­dított pénz hosszú távú befek­tetés, ezt már Gelencsér Atti­la hangsúlyozta a fórumon. Kiemelte: - A gazdaságnak nagy szüksége van a nőkre, ezért fontos, hogy ne kénysze- rítsük őket választásra. Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak miniszteri biztosa töb­bek között a létesítés feltétele­iről és az ehhez tartozó pályá­zati lehetőségekről is beszélt tegnap a Bölcsődei Tájékozta­tó Napon. Koszorús Rita A fejlesztés miatt változik a parkolás KAPOSVÁR A megszokotthoz képest más helyszínen bizto­sít parkolási lehetőséget a vá­rosgondnokság azoknak, akik a Németh István fasorban zaj­ló közműfelújítás és burkolat- csere, illetve a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai fakivágások miatt át­menetileg nem tudnak a házuk előtt parkolni, illetve az ingat­lanukra behajtani. A városgondnokság arra ké­ri a parkolási engedéllyel nem rendelkezőket, hogy keressék fel a Noszlopy Gáspár u. 12. szám alatt a parkolási ügyek­kel foglalkozó ügyfélszolgá­lati irodát, s jelezzék igényü­ket. Akik azonban eddig en­gedéllyel parkoltak az ingat­lanuk előtt, ők értesítést kap­nak arról, hogy a beruházás ideje alatt hol tudják autójukat díjmentesén elhelyezni. Má- gó Armand, a városháza szó­vivője csütörtökön azt is közöl­te: a Bajcsy-Zsilinszky utcában a teljes burkolatrekonstruk­ció előtt a már kiöregedett fa­sor megújítása zajlik. Március 25-én és 26-án a Kossuth Lajos és az Ezredév utca közötti sza­kaszt, április 1. és 2. között pe­dig a Zárda és a Kossuth Lajos utca közötti részt zárja le a ki­vitelező. A Németh István fa­sor északi oldalán a parkolósá- vot bontják fel. Harsányi M. y §P^ ITf É m/j w HfiüB 1 Tavaszköszöntő MARCALI Nagymamák napjára invitálták a Tündérliget Óvoda pe­dagógusai a nagyszülőket. - Immár két évtizede fogadják kis mű­sorral a vendégeket, hogy bepillantást nyerjenek az óvodai minden­napokba - mondta el Kiss Sándorné, az Óvodai Központ vezetője. Fotó: Virág János Kemény dió ma már a diótermesztés LENGYELTÓTI Szakmai konfe­rencián ismertették a görög Haifa Southest Europe képvi­selői Lengyeltótiban a legnép­szerűbb diófajtákat, valamint új technológiákról is hallhat­tak előadást az érdeklődők. A tanácskozáson szó esett a dióültetvény elméleti isme­reteiről, illetve betakarítási és szárítási eljárásokról lát­hattak a résztvevők interak­tív előadást. Dimitris Mavri- dis és Konstantinos Doulge- ridis nemzetközi szaktanács- adók a termelőket a korsze­rű diótermesztéshez szüksé­ges metszési tanácsokkal is ellátták. A Lengyeltóti Művelődési Házban tartott szakmai ren­dezvényt a Nemzeti Agrár- gazdasági Kamara hívta élet­re a hazai diótermesztés meg­újítása érdekében. Somogy megyében jelenleg mintegy 1500 hektáron termesztik a csonthéjas gyümölcsöt, csak Lengyeltóti környékén mint­egy 200 hektáron foglalkoz­nak dióval. A megtermelt gyü­mölcs nagy része külföldre ke­rül, a termés 90 százalékát ex­portálják a magyar termelők. A hazai csonthéjast elsősor­ban Németországba, Angliá­ba, illetve Franciaországba ér­tékesítik. Koszorús Rita Igény volna rá, sokan öntöznének Somogybán, de vagy engedélyük nincs, vagy lehetőségük. Lépni kellene Fotó: MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom